AsztrálFény nyitóoldal
hirdetés
-Új AsztrálFény oldal
namaste AsztrálFény Jóga

lotusz
jógahíd

Miért jógázzunk?

Az utóbbi néhány évtizedben egyre inkább ismertséget és elismertséget élveznek Európában és így Magyarországon is a jóga különböző tanításai, gyakorlatai. A jógamesterek tapasztalati megfigyelései alapján, és a tudományos szempontok szerint vizsgálódó egészségügyi szakemberek tanulmányai szerint is, a jóga eredményesen alkalmazható a test, a lélek és a szellem szolgálatában. A különböző, céltudatosan alkalmazott gyakorlatai segítségével javíthatók az ember testi és idegrendszeri problémái. A jóga a róla meglévő ismereteink alapján ma már egyesíti magában a "lélek és tudomány tanításait". A számtalan egészségügyi felvilágosítás ellenére is tapasztalhatjuk, hogy a mai kor emberére egyre inkább jellemző a mozgásszegény életmód. "Gipszben az emberiség" - írta Dely Károly 1973-ban és be kell látnunk, a helyzet azóta sem javult. Egyre többen és többet ülünk naphosszat egyhelyben irodában, monitor vagy éppen televízió előtt), sok esetben városok kipufogógázoktól bűzlő levegőjét belélegezve.

Tehetünk-e valamit az egészségünk megőrzése és javítása érdekében,
még ilyen nehéz helyzetben is?
Igen! Határozottan!

Lehetőségünk több is van, és ezek egyike a jóga gyakorlása a saját egészségünk, a saját harmóniánk érdekében. A gyakorlással nemcsak magunkon segíthetünk. A testi, lelki és szellemi harmóniában élő ember a családjára, környezetére, ezáltal az egész emberiségre, a saját és mások karmájára is jó hatást gyakorol. Mikor 1976-ban Dely Károly vezetésével elkezdtem ismerkedni a jógával, még alig néhány klubban volt lehetőség gyakorolni. Mára azonban már szinte minden kisebb-nagyobb lakóhelyen találhatunk jógaklubot és válogathatunk több hagyományos vagy újabban kialakított stílus között. A "Jógával a harmóniáért" sorozattal szeretnék kedvet ébreszteni a jóga iránt. Megismertetni az Olvasót a gyakorlatokkal és azok hatásaival melyek elősegítik a test-lélek-szellem harmóniáját. Természetesen a sorozat konkrét leírásai és képei, bár önálló, otthoni gyakorlatozást tesznek lehetővé, nem pótolhatják egy gyakorlott jógaoktató által vezetett csoportban való részvétel élményeit és tapasztalatait.

Ma már egyre többen megtanuljuk és megválogatjuk, hogy mit és hogyan együnk és igyunk. Mégis alig-alig fordítunk figyelmet arra, hogy mit és hogyan lélegezzünk. Pedig sokkal többet lélegzünk, mint étkezünk. Az emberek többsége kapkodva, ritmustalanul, zihálva lélegzik, légzésütemét az izomzat terhelésekor sem hangolja össze a mozgás fázisaival. A sok esetben mozgásszegény életmód vagy egyoldalú fizikai terhelés a tüdő kapacitását is kevéssé és részlegesen használja ki. Mit tehetünk? Amit a legtöbb irodalom és oktató ajánl a jógával való ismerkedésünk első lépéseként, hogy tanuljunk meg élettanilag helyesen lélegezni, és tudatosan alkalmazni a jóga légzésgyakorlatait. Ezeket önálló gyakorlatokként is alkalmazhatjuk, de a teljes jógalégzést (pránajama) a testhelyzetek (ászanák) közben is végezhetjük, a mozgásfázisokkal összhangban ütemezve. Az élettanilag helyes légzéssel a tüdőnk teljesítőképességét és légzőszerveink betegségekkel szembeni ellenálló képességét növelhetjük. Ezáltal egész szervezetünk energiaellátása és teljesítőképessége javul. A légzés erőteljes hatással van a vérkeringésre is, helyesen alkalmazva segíti a szív munkáját, a vérkeringést a kis- és nagy vérkör-ben. Fontos kiemelnem a helyes légzés jótékony hatását az idegrendszerre is. Dr. Víg Béla írta, A jóga és az idegrendszer című könyvében: "A légzésgyakorlat tulajdonképpen idegműködést szabályozó eljárás.", majd részletesen elemzi a légzésfázisok hatásait az idegrendszerre és az energiaáramlásokra (prána) a szervezetben.

Bármilyen légzésgyakorlatot végzünk, igyekezzünk azt minél jobb levegőjű helyen végezni. Szabadban és lehetőleg növények társaságában, de legalább is kiszellőztetett helyiségben. A legegyszerűbb de hatásában mégis nagyszerű légzésgyakorlat, a sóhajtás. Szükség esetén, feszültség levezetéseként szinte minden ember ösztönszerűen alkalmazza. Mély belégzés és hosszú, sóhajtásszerű kilégzés. Kellemes, idegnyugtató hatású.

Budavári László
1999. október

Az AsztrálFény Jóga az etka, a hatha, a tantra és a rádzsa jóga szintézise.


AsztrálFény
Ha tetszik ez az oldal, oszd meg az ismerőseiddel a Facebook-on! Ha tetszik ez az oldal, oszd meg az ismerőseiddel.

AsztrálFény
AsztrálFény - Ezoterikus Stúdió
Ügyfélszolgálat, e-mail:info@asztralfeny.hu, telefon: 06-30 820-1008
© 1998 - Minden jog fenntartva!

Az AsztrálFény oldalak az Internet Explorer böngészőre vannak optimalizálva.

hirdetés


 
AsztrálFény nyitó oldal AsztrálFény nyitó oldal

 

Kedves Vendég!

Még nem vagy bejelentkezve.
»»
Bejelentkezés
««

Ha még nem vagy regisztrálva:
»»
Regisztráció
««

Jelenleg rajtad kívül
6 vendég
nézegeti az
AsztrálFény
oldalakat

 
Fent vagyunk a Facebook-on is!
Ha tetszik ez az oldal, oszd meg az ismerőseiddel a Facebook-on!
Ha tetszik ez az oldal
ajáld másoknak is ...

 
Rudolf Steiner életrajzi adatai

1861. február 21-én született Kraljevecen (Osztrák-Magyar Monarchia), dél-ausztriai szülők gyermekeként. Középiskola: Wiener-Neustadt, érettségi: 1879. A bécsi Technikai Főiskolán matematikát, természettudományt, s ezzel egyidejőleg irodalmat, filozófiát, történelmet is tanul, közben Goethe-tanulmányokat folytat.
 
 
Partnerprogram

  Pénz...
   Pénz...
    Pénz...
Partner program
Legyen a
partnerünk!

Keressen pénzt,
a mi segítségünkel!
»klikk...«
info@asztralfeny.hu