|
|
Kincsesbánya Az AsztrálFény - ezotérikus parapszichológia oldalaihoz kapcsolódó írások, olvasmányok, kivonatok, jegyzetek, képek, stb. |
Evangéliumi spiritizmus Erre a kincsre eddig 20880 alkalommal voltak kíváncsiak.
„Kerüljétek a balgatag vitatkozásokat és a törvények felől való harcokat”
- mondja Pál apostol Tituszhoz írt levelében, ezért nem is szállok szembe azokkal, akik azt állítják, hogy az evangélium nem nyújt alapot a spiritizmus alapvető tantételei számára, egyes vélemények szerint pedig tiltja a foglalkozást azokkal a jelenségekkel, amelyek a spiritizmus körébe tartoznak. Nem vitatkozom, csak elmondom részben azon részeit az evangéliumnak, melyek szó szerinti, bető szerinti értelmezésben is, vagy ezoterikus értelemben, vagy szimbólumokban hirdetik, amit a spiritizmus tanít. De előzőleg néhány szót a spiritizmusról.
Aki a spiritizmust nem ismeri a maga határtalan, a szellem fejlődését sehol meg nem kötő, meg nem állító célkitőzéseivel, az a spiritizmus lényegét nem ismerte fel, s nem láthatta meg benne, hogy a spiritizmus elnevezés alatt Krisztusnak az evangéliumban őrzött tanításai röppennek szét az evangélium lapjairól, hogy a bető lelke száll ki a világba és eleveníti életté az életnek szánt, de holtan pihenő szavakat.
Aki a spiritizmusban holtakról való személyes tudakozódást lát, az valóban maga mellett találja az ótestamentumi tilalmat, hogy a halottaktól pedig ne tudakozódjatok. De ebben a bölcs tilalomban ott van nyíltan a beismerése, hogy lehet velük beszélni, lehet kapcsolatot találni, tehát élnek, akiket halottnak tartanak. Ez a tilalom él minden spiritiszta lelkében, akiben él a spiritizmus eszméjének lényege. Mert tudja, hogy a szellemek élete felől való bizonyság kötelezi arra, hogy tisztelje Isten akaratát, amelyik az élet mai színvonalán még rejtve tartja előttünk az eseményeket. S megelégszik annyi előrelátással és megérzéssel, amennyiben önnön szelleme az elért állapota szerint részesülhet. Ez az ótestamentumi tilalom igazolást nyújt tanításaink egyik pontjának, hogy csak a test hal meg, de öntudatosan él tovább a szellem. Hogy az öntudatosan tovább élő szellem új testben újra születhet, igazolja Malachiás próféta, akit Krisztus urunk idéz Máté 11 és Lukács 7-ben. Malachiás mondja, hogy Illés próféta jön el s készíti, egyengeti az utat a "Megígértnek", s Krisztus idézi őt, amikor 'Keresztelő szent Jánosról szól: "Íme én elküldöm az én követemet a te bírád előtt, aki megkészíti előtted a te utadat. És ha akarjátok venni, Illés ő, aki eljövendő vala”.
Hogy hittek az öntudatos szellemi életben s tudtak a szellemi sugalmazás, manifesztálás lehetőségéről, Keresztelő Jánossal kapcsolatban idézem Heródest, aki mikor hirét vette Jézus csodatételeinek, már Keresztelő János lefejeztetése után így szólt a szolgáihoz: "Ez ama Keresztelő János, ő támadt fel halottaiból és azért mőködnek benne az erők." Vagyis Heródes elgondolása szerint János, mikor szellemi életre ébredt, a maga erejét Jézus által gyakorolta. De hallgassuk a Mestert, figyeljünk őreá, aki Máté 17-ben újra mondja: "De mondom néktek, Illés immár eljött és nem ismerték meg őt, hanem azt mővelék vele, amit akarának.” S a tanítványok akkor megértették, hogy Keresztelő János volt Illés.
Nikodémussal folytatott beszélgetésben halljuk, hogy "aki újonnan nem születik, nem láthatja meg Isten országát" és a további kérdésekre még világosabban mondja: "ami testtől születik, test az, ami lélektől születik, lélek az, szükséges néktek újonnan születnetek." Szüleinktől nyert földi testünk nem születhet újra, nem támad fel, de az Istentől nyert lélek új testben születik le, hogy tökéletesedve meglássa Isten országát. - "A szél fú, ahová akar és annak susogását hallod, de nem tudod honnan jő és hová megy. Így van mindenki, aki lélektől születik." A lélek jön és megy, de nem látom csak a jelenét, amint a szélnek is csak a zúgását hallom, de útját nem kísérhetem. És végül a nagy tanítvány Paulus mondja: „Ha azért Krisztusról hirdettetik, hogy halottaiból feltámadott, mi módon mondják némelyek közületek, hogy nincsen halottak feltámadásaő Mert ha nincsen, Krisztus sem támadott fel, akkor pedig hiábavaló a ti hitetek is". És ha az evangélium kapcsolatát egyetlen ponton meg lehetne lazítani a spiritizmussal, a mi hitünk is hiábavaló lenne. Mert minden megrendül a világban, aminek bázisa nem Krisztus. ő a fundamentum; s az ő jelenlevő teste az evangélium. A spiritizmus kiindulási tézise az ő mondásaival nyer bizonyságot, s ez csak az indulás. Mert „legyetek tökéletesek, amiként a ti Atyátok is tökéletes.” Kell tehát újra születnem, új tapasztalatok által kibontakoznom, hogy épülhessen a tökéletesség.
És a spiritizmus ehhez az épülethez minden téglát az evangéliumból bányász elő s mindenki, aki ez ellen tesz, az épületet rongálja. A spiritizmus áramlása az evangélium szétröppenő lelke. (Hirdeti a spiritizmus, hogy amilyen mértékben tökéletesedünk, olyan·mértékben leszünk szabadok. Krisztus a maga szellemi·tisztaságában teljes egészében tudta érvényesíteni Isten akaratát. S mert tökéletes szellem csak istenit akar, a mi felszabadulásunk mozgási, cselekvési szabadságunk úgy nő, amilyen mértékben tudjuk azt isteni dolgokra fordítani. Amilyen mértékben nő a szellemi szenzitivitásunk, olyan mértékben látunk a szavak és tettek mögé és az anyag megnyílik, hogy a lényeglátásnak mutassa meg a rugókat, a mozgató erőket. Távolbaérzés és lényeglátás a spiritizmus.)
A spiritizmus szellemi emberré alakítja az anyagembert, s kibontakoztatja lassan azokat az erőket, amelyeket Krisztus gyakorolt azért, hogy bemutassa, minek kell majd kibontakozni bennünk. Gyógyított, távolba érzett és mindenben a lényeget látta. Delej erők áradnak szét a világban, a spiritizmus él és itt-ott visszaél velük. De ki meri tagadni a tiszta szellem gyógyító erejét, ki meri tagadni Krisztustő Hiszünk a gondolat eleven hatóerejében, Krisztus a gondolatban elkövetett bőnt egyenerejőnek nevezi a cselekvéssel, hiszünk a távolba sugárzott tiszta érzések segítő és a rossz gondolatok bántó hatásában. A százados szolgája meggyógyult a távolba küldött gondolat erejével; és Krisztus az áldozati bemutatástól óva int, amíg békétlen, ellenséges érzületeim vannak. Mert ezek az érzések megbontják az ima erejét és az áldozati füst nem jut el Isten .színe elé. Tanítja a spiritizmus a szavak jelentőségét.
Az Úr azt mondja.: "A te szavad, legyen úgy-úgy, nem-nem, a többi a gonosztól való."
S ki ne érezné sok beszéd után, amibe mindig belevegyül túlzás, ítélet, hamisság, álszenteskedés és minden, ami a gonosztól való, hogy elvont valamit a belső csendből, abból a titokzatos kamrából, ahol találkozhatunk Vele. És megint szó szerint: "Prófétálni fognak a ti fiaitok és . leányaitok". Hát a spiritizmusban elevenedik valósággá a bető. Mert a Szentlélek szól a prófétáló fiakon és leányokon. S szól az ő szava: „Nem békességet hoztam a világnak, hanem háborúságot.” „Apa támad fiúra, leány az apjára". A spiritizmusban valósággá lett a jóslás, mert a fejlődés harc árán jut előre. Küzd a hitért az egyik, ellene a másik, hogy megszenteltessen az ő tanítása, hogy „Üldözni fognak az én nevemért." „S támadnak közöttetek hamis próféták, akik báránybőrbe bújt farkasok.” S a hamis próféták itt vannak, akik elveszik a bető lelkét, hogy megbontsák a levegős aklot, és szétszórják a juhokat.
De mi halljuk, Uram, a Te szódat és így imádkozunk: ments meg minket a kísértésektől! Attól is, hogy felette bölcselkedők legyünk, mert a spiritizmus követői között látjuk, hogy nem a felette bölcselkedők, hanem a tisztaszívőek látják a Te akaratodat. Az evangéliumi spiritizmuson át, akinek füle van a hallásra hall és van szeme a látásra lát, de bizonyságot adni csak annak tud, aki kötöttségek, merevségek nélkül lényeget keres. A szombatot megszentelni kalásztépve is lehet, ha érzéseim tiszták, ha cselekedeteim irgalmasak. A jelek csak az elhivatottakat érintik meg, a hitetlen nemzetség szemtől-szembe állhat a legnagyobb bizonyossággal, Krisztussal, nem ismerte fel, mert saját magán nem tud felülkerekedni, saját alacsony lelkivilágát keresi mindenben és mindenkiben. Önigazolást. Önigazolást keresnek azok is, akik a spiritizmus alól a sziklaszilárd hitet akarják kihúzni. A beteg örül a másik betegnek, a gyönge a gyöngéket keresi. Betőtestek szállnak szét a világban, szárnyakat kapnak a Szentlélektől, szellemük a Krisztus szelleme. Röpködnek, megérintenek, belénk költöznek, énekelnek égi csöndben mennyei dallamot. Ha. elhallgatnak bennünk, a szent csönd némaság lesz; ha hamis hangra figyelünk, lárma lesz a csöndben. A mi számunkra az evangélium szavai a spiritizmuson át hozták az égi dallamot. Ezért hiszünk benned evangéliumi spiritizmus, te szent áramlása a jónak és mindennek, ami krisztusi, amiben benne van az Isten akarata s benne az ember rontása. Krisztusom! Győztes a rontáson csak Te lehetsz, mert Te mondtad: hogy meggyőzted a világot!
Bálint Aladárné Ismeretlen Internetes forrásból 2004-01-18
|
Ennek az írásnak a tetszési indexe: 5 (1 értékelés alapján) Kérlek értékeld ezt az írást , klikkelj az értékelésednek megfelelő csilllagra, majd a mehet gombra... köszönöm!
|
|
|
Ha tetszik ez az oldal, oszd meg az ismerőseiddel.
|
AsztrálFény - Ezoterikus Stúdió
Ügyfélszolgálat, e-mail:info@asztralfeny.hu, telefon: 06-30 820-1008
© 1998 - Minden jog fenntartva!
Az AsztrálFény oldalak az |
|
böngészőre vannak optimalizálva. |
|