Mélyen megrendítő, hogy a halálközeli tapasztalatok leírásai milyen pontosan és világosan erősítik meg a karma létének igazságát. Ezeknek az élményeknek egy közös elemük, hogy felvillantják a teljes életutat. Úgy tűnik, hogy azok az emberek, akik átélték a halálközeli állapotot, nemcsak minden részletükben élesen látták elmúlt életük eseményeit, hanem az is a lehető legtisztábban megjelent előttük, hogy tetteiknek milyen következményei voltak. Valóságosan megtapasztalják azokat az érzéseket, amelyeket cselekedeteik másokban kiváltottak, bármennyire zavaróak, megrázóak voltak is.

"... egész életem lezajlott a szemem előtt - sok olyan dolgot tapasztaltam, amely miatt nagyon szégyelltem magam, úgy tűnt, hogy másképp ítélem meg a dolgokat... Nem csak azt éltem meg, amit tettem, de azt is, hogy ez miként hatott másokra... Rájöttem, hogy még a gondolataink sem vesznek el."

"... az életem lepergett előttem... mindazt az érzelmet újraéltem, amelyet valaha is éreztem a feleségem iránt. S a szemem előtt láttam, hogy ezek az érzelmek milyen hatással vannak az életemre és mások életére..."

"... önönmagamat segítettem meg, s magam is akartam segíteni..."

"... tökéletesen megelevenedett minden gondolatom, amelyet valaha is gondoltam, minden szó, amelyet valaha is kimondtam, s minden tettem, amit valaha elkövettem. És ehhez járult minden gondolatnak, szónak és tettnek a hatása minden környezetemben lévőre vagy a hatáskörömbe kerülőre, akár ismertem őket, akár nem... továbbá minden gondolat, szó, és tett hatása az időjárásra, a növényekre, állatokra, a földre, fákra, a vízre és a levegőre."

Úgy gondoljuk, ezeket a vallomásokat komolyan kell venni. Segíteni fognak, hogy rájöjjünk cselekedeteink, szavaink és gondolataink valóságos hatására, s ösztönöznek bennünket, hogy felelősségteljesebbé váljunk. Az a tapasztalat, hogy sok ember fenyegetést érez a karma valóságosságában, mert kezdi megérteni, hogy természetes törvényétől nincs menekvés. Vannak, akik kinyilvánítják a karma teljes elutasítását, azonban mélyen magukban kétségeik vannak saját tagadásukkal szemben. Nappal félelem nélkül, tettetett nemtörődömséggel, magabiztossággal hagynak figyelmen kívül minden erkölcsiséget, azonban éjszaka, amikor egyedül vannak, gondolataik gyakran sötétek és zaklatottak. Mind keleten, mind nyugaton megvannak azok a jellemző módszerek, amelyek segítségével megpróbálnak kibújni a karma megértésének felelőssége alól. Keleten az emberek arra használják a karmát, hogy visszautasítsák a segítő kezet a rászorulóknak, mondván, ha azok szenvednek, akkor az a saját karmájuk.
A "szabadgondolkodó" nyugati világban éppen az ellenkezőjét tesszük. A karmában hívő nyugatiak túlságosan "érzékenyek" és "gondoskodók" lehetnek abból kiindulva, hogy a másokon való segítés hozzájárulás lehet, hogy saját magukért dolgozzanak. Micsoda elárulása és kijátszása ez a humanitásnak! Valószínűleg az is a karmától függ, hogy megtaláljuk a segítés módját. Sok gazdag ember van, akinek gazdagsága saját vesztét okozhatja azáltal, hogy kifejleszti bennük a henyélést és az önzést, de kihasználhatják a pénz adta lehetőséget, hogy valóban segítsenek másokon, s ezáltal magukon segítsenek. Soha ne feledjük el, hogy cselekedeteinkkel, szavainkkal és gondolatainkkal választási lehetőségünk van. S ha választunk, véget vethetünk szenvedéseinknek, a szenvedés okának, és segíthetjük, hogy igazi lehetőségünk, az igazi buddha-természet felébredjen bennünk. Mire ez teljesen felébred bennünk, megszabadulunk tudatlanságunktól, s egyesülünk a halál nélküli megvilágosodott tudattal: nincs vége az élet és a halál körforgásának. Így a tanítás azt mondja nekünk, hogy ha nem fogadjuk el, hogy jelen életünkben teljes mértékben felelősek vagyunk magunkért, akkor a szenvedéseink nem csak néhány életen keresztül tartanak, hanem életek ezrein keresztül.
Ennek a kijózanító valóságnak a tudatában tartják a buddhisták jövőbeli életüket sokkal fontosabbnak a jelenleginél, mivel tudják, hogy még számos élet áll előttünk. Ez a messzire tekintő látomás uralja életüket. Tudják, hogy ha feláldoznák az egész örökkévalóságot ezért az életért, az olyan lenne, mintha egész életük megtakarított pénzét egyetlen italra költenék, őrült módon figyelmen kívül hagyva a következményeket. Azonban, ha követjük a karma törvényét, és felébresztjük magunkban a szeretet és az együttérzés jó szívét, ha megtisztítjuk gondolatunk folyamát, és fokozatosan felébresztjük tudatunk természetének bölcsességét, akkor igaz emberi lénnyé válhatunk, aki végül is eléri a megvilágosodást.

Albert Einstein mondta: "Az emberi lény az általunk univerzumnak nevezett egész időben és térben korlátozott része. Saját magát, gondolatait és érzéseit a többi résztől elválasztva érzékeli - ez tudatának egyfajta optikai csatolása. A csalódás valamiféle börtönünk, amely vágyainkat és érzéseinket néhány közelünkben lévő személyre korlátozza. Feladatunk, hogy együttérzésünk kiterjesztésével megszabaduljunk ebből a börtönből, s hogy magunkhoz öleljünk minden élőlényt és az egész természetet, teljes szépségében."