Testen kívüli élmények - AsztrálFény Ezoterikus Stúdió

Kincsesbánya
Az AsztrálFény - ezotérikus parapszichológia oldalaihoz
kapcsolódó írások, olvasmányok, kivonatok,
jegyzetek, képek, stb.

Testen kívüli élmények

Erre a kincsre eddig 17044 alkalommal voltak kíváncsiak.

Az Instream-teszteket és a saját borítékos tesztjeinket 1965 augusztusában kezdtük el. Októberben volt esedékes első könyvem megjelenése, és Peg Gallagher, az elmirai Star Gazette riportere interjút készített velem. Futólag ismertem már azelőtt is, de ebből az alkalomból Rob meg én összebarátkoztunk vele meg a férjével. Bill, a férj a Star Gazette hirdetési főnökének helyettese volt. Gallagherék Puerto Ricóba készültek vakációra a közeljövőben. Elhatároztuk, hogy előkészítünk egy kísérletet. A szokásos eszközökkel egyáltalán nem fogunk kommunikálni. Helyette megkérjük Sethet, hogy "hangolódjék rá" Gallagherékre a nyaralásukon. Amíg ők úton vannak, ezzel fogjuk helyettesíteni a borítékos kísérletet. Annyit tudtunk, hogy Peg és Bill San Juanba készül, de ennél többet nem. Ráadásul sem Rob, sem én nem jártunk még soha Puerto Ricóban. * Egy Seth-ülés közepén tartottunk, Seth éppen Gallagherék utazásáról szerzett benyomásairól mesélt. Kedvenc hintaszékemben ültem, és Sethként beszéltem éppen, amikor egyszer csak egy taxi hátsó ülésén találtam magam. A következő pillanatban a taxi olyan éles kanyart vett, hogy az ülés sarkába vágódtam. Egy pillanatra komoly rémület lett úrrá rajtam. Nem voltam hozzászokva ahhoz, hogy az egyik pillanatban kényelmesen üldögélek a nappaliban, a következő pillanatban meg egy száguldó taxi dobál! Épp csak annyi időm volt, hogy megfigyeljem a sofőr tarkóját - rövid, tömzsi nyaka volt. Miközben ez történt, a testemmel tökéletesen elvesztettem minden kapcsolatot. Szubjektív érzéseim megegyeztek annak az embernek az érzéseivel, aki hirtelen elveszíti egyensúlyát a kanyarodó taxiban. Viszont, miközben ez történt, a testem nyugodtan ült a nappaliban, és mondta Seth szavait. - Taxiút. A macskarajongó barátunk [Seth ezzel a gúnynévvel illeti Peget, aki nem szereti a macskákat] éppen nagyot nevet. Három dollár a viteldíj, ami soknak tőnik. A sofőr inkább idős, mint fiatal ember; tömzsi nyaka van. Az úticél a következő kanyar után jobbra van. Amikor Peg és Bill hazatért, megtudtuk, hogy ezek a benyomások teljesen hitelesek voltak. Három dollárt fizettek a taxisnak, aki a repülőtértől a motelbe vitte őket. Peg bosszankodott is emiatt, mert két évvel azelőtt ugyanez az út két dollárnál is kevesebbe került. A taxi egyszer tett egy nagyon éles jobb kanyart. Peg és Bill élénken emlékezett erre, nemcsak a kanyar miatt, hanem azért is, mert a sofőr közvetlenül ezelőtt áthajtott a piroson. A kanyar annyira éles volt, hogy még a gyomruk is felfordult tőle. Viszont a sofőr nem volt "inkább idős, mint fiatal ember". Bár érdekes módon Peg megfigyelte, hogy hátulról valóban idősnek nézett ki, mert a tarkóján durva, cserzett volt a bőr. A nyaka egyébként valóban vastag és tömzsi volt. Nagy volt az örömöm, amikor mindez kiderült. Pontosan azt láttam, amit akkor láttam volna, ha testileg ott ülök az autóban. Peg és Bill nem érzékelte a jelenlétemet. Az eset számos érdekes gondolatot vetett fel. Határozottan én voltam "odakint", mégis Seth mondta el, amit én láttam. Hangja és személye irányította az én testemet, miközben a tudatom másutt járt - jó sok mérföld távolságban. Nem is kellett elmesélnem Sethnek, hogy mi történt - azonnal elmondta ő maga. Arról az érzésemről viszont nem tett említést, hogy a kanyarodás az ülés sarkába hajított. Vajon azért, mert ő ezt nem érezteő Vagy azért, mert tudta, hogy erre biztosan emlékszem én iső Aztán nézzük a következő rejtvényt: tegyük fel, hogy a tudatom valóban eljutott a térben Elmirából San Juanba - de mi a helyzet az idővelő Az ülést 1965. október 25-én, egy hétfői napon tartottuk, viszont az incidens egy héttel korábban, 1965. október 17-én, ugyancsak hétfőn történt Gallagherékkel. Mégis éppoly elevenen éltem át az élményt, mintha abban a pillanatban érkezett volna Puerto Ricóból. (Seth ugyancsak helytálló megfigyeléseket közölt ugyanerről az útról.) A következő epizódban Seth nem vett részt közvetlenül, csak annyiban, hogy híven követtem útmutatásait a belső érzékek használatát illetően. Elhatároztam, hogy kipróbálom, egyedül milyen benyomásokat tudok szerezni Gallagherék utazásáról. Így hát még ugyanazon a héten egy délelőtt lefeküdtem, lehunytam a szemem, és azt szuggeráltam magamnak, hogy megkeresem Peget és Billt. Hirtelen, minden átmenet nélkül a levegőben voltam, és egy hosszú, keskeny verandára ereszkedtem le, amelyet alacsony korlát övezett. Tudtam, hogy testem az ágyon fekszik, de elveszítettem vele minden kapcsolatot. Függetlenül a testem hollététől, én magam valahol egészen másutt voltam. Körülnéztem, és azt láttam, hogy egy sajátos felépítéső, kétszintes motel verandáján állok. Az épület architektúrája szokatlan volt; a korlát fölött kisebb vízfelületet láttam, és mögötte, távolabb egy sokkal nagyobbat - úgy véltem, ez az óceán. Puerto Ricóban lennékő Fogalmam sem volt róla. Az épület teljes hosszában ajtók nyíltak a verandára. Tanakodtam, vajon itt szálltak-e meg Gallagherék. Abban a pillanatban már tudtam, hogy igen, és hogy a középső ajtó mögött van a szobájuk. Peget és Billt azonban nem láttam. Mielőtt délelőtt tizenegykor elkezdtem volna a kísérletet, az ébresztőórát beállítottam 11:30-ra. Most megszólalt. A tudatom oly gyorsan tért vissza a testembe, hogy a fejem (a testem feje) kóvályogni kezdett. Bosszankodva ültem fel. Nem tudhatok meg ennél többető Nem pillanthatok meg egy táblát vagy valamit, ami pontosabban meghatározza a helyető Nem tudtam, hogy mőködik-e ez így, de harminc perccel későbbre állítottam az ébresztőórát, visszafeküdtem, és azt mondtam magamnak, hogy visszatérek ugyanarra a helyre. Ezúttal határozottan azt éreztem, hogy utazom. Hegyek és felhők sodródtak el mellettem. Aztán ugyanott, a motel fölött lebegtem a levegőben. Túl magasam voltam, a részleteket nem tudtam jól kivenni, ezért azt kívántam, hogy közelebb kerüljek. Minden nehézség nélkül lejjebb ereszkedtem, de még mindig nem a földig. Alattam, kissé előbbre egy férfit pillantottam meg. Öltönyben volt, kalapot hordott, kezében aktatáskát vitt. A járdán lépkedett, és a motel túlsó végénél bement egy házba. Emlékszem: arra gondoltam, milyen furcsa, hogy öltönyben jár itt, mert a városról úgy gondoltam, hogy nyaralóhely. Úgy éreztem, csak pillanatok teltek el, de ismét megszólalt az ébresztőóra. Milyen izgatott lettem! Azonnal térképvázlatot rajzoltam a motelről és környékéről. Alig vártam, hogy Gallagherék hazatérjenek, és ellenőrizhessem ezt is, meg a Sethtől származó észleleteket is. Megkértem Peget, rajzolja le a moteljüket és közvetlen környékét. A rajza megegyezett az enyémmel! Leírásom a motelről ugyancsak helyes volt, ideértve azt is, hogy a középső szoba volt az övék. A hely St. Thomas volt, egy sziget Puerto Rico közelében. Peg és Bill a kísérletem napján és még másnap is ott tartózkodott. És még ez sem minden: Bill mindkét reggelen felfigyelt arra a férfira, akit láttam, mégpedig éppen az öltöny miatt. A férfi bennszülött volt - ez volt a másik ok, ami miatt Bill megnézte. Én ezt nem tudtam, mivel csak hátulról láttam. Az épület, ahová belépett, a postahivatal volt. Elfogott az izgalom - annyi mindent kellett megtanulnom. A Seth-ülésen Seth mondta el, amit én figyeltem meg. Ezúttal várnom kellett, míg visszatérek a testembe, hogy leírhassam a történteket, és megrajzolhassam a vázlatot. Ami engem illet, nekem elég volt ennyi bizonyíték ahhoz, hogy meggyőzzön: mindkét eset hiteles. Ezek indítottak el a testen kívüli élmények kutatásában, amelyben még ma is keresem a válaszokat a jelenséggel kapcsolatos kérdésekre. Később Seth ellátott tanácsokkal. Éppen most, miközben ezt a könyvet írom, Rob és én közös kivetítési kísérletekbe kezdtünk, melyeket Seth kezdeményezett. Ezek az első esetek jócskán megerősítették a Sethbe és saját magamba vetett hitemet. Mennyivel érdekesebbek voltak ezek a történetek, mint az Instream-kísérletek, amelyeket közben ugyancsak folytattunk! Ezekhez képest még a saját borítéktesztjeink is száraznak tőntek. Elküldtük a Gallagher-anyagot is Dr. Instreamnek; rém izgatottan vártam válaszát. Biztosra vettem, hogy eredményeinket nem fogja tudományos bizonyítékként elfogadni, de hát ott volt a két majdnem teljesen egyforma rajz, és az észleletek is pontosak voltak. - Lehet, hogy szerinte ez nem elég tudományos őmondtam Robnak -, de legalább annyit el kell ismernie, hogy a látnoki észlelés valóban megtörtént. 1965 augusztusa és 1966 szeptembere között hetvenhat Instream-kísérletet és nyolcvanhárom borítéktesztet végeztünk el. Mint a legtöbben, akiknek nincs tapasztalatuk paranormális ügyekben, én is világosnak és egyszerőnek képzeltem a dolgot. Ha Seth valóban az, akinek mondja magát, akkor képes kell legyen átlátni téren, időn, lezárt borítékon, éppoly könnyedén, mint ahogy mi látjuk a velünk egy szobában lévő tárgyakat. Nem tudtam, milyen sok függ attól, hogy milyen mély transzban vagyok, meg attól, hogy mennyi szabadságot engedek neki. Meg kellett tanulnom, hogy ne "blokkoljam" az átjövő információt. Azt sem vettem számításba, hogy még a normális érzékelésről sem tudunk eleget, és az érzékszerveken túli érzékelésről még annál is kevesebbet; egyetlen médiumtól sem várható el, hogy száz százalékig pontos legyen. Az észleleteknek rajtam keresztül kellett átszőrődniük, és a régi mondás is azt tartja: tévedni emberi dolog. Sethnek mégis sikerült felhasználnia a kísérleteket saját látnoki képességeinek bizonyítására; segítségükkel tovább folytatta oktatásomat, és ismertette velünk a lejátszódó folyamatokat is. A kísérletek során váltogatta a transz mélységét, hogy átéljem és megtapasztalhassam a különféle tudatállapotokat, s azt is megmutatta, miként használhatom saját asszociációimat egyes adatok megszerzésére. A kísérleteket az ESP bemutatására használta, de ennél többet is tett: rendszeresen gyakoroltatta velem a szubjektív fókuszállítást, és közben mindvégig magyarázatokkal is szolgált. Az üléseken általában senki más nem vett részt, csak Rob meg én - a körülményeket aligha nevezhettük volna tudományosnak. De hát a borítéktesztekkel nem akartunk tudósokat vagy pszichológusokat meggyőzni semmiről. Csak arról szerettünk volna megbizonyosodni, hogy mit várhatunk el az ülésektől, és mit nem. Olyan megoldást akartunk, ami azon nyomban ellenőrizhető. Muszáj volt tudnom, hol tartunk! Rob néha közvetlenül az ülés előtt készítette elő a borítékot, néha sokkal korábban. Mindenféle tárgyat felhasznált; olyat is, amit láttam már, a közelmúltban vagy régebben, meg olyat is, amivel sohasem találkoztam. Például egy levelet, amely az előző napon érkezett, és én is elolvastam, vagy valami olyan tárgyat, amelyet a házon kívül szedett össze, és nekem fogalmam sem volt róla. Előfordult, hogy a borítékot egy barátja készítette elő - ilyenkor maga Rob sem tudott semmit arról, mi van benne. Papírdarab, amit Rob az utcán szedett fel, falevél, söralátét, hajcsomó, fénykép, firka, számla - mindez szerepelt egyszer-másszor. Rob néha szándékosan olyan tárgyat választott, amelynek erős érzelmi töltete volt. Máskor szándékosan valami közömböset. Meg akartuk tudni: vajon Seth bizonyos fajta tárgyakkal jobban boldogul-e, mint másokkal. A tárgy mindig két kartonlap között helyezkedett el egy lezárt borítékban, és utána az egész belekerült egy második borítékba, amelyet szintén lezártak. Sohasem tudtam előre, mikor kerül sor ilyen kísérletre, és az ülés előtt sohasem láttam a borítékot. Rob mindig az ülés közepén adta át, amikor már transzban voltam, és általában a szemem is csukva volt. (Ami persze úgysem jelentett sokat, hiszen a tárgy mindig két kartonlap között, dupla borítékban lapult.) Volt, hogy az adatok közlése közben a borítékot a homlokomhoz szorítottam. (A következő fejezetben konkrét példákat sorolok fel.) Micsoda hullámvasút! Ha Sethnek jól ment a teszt, én is napokig könnyőnek éreztem magam, mint egy tollpihe. Ha valamivel nem voltam elégedett, úgy éreztem, mintha két mázsányira híztam volna, és óránként még fél kilót szednék magamra. Azt gondoltam: a tökéletes teljesítményen kívül minden csak kételyeket támaszt Seth személyének függetlenségét illetően. Mindent összevéve a kísérletek felbecsülhetetlen értékőnek bizonyultak, nemcsak az én gyakorlati oktatásom és önbizalmam növelése szempontjából, hanem azért is, mert előkészítettek a későbbi Seth-üléseken sorra kerülő, testen kívüli élményekre. Ezek a kísérletek és Seth magyarázatai olyan képet rajzoltak elénk a belső érzékek mőködéséről, amilyenhez semmilyen más módon nem juthattunk volna hozzá. Ahogy Seth váltogatta a transz mélységét, két tudatfolyamot figyeltem meg: az övét és a sajátomat, és legalább bizonyos fokig kezdtem érteni, hogy a saját asszociációim mikor segítenek, mikor hátráltatnak. A nagyon mély transzban a belső folyamatok még a médium előtt is rejtve vannak. A legtöbb médium esetében a mechanizmusok annyira automatikusak, hogy az ilyen munkában közrejátszó belső pszichológiai tevékenységekről alig lehet megtudni valamit. Seth azt állította: a mi helyzetünk ebből a szempontból is előnyös. Az adatközlésben gyakran tesz különbséget saját benyomásai és az időnként beszüremlő, tőlem származó észleletek között; az enyémeket összekapcsolja személyes asszociációimmal, és megmondja azt is, hogy helyénvalók-e, vagy sem. Ritkán fordul elő olyan "rövidzárlat", hogy úgy érezném, mintha aludnék. Általában tudom, mi történik, bár utána szinte azonnal elfelejtem. Előfordul, hogy Seth meg én felváltva beszélünk, mert másodpercek alatt tudok transzba kerülni és kijönni belőle. Néha olyan, mintha összeolvadnék Sethtel, és a sajátjaim helyett az ő érzéseit, reakcióit érzem maradéktalanul. Ilyenkor Jane messze a háttérbe kerül, szunnyadozik, de a tudata azért halványan mőködik. Máskor - és ez a gyakoribb - én vagyok az előtérben, és Seth tanácsot ad, hogy mit mondjak. Saját tesztjeink jelentik a mércét, amelyhez Seth és a magam teljesítményét mérem - azonnal ellenőrizni lehet a találati pontosságot, és közben megtanulom, hogyan állítsam élesre a belső fókuszt, hogy az általánostól eljussak az egyedihez. Erre az edzésre már csak azért is szükség volt, mert segített a Seth-szövegek közvetítésében is. Seth gyakran beszélt a miénkhez hasonló kommunikációban szükségszerően előforduló torzításokról; nagy fontosságot tulajdonított annak, hogy az anyagot a lehető legkevesebb torzítás szennyezze. A későbbi üléseken részletesebben is szólt erről. Amikor 1965 ősze beköszöntött, engem nagy remények töltöttek el, különösen a két fentebb leírt, testen kívüli élmény miatt. Nagyon vártam, mit szól hozzájuk Dr. Instream. Biztos voltam benne, hogy biztatónak ítéli őket, még akkor is, ha közvetlenül nem függtek össze a vele folytatott kísérletekkel. Hozzáfogtunk már a számára fontos kísérletekhez is, és minden héten elküldtük neki az eredményeket. Mostanáig nem reagált rájuk; arra is nagyon kíváncsi voltam, vajon hogyan sikerült azokban a kísérletekben teljesítenünk. Ha csak fele annyira, mint a testen kívüli élmények esetében, gondoltam, kezdésnek akkor is nagyszerő kell legyen. Időközben felmondtam állásomat a galériában, és minden időmet az írásnak szenteltem. Kivetettem horgomat az ország egyik legnépszerőbb és legjobban fizető magazinjára. A szerkesztő egyik novellámat a másik után dobta vissza, de mindig biztatott, hogy a következőt már biztosan megveszi. Életemet a levélhordó látogatásai foglalták keretbe: egyrészt ettől a szerkesztőtől vártam kedvező választ, másrészt Dr. Instreamtől akármilyet. Bebizonyítani a telepátia és a tisztánlátás létét valakinek, aki önmagát "keményfejő pszichológus"-nak tartja, emellett novellát adni el az ország egyik legjobb magazinjának, ráadásul folytatni a Seth-üléseket és a saját kísérleteinket - rájöttem, hogy ez egy kicsit sok egyetlen esztendőre.

Ismeretlen Internetes forrásból
2004-01-07