|
|
Kincsesbánya Az AsztrálFény - ezotérikus parapszichológia oldalaihoz kapcsolódó írások, olvasmányok, kivonatok, jegyzetek, képek, stb. |
Vojth Péter Erre a kincsre eddig 17542 alkalommal voltak kíváncsiak.
Az én HK élményemről: életemnek egy asztrológiailag is igazolható mélypontján (lelki válságoktól kezdve amit csak akarsz...) első Szaturnusz revolúciómkor történt meg velem, hogy kegyetlenül berúgtam. De azt is el kell itt mondanom, hogy abban az időben pszichiátriai ambuláns kezelésre is jártam, injekciókat, meg különböző szorongáscsökkentő, kedélyjavító, antidepresszánsokat, altatókat, nyugtatókat, minden francot kaptam. Nyilván, mivel egy számomra megoldhatatlannak látszó lelki válságról volt szó, fentiek annyit sem értek, mint halottnak a puszi. Lényeg a lényeg, hogy abban az időben még a BIOGAL-ban melóztam (ennek jó húsz éve már) és másnap szédületes másnapos voltam. Ami önmagában még bizonyára nem lett volna baj, de rászedtem néhány gyógyszert abban a reményben, hogy majd talán jobban leszek. Hát, minden várakozásom ellenére egyre rosszabbul lettem.
Mikor úgy éreztem, hogy ez már több egy egyszerő rosszullétnél, a harmadikról valamilyen általam sem teljesen kontrollált módon lejutottam a második emeletre. Itt volt a mőszerészek szobája és segítséget kértem. A srácok felfektettek egy munkapadra és rövidesen hoztak egy hordágyat, mert akkor már szerintem képtelen lettem volna lábra állni. Levittek az üzemorvoshoz, aki egy nő volt és az asszisztensével fogadott. A srácokat elküldték, engem meg felfektettek egy fehér vizsgálóasztalra. Kérdezgettek, de egyre távolodott a hangjuk, én pedig egyre nagyobb bizonyossággal éreztem, hogy most meg fogok halni. És ez a bizonyosság egy picit sem rémített meg, hanem valami halálosan mély belső nyugalom és várakozás uralkodott el rajtam. Kezdtem a sötét világőrt érezni, ahol magam is expandáltam és egyre hatalmasabbnak éreztem magam. És ez valahogyan - mint egy tudathasadásos állapot - két síkon zajlott. Egyrészt kinn éreztem magam a csillagok között, másrészt láttam magam valahonnan a mennyezet tőlem bal hátulra eső sarkából, ahogyan fekszem az ágyon halott-fehéren és hallottam a két nő egyre idegesebb szóváltását, hogy pulzus 40, vérnyomás negyven és esik, azonnal koffeint, intravénásan. Nem tudom, nem hiszem, hogy bármit is ki tudtam mondani, de valahol a belsőmben sikítottam, hogy nem, koffeint ne... lényeg, hogy végül tényleg valami más vérnyomásemelő szert választottak és én újra a csillagok között voltam, mégis valahogyan egy folyosón, vagy alagútban.
De innentől már biztosan Te is ismered a sztorit, messze-messze egy hívogató fényt láttam, amelyet el akartam érni. Igen messze volt, de egyre inkább közeledtem hozzá. És ahogyan közeledtem, egyre inkább erősödött (de diszkréten) valamilyen csodálatos zene. Olyan, amilyet én még soha sem hallottam és a bennem lévő bátorságot fokozatosan felváltotta az a hatalmas, nem is tudom, talán kozmikus, mindenesetre emberfeletti szeretet, amely sugárzott rám, és amit én boldogan próbáltam visszasugározni. Alakok tőntek fel a fényben, és az egyik elém indult. Nagyon boldog voltam, úgy éreztem, hazaérkeztem, hogy ez az a hely, a boldogság, a szeretet, amelyet életemben mindig kerestem, de a lény, akinek az erős fényben nem láttam az arcát ( valamilyen hosszú, bibliai köntös vagy tunika volt rajta) szelíden megfordított és azt mondta: még nem lehet. Még nem jött el az ideje, nekem még fontos, elvégzendő feladataim vannak, de megígérte, hogy majd találkozunk úgy is, amikor köztük maradhatok. Egész lényéből szeretet és kedvesség és valamiféle szomorúság sugárzott. És én elindultam visszafelé. Nagyon szomorú voltam, mégis örültem. Aztán feloszlott a sötétség és én ismét láttam magam az ágyon. Ömlött rajtam az izzadtság, csakúgy mint a doktornőről és az asszisztenséről. Aztán egyszer már nem kívülről láttam magam. Egy darabig hagytak pihenni, majd jó negyedóra múlva egy mentő jött értem és hazavitt. Hosszú évekig (legalább olyan 5-7 ) nem beszéltem erről az élményemről senkinek, mert féltem, hogy teljesen hülyének fognak nézni. Aztán addigra megoldódott a legtöbb problémám, a Szaturnusz is kilépett a revolúcióból és lett egy testi-lelki jó barátnőm, aki elmesélte a HK élményét, de úgy, hogy még az állam is leesett, mert azt állította, hogy miután ővele ez megtörtént, a lelke éjjelente rendszeresen elhagyta a testét, össze-vissza kóborolt és volt olyan is, amikor alig talált vissza a saját testéhez.
Hát, mit mondjak, ezzel az övé lett a pálya, de szerényen én is elmeséltem az én élményemet, amelyet nagy megértéssel és bólogatva hallgatott végig. Ez az én sztorim, bizonyára nem "nagy durranás", lényeg, hogy azóta én fokozottan hiszek az élet utáni életben, a reinkarnációban, a karmában és mindenek felett az ezoterikában. Érdekesnek, de tarthatatlannak gondolom a dokiknak a HK élménnyel kapcsolatos endorfin - elméletét. Ami a legérdekesebb, hogy /fiatalság bohóság/ egyszer szereztem egy 10 mg-os morfium ampullát és megkértem egy ápolónő ismerősömet, hogy adja be. Hát, mit ne mondjak, nem akarta, sehogyan. A végén addig egyezkedtünk, hogy azt mondta, rendben, beadja, de csak akkor, ha szerzek egy olyan ampullát, amely szignózva van, sorszámmal, gyártási számmal, anyámtyúkjával ellátva, és akkor sem adja vénába, csak muszkulárisan. Ez később megtörtént és ami az érdekesség, hogy az érzés, amire kíváncsi voltam, és amit megtapasztaltam sok tekintetben hasonlított a HK alatt érzett ellazultsághoz, lebegéshez, szintén csodálatos zene, de itt színek is, viszont minden alagút-aspektus nélkül. Itt senki nem szólt hozzám, nem kerestem senkit, nem akartam elérni semmit - igaz, igen jól éreztem magam. Summa summárom, még ha lenne valami abban a bizonyos endorfin - elméletben a HK alapvetően más. Ismeretlen Internetes forrásból 2004-01-18
|
Ennek az írásnak a tetszési indexe: 3 (4 értékelés alapján) Kérlek értékeld ezt az írást , klikkelj az értékelésednek megfelelő csilllagra, majd a mehet gombra... köszönöm!
|
|
|
Ha tetszik ez az oldal, oszd meg az ismerőseiddel.
|
AsztrálFény - Ezoterikus Stúdió
Ügyfélszolgálat, e-mail:info@asztralfeny.hu, telefon: 06-30 820-1008
© 1998 - Minden jog fenntartva!
Az AsztrálFény oldalak az |
|
böngészőre vannak optimalizálva. |
|