Iránytő a mindennapokhoz - AsztrálFény Ezoterikus Stúdió

Kincsesbánya
Az AsztrálFény - ezotérikus parapszichológia oldalaihoz
kapcsolódó írások, olvasmányok, kivonatok,
jegyzetek, képek, stb.

Iránytő a mindennapokhoz

Erre a kincsre eddig 18158 alkalommal voltak kíváncsiak.

Minden olyan kerdés és gondolat, amely megfogalmazódik bennünk, közelebb vihet ahhoz a valósaghoz, amely legmelyebb önmagunkat körülöleli. E lepel segitségével idealis esetben személyiségunk felfedi valódi rétegeit, hallhatatlan lényegünket.
Sajnos azonban a legtöbb esetben ez mégis inkább eltakar és megmásít minket.
A magunkra húzott valóságtöredékek által elkezdünk a legkülonfélébb szerepek szerint játszani. Apránként pedig megfeledkezünk arról, hogy a szerep, amit magunkra öltöttünk csak szerep - nem azonos önmagunkkal. Játszmáról játszmára egyre távolabb kerülünk saját igazi lényegünktől. Végul pedig teljesen elveszítjük a kapcsolatot legbensőbb énünkkel és innentől a szerepeink veszik át a hatalmat felettünk. Mi pedig ertetlenul állunk, hiszen a 'kép' csak nem akar összeállni sem magunkról, sem a külvilággal kapcsolatban. Ennek okait kutatva - még mindig szerepunk hatasa alatt - egyre több 'hibát', 'bőnt' es meg nem értettséget találunk.
E meghasonlás vezet a legkülönfélébb önértékelési problémák kialalakulásához, és ezzel egyetemben a külvilág torz megítéléséhez - amely végső soron boldogtalanságunk forrása.

A hibák, bőnök, megnemertettség érzése, a szeretet hiánya konfliktusaink melegágya. Mindezek egytől-egyig bensőnk nagytakarításának szükségességére hívja fel figyelmünket. Ha sikerül rendet tennünk legbelül - rálelve a szerepek mögött rejlő valódi és tökéletes önmagunkra -, úgy a külvilágban is helyre áll az egyensúly, mi pedig ismét megleljük benső békénket és ezzel együtt boldogságunkat.
Ebben a harmonikus állapotban a körülöttünk lévő világ a legszebb arcát fedi fel, erősítve hitünket abban, hogy utunkon tovább haladjunk.

De vajon miért tőnik olyan bonyolultnak levetni szerepeinket, megtapasztalva helyettük végtelen és tökéletes valónkatőő

A törvény, amely felépítette ezt a világot erősebb és összetettebb annál, semhogy a földről pontosan érzékelhessük és értelmezhessük azt.
A valósag - végtelen. A végtelen pedig csak igen nagy erőfeszítések árán, sőt talán egyáltalan nem is értelmezhető tisztán földi létünk aspektusából. Békaperspektíva amit látunk. Ezt ellensúlyozandó elménk létrehozza a véges valóságot: néhány toredékből próbálva megalkotni egy egyetemes egészet, amely végul illúzió-köntösként borít be bennünket. A valóságnak vélt, önmagunk által legyártott véges világban végtelen mivoltunk értelmezhetetlennek, s így hamisnak tőnik. Ez törvényszerő, mivel legyártott vilagképünk csak töredékekre épult, és a hiányzó darabkák nélkul nem ismerhetjük meg teljes mivoltát. Egy véges világban pedig hagyan is lehetne személyünk végtelenő Ezt az ellentmondást feloldandó viseljük szerepeinket.

A játék vagy egy-egy szerep önmagában azonban lehet építő, lehet minden izünkben, több síkon is megmozgató. De mindez csak abban az estben lehetséges, ha az illuziót (a legyártott véges világot) tudatosan es éberen használva a magunk oldalára állítjuk. Felismerve a töredékek nem teljes, csupan mozaik-mivoltát - apránként téve helyére minden apró kis darabkát, amelyeket utunk során meglelünk. A külvilág pedig csodálatos tükörként mutatja életünk minden szakaszában, hol is tartunk éppen fejlődésünk útján. Ez az út - ha mi is úgy akarjuk - a boldogság eléréséhez vezethet bennünket. Esélyt kapunk arra, hogy kiteljesítve a bennünk rejlő adottságokat, képességeket, egységet teremthessünk újra földi énünk és halhatatlan lényegünk (lelkünk) között, helyreállítva ezzel a kapcsolatunkat az egyetemes valósággal.

A játék életünk része. Felszabadít és tanít bennünket. Öröm forrásává pedig akkor valik igazán, ha önfeledten és elmélyülten játszunk, önmagunk szazszázalékát adva a játek pillanataiban.
Az önfeledt játék - tudatosság. Mindez ösztönös és velünk született képesség; tanulásunk, tapasztalatszerzésunk első forrása.
Sajnos a csecsemőkor magába feledkezett játszadozásaiból hamar kiszakítottak minket, gátat szabva ezzel az ösztönös és felszabadult tanulási folyamatnak. Helyébe pedig a társadalom és a konvenciók által helyesnek tartott szabályrendszer lépett.
A 'jó - nem jó', a 'szabad - tilos és muszály' ítéletekkel tetteink, gondolataink, sőt érzéseink is értékelve lettek további életünk szinte minden egyes mozzanatában. Ez az a pont, ahhol kezdünk elszakadni saját végtelen mivoltunktól, környezetünk nyomásának engedve egy 'illendőbb' szerepet öltve magunkra. Az állandó bírálat, megitélés a kezdetektől fogva apró lépésekkel ugyan, de folyamatosan építi belénk a szabályokat, ítéleteket, gátakat, félelmeket és a feszelyező önkontrollt mind a mai napig. (Ezekbpől és az akaratból alakul ki egónk.) Ez logikus, hiszen egy véges világban az egyén is csak meghatározott keretek között mozoghat. Egónk pedig igencsak otthonosan érzi magát e korlátok közé szorított világban. Mi pedig felnőtt korunkra végképp elszakadtunk attól a teljességtől és tudatosságtól, amely lelkünk bolcsességének hordozója.

A szerepjátszás eredendően mégsem haszontlan. Persze koránt sem mindegy, hogy szabadon es tudatosan saját magunk választunk egyet - eszközül használva fejlődésünkhöz vagy óvatlanul felkúszik ránk (jobb híján engedve a külső nyomásnak) és apránként átveszi a hatalmat személyiségünk fölött.

Egy kisgyermek ha játszik, ott számára megszőnik az idő, megszőnik a tér. Ha ő a királylány, a szoba palotává változik, a sámliból pedig bársony-arany trónszék lehet. Az adott pillanatban számára nem létezik lehetetlen.
Az elmelyülés néha olyan intenzív, hogy bizony az ehsegről, szomjúságról vagy más egyeb fizikai szükségletekről is hajlamos megfeletkezni. Vizualizál: egy gyufasskatulyából hintó válhat.
Az illuziót és a szerepeket - még ösztönösen ugyan, és nem tudatosan, de eszközként használja. A játékba önmagát (gondolatait, érzéseit, figyelmét) teljes egészében beleteszi. A szerep mégsem uralkodik el felette, mivel nem keveri össze királylány-szerepét saját igazi énjével. A játék által önkéntelenül fejleszti kreativitását, kepzelőerejét, fantáziáját, együttérző-képességét. Rögzíti továbbá a valóság és önmaga végtelen mivolát is. Ezt meg tudja tenni, mivel a véges világ által meghatározott keretek még nincsenek számára felállítva.

E termeszetes es felszabadult állapothoz szeretném ha minél többen visszatalálnánk. Hiszem, hogy az "Elveszett Paradicsom" újra meglelhető. Visszaállítva kapcsolatunkat legbensőbb önmagunkkal, szunnyadó képsségeink a felszínre hozhatóak, illetve megsokszorozhatóak.
Mindez visszafelé is mőködik. Felszínre hozva mindazt, ami születesunktől fogva bennünk rejlik - a kreativitást, alkotókészséget, empátiát, intuíciót valamint a szeretetet önmagunk és ezzel párhuzamosan a külvilág iránt - visszaállíthatjuk a kezdeti természetes kapcsolatot lelkükkel és azzal az egyetemes valósággal, amelyben szemelyiségunk képes feltárni valódi arcát.

Mindezekhez kívánok segítséget nyújtani rovatommal. Az elméleti fejtegetéseken túl szeretnék olyan ötletekkel is szolgálni, amely egyszerően beépíthető a mindennapokba. A játekok, feladatok, lelki gyakorlatok (meditációk) egy része önállóan is végezhető, néhányat pedig barataink, szeretteink, társunk vagy gyermekünk együttmőködésével próbálhatunk ki.

A gyakorlatok megválasztásánál a játékos formát igyekeztem előtérbe helyezni.
Sajat tapasztalataim szerint rögtön a dolgok kozepébe vágva, neki ugorva a 'komoly, nagy meditacióknak' legtöbben kezdetben azt a hatast erik el, hogy akarattal probálják a lelki gyakorlatot végrehajtani. Az akarat viszont erőfeszítéssel jár. Erőfeszítéssel pedig nem lehet ellazulni és összpontosítani is legfeljebb az erőlködésre sikerülhet. Az akarat bezár. Az elzárás pedig az egó eszköze. A bensőbb énünké (lelkünké) viszont a nyitottság és a befogadás.
A játékokba való belefeledkezés, elmélyülés és a vele járó öröm által személyiségünk valódi mivolta önmagától feltárul majd. A mi feladatunk csak annyi lesz, hogy engedjük mindezt megtörténni!

A gyakorlatok leirásánál javaslatot teszek az időtartamra, ismetlésszámra, gyakoriságra. Ezeket azonban csak tájékoztatásképpen közlöm, rugalmasan kezelendőek. Csak annyit és akkor gyakoroljunk, amikor, és ameddig jól esik! Semmiképpen ne próbáljuk erőltetni a játékot, inkább vegyuk elő kicsit később vagy egy másik alkalommal!

Fejezetről fejezetre érinteni szeretnék minden olyan területet, amely életünk szerves részét képezi. A korábban említetteken túl a félelem, a düh kezelését, a kommunikációt és benne rejlő lehetőségeket és buktatókat, a nézőpontváltás kepességét, a toleranciát és még sok mást is.

Vegül, de nem utolsó sorban: a meditáció nem más, mint éberen figyelni, tudatossá válni. A tudatossag: jelen-lét. Az ITT és MOST. A meditáció - öröm. Aki tudatos, annak minden cselekvése és nem cslekvése meditáció.

Önfeledt játékot és sikeres útkeresést kívánok!

Ismeretlen Internetes forrásból
2004-01-18

Ennek az írásnak a tetszési indexe: 4.5 (2 értékelés alapján)
Kérlek értékeld ezt az írást , klikkelj az értékelésednek megfelelő csilllagra,
majd a mehet gombra... köszönöm!