Advent első hete
AsztrálFény nyitóoldal
hirdetés
-Új AsztrálFény oldal
Kincsesbánya - ezotérikus írások Kincsesbánya
Az AsztrálFény - ezotérikus parapszichológia oldalaihoz
kapcsolódó írások, olvasmányok, kivonatok,
jegyzetek, képek, stb.


Vissza a  témakörhöz

Crowley levelezése 4.

Erre a kincsre eddig 16920 alkalommal voltak kíváncsiak.


"D" levél, 1943. Június 8.

Cara Soror,
Tégy, mit jónak látsz, ez az egyetlen Szabály.

Köszönöm levelét. Nem találtam meg az O.T.O. gépelt kéziratát, és az is eszembe jutott, hogy előbb talán megvárnám a válaszait. Ha fontos papírokat várok postán, legkésőbb 24 óra múlva aggódni és tudakozódni kezdek. Akárhogy is, e pillanatban nem találom őket. Mr. Bryant viszont azt mondta, szívesen kölcsönadja önnek a Kék Napéjegyenlőségét (Blue Equinox). Önnek a 195-270 oldalakra lesz szüksége.

Csatlakozásának lényege az, hogy megkímél attól a félelemtől, hogy netán olyasvalamit árulok el, amit nem lenne szabad. Mint minden komoly társadalomban vagy társaságban, tagjaink megesküdtek arra, nem fedik fel, hogy mit hallottak, vagy hogy kikkel találkoztak. Ez így van, még a szabadkőmővesség mellékágaiban (Co-masonry) is. Emellett persze az ember megemlítheti azon tagok nevét, akik meghaltak (ld. Liber LII, 2. rész). "Igen, a néhai X… Y… is közülünk való volt". Remélem, hogy ő és Rudolf Steiner (ők ketten) majd eloszlatják a kételyeit.

Az A'.A'. teljesen más. A One Star in Sight minden tudnivalót magában foglal. (Lehet, hogy néhány előírást nehéz felfogni. Személy szerint sosem értettem ezeket a By-Law dolgokat. Így mindenképp meg kell kérdezze tőlem, hogy mit, és miért, meg hasonlókat.)

Tényleg csak egyetlen értelme van a megítélésének. "Gyümölcseikről ismerheted meg őket" ("By their fruits ye shall know them"). Olvasta a Liber LXV-öt és a Liber VII-et; ez megmutatja, milyen lelkiállapotokat érhet el ezzel a tananyaggal. Most olvassa el "A templom egyik mesteré"-t (megtalálható: Blue Equinox, 127-170. oldal). Ebben egy beszámolót talál az "edzés" korai szakaszairól és azok eredményeiről (természetesen az Ön útjának nem feltétlenül kell egyeznie a könyvben említett személyével, sőt még csak hasonlítania sem kell rá).

De mindenképpen tartsa szem előtt, hogy "ha vak vezet világtalant, mindketten gödörbe esnek". Ha csak egyetlen százalékát is látta volna azoknak a bajkeverőknek, akiket én láttam, akkor bizonyára jéggé dermedne már a gondolatától is annak, hogy egy másik tagunkat lássa messzelátón keresztül. Annak semmi értelme, hogy egy tucat szakács dolgozzon az üst felett. Ha Ön velem dolgozik, nem lesz alkalma rá, hogy bármennyi időt is másra pazaroljon.

Félek, az Ön által gyakorolt "kereszténység" olyan, mint sok más emberé. Egy-két figurát kiemelnek - ahogy az alexandriaiak összegyúrták Jézus alakját - a többieket meg elfelejtik. A cionista Máté-féle Krisztus így nem képviselhet az Ön számára semmi értéket sem. Ugyanígy, az ázsiai "Haldokló Isten" (Dying-God) Melcarthból, Mithrasból, Adonisból, Bacchusból, Osirisből, Attisból, Krishnából és másokból lett összeállítva, hogy a mesebeli rituális és csodás eseményeket véghezvihesse.

Jogosan kérdezi: "Én mit tehetek hozzá az egészhező Mit adhatokő" A válasz: egy könyvet! Ez a heti levelezésünkből származó ötlet: 52 levél öntől és 52 tőlem, kellően megszerkesztve igen használható kötetet eredményezhet. Ez a kötet az Ön tulajdona lenne, így az Öné lenne a teljes anyagi értéke (vagy sokkal több), cserébe költségeiért. Erre azért gondoltam, mert egy hasonló próbálkozás nemrég ért véget, méghozzá meglepően szerencsés módon - pár hónap múlva már Ön is a kezébe veheti. Mellékesen jegyzem meg, hogy személy szerint nem keresek vele semmi pénzt - a titkári munka pénzbe kerül manapság. De van egy másik előnye: mindkettőnket frissen tart, ha érti, mire gondolok. Hozzátenném még azt is, hogy ilyen leveleknél mindenféle apró-cseprő tudásszilánk kerül elő a semmiből - ez értékes és gyakori. Igen ám, de az ember nem akarja elveszíteni a fonalat, ha már egyszer elkezdte, úgyhogy javaslom, állapodjunk meg egy 10 napos időintervallumban.

Kérem, értse meg, hogy ez a javaslat egyedül az ön kérdéséből származik, vagyis, hogy miben segíthetne jelenlegi állapotában. Ahogy Ön szokta mondani: "Döntse el"! Ha igen, akkor szeretném még június 15. előtt látni - akkor egy pár napra elutazom, és szeretnék előtte egy kis házi feladat-szerőséget adni, hogy lefoglaljam, amíg távol vagyok.


Love is the law, love under will.
Felebaráti szeretetben,
666

Ismeretlen Internetes forrásból
2004-01-18


Ezt az írást még senki nem értékelte, légy te az első
Klikkelj az értékelésednek megfelelő csilllagra,
majd a mehet gombra... köszönöm!

  

Vissza a  témakörhöz


AsztrálFény
Ha tetszik ez az oldal, oszd meg az ismerőseiddel a Facebook-on! Ha tetszik ez az oldal, oszd meg az ismerőseiddel.

AsztrálFény
AsztrálFény - Ezoterikus Stúdió
Ügyfélszolgálat, e-mail:info@asztralfeny.hu, telefon: 06-30 820-1008
© 1998 - Minden jog fenntartva!

Az AsztrálFény oldalak az Internet Explorer böngészőre vannak optimalizálva.

hirdetés


 
AsztrálFény nyitó oldal AsztrálFény nyitó oldal

 

Kedves Vendég!

Még nem vagy bejelentkezve.
»»
Bejelentkezés
««

Ha még nem vagy regisztrálva:
»»
Regisztráció
««

Jelenleg rajtad kívül
35 vendég
nézegeti az
AsztrálFény
oldalakat

 
Fent vagyunk a Facebook-on is!
Ha tetszik ez az oldal, oszd meg az ismerőseiddel a Facebook-on!
Ha tetszik ez az oldal
ajáld másoknak is ...

 
A prosztata (dülmirigy) karbantartása

A ma kor embere a túlhajszolt életvitel miatt keveset foglalkozik egészsége megőrzésével. Pedig a népi megfigyelések ijesztő adatokat tükröznek. Eszerint minden negyedik 50 éves férfi prosztata bántalmakkal küszködik, minden harmadik 60 éves férfi, minden második 70 éves férfi, és szinte kivétel nélkül minden 80 éves férfinek problémája van a prosztatájával.
 
 
Partnerprogram

  Pénz...
   Pénz...
    Pénz...
Partner program
Legyen a
partnerünk!

Keressen pénzt,
a mi segítségünkel!
»klikk...«
info@asztralfeny.hu