A tárgyi valóság természetéről - AsztrálFény Ezoterikus Stúdió

Kincsesbánya
Az AsztrálFény - ezotérikus parapszichológia oldalaihoz
kapcsolódó írások, olvasmányok, kivonatok,
jegyzetek, képek, stb.

A tárgyi valóság természetéről

Erre a kincsre eddig 16890 alkalommal voltak kíváncsiak.

Ön mit gondol, mi a tárgyi világő Lehet, hogy tudatosan sohasem tette fel magának ezt a kérdést, de valamennyiünknek van róla véleményünk, és akár tudjuk, akár nem, aszerint végezzük mindennapi tevékenységünket. Tárgyi világnak nevezek mindent, amivel bármilyen módon kapcsolatba kerülünk: csillagok, székek, események, kövek, virágok - a teljes anyagi létünk. Viselkedésünket nagyrészt az határozza meg, hogy igazából miként vélekedünk ezekről a dolgokról. Az ember a saját egyéni világszemléletének megfelelően érezheti magát biztonságban vagy pánikban, lehet boldog vagy búskomor, magabiztos vagy bizonytalan. Vannak, akik így gondolkodnak: valamennyien foglyai vagyunk a tárgyi valóságnak, mint legyek a légypapírnak, vagy mint vándorok a futóhomoknak; olyannyira, hogy bármit cselekszünk, azzal csak rontunk a körülményeinken, sietteti pusztulásunkat. Mások valamiféle színpadnak tekintik a világot, amelyre születésünkkor kilöknek bennünket, aztán a halálunk után mindörökre eltőnünk a színről. Mindkét nézet híveire jellemző, hogy minden új nap új fenyegetést hoz számukra, és még az örömöt is gyanakvással fogadják, mert végül, a test halálával annak is véget kell érnie. Valaha én is így gondolkodtam. Amikor megismertem Robot, és szerelmes lettem, örömöm csak megkettőzte a mélyben átélt tragédiát, mintha a halál gúnyt őzne belőlem, amikor az életet kétszer oly értékessé teszi. Minden napomban egy újabb lépést láttam a végső elmúlás felé vezető úton, amelyet elképzelni nem tudtam ugyan, de egyre fokozódó indulattal utasítottam el. Sokan érzik persze, hogy a halál egy újabb kezdet, de a legtöbben közülünk még mindig azt gondolják, hogy anyagi testünk, környezetünk teremtményei és rabjai vagyunk. Sokan, akik hisznek a halál után életben, úgy vélik, hogy jelenlegi életünk eseményeit a vak véletlen zúdítja ránk. Ismét mások azt tartják, hogy a jó és rossz eseményeket jutalmul illetve büntetésül kapjuk. A legtöbben mindenesetre készpénznek veszik, hogy jócskán ki vagyunk szolgáltatva az eseményeknek, amelyek fölött csekély befolyással rendelkezünk. Ezzel a témával, a fizikai anyag kérdésével azért foglalkozom, mert ez az alapja annak, hogy megérthessük Seth elméleteit. Seth azt mondja: éppoly tudattalanul alakítjuk a tárgyi világot, ahogyan lélegzünk. Nem úgy kell gondolkodnunk felőle, mint börtönről, ahonnan majd egyszer megszökhetünk, nem is mint vesztőhelyről, ahonnan lehetetlen a szökés. Nem: mi magunk formáljuk az anyagot, hogy mőködtessük a háromdimenziós valóságot, fejlesszük képességeinket, és segítsünk másoknak. A fizikai anyag olyan, mint a gyurma, amelyet kívánságunk szerint formálhatunk, nem pedig olyan, mint a beton, amelybe beleöntötték a tudatunkat. Anélkül, hogy tudnánk róla, kivetítjük gondolatainkat, és ezáltal formáljuk az anyagi valóságot. Testünk a materializációja annak, aminek gondoljuk magunkat. valamennyien teremtők vagyunk, és ez a világ a mi közös, együttes teremtményünk. Ezek Seth gondolatai, olyan egyszerően megfogalmazva, amennyire csak tudtam. Nem vagyunk tehát kiszolgáltatva az eseményeknek. Az eseményeket mi alakítjuk, azután pedig reagálunk rájuk. Nézzük személyes megközelítésben: te, kedves olvasó, nem vagy kiszolgáltatva gyermekkori környezetednek vagy körülményeidnek, csak akkor, ha azt gondolod, hogy ki vagy szolgáltatva nekik. Te csupán együttmőködtél szüleiddel a környezet és a körülmények kialakításában. Ez az egyszerő kijelentés megszabadított bennünket, Robot és engem mindenféle előítélettől, amelyek megszállva tartották mindennapjainkat. Seth azt állítja, nemcsak most formáljuk saját valóságunkat, hanem testünk halála után is, tehát határtalanul fontos, hogy megértsük, milyen kapcsolat van a gondolat teremtő ereje és a valóság között. Seth azt is elmagyarázta, hogyan alakítjuk át a gondolatot valósággá. Tudomásunk szerint ez a magyarázat eredeti, nem szerepel másutt, csak a Seth-szövegekben. A gondolat, hogy mi magunk teremtjük az anyagot, mindenféle kérdést vet fel; Rob meg én sokat ezek közül egy-egy alkalommal fontolóra is vettünk. Azt állítja vajon Seth, hogy nemcsak az eseményeket, hanem az asztalt meg a székeket is mi magunk teremtjükő És amikor betegek voltunk, a betegség is a mi alkotásunk voltő És, ha már itt tartunk: amennyiben mi magunk teremtjük a valóságot, nem tudnánk mindjárt jobbat teremteni helyetteő Seth válaszolt ezekre a kérdésekre, és még egy sereg olyanra is, amely nekünk eszünkbe sem jutott. Már az elején is roppantul érdekesnek találtam ezt a témát, de arra nem számítottam, hogy a nappali szobánk közepén látok belőle bemutatót. Márpedig pontosan ez történt a 68. ülésen (1964. július 6-án). Amikor az esemény történt, Seth éppen a remény, a várakozás és az érzékelés közötti szoros kapcsolatot magyarázta Bill Macdonnelnek. Ezt az ülést egyikünk sem fogja elfelejteni soha, amíg csak él. De mielőtt az esetet elmesélném, idézek néhány mondatot az anyagnak abból a részéből, amely ezt közvetlenül megelőzte. - Amikor azt mondom, hogy ti teremtitek a fizikai anyagot, felhasználva a világmindenség vitalitását, ugyanúgy, ahogy mintát tudtok lehelni az ablaküvegre, ezzel nem azt állítom, hogy ti teremtettétek a világmindenséget. Ezzel azt állítom, hogy ti teremtettétek az anyagi világot, olyanra, amilyennek ismeritek. - A vegyi anyagok nem képesek tudatot vagy életet létrehozni. Tudósaitoknak előbb-utóbb szembe kell nézniük azzal a ténnyel, hogy a tudat az első, és az fejleszti ki a maga formáját. A test minden sejtjének megvan a maga külön tudata. A szervek sejtjei között tudatos együttmőködés folyik, csakúgy, mint a szervek között. - A molekuláknak, az atomoknak és a még kisebb részecskéknek sőrőbb tudatuk van. Ezek sejtekké állnak össze, s ezáltal egyéni sejttudatot alkotnak. Ez az összekapcsolódás olyan tudatot eredményez, amely sokkal több tapasztalatra és beteljesülésre képes, mint amennyi a különálló atom vagy molekula számára lehetséges volna. És ez így megy a végtelenségig - az anyagi test mechanizmusának kialakításáig. A legkisebb részecske is megőrzi egyéni mivoltát, és képességei az együttmőködés által milliószorosra növekednek. - Az anyag az eszköz, a közeg a lelki energia átformálására; ami így létrejön, azt úgy lehet felhasználni, mint az építőkockákat. Az anyag épp csak annyira szilárd, hogy a szemlélő számára viszonylagos állandóságot mutasson. - Az anyag állandóan a teremtés állapotában van, de egyetlen anyagi tárgy sem folyamatos önmagában. Nincs például olyan anyagi tárgy, amely az idővel, az öregedéstől elbomlana. Vannak viszont a lelki energiának olyan fizikai formában megjelenő alkotásai, amelyek látszólag, többé-kevésbé szilárdnak tőnnek. - Az anyagi dolgok oszthatatlan, szilárd, önmagukkal azonos tárgyként nem "léteznek elég sokáig" ahhoz, hogy az idő megváltoztassa őket. A bennük rejlő energia meggyengül. A fizikai forma elmosódik, eltorzul. Egy ponton túl a ti nézőpontotokból szemlélve minden egyes újrateremtés tökéletlenebb lesz az előzőnél. Sok ilyen újrateremtés után, amelyek számotokra észrevétlenül játszódtak le, felfigyeltek a különbségre, és azt feltételezitek, hogy változás történt. Holott az anyag, amelyből a tárgy eredetileg állt, addigra sokszor, teljesen eltőnt már, és a mintát új anyag töltötte ki. - A háromdimenziós valóságban a fizikai anyag teszi hatékonnyá a tudatot. Amikor egy energiatömeg közelít a ti mezőtökhöz, azon belül igyekszik képességeihez mérten a lehető legjobban kifejezni magát, kezdetben szinte gyurmaszerő képlékenységgel. A teremtés azonban folyamatos, mint egy sugárzás, vagy sugarak végtelen sorozata - először gyenge, amikor még távol van, aztán erősödik, majd a távolodással megint gyengül. - Az anyag önmagában azonban nem folyamatosabb, nincs jobban kitéve a növekedésnek vagy az időnek, mint, mondjuk, a sárga szín. A 86. ülés estéjén nagyon meleg volt az idő, minden ablakunk nyitva állt. Jeges kávét ittunk; az ülés kezdetén poharamat a faasztalra helyeztem. Akkoriban még járkálva beszéltem Sethként, sötét, kitágult pupillával. Seth szokása szerint entitásnéven szólított bennünket: engem Ruburtként emlegetett, Robot Josephnek, Bill Macdonnelt Marknak szólította. (Mint említettem, ezek a nevek a teljes személyt jelölik, amelynek jelenlegi Énünk csak töredéke.) Nem sokkal az ülés kezdete után fölemeltem az elárvult poharat, és a férfiak felé mutattam. Seth hangja ezzel egyidejőleg mélyülni és erősödni kezdett, megjelentek benne a férfias vonások. Seth a pohár köré rendezte mondanivalóját. - Egyikőtök sem azt a poharat látja, amelyet a többiek. Mindhárman megalkottok egy poharat saját magatok számára, a saját nézőpontotokból. Következésképp itt három különböző pohár van jelen, de mindegyik teljesen más térrendszerben, más kontinuumban létezik. Itt Seth hangja már valósággal mennydörgött. Bill a szoba közepén ült a hintaszékben. Most közelebb húzódott, hogy jobban lásson. Rob minden szót leírt, szokásához híven, és ha adódott egy szabad pillanata, fölnézett. - Mark, te nem látod Joseph poharát, és ő sem látja a tiédet - mondta Seth. - Ezt matematikailag be lehet bizonyítani, a tudósok már dolgoznak rajta, de nem értik a mögötte meghúzódó elvet. Létezik egy végtelenül kicsiny kiterjedéső pont, ahol Mark perspektívája és Ruburté átfedi egymást. Elvileg, ha ezt a pontot megpillanthatnátok, mindannyian látnátok a másik két poharat is. - Az anyagi tárgyak csak meghatározott perspektíva- és térkontinuumban létezhetnek. De mindenki maga teremti meg a saját térkontinuumát. Ide kapcsolódik az a tény, hogy ugyanazt a tárgyat különféleképpen látjátok. Mindenki tökéletesen más tárgyat alkot, amelyet aztán a maga érzékszerveivel érzékel. Mivel pedig ma este ilyen kiváló és szívesen látott vendégünk van - mosolygott Seth -, érzékeljük hát őt a szemléletesség kedvéért; legyen ő a kísérleti nyúl. Abban a pillanatban senki sem figyelt fel Seth utolsó mondatára. Rob annyira el volt foglalva a jegyzeteléssel, hogy a szavak értelmére nem ért rá odafigyelni. Én pedig, amennyire vissza tudok emlékezni, azt sem tudtam, hogy milyen szavak hagyják el a számat. Itt a kiegészítő jegyzetekből idézek; Rob ezeket közvetlenül az ülés után írta. Jane szünet nélkül beszélt, és eléggé gyors léptekkel járt fel-alá. A hangja erős és mély volt, de minden erőfeszítés nélkül. A fürdőszoba ajtaja mellett álló íróasztalom mellől jól meg tudtam figyelni Billt, aki a hintaszékben ült, és a fürdőszoba nyitott ajtajára nézett. Miközben Jane beszélt, észrevettem, hogy Bill kitartóan bámulja az ajtónyílást, de ennek nem tulajdonítottam jelentőséget. Seth megjegyzését, miszerint Bill lesz a kísérleti nyúl, gondolkodás nélkül úgy értelmeztem, hogy Seth a következőkben róla fog beszélni. Közben az ülés ment tovább. - Te, Joseph, látod Markot ott ülni a széken - folytatta Seth. - A saját székében ül, amelyet ő alkotott a saját kontinuumában, a saját perspektívájában. - Te és Ruburt látjátok Markot, de egyikőtök sem látja Mark Markját. Miközben ott ül a székben, saját lelki energiája segítségével, atomokból és molekulákból szakadatlanul újraalkotja fizikai képmását. Van tehát egy Markunk, akit önmaga teremt, és mielőtt befejeznénk a mai ülést, meg fogtok lepődni, hány Markunk lesz a végére. - Most szünetet javasolok. Mark, te pedig jegyezd meg a szavaimat: több vagy, mint hinnéd. Szeretném, ha erre a mai ülésre különleges figyelmet fordítanátok, mert igen értékes anyaggal foglalkozunk. Amikor szünetre került sor, Bill kijelentette, hogy egy látomás tőnt föl előtte a fürdőszoba ajtajában. Azt bámulta egész idő alatt. Kért egy darab papírt, és azonnal hozzáfogott lerajzolni, amit látott. Bill nemcsak tanár: festő is. Jane az ülés elején nem nagyon jól érezte magát, de most azt mondta, hogy nagyszerő a közérzete. Így mondta: Seth "gyorsan kiütötte". Willie, a macskánk felélénkült. Járkálni kezdett a lakásban, és hangosan nyávogott. Egész ijesztően viselkedett, állandóan körülnézegetett, pedig nem voltak sem legyek, sem különös zajok, amelyek nyugtalaníthatták volna. Amint Bill elmondta, hogy látomása volt, Jane meg én természetesen azonnal az ajtónyílásra néztünk, de nem láttunk semmit. Bill azt mondta: a szünet elején a kép eltőnt. Jane aztán újból beszélni kezdett, ugyanazon az erős, mély hangon. Bill folytatta a rajzolást, bár azt mondta, hogy ez a vázlat nem tetszik neki, és inkább elkezdi elölről. Folytatódott az ülés. - Hamarosan beszélek a látomásról is. Először is szeretném, ha megfigyelnétek, hogy Ruburt hangja most valamivel gyengébb, és utána engedelmetekkel folytatom. - Jóllehet Mark megteremti a saját fizikai képmását, ti azt nem látjátok. E pillanatban három teljesen különböző Mark van ebben a szobában. Jane ekkor Sethként a hintaszékben ülő Billre mutatott, aki a második rajzon dolgozott. Aztán meg énrám. Közben Bill megint az ajtónyílásra szegezte tekintetét. Az asztal mellől most sem láttam semmit, mint az előbb. A nyitott ajtószárny eltakarta előlem a kilátást. Nem akartam megmozdulni, mert folytatnom kellett a jegyzetelést, különben azt kockáztattam volna, hogy feljegyzéseink hiányosak lesznek. - Itt van Mark, akit Mark teremtett: egy valódi, anyagi lény. És van egy másik, akit te teremtettél, Joseph. És van még két anyagi Mark: az egyiket Ruburt teremtette, a másikat a macskátok. Ha még valaki belépne a szobába, keletkezne egy további anyagi Mark. - A szobában tehát négy fizikai Ruburt van, négy fizikai Joseph és négy fizikai macska. Igazából négy szoba létezik. A lakás túlsó végén lévő mőteremből bejött a macska. Még mindig idegesen viselkedett. - Barátotok, Mark bizonyos értelemben kitőnő tanú, mert érzékeny az egyéb síkokról az anyagi világba átlépő dolgok iránt. Figyelme rövid távú. Átmenetileg valóban ott álltam az ajtóban, bár, ha megengedhetek magamnak egy megjegyzést... Itt Jane megállt Bill mellett, és fölemelte az első tollrajzot, amelyet Bill a látomásról készített. - ... Én igazából sokkal derősebb fickó vagyok, mint ez az ábrázolat. Itt a járomcsontnál kihagytál egy bizonyos árnyalatot. És ha jobban megfigyeled a képmást, talán érthetőbbé tudom tenni. Jane visszaadta a vázlatot Billnek, aki változatlanul az ajtónyílásra meredt. - Ez az első eset, hogy ilyen módon próbálok meg közelíteni az ülés alkalmával. Örülök, hogy észrevettél; én is figyeltelek téged. Az a kép az ajtóban valóban az enyém, jóllehet Mark érzékelése bizonyára torzít rajta. Mark a belső érzékeivel lát engem, és aztán ezt az adatot próbálja fizikailag is érzékelhető információvá alakítani. Jane most Bill háta mögött állt meg, és a válla fölött nézte, ahogy rajzol. - A szája körül van egy kis önteltség, nagyon jó, ez tetszik. Ezt a konstrukciót magam hoztam létre. Minden konstrukciónak, ha a ti síkotokon akar megjelenni, atomokból és molekulákból kell állnia, akár érzékelitek a jelenlétét, akár nem. - A mozgás és a sebesség eltér a hagyományos konstrukciókétól. Én ebben a pillanatban Ruburton át beszélek, de ott álltam abban a konstrukcióban is, és néztem, ahogy beszél. Lehetséges, hogy később szólhatok a saját konstrukciómból is. Jane kivette Bill kezéből a második rajzot, és a szobában járkálva nézegette. Közben nekem is sikerült egy pillantást vetnem a rajzra. Bill eközben szakadatlanul a fürdőszoba ajtónyílására bámult. - Való igaz, hogy a ti fogalmaitok szerint nem vagyok egy szépség, de tanúsíthatjátok, hogy azért csúnya sem vagyok. Most tartsatok szünetet. És szeretném megköszönni Marknak. Amikor azt mondtam, hogy segíteni fog a bemutatóban, azt valóban úgy értettem, hogy segíteni fog a bemutatóban. Seth-Jane a monológ végén ránevetett Billre. Megkérdeztem Billt, tulajdonképpen mit látott. Azt felelte: a sötét ajtónyílást ködszerő fehérség töltötte be. A világos háttér előtt Seth alakját pillantotta meg. Az alak csupán sötét körvonal volt, mondta Bill, tisztán kivehető részletek nélkül, de az első monológ alatt jól megnézte az arcát. Kicsit olyan volt, mint egy fénykép negatívja. Bill még hozzátette, hogy az arc körülbelül száznyolcvan centiméterre volt a padlótól. Rob keze elfáradt a jegyzeteléstől; szünetet tartottunk. Én kissé zavarban voltam. Bill égre-földre esküdözött, hogy csaknem egy órán keresztül látta azt a jelenést. Nem volt olyan tömör, mint egy közönséges emberi test, de egyáltalán nem volt átlátszó. Seth számos megjegyzést főzött ehhez. Én mégsem láttam semmit. Rob nem hagyhatta el a helyét, így ő sem látott semmit. A lámpák égtek - egyszerően nem tudtam elfogadni a látomás tényét. - Bill, fogadok, hogy nem is volt itt látomás - mondtam. - Csak azt akarod, hogy bedőljünk neked, azt mondjuk, hogy mi is láttuk, aztán kinevetsz. - Ez nagyon kedves megjegyzés volt - mondta Bill dühösen. Én már meg is bántam, amint kiszaladt a számon. - Lehet, hogy képzelődtélő - próbálkoztam erőtlenül. - Van olyan fantáziám, mint bárki másnak, de azért nem látok naponta ilyeneket. - Szívem, miért nem hiszel Billnekő - kérdezte Rob. - Hát jó. - Egyszerre nagyon ostobának éreztem magam. Megperdültem, és tánclépésekkel odamentem az ajtóhoz. - Oké, Bill, pontosan hol is láttad azt az alakotő - Bohóckodva illegettem magam ajtónyílásban. - Ittő Vagy talán ittő Hirtelen azt vettem észre, hogy Bill és Rob arckifejezése megváltozik. A szoba közepén álltak, és nevettek rajtam. De most Rob elsápadt, Bill álla leesett. - Mi a bajő - kérdeztem. - Ne mozogj - mondta Rob nagyon halkan. Valami bizsergést éreztem, de látni semmit sem láttam. Rob és Bill reakciójából tudtam, hogy valami különös dolog történik, tehát megálltam mozdulatlanul, ahogy mondta. Már nem nevettem. Újból Rob jegyzeteit idézem. Bill és én észrevettük, hogy Jane eleven arca megváltozik. Miközben beszélt hozzánk, az álla vonala a hosszú, fekete haj hátterében szögletesebbé vált. Az orra megnőtt. Ajka beszéd közben vastagabb, szélesebb, súlyosabb lett, és a nyaka megvastagodott. Szemében és homlokán sem Bill, sem én nem vettünk észre változást. Kérésünkre Jane mozdulatlanul megállt ott, ahol volt. Félreismerhetetlen volt, amit láttunk. A jelenség talán egy-két percig tartott. A szobában világos volt. Jane arcvonásainak változása mintha a valódi arca előtt egy-két ujjnyival lévő síkon ment volna végbe. Az arcvonások mintha a levegőben függő, sima vetítőernyőn rajzolódtak volna ki. Míg figyeltem, mögötte - vagy rajta keresztül - ott láttam Jane igazi arcát, olyannak, amilyennek mindig is ismertem. Rob ezután arra kért, hogy mozduljak előre néhány ujjnyit. Megtettem, mire a jelenség elhalványodott, aztán eltőnt. Folytattuk az ülést, fejünkben ezernyi kérdés zsibongott. Bill azt mondta, hogy még mindig érzi az első jelenést, néha egész erősen. Két rajzot készített, most azokat javítgatta. Mivel az ülés kilenckor kezdődött, és éjfélig tartott, meg sem próbálok mindent itt felsorolni. A mély férfihang az egész ülés alatt megmaradt, és az ülés előrehaladtával egyre Seth-szerőbb lett. Amikor folytattuk az ülést, Sethként kézbe vettem Bill második rajzát, és így szóltam: - Ez a rajz egy kifelé irányuló transzformációt képvisel, amennyiben Mark megpróbálta pontosan lemásolni azt az anyagot, amit a belső érzékeivel felfogott, ennélfogva a rajz rekonstruálja azt, ami vagyok. - Azt a formát jeleníti meg, amelyet a képességeim által fel szoktam ölteni, ha közeli kapcsolatba kerülök az anyagi síkkal. Ez nem jelenti szükségszerően azt, hogy minden síkon ugyanezt a képet mutatom. Először készült rólam ilyesfajta ábrázolat; tetszik is nagyon. - Nem volna meglepő, ha azon gondolkodnátok, milyen szerepet játszik a szuggesztió az efféle bemutatókban. Általánosságban szólva semmilyen anyagi tárgy vagy cselekedet, mozgás nem jöhet létre anélkül, amit ti előszeretettel neveztek szuggesztiónak. Belső szándék és egyetértés nélkül semmilyen anyagi dolog vagy mozgás nem érzékelhető. Minden konstrukció és minden mozgás mögött tulajdonképpen szuggesztió áll. - A szuggesztió nem több és nem kevesebb, mint egy belső szándék és egyetértés valaminek a bekövetkezése iránt. Ez a szándék a kiváltója azoknak a tudat alatti mechanizmusoknak, amelyek lehetővé teszik számotokra, hogy a belső ideákból tárgyi valóságot alkossatok. - Abban a kijelentésben, hogy azt a látomást az ajtóban szuggesztió okozta, nincs több igazság és nincs több tévedés, mint abban a kijelentésben, hogy ezt a szobát és mindent, ami benne van, szuggesztió idézett elő. Meg fogjátok érteni: tévedés egyetlen fizikai világegyetemben gondolkodni. E pillanatban ti négy különböző fizikai világegyetemben léteztek. Seth elmagyarázta, hogy a látomás vonásait Bill saját ideái kissé eltorzították. A magas homlok például Bill fogalmai szerint a rendkívüli intelligencia jele. Bill a maga elképzelései szerint interpretálta a rendelkezésére álló adatokat: ez az a Seth volt, akit Bill látott, függetlenül Seth saját alakjától. Seth ezután igen kedélyes modorban folytatta; "előzetes információkat" adott Bill nyaralásával kapcsolatban; Bill a következő héten akart elutazni. Seth embereket és eseményeket írt le; Bill a visszatérése után elmesélte, hogy ezek mind egytől-egyig tökéletesen igazolódtak. Rob és én ekkoriban tanakodtunk a házvásárláson - meséltem már erről. Épp aznap mentünk át, hogy még egyszer megnézzük a házat, és nagy meglepetésünkre a hátsó ajtót tárva-nyitva találtuk. Seth most elmondta: azt az ajtót a saját lelki energiánk segítségével mi magunk nyitottuk ki. Ez jó példa arra, mondta Seth, hogy a tudat befolyást gyakorol az anyagra. Nem tudtam, mit gondoljak erről. Amikor végére ért a fejtegetésnek, Seth tréfálkozni kezdett Robbal és Bill-lel; olyan vitalitást és jó kedélyt tanúsított, hogy Rob alig volt képes jegyzetelni a nevetéstől. Ez az ülés egyszerően elképesztett. Annyi kérdésünk támadt, hogy azt sem tudtuk, hol kezdjünk hozzá. Konkrétan hogyan hozzuk létre szellemi energiából az eseményekető Hogyan formáljuk a tárgyakatő Hogyan jutunk egyetértésre abban, hogy mit látunkő Ideírok még néhány, későbbi ülésekről való szemelvényt, amelyek elmagyarázzák, miként vetítjük ki ideáinkat eseményekké és tárgyakká. Seth azt állítja: folyamatosan mőködik a telepátia, és fenntartja a belső kommunikációt, hogy alátámassza az érzékek által szállított adatokat. * A 302. ÜLÉS JEGYZőKÖNYVÉBőL; 1966. NOVEMBER 21. "Az objektív világ belső cselekedetek végeredménye. Valóban képesek vagytok belülről manipulálni a tárgyi valóságot, ez az igazi manipuláció eszköze és meghatározása. A gondolatok és képek mint ideák, tárgyi valósággá alakulnak, fizikai ténnyé válnak. A folyamatot kémiai erők hajtják. A gondolat: energia. Megszületése pillanatában máris elkezdi fizikailag megvalósítani önmagát. A mentális enzimek kapcsolatban állnak a tobozmiriggyel. Mint tudjátok, a test anyagai fizikai természetőek, de ők mőködtetik a gondolati energiát, mert elementáris kódok formájában hordozzák az adatokat, melyek a gondolatok tárgyi valósággá alakításához szükségesek. Ezek révén reprodukálja a test a belső képet. Hogy úgy mondjam, ezek a szikrák, amelyek kiváltják az átalakulást. A vegyi anyagok a bőr pórusain át távoznak el, egy láthatatlan, de határozott pszeudo-fizikai alakzatban. A gondolat vagy kép intenzitása nagyban befolyásolja a fizikai materializáció közvetlenségét. Nincs olyan tárgy körülötted, amelyet ne te magad teremtettél volna. Nincs semmi a saját anyagi képmásodban, amit ne te magad teremtettél volna. A kiinduló gondolatok vagy képek a mentális zárványban léteznek. [Seth ennek mibenlétét korábbi üléseken magyarázta el.] Ez még nem anyagi természető. Aztán a mentális enzimek szikrája materializálja őket. Ez az általános folyamat. Azért az ilyen képek vagy gondolatok a ti fogalmaitok szerint nem materializálódnak teljesen. Lehet, hogy az intenzitás gyenge. A belső vegyi reakció hatására bizonyos elektromos töltések kisülnek, némelyik a szervezet belsejében. Ezután a bőrfelületen keresztül a külvilág felé megindul egy sugárzás, amelyben magas szinten elkódolva benne vannak az utasítások és az információk. Az anyagi környezet tehát ugyanannyira a részed, mint a tested. Hatékony irányítás alatt tartod, mert hiszen éppúgy magad teremted meg, mint az ujjad hegyét. A tárgyak mind ugyanabból a pszeudo-anyagból állnak, amely a saját fizikai képmásodból sugárzik kifelé, csak az intenzitás mértéke különböző. Ha az intenzitás eléggé magas, akkor tárgyként érzékeled. Ha alacsony, akkor egyáltalán nem is veszed észre. A test minden rostjának és szövetének láthatatlan, belső célja van, és ez kapcsolja össze a belső Ént az anyagi valósággal; ez teszi lehetővé, hogy megteremtse az anyagi valóságot. Bizonyos szempontból a test és az anyagi-tárgyi környezet a teljes Én kellős közepéből repül kifelé." Ezt a szöveget akkor kaptuk, amikor még végeztük az Instream-kísérleteket. Később, amikor már felhagytunk velük, Sethnek több ideje maradt a kérdéseinkre válaszolni. Rob azt szerette volna tudni, hogy a testnek mely más részei vesznek részt a fizikai anyag létrehozásában. Egy részlet a válaszból: "Az idegi impulzusok láthatatlanul, az idegpályák mentén kifelé haladnak a testből, körülbelül ugyanúgy, ahogyan a test belsejében. A pályák az adott Énből kifelé áramló telepatikus gondolatokat, intuíciókat, impulzusokat és vágyakat szállítanak, melyek megváltoztatják a látszólag objektív eseményeket." A következő részlet szerintem rendkívül fontos. "Az események és tárgyak nagyon is valóságos gyújtópontok, ahol a magas töltéső lelki impulzusok átalakulnak valamivé, amely már fizikailag érzékelhető: ez az áttörés az anyagba. Ahol ilyen magas töltéső impulzusok metszik egymást vagy egybeesnek, anyag jön létre. Az energia belerobban az anyagba, de a mögötte rejlő valóság, az idea magától az anyagtól független. Ugyanolyan vagy majdnem ugyanolyan minta 'bármikor' újra és újra létrejöhet, ha megvannak a megfelelő koordináták ahhoz, hogy a folyamat beinduljon." Az évezredek során sokan felismerték, hogy a tudat és az anyag kapcsolatban áll egymással. A Seth-szövegekből kiderül, milyen úton-módon fordítódik le a tudat az általunk ismert valósággá. De pontosan milyen erő munkál az anyag legkisebb ismert egységei mögöttő Hogyan játszódik le az "áttörés az anyagba"ő Ezeket a kérdéseket sem hanyagolom el: a Függelék külön foglalkozik velük. És mi az értelme ennek az egésznekő Seth így válaszol: "A ti valóságrendszeretekben megtanuljátok, mi a mentális energia, és hogyan kell használni. Ezt úgy végzitek, hogy gondolataitokat és érzelmeiteket folyamatosan fizikai formába öntitek. A külső környezetet érzékelve tisztább képet kell kapnod belső fejlődésedről. Ami érzékelésnek tőnik, amit olyan konkrét, objektív eseménynek vélsz, amely független tőled, tulajdonképpen a saját belső érzéseid, energiád, mentális rendszered materializációja." De, amint majd kiderül, saját fizikai valóságunkat nemcsak most és halálunk után formáljuk, hanem több emberéleten keresztül, miközben az energiát és az ideákat, a gondolatokat megtanuljuk tapasztalattá alakítani. Nemcsak most formáljuk környezetünket, hanem jó előre kiválasztjuk szüleinket és életkörülményeinket is. Talán a következő két fejezet után az olvasó is belátja, miért fogadtam el végül a reinkarnáció gondolatát, holott korábban annyi ellenérzés volt bennem.

Ismeretlen Internetes forrásból
2004-01-07

Ennek az írásnak a tetszési indexe: 5 (1 értékelés alapján)
Kérlek értékeld ezt az írást , klikkelj az értékelésednek megfelelő csilllagra,
majd a mehet gombra... köszönöm!