Advent első hete
AsztrálFény nyitóoldal
hirdetés
-Új AsztrálFény oldal
Kincsesbánya - ezotérikus írások Kincsesbánya
Az AsztrálFény - ezotérikus parapszichológia oldalaihoz
kapcsolódó írások, olvasmányok, kivonatok,
jegyzetek, képek, stb.


Vissza a  témakörhöz

Testetöltés, visszaszületés

Erre a kincsre eddig 16783 alkalommal voltak kíváncsiak.


Különböző szférákból történnek a testetöltések. Az alsóbb szférákból azért, hogy hibáinkat, alacsonyrendő tulajdonságainkat levethessük, a felsőbb szférákból pedig azért, hogy e szellemek az evangéliumi igazságokról tanúságot tegyenek. Gondoljunk Gandhira, Assisi Szent Ferencre, vagy Tereza anyára. Tanítás és tanulás, erkölcsi példaadás és javulás, ez a kegyelmi élet, a fizikai élet célja a Földön.

Tehát különböző szellemi fokozatú, különböző szférabeli szellemek öltenek testet a fizikai síkon, ezért tapasztalunk az emberek között óriási különbségeket életvitelben, világnézetben, erkölcsi felfogásban, életcélokban. Inkarnációink értelme a következő: A Gondviselés alkalmat nyújt nekünk, mélyre került szellemeknek, hogy szellemileg emelkedhessünk, az anyag szeretetéből kiemelkedhessünk. Mert ez az önzővé, anyagiassá vált szellemeknek a szférákban lehetetlen.

A fizikai sík, az emberi élet az a terület, ahol az Úr, a Szellemi Vezetés bevonásával elbukott szellemgyermekeit gyógyítja és neveli.

Miért kellenek ehhez a testetöltésekő

Először azért, hogy a különböző szférabeli szellemek közötti óriási különbségek a földi élet tartamára felfüggesztést nyerjenek. Az Isteni Kegyelem a mélyre bukott szellemek torz megjelenését a földi tartózkodás idejére felfüggeszti. Elfogadható külsőt - emberi testet - ad nekik, hogy a társadalom befogadja őket és javulhassanak. Mert különben olyan csúf és riasztó külsejük lenne, hogy a társadalom visszautasítaná velük a kapcsolatot.

 A magasabb szférákból testetöltő szellemeknél a helyzet fordított: ők a sugárzó megjelenésüket rakják le és felveszik az "egyenruhát", az emberi testet, és így az emberi élet tartamára hasonlókká válnak az alacsonyabb fokozatúakhoz.

Másodszor - azért adja Isten kegyelme az emberi életet, mert a fizikai síkon az egymással ellentétben lévőknek szeretetben fel kell oldódniuk és egymásért dolgozva szellemileg fejlődniük. Tehát mit tesz Isten bölcsessége az emberi élet megadásávalő A múltat lefedi és az egymással harcban lévőket rokoni-családi kapcsolatokba hozva, megkönnyíti a szeretetben való feloldódást.  Ha a múltat nem takarná le az Isteni Kegyelem és a családi kapcsolatokban emlékeznénk az egymás ellen elkövetett régi bőnökre, a szeretetben való kiegyenlítődés lehetetlenné válna!

Gondoljunk arra, hogy a börtönviseltek, bőnözők milyen megbélyegzettek maradnak a társadalom előtt. Irtózatos zavarok keletkeznének, ha emlékeznénk az egymás ellen elkövetett régi bőneinkre.

Harmadszor - azért van szükség az emberi életre, hogy itt a hamis látszat ellenére válassza és tegye ki-ki a jót! Mert a szférákban megtanulja a szellem, hogy a rossz cselekedeteknek rossz következményei vannak. Ott ezt a lelki testén keservesen tapasztalja. Azonban kalmárként, mert az nekem jót fog eredményezni, nem elég a jót cselekedni. Ezért Isten letakarja az emberi életben a szellemi törvények bizonyosságát, és a látszat ellenére kell a jót cselekedni! Csak így lesz szellemi értéke tetteimnek! Csak így teremtődik meg lényemben a biztosíték arra, hogy a szférákban birtokomba kerülő hatalmas szellemi erőket a szeretet egyetemes törvénye szellemében fogom használni.

 Mert Isten minden fejlődő szellemre hatalmas erőket és feladatokat bíz!

A testetöltéssel, a fizikai (emberi) életbe való leszületéssel lehetőséget kapunk a Kegyelemtől a tisztulásra; hibáink a fizikai élet ütközései során oldódnak. Ütközések! Fájdalmak és vélt sérelmek. Ezek figyelmeztetnek hibáinkra, melyek kéregként vesznek körül. Meg kell tanulnunk ezeket napi önvizsgálattal tudatosan felismerni. Csak ez után tudunk a hibarétegeink következetes lebontásával alkalmassá válni arra, hogy a mindeneket besugárzó Isteni Szeretet-, Bölcsesség- és Erőáramot egyre jobban befogadhassuk, abba bekapcsolódjunk és továbbsugározhassuk mások felé. Minél fényesebbé, szellemibbé válunk a szeretet törvényének betöltése által, annál inkább lehetővé válik.

Megoldások a megfelelő szellemi élet felemelkedésére, az élet megfelelő megélése:

A szeretet kénytelen itt alázattá alakulni, belátván, hogy véges. A határon a szeretet alázatba hajlik! És ha a három különböző fokozatú szellemlényt nézzük, közvetlenül szemlélhető, hogy a szeretet mind diadalmasabbá válásával növekszik az alázat, az igaz szellemi alázat!

Szemlélhető, hogy a szellem csak az igaz szellemi alázat által kapcsolódhatik be a mindenütt sugárzó, mindeneket éltető Isteni Szeretet áramába! Látjuk, hogy csak az alázat útján, hatolhat be - nincs más lehetőség - az egész Univerzumban mindenütt jelenvaló Isteni szeretet a szellem lényébe, mind diadalmasabbá téve a szellem érzelemvilágát, szeretetét! Tehát az igaz alázat, nem a szervilizmus, hanem az igaz szellemi alázat nélkül nincs és nem is lehet fejlődés, szeretetnövekedés! Csak a szellemi alázatra épült szeretet örök értékő!

Hit – Remény - Szeretet megélése!

Ha megszületik bennünk az élő hit, akkor értelemvilágunk bekapcsolódik a mindenütt jelenvaló, mindeneket megvilágosító Isteni Bölcsességbe, és bekövetkezik a megvilágosulás, a szellemesülés! A mindenütt jelenvaló, végtelen Isteni Bölcsesség behatol az élő hit által szellemünkbe, és eredményezi az igaz tudást - a bölcsességet.

Bármilyen fokozaton áll valaki, döntő fontosságú szellemi fejlődésére nézve, hogy három alaptulajdonsága:

                               értelemvilága (bölcsessége, hite)

                               érzelemvilága (szeretete, alázata) és

                               akaratvilága (erői, reménye)

mindig szellemi egyensúlyban, harmóniában legyenek! Mert a szellemi diszharmónia, - a szellemi egyensúlytalanság - a fejlődés akadálya, és szellemi lefokozódáshoz vezet! Tehát a szellem - testetöltött állapotban az ember - feladata az, hogy Istentől kapott három alaptulajdonságát egyensúlyban fejlessze! Mert ha valaki az érzelemvilágát – szeretetét - engedi elsorvadni csak azért, hogy értelemvilágát és akaratvilágát túlfejlessze, annak szellemi értéke szélső esetben nullává zsugorodik, és bekövetkezik egy örökkévalósági ciklusra a szellem éjszakája! És ez így van, nemcsak az érzelem, hanem az értelem és akarat elsorvadásánál is! Hiába fejleszti ki valaki érzelemvilágát, ha nincs benne bölcsesség, a szeretet oktalanná, vakká válik! Hiába fejleszti ki valaki érzelemvilágát és érzelemvilágát, ha nincs akarata a megismert igaz és jó megvalósítására, akkor tudása és szeretete semmivé válik! Tehát az örök fejlődés, a "Legyetek tökéletesek!" krisztusi parancs betöltéséhez az egyetlen garancia, ha mindhárom szellemi alaptulajdonságunkat egyensúlyban, harmóniában fejlesztjük!

A fejlődés folyamán az élet különböző próbák elé állít bennünket. Ezek felváltva, hol az egyik, hol a másik, hol a harmadik alaptulajdonságot teszik próbára, esetleg kettőt, vagy mindhárom alaptulajdonságot egyszerre!

az első szféra embertípusa - az anyagba alámerült ember .

A második szféra embertípusa - az anyagból ébredő ember.

      A harmadik szféra  embertípusa - a szellemiekre eszmélni kezdő ember.

A negyedik szféra embertípusa - az anyagból kiemelkedő spirituális ember.

Az ötödik szféra embertípusa - az anyag felett uralkodó transzcendens ember.

A hatodik szféra embertípusa - a golgotajárásban megdicsőülő szellemember,

akiben a krisztusi elvek megkoronáztatnak!

A szeretet első fejlődési sora a bukás mélyszintjéből fokozatosan kibontakozva: 

legmélyebb szint - csak én! - durva egoizmus.

         majd        - én és mások!  -  finom egoizmus,

         azután    - mások és én!  -  az igaz szeretet kezdete,

         végül       - csak mások   -  a szeretet magas foka.

 

A szeretet második fejlődési sora a bukás mélyszintjéről fokozatosan kibontakozva:

Kegyetlen önzés - Durva önzés - Enyhe önzés - Önzetlenség - Áldozatosság - Önfeláldozás!
 Minden magasabb szeretetfogalom mind diadalmasabb valóság! Amely a szférákban felfelé emelkedve - élő - diadalmas valóság!

 A szeretet harmadik fejlődési sora, melyeket testetöltésrol testetöltésre mind magasabb szinten be kell töltenem!
 A mélyszinttől fokozatosan a legmagasabb szintig:
- súlyos áldozatok igénylése másoktól,
- enyhébb áldozatok igénylése másoktól,
 - nem igénylek áldozatokat másoktól,
 - kisebb áldozatokat hozok másokért,
 - nagy áldotatokat hozok másokért ,
és végül: - önfeláldozó élet másokért  és a Krisztusi eszméért.

A szeretet negyedik fejlődési sora - a bukás mélyszintjérol fokozatosan kibontakozva a következő:
 Mélyszint   - csak önmagamat szeretem,
 Majd:        családomban önmagamat szeretem,
     családom szeretetében fokozatosan  feloldódik
önmagam szeretete, szeretetem kitágul mindazokra, akiket ismerek,
 Végül:     szeretetem kitágul azokra is, akiket nem ismerek.
 Ismétlem, minden magasabb szeretetfogalom - a felfelé növekvő gömbsor - mind diadalmasabb valóság!

A szeretet ötödik fejlődési sora - a bukás mélyszintjérol fokozatosan kibontakozva:
   - önmagamban a testet szeretem,
önmagamban a lelkieket szeretem,
   - önmagamban az örök szellemet szeretem.

A szeretet hatodik fejlődési sora :
   - másban a testet szeretem,
   - másban a lelkieket szeretem,
   - másban az örök szellemet szeretem.

A szeretet hetedik fejlődési sora.  A családi szeretet fokozatai - a bukás mélyszintjéről fokozatosan kibontva :
   - családom tagjait alárendelem magamnak,
   - családom tagjaiban önmagam tükröződését szeretem,
   - családom tagjaiban a szépet - a lelkieket szeretem,
 - családom tagjaiban :  szellemtestvéreimet - örök utitársaimat
szeretem, akikkel az örök szellemi fejlődésben a szeretet kibontakozását építem.
 - Végül a szeretet nyolcadik, lezáró fejlődési sora. A duálszeretet fokozatai a bukás mélyszintjétől fokozatosan kibontakozva:
   - duálomat alárendelem magamnak,
   - duálomban önmagam tükrözodését szeretem,
   - duálomban a szépet - a lelkieket szeretem,
   - duálomban örök utitársamat - szellemem örök másik felét - szeretem,
akivel a szellemi fejlődésben, vele örök egységben, a duálszeretet örök kibontakozását építem.
 

Ezeket a szeretetfokozatokat kell lépésről-lépésre, testetöltésről - testetöltésre önmagamban élő valósággá tennem, hogy a bukás mélyszintjéről a mennyei szférák magasságába emelkedhessek!
 Ez a bukott szellem részére a szellemi síkon - szellem állapotban nem valósítható meg! Csak a fizikai síkon - az emberi élet kegyelmi állapotában! Erre adja Isten a testetöltés kegyelmét.

Először nézzük az első szellemtípust! A felfelé haladó - megtért - szellemtípust, aki földi életében szellemi világnézető és a Hegyibeszéd elveinek megvalósítására állította be földi életét. Gondoljunk a szférák hátterére, amelyből sohasem szakadunk ki! 

 

(Gömbszimbólika Gömb = szellem)

 Elsoa testetöltés előtti állapot. A szellem a szellemi síkon a fizikai síkhoz közeledik, hogy lemerüljön az anyagba - testetöltsön.
 Másodika magzati időszak. A szellem még csak érinti felülről a fizikai síkot. Nincs még beléhelyezkedve a testbe.
 Harmadik - a csecsemő- és a korai gyermekkor A szellem fokozatosan beléhelyezkedik a testbe és csak lassan, évek fokozatos munkájával kezdi átvinni ismereteit - szellemi tudatából - emberi tudatába.
 Negyedik - a serdülés kora. A szellem lassan, fokozatosan merül alá a fizikai síkba, a fizikumba. A testi öntudat - az emberi tudás - fokozatosan bővül. A fizikai síkba merült gömbrész nagyobbodása nemcsak az emberi tudás, hanem egyúttal a testi erők gyarapodását is jelenti. Amint látni fogjuk, mindkettő maximumát az élet delelőjében fogja elérni.

 Ötödik - az ifjúkor. Minthogy felfelé haladó - megtért - szellemtípusról beszélünk, ifjúkorában tudatosítja magát a jóban, és emberi tudását nagy mértékben fokozza - harmóniában a szellemi törvényekkel! Tehát a gömb kezd tágulni! Az emberi tudás növekedését nem a gömb további merülésével, hanem a gömb térfogat növekedésével éri el.
 Hatodik - az élet delelője. A szellemi munkásság és az evangéliumi szeretetmunka teljében a gömb rohamosan tágul. Látjuk, hogy az Isten akarata szerint élő ember tudata még a tudás legnagyobb teljében is állandóan nyitott a felsőbbrendő énje felé - és állandóan a felülről ömlő szellemi sugárzásban van. Tehát emberi gondolkodása át- meg át van szőve szellemi hatásokkal. Látjuk, hogy az intuíció vonala széles és uralkodik az emberi énje felett. Az ábrából látjuk azt is, hogy az érett kor teljében a testi erők elérik maximumukat.
 

 

Hetedik - a bölcs öregkor. A földi tanulságok, szellemi tapasztalatok leszőrése. A gömb tovább tágul - szellemesül - és kezd kiemelkedni a fizikai síkból. A testi erők már gyengülnek. A szellem emelkedése következtében - a rajzból ez jól látszik - az emberi tudat szőkül. Vagyis az ember öregkorában tudásából felejt. Anyagi tudásából a felesleges ballasztokat - melynek a halál után semmi hasznát nem fogja venni - kidobja.
 Utolsó előtti fázis - a haldoklás. Szellemi fájdalom nélküli agónia. Ez nem jelent feltétlenül időben rövid, vagy fájdalom nélküli agóniát, mert bizonyos betegségekkel járhat hosszú, fizikai fájdalmakkal teljes agónia. Hanem azt jelenti, hogy a szellem - a haldoklás idotartama alatt - már nem ragaszkodik a testhez. Már nem törődik az anyagi dolgokkal - ezek már nem érdeklik! Hanem figyelmével, az örök haza felé fordul. Az agóniában a szellemi sík megnyílik előtte!

 

Szellemtestvéreivel, elköltözött szeretteivel foglalkozik, akik már szeretettel várják. Akiket már lát is és készülődik hozzájuk A gömb tágul - szellemesül - a jól eltöltött földi élet következtében.
 Utolsó fázis - a halál után. A szellemesülés következtében a gömb könnyen kiemelkedik a sőrőbb állagú fizikai síkról - a szellemi síkra. Ez más fogalmazásban azt jelenti, hogy a szellem nem ragaszkodik az anyagi dolgokhoz és szellemileg könnyen kiemelkedik a testből.
 
Látjuk, hogy emberi látásunk milyen hiányos, milyen csonka. Az egész élet folyamán csak az emberi én látható! A felsőbbrendő én szellemi valósága és a szellemi szférák élettere - amelyből a fizikai élet folyamán sohasem szakadunk ki - nem látható. Pedig egész életünk folyamán benne élünk! A szellemvilágból öltünk testet - mint emberek - a szellemvilág kellős közepén élünk és a szellemvilágba távozunk!

 

Most nézzük a másik típust - a lefelé süllyedő - megtéretlen - szellemtípus földi életútját!
 Az atyai háztól távolodó tékozló fiú földi életútja. Ez a negatív földi élet szellemtípusa. A földi élet céltévesztése! Ez a típus egész földi életében az anyagba mélyen alámerült, durva szenvedélyeinek élő ember lesz, akit mások szenvedései nem érdekelnek - csak saját anyagi érdekei. Emberi életének első három életfázisa azonos lesz az előző embertípus életfázisaival.
Első fázis - testetöltés előtti állapot. A szellem a szellemi síkon a fizikai síkhoz közeledik, hogy lemerüljön az anyagba - hogy testet öltsön.
 Második fázis - magzati időszak. A szellem felülről még csak érinti a fizikai síkot! Nincs még beléhelyezkedve a testbe. Kívülről, a szellemi síkról építi - az édesanya testében, az anyaméhben - a magzatot.
 Harmadik fázis - a csecsemő és korai gyermekkor. A szellem fokozatosan beléhelyezkedik a testbe és csak lassan - évek fokozatos munkájával - kezdi átvinni ismereteit szellemi tudatából az emberi tudatába.
 Tehát az első három ábra azonos volt mindkét szellemtípusnál. Itt még nem lehet tudni, milyen ember lesz belőle. Rendkívül fontos a szülők befolyása!
 Negyedik fázis - a serdülés kora. A szellem lassan, fokozatosan merül alá a fizikai síkba. A testi öntudat - az emberi tudás - fokozatosan bővül. Azonban látjuk, hogy anyagibb formában, mint az előző típusnál.
 

Ötödik fázis  - az ifjúkor. A szellem, mint ember tudatosítja magát a rosszban - gondolataiban, érzéseiben, cselekedeteiben - egyaránt. Ennek következtében a gömb fokozatosan merül, sőrősödik, anyagiasul, zsugorodik. Ne felejtsük el, hogy a másik ellenpólust látjuk most!
 Hatodik fázis - az élet delelője. Önző érdekei kíméletlen diadalra juttatásában való aktív munkálkodás maximuma. A szellem mind jobban sőrősödik, zsugorodik! Mind jobban, majd teljesen alámerül az anyagba. Az intuíció és inspiráció vonala rohamosan zsugorodik, majd teljesen eltőnik. A szellem teljesen elszigetelte magát a szellemi síktól! Minden transzcendens kapcsolata megszakadt. Csak az anyagban hisz - csak az anyagnak él. Teljesen önzővé válik, mások érdekeivel nem törődik. A hibák, bőnök, szenvedélyek vastag rétege veszi körül. Életmódjával, elveivel szellemileg állandóan fertőzi önmagát és másokat. Ne felejtsük el, hogy itt az atyai háztól távolodó tékozló fiú földi életútját szemléljük!
 
 Hetedik fázis - az öregkor. Teljesen belegyökeresedett anyagi felfogásába - hibáiba - bőneibe. A szellem állandóan tovább zsugorodik és nehéz fajsúlya következtében nem képes a fizikai sík fölé emelkedni. Annak ellenére, hogy a gömb már kénytelen megérinteni alulról a szellemi síkot, mert a testi erők gyengülnek már és a halál időpontja közeledik. A szellemi vezetés már vonja felfelé, hogy a halállal kiemelkedhessék a fizikai síkról. A szellemi sík megérintése következtében, látjuk a hetedik ábrán, a halál gondolata kezd már az érintési ponton a szellemi síkról beszivárogni öntudatába, tehát a halál gondolata kezdi már gyötörni!  ő azonban ezen gondolatoktól irtózik, menekül! Nem tud - és nem akar - az anyagtól elszakadni!
 
 Nyolcadik fázishaldoklás, kínos szellemi agónia! A sőrő, nehéz gömb nem tud a vele egy fajsúlyú anyagból a könnyebb szellemi síkra kiemelkedni, nem tud elszakadni a fizikai síktól! A szellem vergődik. Nem tud és - nem akar - kiemelkedni a testből, hanem görcsösen ragaszkodik hozzá.  Ennek következtében a haláltusa sokszor rendkívül kínos vergődés. De természetesen nem minden esetben! Mert lehet esetleg hirtelen halál, azonban a megtéretlen lélek ilyenkor hosszú ideig vergődik a test mellett a halál után is anélkül, hogy annak tudatára jutna, hogy meghalt!
 
 Végül a kilencedik fázis - a halál utáni állapot. A szellem és asztrálteste évtizedekig, évszázadokig a holttesthez, a sírhoz, a fizikai világhoz kötözve, szenvedő állapotban stagnál, anyagi eszmekörben vergődik, nem bírva elszakadni a fizikai síktól! Sokszor évszázadokig észre sem véve, hogy meghalt! Mint kísértő bolyong a fizikai síkon, gonosz sugallataival kergetve, zavarva, kísértve az embereket. Míg végül az isteni kegyelem más helyzetbe és állapotba helyezi, alkalmat adván neki a tisztulásra és fejlődésre. Híresek az angol kísértetkastélyok, amelyeknek volt tulajdonosai évszázadok óta oda vannak kötözve anyagi vágyaik helyéhez, a kastélyhoz, nem bírván és nem akarván elszakadni anyagi kincseiktől! Példázván az evangéliumi parabolát: Ahol a ti kincsetek, ott a szívetek!
Hat évtized kutatásaiban kapott több ezer szellemállapot-vizsgálat tapasztalatai szolgáltatnak számomra szomorú bizonyságot Krisztus szavainak isteni erejő igazságáról!

 

 

A SZELLEMI FEJLőDÉS VÉGTELEN TÁVLATAI

Állagsőrőség egyenlő a szellemi szabadsággal. Minél nagyobb a gömb - a szellem lénye - tágulásával arányban annál szellemibb állagú, annál akadálytalanabba szellem mőködése, nagyobb a szabadsága.

Látjuk, hogy az alsó szférákban élő szellemek látóköre szők, korlátozott, szemlélete - érzésvilága - tisztátalan, sötét, ködös, zavaros. Ezek az alacsonyrendő szellemek a szféráikon végigszáguldó szellemi, lelki viharok között élnek.

Felfelé emelkedve a szférákban a színek, tónusok, vagyis a szemlélet, gondolkodás, érzésvilág, szándékok - mind világosabbá, tisztábbá, magasabbrendővé válnak, és a legfelső szférákban fénylővé, diadalmassá fokozódnak.

A legalacsonyabb szférák képviselik a durva bőnök és szenvedélyek, az önzés, brutalitás torz igazságrendszereit. Itt a bőnök és szenvedélyek szörnyő következményei viharzanak és uralkodnak, és szenvedtetik az itt élő, mélyre bukott szellemlényeket.

Amint pedig egymás után felfelé haladunk a szférákban, lépésről lépésre veszítenek erejükből ezek a torz igazságrendszerek. Mindinkább kezdik megközelíteni az evangéliumi elveket, a krisztusi igazságokat. Végül, a legmagasabb szférákban, ragyogó szellemi világosság uralkodik. A krisztusi igazságok mindent elárasztó fényben tündökölnek, és az összes alsóbb szférákat és a fizikai síkot szellemi fénnyel, szeretettel, élettel árasztják el.

Természetesen ebből a sugárzásból az alacsonyabbrendő szférák - fokozatuk szerint - mind kevesebb szellemi fényt, világosságot, szeretetet fogadnak be magukba. Megtörik, és mind jobban sötétítik, homályosítják ezeket a magasrendő hatásokat önmagukban.

 

És most idézzük fel a hat szférát, melyből a testetöltések történnek:

    A legalsó szféra - a „purgatórium” mély szintje.

    A második szféra - a „purgatórium” közép szintje.

    A harmadik szféra - a „purgatórium” felső szintje.

    A negyedik szféra – a „Menny” előcsarnoka.

    Az ötödik szféra - a kibontakozó mennyei élet szférája.

    A hatodik szféra - a diadalmas mennyei élet szférája.

 

Az alsó négy szférából - a purgatóriumi szférákból - kötelező a testetöltés a Kegyelem törvényvilága szerint. A mennyei szférákból már csak önként vállalt testetöltések történnek. A hatodik szférán túl kezdődnek - ez már nincs a rajzon - a vezérlő géniuszok isteni fokozatai, a vezérlő géniuszok szférái - Isten országa - ahonnan testetöltés már nincs.

Ez a földi élet kegyelmi próbája. Vajon betöltjük-e a szeretet két főparancsát, a próbák kegyelmi állapotában - az emberi életbenő Nem szóval - mert ebben nagyok vagyunk - hanem érzésekben és cselekedetekben!  Mert ez a perdöntő!

A szeretet bennem való kibontakozásának útja - a bukás mélyszintjétől - a testetöltések kegyelmi sorozatán át - a következő:

A legmélyebb szint brutális állapota: Csak Én! Csak önmagamért élek. - Durva egoizmus.

A következő szint: Én és mások! Önmagamért és másokért élek. - Finom egoizmus.

Magasabb szint - Mások és én! Másokért és önmagamért élek. - Az igaz szeretet kezdete

Magas szint: Csak mások! Csak másokért élek! - A szeretet magas foka!

Legfelső szint: Csak másokért élek a krisztusi eszmében. - A szeretet legmagasabb foka!

Az emberiség 94 %-a az alsó három szférából ölt testet. E három szférából - a továbbfejlődéshez - kötelező a testetöltés!

A 4. szférából - az emberiség 5 %-a ölt testet: átható lelkiismeret, spirituális jellem!

Az 5. szférából - 10 ezer ember közül - egy! Éber lelkiismeret, transzcendens jellem.

A 6. szférából - 100 ezer közül - egy! Élő lelkiismeret, apostoli jellem - akik a földi síkon névtelenül, vagy igen ritkán ismert névvel, mint Gandhi, Schweitzer Albert, Asszízi Szent Ferenc, Yogananda, Pater Pio, Teréza anya - önfeláldozó életükkel a mélyrebukott földi szellemlégió, az emberiség szellemi evolúcióját szolgálják!

Ismeretlen Internetes forrásból
2004-02-04


Ennek az írásnak a tetszési indexe: 5   (6 értékelés alapján)
Kérlek értékeld ezt az írást , klikkelj az értékelésednek megfelelő csilllagra,
majd a mehet gombra... köszönöm!

  

Vissza a  témakörhöz


AsztrálFény
Ha tetszik ez az oldal, oszd meg az ismerőseiddel a Facebook-on! Ha tetszik ez az oldal, oszd meg az ismerőseiddel.

AsztrálFény
AsztrálFény - Ezoterikus Stúdió
Ügyfélszolgálat, e-mail:info@asztralfeny.hu, telefon: 06-30 820-1008
© 1998 - Minden jog fenntartva!

Az AsztrálFény oldalak az Internet Explorer böngészőre vannak optimalizálva.

hirdetés


 
AsztrálFény nyitó oldal AsztrálFény nyitó oldal

 

Kedves Vendég!

Még nem vagy bejelentkezve.
»»
Bejelentkezés
««

Ha még nem vagy regisztrálva:
»»
Regisztráció
««

Jelenleg rajtad kívül
35 vendég
nézegeti az
AsztrálFény
oldalakat

 
Fent vagyunk a Facebook-on is!
Ha tetszik ez az oldal, oszd meg az ismerőseiddel a Facebook-on!
Ha tetszik ez az oldal
ajáld másoknak is ...

 
Evangéliumi spiritizmus

„Kerüljétek a balgatag vitatkozásokat és a törvények felől való harcokat” - mondja Pál apostol Tituszhoz írt levelében, ezért nem is szállok szembe azokkal, akik azt állítják, hogy az evangélium nem nyújt alapot a spiritizmus alapvető tantételei számára, egyes vélemények szerint pedig tiltja a foglalkozást azokkal a jelenségekkel, amelyek a spiritizmus körébe tartoznak. Nem vitatkozom, csak elmondom részben azon részeit az evangéliumnak, melyek szó szerinti, bető szerinti értelmezésben is, vagy ezoterikus értelemben, vagy szimbólumokban hirdetik, amit a spiritizmus tanít. De előzőleg néhány szót a spiritizmusról.
 
 
Partnerprogram

  Pénz...
   Pénz...
    Pénz...
Partner program
Legyen a
partnerünk!

Keressen pénzt,
a mi segítségünkel!
»klikk...«
info@asztralfeny.hu