1.ő  Megbocsátás és kibékülés A gyakorlatban a kibékülés egy fokozattal nagyobb. Félreteszem a sérelmeimet, és tiszta szívből megbocsátok, akár az ellenségemnek is! („megbocsátok, de nem felejtem el az engem ért sérelmet” vagy „megbocsátok, de megfelelő távolságban akarom őt tartani magamtól”)

2.   A meg nem bocsátó szív

Ha nem megbocsátó szívvel járjuk az élet útját, akkor gyengül a kapcsolatunk Istennel, másokkal és önmagunkkal. A Miatyánkban kérjük: „Bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek.” („A győlölet azt eredményezi az emberben, hogy a szépet csúnyának, a csúnyát szépnek látja, összekeveri az igazat a hamissal és a hamisat az igazzal”. )

3. Bocsássunk meg önmagunknak

Ahhoz, hogy képesek legyünk másoknak megbocsátani, először nekünk kell képesnek lennünk arra, hogy elfogadjuk mások megbocsátását. A megbocsátás megtagadása vagy képtelensége gyakran annak a jele, hogy nem bocsátunk meg önmagunknak és nem tudjuk elfogadni mások bocsánatát.

Az önmagunknak való megbocsátás lépései:

- Sötét és negatív érzelmeimről naplót vezetek. Ez segít, hogy szembenézzek velük. Ez az egyszerő írásbeli gyakorlat sokszor segít elfogadni érzéseimet.

- Megpróbálok tudatosan viszonyulni azokhoz az érzéseimhez, amelyeket nehezen tudok elismerni – mint például az irigység, győlölet, harag.

- Megtanultam megosztani énem sötét vagy homályos oldalait egy bizalmas barátommal. Megtapasztalva, hogy egy másik személy elfogadja állítólagos „csúnya oldalunkat”, ez gyakran segít, hogy jobban elfogadjuk önmagunkat.

- Elkezdtem imádkozni alázatosságért – hogy elfogadjam korlátaimat és tökéletlenségeimet. Nagyon gyakran a büszkeségünk és az a próbálkozásunk, hogy egy magunkról kialakított idealizált kép szerint éljünk, tart vissza annak felismerésétől, hogy még nem vagyunk tökéletesek. A mondás: „légy türelmes velem; Isten még formál engem”, jó elmélkedési anyagnak bizonyult.

4.          Fejezd ki érzelmeidet

5.          Határozz a megbocsátás mellett

6.          Valld be és bánd meg

7.          Szabadulj a félelemtől és a haragtól

8.          A helyes látásmód elnyerése

9.          Képzeld el a találkozást

10.     A megbocsátás és kibékülés elmélyítése

A kezdeti megbocsátást és kibékülést a szeretet újabb cselekedeteivel kell megpecsételni.

A megbocsátás és kibékülés folyamatában fennáll a veszély, hogy csak külsőleg tesszük meg a helyes lépéseket. Van úgy, hogy elmegyünk a másik személyhez (talán tudatosan, vagy tudat alatt azért, hogy saját magunkat tüntessük fel jó színben), kimondjuk, hogy „sajnálom, bocsáss meg, és én is megbocsátok”, és ugyanakkor az ellenérzés és neheztelés továbbra is megmarad szívünkben. Szavakkal bocsánatot kérünk, de bensőnkben nem bocsátunk meg. Ilyen esetben a neheztelés előbb-utóbb fel fog törni a felszínre és megmutatkozik csúf szavakban és viselkedésekben.

Isteni kegyelem:

A szellemtan segítségével az ember tudja, tisztában van azzal, hogy minden földi élet, az itt átélt szenvedések és megpróbáltatások megacélozzák, hogy az átélések és tapasztalások közelebb vigyék az Úrhoz. Az újból és újból való testetöltések azt szolgálják, hogy a szellem a fejlődés vonalán állandóan közelítse a célt: Teremtőjét!

Mindennek fejlődnie és tisztulnia kell, ami teremtve van és el­bukott.

Isten jósága felállította az engesztelődési törvényt, melynek ér­telmében a teremtmény visszatérhet oda, ahonnan eltávozott. Ez a vis­szatérés hosszadalmas és fájdalmas, mert a bukás olyan mélyre taszí­totta, hogy Isten gyermeke végtelenül sokat szenved ezen a visszafelé vezető úton, amely olyan hosszú, hogy sokszor megáll és azon gondolkozik, miért is szenved hát olyan sokat, hiszen Istennek hatalmában állna, hogy sokkal kevesebb fájdalom árán, sokkal gyorsabban juttassa gyermekét oda, ahová ő akarja, ahová annak el kell  érkeznie.

De sokkal előbb, mielőtt ezt egyetlen gyermeke elgondolhatta vol­na, elgondolta maga az Atya, aki valóban nem akarja gyermekei vég nélküli szenvedését. Ezért a szigorú törvénnyel egyidejőleg indította el a kegyelmet is. Azóta ez a kegyelem állandóan árad a kínlódó, szenve­dő, visszafelé botorkáló gyermekre. Ezt azonban nem mindenki érzi, és nem mindenki érti. Nem mindenki helyezi magát ez alá a kegyelmi ára­dás alá. Nagyon sokaknak kell előbb megjárni a törvény útját, s csak ha megtörtek és megtértek, jutnak a kegyelem áradásának útjába.

Isten mindenkit megtalál az ő kegyelmi sugarával, mert állandóan és változatlanul küldi szét szeretetét, melegét, erejét, világosságát. Jézus mégis azt mondja: "Kérjetek és adatik néktek, keressetek és találtok, zörgessetek és megnyittatik néktek." (Mt.6,7.) Mert aki keres, aki kér, az előbb  kap. Aki zörget az örökkévalóság kapuján, azt könnyen megtalálja Isten, azt nem kell már keresni, az maga in­dul el a visszafelé vezető úton.

A tanítás szerint: abban a nagy isteni  fényközpontban néha Is­teni gerjedelmek támadnak, s ilyenkor még nagyobb intenzitással kül­di szét az ő kegyelmi sugarait. Ilyen pillanatokban születnek le azok a nagy szellemek, akik előbbre viszik egy ilyen bolygónak az életét, mint a Föld.

Egy ilyen Isteni gerjedelem küldte a földre Jézus Krisztust. Az az idő, amelyben Jézus született, volt a legnagyobb kegyelmi idő e bolygó számára.

A kereszt egy nagy felkiáltójel. Odakiáltja az embereknek: íme itt van a ti bőnötök! Keresztre feszíttek minden jóságot, tisztaságot, igazságot. Krisztus tiszta vére hullott értünk. "A vér a benne la­kozó élet által szerez engesztelést." (III.Móz.17,11.)

Amikor az isteni kegyelem egyik oldalon megkíméli az embert súlyos próbáktól, másik oldalon megteszi azt, ha alázatossá akarja ten­ni, hogy azok által próbálja meg, akiket legjobban szeret. Akiknek sem okuk, sem joguk nem  volna arra, hogy őt bántsák. Fájó szívvel hul­lat keserő könnyeket a másiknak szeretetlensége miatt, és nem tudja, hogy a kegyelem nyúlt le hozzá, mert magasabb fokra akarja emelni. Meg akarja erősíteni állásában.

Ebben az értelemben is igaz, hogy: "...akik Istent  szeretik, azok­nak minden javokra van... " (Róm.8,28.)

Minden ember számára, kivétel nélkül, két út nyílik meg. Az egyik út keskeny és messze-messze a távolban egy nagyon szők kapu látszik, amelyen majd át kell haladni.

A másik út széles, kényelmes, a végén a tágas kapuval, melyen csak át kell sétálni. (Mt.7,13-14.)

"Menjetek be a szoros kapun. Mert tágas az a  kapu és széles az az út, amely a veszedelemre visz  és sokan vannak, akik azon járnak.

Mert szoros az a kapu és keskeny az az út, amely az életre visz és kevesen vannak, akik megtalálják azt." (Mt.7,13-14.)

Előbb-utóbb minden ember meg lesz próbálva az Istenhez vezető úton, vajon át tudja-e adni magát, az övéit, minden ügyét Istennek. (Milyen szőkületei ezek a keskeny útnak, vagy éppen a szoros kapu előtt jönnek ezek a próbákő) Ez a feltétlen bizalomnak, önátadásnak, az alázatos szeretetnek legsúlyosabb próbája, mert a szellem, különö­sen az éber szellem, mindig jelen akar lenni, mindig egy  kicsit ő maga akar még, figyel a dolgokra és ellenőrzi őket. Ahogy ezt nem tudja megtenni már  meginog és azt hiszi, nem jól mennek a dolgok.

Legnehezebb azoknak az útja, akik már szakítottak a földdel, mert állandó félelemben és veszedelemben járnak és csak akkor nyug­szanak meg, ha Krisztus köntösét valóságként érzik a kezükben. Ezért a vízre az lépjen, aki a Péter hitével bír. Ha ingadozik is, de a válságos percekben tudja, kit kell segítségül hívni. A többi jobb, ha a földön marad.

A levegő utasainak, a magasságok vándorainak is sokkal könnyebb az útjuk, mert kikerültek a félelem és veszedelem zónájából.

A szeretet megszületése bennünk

Pál apostol, Kempis Tamás, Assisi Szent Ferenc

imáinak misztériumában

Igyunk ebből az örök életre szökellő, ős tisztaságú forrásból! Engedjük az Evangélium fénylő, életet adó elveit magunkba sugározni!

Álljon itt Pál Apostol I.Korintusi leveléből a szeretet kozmikus meghatározása.

Szóljak bár emberek vagy angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok, vagy pengő cimbalom.

Legyen bár prófétáló tehetségem, ismerjem bár az összes titkokat és minden tudományt, legyen akkora a hitem, hogy hegyeket mozgassak, ha szeretet nincs bennem — semmi sem vagyok. Osszam el bár egész vagyonomat a szegényeknek, vessem oda testemet, hogy elégessenek, ha szeretet nincs bennem, mit sem használ. A szeretet türelmes, nem féltékeny, nem cselekszik rosszat.

A szeretet nem nagyravágyó, nem keresi a magáét, nem gerjed haragra, nem gondol rosszat.

A szeretet együtt örül az igazsággal, mindent eltőr, mindent elvisel. A prófétálások véget érnek, a nyelvek megszőnnek, a tudomány elenyészik, a szeretet soha meg nem szőnik.

Most tükör által homályban látunk, akkor majd színről-színre.

(Ap.Csel. 13,1-9)

Éljük át a szeretet bőnt oldó-bontó hatalmának másik csodálatos himnuszát, Kempis Tamás szeretethimnuszát  „Krisztus követése” címő munkájából.

Nagy dolog a szeretet. Valóban nagy jó, mely egyedül könnyít minden terhet, és egyaránt elvisel minden egyenetlent.

A szeretet futván fut, örül, szalad és fel nem tartóztatható. Mindent elhagy, hogy mindent elnyerjen.

A szeretet nem ismer határt, hanem minden módfelett buzgón lángol. A szeretet terhet nem érez, fáradságot nem szenved, többre vállalkozik, mintsem elbírná.

A szeretet lehetetlenséget nem ismer, mert azt állítja, hogy mindenhez van ereje.

A szeretet vigyáz. Szunnyadván nem alszik, elfáradván meg nem bágyad, szorongattatván meg nem szorul, félvén nem retteg, hanem mint a sebes láng és égő fáklya felverődik és bátran átmegy mindenen.[1]

Végül hallgassuk meg Assisi Szent Ferencet, aki imájában tökéletesen kifejezte az isteni szeretet és a krisztusi béke bennünk való megszületésének és földi életünkben való megvalósulásának legbensőbb lényegét.

Uram, tégy engem békéd eszközévé!

Add, hogy ahol a győlölet tombol, oda a szeretetet vigyem.

Ahol a bőn uralkodik, oda a megbocsátást vigyem.

Ahol a viszály szertehúz, oda az egységet vigyem.

Ahol a kétség tétovázik, oda a hitet vigyem.

Ahol a hamisság kígyózik, oda az igazságot vigyem.

Ahol a reménytelenség csüggeszt, oda a bizalmat vigyem.

Ahol a szomorúság fojtogat, oda az örömet vigyem.

Ahol a sötétség rémít, oda a világosságot vigyem.

Uram, tégy engem békéd eszközévé!

Mert álljon bárki a világegyetem bármely pontján, ha a krisztusi szeretet elvével azonosul, lénye a világegyetemben kiteljesül. Ha azonban a szeretet elvével ellentétbe kerül, szellemi homályba kerül, önmagát lefokozva összezsugorodik. Önmagam döntök sorsom, örök életem irányvonala fölött azzal, hogy engedem-e magamban megszületni a krisztusi elvet - a szeretet elvét - a cselekvő szeretet elvét.

Földi életem célját tévesztette, ha nem tud bennem megszületni Krisztus.

Ez Karácsony örökjelentősége. Szent Ágoston nyomán elmondhatjuk Karácsony legmélyebb misztériumát:

Mily hatalmas vagy — szeretet! Te hoztad le Istent az égből. Az isteni szeretet emberré lett, hogy a mélyre bukott szellem, az ember, istenné legyen.

 János evangéliumában Krisztus szavai így szólnak:

Istenek vagytok!

(Ján. 10,34)

És az írás fel nem bomolhatik. (János 10,35) — mondja Krisztus. Hogy a szellem éjszakájából újra istenivé válhassunk: ez Karácsony örök misztériuma.