A Mítosz és a Mágia

Szerencsére eredményesen össze tudjuk hasonlítani Lovecraft novelláinak alaptémáját Crowley teljesen egyéni ceremoniális mágiájának lényegével.  Lovecraft Cthulhu Mítoszának a szórakoztatás a célja, a Mágia azonban egy kimunkált pszichológiai rendszer volt azzal a szándékkal, hogy a beavatandót saját magasabb Énjével kapcsolatba hozza: nem a jungi iskola passzív mélyértelmezése útján, hanem egy individualizációs folyamaton keresztül, melyet a „páciens” maga vezérel. Lovecraft írásainak elemzői természetesen lépesek magasabb, rejtett üzenetek feltárására, ahogy ez a mővészetek bármely manifesztációjánál megtapasztalható.

Lovecraft az egymással szembenálló Fény és Sötétség, Isten és Sátán harcával egyfajta keresztény hitvilágot rajzolt meg a Cthulhu Mítoszában. Kritikusok ellenkezhetnek, mondván, ez inkább a manicheus eretnekségből, mint a keresztény tanításokból eredeztethető, mégis, mint pap és mint volt szerzetes, úgy érzem, helytálló az az állítás, hogy ez a dogma túlságosan eltávolodott a hívők többségétől ahhoz, hogy bármilyen következménnyel járjon.  A Sátán elleni háború, a jó és a rossz lényegileg azonos ereje legjobban a személyes angyal és a személyes ördög rendszerében képiesül, leginkább talán az ortodox keleti egyházakban. Ezt a koncepciót a Római Katólikus Egyház olyannyira támogatta – talán tudat alatt – hogy a szerkesztő tulajdonában lévő misekönyvpéldául tartalmazza azt a Szent András apostol november 30-i ünnepét ábrázoló fametszetet, melynek felirata: „Ecce qui tollis peccata mundi” – íme aki elveszi a világ bőneit, a kép alatt pedig egy atombomba látható! Lényegében azistenek két csoportját lehet megkülönböztetni a Mítoszban: az Öregek, akikről nem sokat tudunk meg, talán csak azt, hogy egy csillagközi fajt képviselnek, amely faj az ember megmentésére érkezett és leginkább a keresztény Fénnyel állítható párhuzamba – míg a másik csoport az ősöké. Gyakran részletekbe menően ismerjük meg őket, s inkább a sötétségnek felelnek meg. Az utóbbiak a kifejezetten gonosz istenek, akik semmi mást nem kívánnak az emberi fajnak, mint rosszat, akik a Kapu vagy az Ajtó áttörésén fáradoznak, Kintről befelé, világunkba. Találhatók köztünk bizonyos emberek – az ősök elkötelezettjei – ők az ajtó kinyitására törekszenek, így ez a visszataszító társaság még egyszer uralhatja a Földet. Legelső közöttük Cthulhu, amit általában a Nagy Mélységben, egyfajta Idők Előtti Óceánban lakó tengeri szörnyként ábrázolnak. Ez egy olyan létező, amit Audust Derieth, Lovecraft munkatársa helytelenül vizi őselemként definiált.  Ott van még Azathoth, a Káosz vak, idióta istene, Yog Sothoth, Azathoth társa, Shub Niggurath, a „kecske az ezernyi gidával” és még mások. Riasztó külsőt öltve tőnnek fel a Cthulhu Mítosz történetében, időről időre próbára téve a főhős erejét és találékonyságát, miközben az igyekszik visszaszorítani ezeket a pokoli Dolgokat oda, ahonnan jöttek. Valami primitív félelem, kozmikus terror árasztja el a lapokat: mintha az ember olyasmivel foglalkozna, amivel kockára teszi nem is a testi épségét, inkább lelki valóját. Ez a horror kozmológia teljesedik ki a Könyv gyakori említésével: a NECRONOMICON-nal. A NECRONOMICON –Lovecraft szerint lagalábbis – Abdul Alhazred, az „őrölt Arab” munkája., és i.sz. 800 körül, Damaszkuszban készült. Nagyjából 800 oldalas lehetett, s az egyik novellában utalás található, a 700. Oldalon levő hiányról. Különböző nyelvekre fordították le, többek között latinra, görögre, angolra. Dr. Dee, Erzsébet királynő mágusa állítólag rendelkezett egy másolattal, és le is fordította azt.  A Mítosz szerint ez a könyv tartalmazza egyes hihetetlen dolgok – az emberi elme mélyén és határán lakozó lények és szörnyek – láthatóvá tételének a formuláját. Ilyen könyvek mindig is léteztek, és most is léteznek. Idries  Shah egy általa vezetett kutatásról számol be, méghozzá Abdul Kadir arab mágus „Az erő könyve” címő, egyetlen példányban létező mőve után. Salamon Kulcsai is hasonló tiszteletnek örvendett, akárcsak  Barrett ’A Mágus” címő könyve, egészen mostanáig, mikor is ezeket a kéziratokat könyv formájában kiadták. Az Arany Hajnal, a híres brit és amerikai páholy a századfordulón, - bizonyos források szerint – egy kéziratot őrzött, szintén egy arab mágus tollából, a „negatív létezés fátylai” címmel.

Ezek varázslók könyvei voltak, s általában nem számítottak enciklopédiának vagy tankönyvnek. Más szóval: egy varázslónak vagy egy mágusnak rendelkeznie kellett azzal a tudással és gyakorlattal, amellyel egy mágikus szertartást tökéletesen le tudott vezetni, ugyanígy egy szakácsnak is mesterének kell lennie a tojástörésben, mielőtt egy „Francia sajtos omlettet” kisütne. A grimoire-ok vagy Fekete Könyvek mind variációk egy témára, hasonlóképpen a szakácskönyvekhez. Régi mágusok tetteit írják le, említik a szellemeket, amikkel a mágus kapcsolatba lépett, szót ejtenek a sikereikről.  Aki ezzel a könyvvel foglalkozik, el kell tudnia választania az ocsút a búzától, nagyjából úgy, ahogy az alkimista tenné, megkülönböztetve a szándékos hibákat a témájáról készülő tanulmányban. Ebből az okból nem szerencsés, ha az újonc trükkök gyakorlása céljából a „Salamon Kisebb Kulcsai” címő mővét forgatja. A „Mágia Elmélete és Gyakorlata” Crowleytól, és sajnos a szörnyő NECRONOMICON is ugyanebbe a kategóriába tartozik. Ezek a könyvek kifejezetten nem kezdőknek való olvasmányok, s ezt nem lehet elégszer hangsúlyozni. Crowley Mágiája az eltőnt civilizációk, régmúlt idők tiltott és elfeledett olvasmányában való kutatás eredménye. A „Törvény Könyve” Kairóban íródott 1904 tavaszán. A mágus ebben az időszakban – bevallása szerint – az Aiwass nevő, embert megelőző intelligenciával állt kapcsolatban. Ez diktálta le neki a Könyvet alkotó „Három Fejezet”-et, erősebben befolyásolva Crowleyt, mint bármelyik hasonló entitás. Életének hátralévő részét a mágus a transzcendens információhalmaz megértésével, valamint üzenetének a világ számára érthető formába való öntésével töltötte. Ez az irat is a láthatatlanok láthatóvá tételének a formuláját őrzi, s a transzformáció titka a sorok közt van elrejtve. Ez Crowley saját NECRONOMICON-ja, melyet a gizahi Nagy Piramis árnyékában kapott, és a sorok között  nem csak a szépség rejtőzik, hanem a szörnyeteg is, aki azt emberiségre vár. Meglehetősen hiábavaló kísérlet lenne Crowley filozófiájának akár csak a vázlatát is adni, kivéve a lényeges Rabelais-i alapmotívumot: „Tedd azt, amit akarsz, lészen az a Törvény Teljessége”. Kötetek kellenének ennek a mottónak a kifejtéséhez. Röviden: a tudatos és a tudattalan Én összekapcsolásáról van szó, mely az Ismeret, Beszélgetés a Szent őrangyallal” nevő szertartásban csúcsosodik ki, ahol az angyal a tiszta, felszabadított Én-t jelöli – azonban az Én felé vezető úton rengeteg veszély leselkedik, a győzelmet megelőző mélyég felett át kell haladni. Démonok, vámpírok, elmebeli piócák, kísérteties formák szólítják meg az aspiránst minden sarokból, a mágikus kör minden cikkéből, ezeket meg kell semmisíteni, különben megölik a mágust. Amikor Crowley kijelentette, hogy legyőzte az akadályokat és túljutott a Tudást megelőző Mélységen, megtalálta igazi Énjét, arra a következtetésre jutott, hogy azonos a Jelenések Könyve 666 jelő fenevadjával, akit a kereszténység a Gonosszal azonosít. Csakugyan, Mezopotámiában élt Yezidi ördögimádó népcsoport Shaitanja (Sátán) iránt Crowley tiszteletet és elismerést érzett, hiszen ennek a népcsoportnak a tudása ihlette a bevezető mottóját. A Yezidik ismerték a Nagy Titkot, tisztelték a Nagy Hagyományt, melyek régebbiek Ozirisz, Mitra és Krisztus napkultuszánál, régebbiek a zsidó vallás és a héber nyelv kialakulásánál. Crowley a Hold imádását megelőző korok fordult, az Időn Túli Árnyékok birodalmába, és itt – anélkül, hogy tudatában lett volna – meghallotta Cthulhu hívását.