A Mítosz és a Mágia
Szerencsére eredményesen össze
tudjuk hasonlítani Lovecraft novelláinak alaptémáját Crowley teljesen egyéni
ceremoniális mágiájának lényegével.
Lovecraft Cthulhu Mítoszának a szórakoztatás a
célja, a Mágia azonban egy kimunkált pszichológiai rendszer volt azzal a
szándékkal, hogy a beavatandót saját magasabb Énjével kapcsolatba hozza: nem a jungi iskola passzív mélyértelmezése útján, hanem egy
individualizációs folyamaton keresztül, melyet a „páciens” maga vezérel.
Lovecraft írásainak elemzői természetesen lépesek magasabb, rejtett üzenetek
feltárására, ahogy ez a mővészetek bármely manifesztációjánál megtapasztalható.
Lovecraft az egymással
szembenálló Fény és Sötétség, Isten és Sátán harcával egyfajta keresztény
hitvilágot rajzolt meg a Cthulhu Mítoszában.
Kritikusok ellenkezhetnek, mondván, ez inkább a manicheus
eretnekségből, mint a keresztény tanításokból eredeztethető, mégis, mint pap és mint volt szerzetes, úgy érzem, helytálló az az állítás, hogy ez a dogma túlságosan eltávolodott a hívők
többségétől ahhoz, hogy bármilyen következménnyel járjon. A Sátán elleni háború, a jó és a rossz
lényegileg azonos ereje legjobban a személyes angyal és a személyes ördög
rendszerében képiesül, leginkább talán az ortodox
keleti egyházakban. Ezt a koncepciót a Római Katólikus
Egyház olyannyira támogatta – talán tudat alatt – hogy a szerkesztő
tulajdonában lévő misekönyvpéldául tartalmazza azt a Szent András apostol
november 30-i ünnepét ábrázoló fametszetet, melynek felirata: „Ecce qui tollis
peccata mundi” – íme aki
elveszi a világ bőneit, a kép alatt pedig egy
atombomba látható! Lényegében azistenek két
csoportját lehet megkülönböztetni a Mítoszban: az Öregek, akikről nem sokat
tudunk meg, talán csak azt, hogy egy csillagközi fajt képviselnek, amely faj az
ember megmentésére érkezett és leginkább a keresztény Fénnyel állítható
párhuzamba – míg a másik csoport az ősöké. Gyakran részletekbe menően ismerjük
meg őket, s inkább a sötétségnek felelnek meg. Az utóbbiak a kifejezetten
gonosz istenek, akik semmi mást nem kívánnak az emberi fajnak, mint rosszat,
akik a Kapu vagy az Ajtó áttörésén fáradoznak, Kintről befelé, világunkba.
Találhatók köztünk bizonyos emberek – az ősök elkötelezettjei – ők az ajtó
kinyitására törekszenek, így ez a visszataszító társaság még egyszer uralhatja
a Földet. Legelső közöttük Cthulhu, amit általában a
Nagy Mélységben, egyfajta Idők Előtti Óceánban lakó tengeri szörnyként
ábrázolnak. Ez egy olyan létező, amit Audust Derieth, Lovecraft munkatársa helytelenül vizi őselemként definiált.
Ott van még Azathoth, a Káosz vak, idióta
istene, Yog Sothoth, Azathoth társa, Shub Niggurath, a „kecske az ezernyi gidával” és még mások.
Riasztó külsőt öltve tőnnek fel a Cthulhu Mítosz
történetében, időről időre próbára téve a főhős erejét
és találékonyságát, miközben az igyekszik visszaszorítani ezeket a pokoli
Dolgokat oda, ahonnan jöttek. Valami primitív félelem, kozmikus terror árasztja
el a lapokat: mintha az ember olyasmivel foglalkozna, amivel kockára teszi nem
is a testi épségét, inkább lelki valóját. Ez a horror kozmológia teljesedik ki
a Könyv gyakori említésével: a NECRONOMICON-nal. A
NECRONOMICON –Lovecraft szerint lagalábbis – Abdul Alhazred, az „őrölt Arab”
munkája., és i.sz. 800 körül, Damaszkuszban készült.
Nagyjából 800 oldalas lehetett, s az egyik novellában utalás található, a 700.
Oldalon levő hiányról. Különböző nyelvekre fordították le, többek között
latinra, görögre, angolra. Dr. Dee, Erzsébet királynő
mágusa állítólag rendelkezett egy másolattal, és le is fordította azt. A Mítosz szerint ez a könyv tartalmazza egyes
hihetetlen dolgok – az emberi elme mélyén és határán lakozó lények és szörnyek
– láthatóvá tételének a formuláját. Ilyen könyvek mindig is léteztek, és most
is léteznek. Idries Shah
egy általa vezetett kutatásról számol be, méghozzá Abdul
Kadir arab mágus „Az erő könyve” címő, egyetlen
példányban létező mőve után. Salamon Kulcsai is hasonló tiszteletnek örvendett,
akárcsak Barrett
’A Mágus” címő könyve, egészen mostanáig, mikor is
ezeket a kéziratokat könyv formájában kiadták. Az Arany Hajnal, a híres brit és
amerikai páholy a századfordulón, - bizonyos források szerint – egy kéziratot
őrzött, szintén egy arab mágus tollából, a „negatív létezés fátylai” címmel.
Ezek varázslók könyvei voltak, s
általában nem számítottak enciklopédiának vagy tankönyvnek. Más szóval: egy
varázslónak vagy egy mágusnak rendelkeznie kellett azzal a tudással és
gyakorlattal, amellyel egy mágikus szertartást tökéletesen le tudott vezetni,
ugyanígy egy szakácsnak is mesterének kell lennie a tojástörésben, mielőtt egy
„Francia sajtos omlettet” kisütne. A grimoire-ok vagy
Fekete Könyvek mind variációk egy témára, hasonlóképpen a szakácskönyvekhez.
Régi mágusok tetteit írják le, említik a szellemeket, amikkel a mágus
kapcsolatba lépett, szót ejtenek a sikereikről.
Aki ezzel a könyvvel foglalkozik, el kell tudnia választania az ocsút a
búzától, nagyjából úgy, ahogy az alkimista tenné, megkülönböztetve a szándékos
hibákat a témájáról készülő tanulmányban. Ebből az okból nem szerencsés, ha az
újonc trükkök gyakorlása céljából a „Salamon Kisebb Kulcsai” címő mővét
forgatja. A „Mágia Elmélete és Gyakorlata” Crowleytól,
és sajnos a szörnyő NECRONOMICON is ugyanebbe a kategóriába tartozik. Ezek a
könyvek kifejezetten nem kezdőknek való olvasmányok, s ezt nem lehet elégszer
hangsúlyozni. Crowley Mágiája az eltőnt civilizációk, régmúlt idők tiltott és
elfeledett olvasmányában való kutatás eredménye. A „Törvény Könyve” Kairóban
íródott 1904 tavaszán. A mágus ebben az időszakban – bevallása szerint – az Aiwass nevő, embert megelőző intelligenciával állt
kapcsolatban. Ez diktálta le neki a Könyvet alkotó „Három Fejezet”-et,
erősebben befolyásolva Crowleyt, mint bármelyik hasonló entitás. Életének
hátralévő részét a mágus a transzcendens információhalmaz megértésével,
valamint üzenetének a világ számára érthető formába való öntésével töltötte. Ez
az irat is a láthatatlanok láthatóvá tételének a formuláját őrzi, s a
transzformáció titka a sorok közt van elrejtve. Ez Crowley saját NECRONOMICON-ja, melyet a gizahi
Nagy Piramis árnyékában kapott, és a sorok között nem csak a szépség rejtőzik, hanem a
szörnyeteg is, aki azt emberiségre vár. Meglehetősen hiábavaló kísérlet lenne
Crowley filozófiájának akár csak a vázlatát is adni, kivéve a lényeges Rabelais-i alapmotívumot: „Tedd azt, amit akarsz, lészen az a Törvény Teljessége”. Kötetek kellenének ennek a
mottónak a kifejtéséhez. Röviden: a tudatos és a tudattalan Én
összekapcsolásáról van szó, mely az Ismeret, Beszélgetés a Szent őrangyallal”
nevő szertartásban csúcsosodik ki, ahol az angyal a tiszta, felszabadított Én-t
jelöli – azonban az Én felé vezető úton rengeteg veszély leselkedik, a
győzelmet megelőző mélyég felett át kell haladni. Démonok, vámpírok, elmebeli
piócák, kísérteties formák szólítják meg az aspiránst minden sarokból, a
mágikus kör minden cikkéből, ezeket meg kell semmisíteni, különben megölik a
mágust. Amikor Crowley kijelentette, hogy legyőzte az akadályokat és túljutott
a Tudást megelőző Mélységen, megtalálta igazi Énjét, arra a következtetésre
jutott, hogy azonos a Jelenések Könyve 666 jelő fenevadjával, akit a
kereszténység a Gonosszal azonosít. Csakugyan, Mezopotámiában élt Yezidi ördögimádó népcsoport Shaitanja
(Sátán) iránt Crowley tiszteletet és elismerést érzett, hiszen ennek a
népcsoportnak a tudása ihlette a bevezető mottóját. A Yezidik
ismerték a Nagy Titkot, tisztelték a Nagy Hagyományt, melyek
régebbiek Ozirisz, Mitra és Krisztus
napkultuszánál, régebbiek a zsidó vallás és a héber nyelv kialakulásánál.
Crowley a Hold imádását megelőző korok fordult, az Időn Túli Árnyékok birodalmába,
és itt – anélkül, hogy tudatában lett volna – meghallotta Cthulhu
hívását.