Álomterápia - AsztrálFény Ezoterikus Stúdió

Kincsesbánya
Az AsztrálFény - ezotérikus parapszichológia oldalaihoz
kapcsolódó írások, olvasmányok, kivonatok,
jegyzetek, képek, stb.

Álomterápia

Erre a kincsre eddig 17087 alkalommal voltak kíváncsiak.

Egy éjjel nagyon valóságosnak tőnő, félelmetes álmot láttam. A hálószobánkban, de testen kívüli állapotban találtam magam, és hirtelen észrevettem, hogy "valami" ott van közvetlenül a fejem fölött. A következő pillanatban lezuhantam az ágy lábához, aztán fölemelkedtem a levegőbe, majd a hálószoba sarkában a padlóra zuhantam. Fölöttem volt valami, amit csak így tudok leírni: egy elmosódott körvonalú, torz emberi alak, de nagyobb az embernél, és rendkívül sőrő. Lehet, hogy nevetségesnek hangzik, de tudtam, hogy ez a "valami" azért van itt, mert a vesztemet akarja. Tudtam, hogy kívül vagyok a testemen, és döbbenet lett úrrá rajtam, de nagyon meg is rémültem. Olvastam már olyasmiről, hogy embereket megtámadtak "projektált" démonok vagy hasonlók, de egyszerően nem hittem a démonokban. Hát akkor mi ező Nem volt időm töprengeni, mert ez az izé többször beleharapott a kezembe. Meglepő súllyal nehezedett rám, és egyfolytában azon igyekezett, hogy elvonszoljon a testemtől, be a hálószobai szekrénybe. Pánikban voltam, miközben Rob békésen hortyogott. Mindegy, gondoltam, úgyis kívül vagyok a testemen, nem veheti észre, hogy valami baj van. És hol van Sethő Hol vannak azok a "segítők", akiknek futva kellene segítségünkre sietniük, amikor bajba kerülünkő Ilyen gondolatok kavarogtak bennem, miközben megpróbáltam lerázni magamról ezt a rémet. Éreztem a súlyát, meglepően nehéz volt, és éreztem azt is, mi a szándéka - hogy szétmarcangoljon, vagy akár ott helyben meg is öljön. - Csak semmi pánik - mondtam magamnak, és megpróbáltam a nyugalomnak legalább a látszatát megőrizni. De az a "valami" egyre csak szorított lefelé, és újból meg akart harapni. Fenébe a semmi pánikkal, gondoltam, és teli torokból sikítani kezdtem. Tudtam, hogy nem a fizikai torkom sikoltozik, de abban bíztam, hogy a hangom vagy elriasztja a szörnyet, vagy sikerül valamilyen segítséget hívnom. A lény egy pillanatra visszahőkölt, valahogy úgy, mint egy óriási állat, ha megriasztják, én meg kicsusszantam alóla. Rakétasebességgel a testem felé iszkoltam, a rém meg utánam. Mit szépítsem, gyáván megfutamodtam. Olyan gyorsan vetődtem bele a testembe, hogy kóválygott tőle a fejem, de nem bántam. Sosem örültem még ennyire a testemnek. Percekig nem mertem kinyitni a szemem. "Az áldóját, ha még mindig itt van, jól nézek ki" - gondoltam. De a szörny nem volt látható. Talán a létezés valamely másik szintjén tartózkodott. Először fel akartam ébreszteni Robot, hogy elmeséljem, mi történt velem, de aztán úgy döntöttem, nem zavarom meg az éjszakai nyugodalmát. Most, hogy már biztonságban voltam, röstelkedtem önmagam előtt a gyávaságom miatt, de annyira azért nem voltam magabiztos, hogy azonnal vissza merjek aludni. Fölkeltem, ittam egy pohár tejet, és végiggondoltam, mi mást tehettem volna - például azt mondhattam volna fennkölten: - Távozz tőlem, Sátán! -, vagy ilyesmit. Amit a legkevésbé tehettem volna meg, gondoltam, az, hogy visszaharapom. Másnap volt a szokásos szerda esti Seth-ülés. Mielőtt elmesélném, mit mondott Seth a fenti incidensről, egy kis magyarázattal tartozom. Az eset előtt már napok óta rosszkedvő voltam, azon borongtam, mennyi körülöttünk a negatív érzelem. Sőt, ami még rosszabb, magamban is fölfedeztem a rosszindulatot, a félelmet, a haragot. Seth most így szólt: - A barátunk [vagyis én] az éjjel új csatateret próbált ki. Elhatározta, hogy a negatív érzelmek az ellenségei, és egy másik valóságsíkon formát ad nekik, ahol megküzdhet velük. Nem asztrálsík volt ez, hanem egy alacsonyabb szint. - Az erő, amely ezt a "fekete rémet" létrehozta, a rejtett félelmek energiája volt, de ilyen teremtményt mindenki létre tud hozni, hiszen félelmek mindenkiben vannak. Ruburt egyszerre próbálta meg leválasztani a félelmet, alakot adni neki, és le is győzni. A lény valójában egy eléggé otromba, alacsony dimenzióbeli állat volt, egy felbőszített, ostoba eb, amely harapással támadta meg Ruburtot - ez jelképnek is felfogható. Az ily módon, tisztán félelemből létrehozott lények különösen a teremtőjüktől félnek, őrá dühösek. A támadáson kívül egyebet nem tehetett önnön ingatag valóságossága érdekében, hiszen tudta: Ruburt csak azért teremtette meg, hogy ha lehet, megsemmisítse. - Következésképp volt valóságossága. Ruburt visszamenekült előle a normális tudat biztonságába. A lény ekkor Ruburt szemszögéből nézve szétfoszlott. Ugyanis amikor Ruburt "hazaszaladt", ösztönszerően visszavonta a szörnyre fordított energiát. Ruburt megpróbálta leválasztani magáról mindazokat a dolgokat, amelyeket negatívnak ítél, és egyszersmind el is pusztítani, mintha így eltávolíthatná a gonoszságot a világmindenségből. - Megpróbálta megsemmisíteni a "gonosz bestiáját", amely ezért megharapta őt. Mármost, a gonosz ilyen értelemben nem létezik. Még a betegség és a félelem sem okvetlenül ellenség, inkább segítség a megértésben, a nagy cél felé vezető úton. Seth így folytatta: - A gonosz, amelyről Ruburt azt képzelte, hogy kivetíti önmagából, nem létezik. De mivel Ruburt azt hitte, hogy létezik, a saját félelmeinek képére materializálta. Ez a legutóbbi depressziójának alakja volt. Általánosságban szólva gonosz nem létezik, csak a ti érzékelésetek fogyatékos - de tudom, hogy ezt számotokra nehéz elfogadni. - De ez a tény Ruburt védelme a testen kívüli utazások során - ha el nem felejti. "Béke legyen veled." Ezek a szavak átsegítik minden nehézségen a valóság más rétegeiben is, mert hiszen ahogy ő megteremtette azt a rémet, ugyanúgy mások is teremtenek, és ő összetalálkozhat mások teremtményeivel. Ha békét kíván nekik, az valamelyes megnyugvást jelent számukra, hiszen van bizonyos valóságosságuk. Ha félsz tőlük, azzal az ő valóságbirodalmukba lépsz át, és akkor az ő módszereikkel kell megküzdened velük. Erre nincs szükség. Közvetett bókként Seth megkérte Robot: mondja meg nekem, hogy képességeim javulnak - ez a gondolatforma [az álombeli bestia] nagyon jól volt felépítve. Bók ide vagy oda, eszemben sincs azt ajánlani, hogy olvasóim közül bárki megpróbálkozzék ezzel az oktalan kalanddal. Az viszont nagyon is valószínő, hogy némelyikük már meg is tette, anélkül, hogy tudott volna róla, és felébredve csak arra emlékezett, hogy valami rémeset álmodott. Ez az eset alvó állapotból kiinduló, testen kívüli élmény volt, és annyi haszna mindenképpen van, hogy bebizonyította: az álomvalóság ugyanolyan érvényes és igazi, mint az éber valóság. Az álmok erőteljesen befolyásolják a mindennapi életet. Javíthatnak egészségi állapotunkon, elmélyíthetik depressziónkat. Álmainkat azonban céltudatosan is felhasználhatjuk létünk jobbítására - bár elismerem, az előbbi példa nem a legjobb ebből a szempontból. Az emberek mindig is tudták, hogy az álmok magyarázatot adhatnak viselkedésünkre. A pszichoanalitikusok a tudat alatti motivációk felderítésére használják az álmokat, de azt kevesen tudják, miként használják álmaikat kreatív módon: egészségük jobbítására, az ihlet serkentésére, a vitalitás helyreállítására, problémamegoldásra, a családi kapcsolatok gazdagítására. Seth gondolatébresztő javaslatai megmutatják, hogyan alkalmazhatók az álmok közvetlen terápiás eszközként; néhány gondolatának igen jó hasznát lehet venni önsegítő programokban és a pszichoterápiában. Seth így kezdte mondandóját: - A személyiséget energia-Gestaltok alkotják. A személyiséget a tapasztalatok alakítják, és ugyanezt teszik az álmok is; amiként az adott környezet módosítja bizonyos mértékig az egyént, ugyanúgy módosítják az álmok is, amelyeket ő maga alkot. Az Énnek nincsenek korlátai. Határokat ott tapasztalsz, ahol érzékelésed csődöt mond. Például úgy érzékeled, hogy ha nem látod őket, az álmaid nem léteznek. Ez azonban korántsincs így. - A személyiség egy szinten álomkonstrukciókkal igyekszik megoldani problémáit, és gyakran enged szabadon olyan mozgásokat is, amelyek éber állapotban nem nyilvánulhatnak meg a maguk teljességében. Ha a próbálkozás nem sikeres, akkor a probléma vagy mozgás, mint láttuk, betegségként jelenhet meg az anyagban. - Vegyünk például egy olyan helyzetet, amikor a személyiségnek függő viszonyt kellene megvalósítania, de ezt a viszonyt nem érzi önmaga számára megfelelőnek. Ha képes olyan álmot alkotni, amelyben függő szerepet játszik, akkor a problémát az álom állapotában meg tudja oldani. Nagyon sok esetben pontosan ez is történik. Az egyén esetleg nem is emlékszik az ilyen álomra, de az élmény attól még érvényes, a függőség megvalósult. - Sok kutatást végeztek már az álmok értelmezése terén, de nagyon kevesen foglalkoztak az álombeli tevékenység irányításával. Pedig a megfelelő szuggesztiók használatával ez kitőnő terápiás módszer lehet. A negatív álmok a személyiség negatív vonásait erősítik, ördögi körök, szerencsétlen bonyodalmak kialakításában játszhatnak közre. Holott az álombeli cselekedeteket lehetséges úgy befolyásolni, hogy a konstruktív reményeket teljesítsék be, ami már önmagában jótékony hatást gyakorol a dolgok menetére. - Sok betegségnek álomterápiával elejét lehet venni. Az agresszív késztetéseket az álomban szabadjára lehet engedni. Szuggesztióval elérhető, hogy az ember álmában élje át, teszem azt, az agresszivitás élményét. Szuggesztióval az is elérhető, hogy miközben figyeli álombeli önmagát (mintha színdarabot nézne), megértse saját agresszivitását. Ha megengedhetek magamnak némi fantáziálást, elvileg elképzelhető egy tömegmérető álomterápiás kísérlet, amelyben a háborút a népek nem ébren, hanem álmukban vívják egymás ellen. Amikor először olvastam ezt a szöveget, felujjongtam: micsoda nagyszerő módszer az elfojtásoktól való megszabadulásra: ki kell álmodni őket! Ha igazán dühös vagy valakire, és nem mersz elégtételt venni, elalvás előtt beszuggerálhatod magadnak, hogy álmodban igazán kiegyenlíted a számlát. Csakhogy ez nem ennyire egyszerő. Seth határozottan kijelenti: - Ezzel kapcsolatban még egy fontos körülményt meg kell érteni. Ha például a probléma az agresszivitás, az álomszuggesztióba bele kell foglalni, hogy az agresszió nem irányulhat konkrét személy ellen. A probléma mindig a megfoghatatlan mozzanat (példánkban az agresszivitás), nem pedig az az egyén, aki felé az ember irányítaná. - Nem akarjuk azt szuggerálni, hogy az egyén álmában ártson valakinek. Számos oka van ennek, többek között a telepátia valósága, amiről még nem sokat tudtok, valamint a bőntudat bevésődése, ami elkerülhető. Nem arról van szó, hogy a valóságos mozgást helyettesítsük álommozgással. Arról van szó, hogy bizonyos problémákkal foglalkozni kell. Seth újra meg újra elmondja, hogy az álom vagy az elképzelt élmény ugyanolyan valóságos, mint az, amit ébren élünk át. Ha depressziós vagy, depressziósak az álmaid is. Seth a következő gyakorlatot javasolja álomterápiaként: elalvás előtt szuggeráld magadnak, hogy álmod kellemes, örömteli lesz, és teljesen helyre fogja állítani kedélyállapotodat, vitalitásodat. Ha a depresszió nem nagyon mélyen gyökerezik, akkor mire felébredsz, elmúlik, vagy nagyon legyengül. Én gyakran alkalmazom ezt a módszert, mindig kitőnő eredménnyel. Néha emlékszem álmaimra, néha nem, de mindig felfrissülve, megújulva ébredek, és ez a hatás tartós is. Az álmok, amelyekre vissza tudok emlékezni, nagyon inspiratívak voltak. Erejük nemcsak arra volt elég, hogy leküzdjék a lehangoltságot: rendkívül jó közérzetet teremtettek bennem. A fentieknek inkább gyakorlati jelentőségük van, Robot és engem még ennél is jobban érdekelt Seth magyarázata az álomvalóságról. Sok olyan, testen kívüli élményben volt részem, amely alvó állapotban ért; nem csoda, hogy érdekelt, mennyire valóságos az a környezet, amelyben ilyenkor találom magam. Seth az álomvalóságról szóló fejtegetéseit már az ülések sorozatának legelején elkezdte, és az anyag a mai napig gyarapodik. Amíg meg nem tanultam Sethtől, hogy "felügyeljem" álmaimat, és ébresszem fel kritikai képességemet, addig Seth megállapításainak némelyike egyszerően elképesztett. Vegyünk például egy korai szövegrészt, a 92. ülésről, amelyet mindmáig alapvető fontosságúnak tartok. "Minden álom lelki energiával indul, amelyet az egyén nem anyaggá formál át, hanem egy olyan valósággá, amely minden részletében igaz és mőködőképes. Az ideát álombeli tárggyá vagy eseménnyé alakítja, annyira hatékonyan, hogy az álombeli tárgy több dimenzióban is létezni kezd." "Jóllehet az álmodó saját céljaira alkotja az álmot, és azok közül a szimbólumok közül válogat, amelyek az ő számára jelentenek valamit, mégis kivetíti az álomképet mint értékek kiteljesítését, mint a lélek meghosszabbítását, kiterjesztését. A kiterjedés akkor következik be, amikor az álmot megéli az álmodó. Amikor az álmodó végére ér az álomeseményeknek, bekövetkezik az összehúzódás, de az energiát akkor sem lehet visszavonni." Seth az álomban alkotott személyiségeket (például az én "fekete bestiámat") kettős-hibrid konstrukciónak nevezi. Az én esetemben a Seth által emlegetett "kiterjedés" akkor következett be, amikor saját lelki energiámból megalkottam a rémet. Az "összehúzódás" akkor ment végbe, amikor figyelmem energiáját visszavontam belőle; azt az energiát azonban nem tudtam visszavonni, amely a szörnyet létrehozta. A bestia továbbra is létezett, magára hagyva, szabadon, de nem az én dimenziómban. Seth - még mindig az álmokról szólva - kijelenti: "A konstrukciókba vetített energia, legyen az lelki vagy fizikai, nem vonható vissza; annak a meghatározott formának a törvényeit kell követnie, amelyet az adott pillanatban felöltött. Következésképpen amikor az álmodó visszavonja, összehúzódásra készteti a több valóságszinten létező dolgokat, akkor csak önmaga számára vet véget nekik. Az álom valósága folytatódik." Seth így magyarázza: az energia átalakítható, de nem semmisíthető meg. Seth Rob sok kérdésére válaszolt, és ezek bizonyára az olvasó fejében is megfogalmazódnak. Miért van az, hogy a mindennapi életet sokkal valóságosabbnak látjuk, mint bármely álombeli létezéstő És ha az álom univerzuma valóban érvényes, akkor miért nem hat jobban a mindennapi életünkreő Az emberek abban többé-kevésbé mind egyetértenek, ami az anyagi valóság szintjén történik, az álmok viszont nagyon is egyéniek. Hogyan lehet az álom univerzuma folyamatoső És ebben az univerzumban hogyan lehetséges bárki mással megállapodásra jutni abban, hogy ami történik, az valóságoső - Először is - mondta Seth - maga a tárgyi valóság különféle egyéni jelképek halmaza, amelyek egyike sem jelenti két egyén számára pontosan ugyanazt, és amelyben még az olyan, úgynevezett alapkritériumokra sem lehet támaszkodni, mint a szín vagy a térbeli helyzet. A hasonlóság, a megfeleltetés, az analógia az, amire koncentráltok. A telepátiát tekinthetjük úgy, mint a ragasztót, amely fenntartja a tárgyi világ ingatag egységét: ez az, ami lehetővé teszi, hogy egyetértsetek a dolgok létét és tulajdonságait illetően. - Az álomvilág esetében is ugyanilyen típusú univerzumról van szó, de ez olyan síkon jön létre, amelyet fizikailag nem tudtok érzékelni. De a folyamatossága, a kontinuitása erősebb, mint az általatok ismert tárgyi világé, és bámulatos analógiák mőködnek benne. - És még valami. Azok, akik a mai fizikai síkon ismerik a létezést, bizonyos ciklikusság folytán korábban is nagyjából ugyanazokban a történelmi korokban éltek. Belső ismeretség él bennük, olyan kohézió, amely egy többé-kevésbé meghatározható korhoz kötődik, meg az azt megelőző korhoz, amikor szintén ugyanazt a közös valóságot élték meg együtt. - Álomélményeik tehát nem különböznek annyira egymástól, mint gondolnád. Az álomrendszerben bizonyos jelképek alakulnak valósággá, ugyanúgy, ahogy bizonyos ideák válnak anyaggá a fizikai rendszerben. - Az álomrendszert ugyanolyan lelki egyetértés tartja össze, mint a fizikai rendszert. Ha az ember képes volna észrevenni a tárgyi valóságnak azokat az elemeit, amelyekben nem lehetséges egyetértés, ha az ember a megegyezés helyett a különbségekre tudná fordítani figyelmét, elcsodálkozna: hogyan juthat valaki egyáltalán arra a gondolatra, hogy létezik akár egyetlen olyan fizikai tárgy is, amelyben egyetértésre lehet jutni. - Elcsodálkozna, miféle kollektív téboly bírta rá az embert, hogy a gyakorlatilag végtelen káoszból kiválasszon egy maroknyi hasonlóságot, és világegyetemet alkosson belőle. Te ugyanígy csodálkozol a látszólag kaotikus álomvalóság láttán: hogyan állíthatom azt, hogy ez a zőrzavar koherens, érvényes, és viszonylagos állandósággal bírő Az álmokat kaotikusnak és értelmetlennek véljük; ennek, azt hiszem, az az egyik oka, hogy csak töredékekre emlékszünk belőlük, és elfelejtjük az egységesítő tényezőket. Egy másik ok, hogy az álmoknak intuitív, asszociatív "logikájuk" van, amely tolmácsolásra szorul, és amelyben az idő, amennyire ezt tudni lehet, nem játszik szerepet. Seth szerint bizonyos álmok rendkívül egyszerőek; pusztán jelenbeli, megoldatlan problémákkal vagy eseményekkel foglalkoznak, de még ezekben is előfordulhatnak előző életekből való események. Minden álombeli tárgy valójában két- vagy háromfedelő; más, mélyebb információk, adatok jelképe. A reinkarnációs információt magában foglaló álom például segíthet szembenéznünk valamely jelenkori problémával, mert rávilágít szunnyadó belső képességeinkre. Nekem volt két igen eleven reinkarnációs álmom. Az egyiket nem sokkal az első ülés után álmodtam, és eléggé megijesztett; attól féltem, hogy előrevetített valami későbbi eseményt. Álmomban vénvéges vénasszony voltam egy nagyon szegényes, sivár kórteremben. Rákban szenvedtem, haldokoltam, és tudtam ezt, de egy csöppet sem féltem. Mellettem egy öregember szintén meghalni készült. Nyugtatgattam, mondtam, hogy ne féljen, ott leszek mellette, és segíteni fogok. Aztán meghaltam, de ez a tudatomban nem okozott változást. Segítettem az öregembernek elhagyni a testét, és folyton azt duruzsoltam neki, hogy nincs semmi baj, minden rendben van. A következő Seth-ülésen szóba hoztuk ezt az álmot. Seth elmondta: ez arra a halálomra vonatkozik, amikor a múlt században médium voltam Bostonban. Az előző üléseken adott már információt arról az életemről, most pedig elárulta, hogy ezúttal nem rákban fogok meghalni. (Ez taktikai hiba volt a részéről, mert már jó ideje megpróbált rávenni, hogy szokjak le a cigarettáról, én meg nem hallgattam rá. Sosem próbált rám parancsolni, csak annyit mondott, hogy ez a szokásom nem tesz jót az egészségemnek, sem a fejlődésemet nem mozdítja előre.) A másik álom még ennél is elevenebb volt, és igazán élvezetes. Nem tudom, mikor éreztem magam ennyire jól - éber állapotban bizonyosan nem. Seth javaslatára elalvás előtt azt mondtam magamnak, hogy olyan álmot fogok álmodni, amely reinkarnációs múltamról nyújt további felvilágosítást. Akkoriban nem hittem még igazán a reinkarnációban, de azt mondtam Robnak: - Végül is, mit veszíthetekő Megpróbálom. - Többször elmondtam magamnak a szuggesztiót, aztán elaludtam. Ebben az álomban Rob és én együtt szerepeltünk; mindketten harminc felé közeledő férfiak voltunk. Nagyon jól tudtam, hogy egy későbbi életünkben Rob és Jane lesz belőlünk, bár testi hasonlóság nem mutatkozott. Rob például sötét hajú és kreol bőrő volt, ma pedig a haja is, a bőre is világos tónusú. Mindketten törökös, buggyos nadrágot viseltünk, a bokánál szorosan megkötve. A nevünkre nem emlékszem. Az álom azzal kezdődött, hogy beléptünk egy hatalmas terembe. Hasonló ruhába öltözött férfiak csoportja ült körben a padlón, tarka párnákon. A kör közepe üres volt. Egy korábbi életemből ismertem mindegyiket: akkor a vezetőjük voltam, és nagyon fiatalon haltam meg. ők megöregedtek, én viszont újjászülettem. Most azért voltam itt, hogy beváltsam ígéretemet, miszerint visszatérek hozzájuk. Jól tudtam, hogy ebben az új testben nem fognak felismerni. Előadtam történetemet, ők udvariasan végighallgattak. Szószólójuk ezt válaszolta: vezetőjük annak idején megígérte nekik, hogy amikor visszatér, végrehajt egy cselekedetet, amely segít majd személyét azonosítani. Felkért: bizonyítsam be tetteimmel, hogy valóban az ő személyisége vagyok, és készen állok arra, hogy átvegyem a helyét. Összemosolyogtunk Robbal: számítottunk volt erre a próbatételre. A terem közepe üres volt, csak néhány alacsony asztal állt ott. Rob kérte, vigyék ki ezeket a próba idejére. Ez megtörtént, és a párnákon kuporgó férfiak közelebb húzódtak. Társam mögöttem állt. Néhány könnyed, pattogó tánclépést tettem, ami valahogy szertartásosnak tőnt, azzal elhagytam fizikai testemet. Az lerogyott a földre; társam óvatosan félrehúzta. Asztráltestemben átrepültem a termen, a magas mennyezet kupolája alatt. Nevettem, mert nagyon jó tréfának tetszett, amit mőveltem: alacsonyan rárepültem a párnákon ülő férfiakra, és sorban levertem a turbánjukat. Társam egy madártollat adott át nekem - ő bizonyára tisztán láthatott engem, én pedig képes voltam fizikai tárgyakat megfogni, megmozdítani. A tollal együtt többször ide-oda repültem, így az öregek a tollat követve tekintetükkel, figyelemmel kísérhették röppályámat a fejük felett. Társam egész idő alatt hangosan kacagott, és én is csodálatosan éreztem magam. Végül visszatértem testembe, és üdvrivalgás közepette talpra álltam. A többire alig emlékszem. Tudom, hogy nőket hoztak, de egy legyintéssel, mosolyogva elküldtük őket, mert inkább régi társainkkal akartunk beszélgetni. Mindannyian sötét bőrőek voltunk. Az első ülések egyikén Seth említette, hogy élt valaha török férfi testében, de önmagunkkal kapcsolatban nincs ilyen ismeretünk. Saját előző életeink sorában különben is sok betöltésre váró hézag tátong, mert amíg nem hittem a reinkarnációban, megkértem Robot: reinkarnációval kapcsolatban ne kérdezzen. Ráadásul, ha Seth ilyen adatokat adott, az annyira felkavart, hogy Seth úgy dönthetett: jobb, ha egy időre felhagy ezzel. Ha Seth az egymást követő ülések egy sorozatát valamely témának szenteli, nem szívesen szakítjuk meg az anyag folyamatosságát, hogy valami másról kérdezzük, és különben is megtanultuk, hogy Seth végül a lehető legtöbb kérdésünkre megadja a választ. Jelenlegi tudomásom szerint ez a török inkarnáció volt az egyetlen egzotikus, színpompás életem. A bostoniról Seth azt mondta, hogy eléggé szürke volt. Médiumként nem lettem híres, az üléseket részben azért tartottam, hogy segítsek másokon, részben azért, hogy megéljek. Ugyancsak fegyelmezetlen és szeszélyes voltam - ezeket a hibákat a jelenlegi életemben próbálom kijavítani. Azt hiszem, ez az álom arra figyelmeztetett, hogy voltam valaha hatalmi helyzetben, így nem kell tartanom a felelősségtől, sem saját képességeimtől. Seth állítja, hogy sokan álmodnak előző életeikről, és gyakran csak azért nem emlékeznek rá, mert magának az álomnak a jelentőségét nem ismerik fel. De mi a helyzet a hellyel, ahol az álom történt: azzal a kupolacsarnokkalő Az mennyire volt valóságoső Mennyire valóságosak a helyek, amelyeket álmunkban látogatunk megő Seth erről a következőket mondta: - Azt hiszed, csak akkor vagy tudatos, ha ébren vagy. Úgy képzeled, az alvás öntudatlanság. Az éber elme valóban cinkelt kártyákkal játszik. De egy pillanatra képzeld el, hogy ezt a helyzetet a másik oldalról nézed. - Képzeld el, hogy az álom állapotában vagy, és az éber lét és tudat problémájával foglalkozol. Abból a szemszögből teljesen más a kép, hiszen a valóságban tudatos vagy akkor is, amikor alszol. - Számodra azok a helyek, amelyeket álmodban látogatsz meg, ugyanannyira valóságosak, mint most a fizikai valóság helyei. Ne beszéljünk többet tudatos és öntudatlan Énről. Egyetlen Én van, amely figyelmét különböző irányokba összpontosítja. Az ébrenlét állapotában a fizikai valóságra. Álomban a figyelem egy másik dimenzióra összpontosul. - Az ébrenlét állapotában kevés álombeli helyre emlékszel, de álmodban is kevés emléked van a tárgyi valóságról. Amikor a fizikai test az ágyban fekszik, hatalmas távolság választja el attól az álombeli helytől, ahol az álmodó Én tartózkodik. De ennek a távolságnak semmi köze sincs a térhez, mert az álombeli hely ugyanabban a szobában létezhet, ahol a test alszik. - Az álombeli helyek nem "fedik le", mondjuk, az ágyat, a szekrényt, a széket. Ugyanazokból az atomokból és molekulákból állnak, mint amelyeket éber állapotodban ágyként, szekrényként, székként érzékelsz. Ne feledd: a tárgyak a te érzékelésed eredményei. Az energiából formákat alkotsz, ezeket aztán tárgyaknak tekinted és használod. De ha nem arra a dimenzióra állítod a fókuszt, amelyben a tárgyakat megalkottad, akkor a tárgyak haszontalanok. - Bizonyos álomállapotokban ugyanezekből az atomokból és molekulákból megteremted a környezetet, amelyben mőködni fogsz. Miközben álmodsz, nem találod az ágyat, a szekrényt meg a széket, és ébren nem találod azt az álombeli helyet, ahol pillanatokkal előbb jártál. Mindez nem jelenti azt, hogy néha nem hagyjuk el testünket álmunkban, és nem utazunk asztráltestünkben más, a tárgyi valóságban létező helyekre. Seth szerint gyakran tesszük ezt, akár emlékszünk rá, akár nem. Némelyik hallgatómnak például gyakran van testen kívüli élménye mind éber, mint alvó állapotában, és több ilyen alkalommal találkoztak velünk itt, a nappali szobában. Seth elmondta: ez sokkal előbb előfordulhatott, mint hogy ilyen élményem lett volna, vagy mielőtt olvastam volna ezekről. De Seth gondolatai az éber és az álombeli állapot közötti kölcsönhatásról igazán lebilincselőek. - Említettem a keresztrefeszítést. Azt mondtam róla, hogy érvényes és valóságos volt, jóllehet nem a ti fizikai időtökben zajlott le. Olyan időbeliségben történt, amelyben az álmok történnek, és valóságosságát nemzedékeken keresztül érezték. Mivel nem volt megragadható valóság, ezért a fizikai anyag világát oly mértékben befolyásolta, ahogyan egy tisztán fizikai esemény sohasem lenne képes. - A keresztrefeszítés valósága egyszerre gazdagította az álmok világát és az anyagi világot, és az álmok, a mítoszok, az ideák világából származott. Annak a rendszernek ez volt a legjelentősebb adománya a tiétek számára; az anyagi valóságból vett hasonlattal élve egy új égitest születéséhez mérhető. Seth itt nem azt állítja, hogy a keresztrefeszítés "csak álom". Azt állítja, hogy jóllehet történelmileg nem történt meg, egy másik valóságban a maga teljességében végbement, és az emberi történelembe ideaként került át, nem fizikai eseményként - olyan ideaként, amely megváltoztatta a civilizációt. (Seth szerint persze az idea mindenképpen esemény, akár materializálódik, akár nem.) Seth így folytatja: - Krisztus mennybemenetele nem a ti általatok értelmezett időben történt meg. Ez is az álmok világának hozzájárulása a ti fizikai rendszeretekhez, és azt a tudást jelképezi, hogy az ember független az anyagtól. - Sok elmélet és találmány egyszerően kivárja az álmok rendszerében, amíg valamelyik ember a fizikai valóság síkján elfogadja lehetőségként. A fantázia az éber állapotban lévő ember kapcsolata az álomrendszerrel. A képzelet gyakran merít az álomadatokból, azért, hogy a mindennapi élet körülményei között felhasználja őket. - Az álomvilágban máris léteznek tehát olyan fogalmak, amelyek idővel tökéletesen át fogják alakítani a fizikai világ történelmét, de ha tagadják az ilyen fogalmak létezésének lehetőségét, az késlelteti a hatásuk kibontakozását. Volt néhány olyan Seth-ülés, amelyen megtudtuk, pontosan hogyan is alakítjuk álmainkat, miféle anyagok, vegyületek győlnek fel bennünk éber állapotban, és bomlanak le álomalkotás közben. Más ülések az álomvalóság elektromágneses összetételével foglalkoztak. És mindezeken végigvonul az a határozottan érvényesülő elv, amelyet az álombeli élet "objektivitásának" nevezhetünk. Seth először ahhoz adott útmutatást, hogyan lehet emlékezni álmainkra. Ezt követőleg elmondta, álmodás közben miként ébreszthetjük fel kritikai képességeinket, és miként vetíthetjük ki tudatunkat a testünkből, az álmot valamiféle kifutópályának használva. Mindig boldogan próbáltam ki a Seth által ajánlott kísérleteket, és ez ma sincs másként. Az ebből keletkező személyes élmény szubjektív bizonyítékot adott Seth nézeteire, de nemcsak erről van szó: szeretem magam megtapasztalni a dolgokat. Vegyünk egy példát. Egy napon reggeli után visszafeküdtem, hogy kipróbáljam az álomból kiinduló kivetítést. Ez egyszerően ennyit jelent: néha felismerem, hogy álmodom, a normális, "éber tudatomat" beviszem az álomhelyzetbe, és ott arra használom, hogy máshová vetítsem a tudatomat. Amikor ezen a reggelen idáig eljutottam, éreztem, hogy elhagyom a testemet, de közben végig tudatában voltam annak, hogy biztonságban, kényelmesen fekszem az ágyban, zárt ajtók mögött. Oly gyorsan utaztam a levegőn át, hogy minden elmosódott előttem. Végül egy különös város utcáján találtam magam. Elhatároztam: kiderítem, hol járok, és utcanévtáblát keresve elindultam, hogy megkerüljem a háztömböt. Nagy üzletek és szállodák voltak a környéken. Két utcanévtáblát találtam; úgy döntöttem, hogy bemegyek az egyik szálloda előcsarnokába. Itt egy könyvesboltra bukkantam; körüljártam a polcok között. Az ESP témakörében három könyvet találtam Jane Robertstől; akkor, 1967-ben, amikor ez az élmény történt, még csak egyet írtam. Meglepődve újból körülnéztem. Minden normálisnak tőnt. Akárhol legyek is, ez anyagi, fizikai hely. Valami arra késztetett, hogy fölnézzek. Egy fiatalember vigyorgott rám, mint a macska, ha sikerült elkapnia a kanárit. A bolt egyik eladója volt, most figyeltem fel rá, hogy az eladók mind nagyon fiatalok, és mindegyik engem figyel. Nem tudtam, mit tegyek, mit mondjak. - Kérem, én igazából testen kívüli állapotban vagyok. Ez csak egy asztrálprojekció! - Sohasem hinnék el nekem. De mi van azzal a három könyvvel, amelyeken az én nevem áll, és mitől mosolyog ez az eladó olyan jelentőségteljesenő - Izé... Ezeket a könyveket még nem láttam - mondtam. - Nem csodálom. Ahol él, ott még nem írta meg őket - felelte a fiatalember. Azzal fölnevetett, de barátságosan, nyíltan, és a többiek is nevetni kezdtek. - Hol vagyokő - kérdeztem. Megmondta, aztán hozzátette: - De felejtse el. Vagyis hát úgysem fog rá emlékezni. - Dehogynem. Begyakoroltam. - Még nem elég képzett hozzá - mondta egy másik eladó. Én meg nagyon mérges lettem. Akár asztrálprojekció, akár nem, ezek itt én rovásomra szórakoznak. - Figyeljen ide - mondtam. - Én most az asztráltestemben vagyok. A fizikai testem otthon van az ágyban. - Tudjuk - mondta a fiatalember. Megint a könyveken akadt meg a szemem. - Csak tessék - biztatott az eladó -, jegyezze meg a címeket. Sajnálom, de semmi hasznát nem veszi majd. Nem fog emlékezni rájuk. - Valamennyien együttérzéssel mosolyogtak. - Már megjegyeztem két utcanevet - mondtam. - Biztos abban, hogy meg fogom írni ezeket a könyvekető - Itt már meg is írta őket. Akárki mondjon akármit, elhatároztam, hogy megjegyzek minden jellemző adatot: neveket, utcatáblákat, a főútvonalak számát. Az eladó felajánlotta, hogy körbevezet; megmondtam neki, hogy mindenképpen fel akarom fedezni ezt a helyet. A fiatalember nagyon kedves volt. Beszélgettünk, ő közben érdekes látnivalókat mutatott a városban, és közben figyelmeztetett, hogy nem fogok emlékezni semmire. Aztán, minden átmenet nélkül, azt éreztem, mintha elhúzna onnan valami. Egy nagyon erős, süvítő hangot hallottam, és megint a testemben találtam magam. Úgy éreztem, hogy rászedtek. Általában nehéz visszakerülni ugyanarra az álombeli helyre, de most annyira felbosszankodtam, hogy visszakívántam magam. Nem sok értelme volt. Ugyanazon a sarkon "szálltam le", de a fiatalember nem volt sehol. Akkor elindultam, hogy megkeressem a szállodát. Akár meg is esküszöm rá, hogy háromszor jártam körül a háztömböt, és a többi épületet felismertem, de szállodát nem találtam meg. Végül visszatértem a testembe. Természetesen megkérdeztük Sethet erről az élményről. ő általános érvényő információt adott arra nézve, hogy mire számíthatunk az álomból kiinduló projekció állapotában. - Az álomvalóságban létezik forma - mondta -, de a forma elsősorban a lelki energiában rejlő lehetőség. A lehetséges forma már jóval fizikai materializációja előtt létezik. A ház, amelyben öt év múlva lakni fogtok, a ti fogalmaitok szerint talán még nincs is meg. Lehet, hogy még meg sem épült, ezért fizikailag nem érzékelitek. De annak a háznak mégis van formája, mégis létezik a tág jelenben. - Az álomvalóság bizonyos szintjein érzékelni lehet az ilyen formákat is. Az álomvalóságban sok olyan jelenséggel is kapcsolatba kerülhettek, amelyekkel általában nem kell foglalkoznotok. Azokban a projekciós kísérletekben, amelyeket terveztek, ez az információ nagyon hasznos lehet. Szeretném ismertetni veletek, legalább vázlatosan, hogy mire számíthattok. - Amikor a tárgyi valóságban mőködtök, aránylag egyszerő szabályok rendszere áll rendelkezésetekre mint korlátozó tényező. Az álomvalóságban több szabadságotok van. Az ego nincs jelen. Az éber tudat, kedves barátaim, nem azonos az egóval. Az ego az éber tudatnak csupán az a része, amelyik a tárgyi világban való mőködéssel foglalkozik. - Az éber tudatot be lehet vinni az álomállapotba, az egót viszont nem, mert nem lévén tapasztalata, eltévedne, és azonnali kudarcot okozna. Kísérleteitekben sokféle körülményt fogtok tapasztalni, és kezdetben, amíg az irányítást meg nem tanuljátok, nehéz lesz különbséget tenni közöttük. Lesz, amin tudtok változtatni, lesz, amin nem. Bizonyos álombeli helyeket ti magatok alkottok, mások ismeretlenek lesznek. Ezek más valóságdimenziókhoz tartoznak, de véletlenül betévedhettek oda is. - Az álmodó számára lehetséges más csillagrendszereket meglátogatni, a múltban, a jelenben, a jövőben, a ti fogalmaitok szerint. Az ilyen látogatások általában töredékesek és spontán módon jönnek létre. Ez jobb is, ha így marad. Használd ki őket, ha előadódnak, de magad ne próbálkozz ilyen kalanddal, mert bonyodalmak léphetnek fel. Ülések egész sora foglalkozott az álomállapotból kiinduló tudatkivetülés módszereivel és feltételeivel. Seth azt mondja: néhány ízben ő maga segített nekem a kivetítési kísérleteimben, én azonban egyszer sem vettem észre. Sosem álmodtam Sethről; szerintem ez elég furcsa. Az viszont gyakran előfordul, hogy az éjszaka közepén egyszer csak felébredek, és azt érzem, hogy Seth-ülés volt. Fejemben hallom még Seth szavainak visszhangját. Ahhoz tudnám hasonlítani ezt a jelenséget, mintha olyan rádióállomásra hangolódtam volna, amelyet nem lenne szabad hallgatnom, mert amikor figyelni kezdek a szavakra, a fejemben kattan valami, és az "adó" kikapcsol. Két ilyen esetben előfordult, hogy eleget sikerült meghallanom a szavakból: tudtam, mi hangzik el, és kinek az érdekében tartja Seth az ülést. Később ez a két ember elmesélte, hogy álmukban Seth beszélt hozzájuk rajtam keresztül, és ezt ugyanazon az éjszakán álmodták, amikor azt az élményt tapasztaltam. Én semmit sem mondtam nekik, a történtekről maguktól számoltak be. Seth szerint vannak közös és tömeges álmaink is. Ezek mindennapi életünk stabilizálásához járulnak hozzá. Személyesek, egyéniek-e álmainkő Úgy látszik, kevésbé, mint hinnénk. Seth a 254. ülésen a következőket mondta: - A tömeges, közös álmok bizonyos területén az emberiség közösen foglalkozik a politikai, társadalmi szerkezet problémáival. A megoldások, amelyekhez az álomvalóságban eljut, nem mindig esnek egybe azzal, amit a fizikai valóságban elfogad. - Az álombeli megoldások azonban ideaként fennmaradnak. Tömeges álmok nélkül például nem létezhetne az ENSZ. Fejlődésetek jelenlegi szakaszában fontos, hogy szelekció mőködjék. Ha tudatában volnátok a felétek özönlő telepatikus hatások állandó zuhatagának, most még nagyon nehéz volna megőrizni identitástokat. A közös álmok ezért rendszerint mélyen a tudat alatt húzódnak meg. Ahogy a tapasztalatok során át az identitás érzése erősödik, automatikusan kiterjed, és átfog más valóságokat is, amelyekben hatni tud. - Amikor másokról álmodsz, ők tudnak erről. Amikor más álmodik rólad, arról neked is tudomásod van. A jelenlegi körülmények között azonban semmi haszna sem volna, ha ez a tudás az éber tudatban is megjelennék. Seth ezen az ülésen beszélt John F. Kennedyről, és említett néhány összefüggést a faji problémák és az álmok között. - Mint tudjátok, sokan előre megálmodták Jack Kennedy halálát. Egy bizonyos szinten ez az információ maga Kennedy számára is hozzáférhető volt. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a halála szükségszerően következett be. Csupán eleven lehetőség volt. A halála egy volt sok különböző probléma sok különböző megoldása közül. Jóllehet nem a legmegfelelőbb megoldás volt, abban az időben, a tárgyi valóságban az ember nem juthatott ennél közelebb a legmegfelelőbb megoldáshoz. Seth azzal folytatta, hogy az álom teljes érzelmi intenzitását nagyon ritkán tudjuk felidézni. Aztán röviden arról beszélt, hogy a kollektív álmok alkalmasak történelmi fordulatok előidézésére. - Azok, akiket érint a jelenlegi faji helyzet, egyénenként és kollektíven arról álmodnak, hogy változtatnak rajta. Álmaikban megélik a változás különböző módozatait. Ezek az álmok valóságosan segítenek abban, hogy a változás bekövetkezzék. Az álmok energiája és iránya segít majd megváltoztatni a helyzetet. Több könyvet írhatnék arról, hogyan magyarázza Seth az álmokat. A Seth-szövegek szerint lelki fejlődésünk és növekedésünk, tanulási-tapasztalási folyamataink mind összefüggnek álmainkkal. Az álmokban más létezési szintekre látogatunk el, sőt elsajátíthatunk olyan képességeket is, amelyekre szükségünk van. Vannak egészen határozott elektromágneses és élettani kapcsolatok, amelyek ilyenkor egyesítik tudati szintjeinket, és Seth részletesen ismertette is ezeket. Álmaink segítségével megváltoztatjuk a tárgyi valóságot is, és mindennapi tapasztalataink kihatnak álombeli élményeinkre. Állandó kölcsönhatás mőködik. Amikor álmodunk, tudatunk egy másik fajta valóság felé irányul, amely épp annyira eleven, mint az éber életünk. Álmainkat elfelejthetjük, mégis hozzánk tartoznak, még akkor is, ha nem vagyunk teljesen tudatában valóságosságuknak. Seth szerint sok más valóságrendszerben is mőködünk anélkül, hogy az éber ego tudna róla. Nemcsak anyagból és antianyagból álló valóságrendszerek léteznek, hanem végtelen számú köztes valóság is. Léteznek eszerint "lehetséges valóságok", amelyekben azokat az utakat járjuk, amelyek a földi életben nyitva álltak előttünk, de nem léptünk rájuk. Seth azt mondja: - Az álomélményt közvetlenül a belső Én éli át. Az álmoknak, mint mondtam, elektromos valóságuk van. Ezen az elektromos valóságon belül a dolgok nemcsak, hogy az álmodótól függetlenül léteznek, hanem megfogható formákat is öltenek, jóllehet ezeket a formákat nem az általatok ismert anyag tölti ki. Seth sokszor elmondta, hogy minden tapasztalat elektromos kódként benne van a sejtjeinkben, de nem függ a sejtektől. Ugyanez vonatkozik az álombeli tapasztalatokra. Seth így folytatja: - Az ember gondolatai és álmai messzebbre hatnak, mint gondolja. Több dimenzióban léteznek, és hatást gyakorolnak olyan világokra is, amelyeknek a létezéséről sem tud. Létezésük éppoly konkrét, mint egy betonépület. Sok rendszerben, sokféle formában megjelennek, és ha létrejöttek, nem vonhatók többé vissza. - Az álom elektromos valóságának dekódolása úgy megy végbe, hogy hatása nemcsak az agyban, hanem a test legtávolabbi részein is észrevehető. A tudat által rég elfelejtett álomélmények kódja mindörökre megmarad a fizikai szervezet sejtjeiben. A sejteken belül léteznek, az egyén többi élményével együtt. A sejtben változást idéznek elő. Ezek az elektromosan elkódolt jelek a teljes élménykészlet megfelelőjévé állnak össze, és ez a minta már független a tárgyi valóságtól. Más szavakkal: álmainknak, csakúgy, mint személyiségünknek, megvan a maguk halhatatlansága. Seth így beszélt erről: - Minden egyén a születésétől fogva építi, formálja saját megfelelőjét a folyamatos, egyéni, beépített elektromos jelekből, amelyek magukban foglalják álmait, gondolatait, vágyait és tapasztalatait. A fizikai halál után a személy a fizikai formától elválva létezik tovább.

Ismeretlen Internetes forrásból
2004-01-07