A megvilágosodás olyan magas szintő szellemi élmény, ami túl van a hétköznapi értelemmel való felfoghatóságon.

 

Három lépcsőfok, amiken keresztül megy az ember:

 

1. megtisztulás (testi és lelki)
2. beavatás (a szellem fénye behatol a lélekbe)
3. megvilágosodás  (a lélek és a szellem egyé válik)

 

Minden megvilágosodott beavatott, de nem minden beavatott megvilágosodott!

Az ember átmehet különböző beavatásokon, ezáltal képes átlépni különböző világokba, ott kutatásokat végezni, képes bizonyos bölcsességek birtokába jutni, és ezeket élményszinten átélni.

A lelket többé – kevésbé bevilágítja a szellem fénye, de a lélek és szellem teljes egyé válása csak a megvilágosodás szintjén megy végbe!

 

A lélek egyik fő megnyilvánulása az elme, és annak mőködése. Amikor valaki eléri a megvilágosodás fokozatát, a lélek az elmével együtt olvad a szellembe.

 

A beavatás és megvilágosodás is egyfajta szellemei élményt idéz elő.

A beavatás fő célja, hogy az ember önmagát egy hallhatatlan szellemi lényként tapasztalja meg, aki a beavatás által átlép abba a világba, ami az ő hazája, a valóságos otthona!.

 

A beavatás ahhoz az élményhez vezet, hogy: én egy szellemi lény vagyok.

A megvilágosodás élményénél megtapasztalja az ember, hogy:

A saját szelleme és a Világszellem valójában egy – ahogyan az összes vallás hívja – az Isteni lénnyel, az Abszolútummal. Egy megvilágosodott hitelesen állítja magáról:

„ÉN egy vagyok Istennel”

 

„A megvilágosodás végső nagy hatása, hogy mindenben az abszolút irányit bennünket. Túl vagyunk jón és rosszon azon az értelemben, hogy nincs szükségünk külső parancsra vagy szabályra, amely megszabná viselkedésünket” (Enomiya Jasalle jezsuita atya)

 

A legtöbb vallás beszél ősbukásról, hogy a szellemek kiváltak Istentől, elszakadtak, elmerültek az anyag mocsarába és próbálnak visszatérni hozzá.

Valójában az ősbukás nem szünteti meg az egyéni ÉN és a Világszellem egységét, csak ennek az átélése szőnik meg. Ez nagyon fontos különbség.

Megvilágosodás az, amikor az ember élményszinten rájön, hogy a saját szelleme és Isten mindig is egy volt, csak ennek az egységnek nem volt tudatában!

Az Isteni szellem mindig önmagából teremt, önmagában teremt, és önmagába teremt, ezért minden az Istenim szellem megnyilvánulása.

 

A megvilágosodottak azzal, hogy azt mondták, hogy Isten mindennel azonos, vagy Isten semmivel sem azonos, mindkét esetben egy igazságot fogalmaztak meg.

A magasabb világban az ember többféle képen megtapasztalhat szellemi igazságokat. A megvilágosodott átéli saját szelleme és a Világszellem egységét.

A megvilágosodás egy különleges tudatállapot változás. Általa éli át az ember, hogy minden, amit eddig másnak, rajta különállónak hitt, valójában fel nem ismert önmaga.

A budhizmus használ egy szót a magvilágosodás kapcsán: Nirvana. A megvilágosodottak a Nirvánába térnek. Az ember egységélményt él át nem az „én ellobbanása” történik meg, hanem az egyik legnagyobb tudatállapot változás!

 

Krisztusig a megvilágosodás azt jelentette, hogy ellobban az „én” és „nem én” kettősége, és az ember személytelenül visszaolvad a Világszellembe. Krisztus óta egy jelentős változás történt:

Most már nem a személytelen felolvadás a cél, hanem a tudatos eggyé válás Istennel, az „éntudat” megtartása mellett.

 

Krisztus a csira, a Golgotai Misztériummal kerül minden ember szellemébe

Ha kétezer éve nem történt volna meg Krisztus áldozata, akkor az ember csak arra lenne képes, hogy „éntudatát” elveszítve visszaolvadjon a Világszellembe. Viszont Krisztus tette által ez az élmény öntudatot megtartó egységélmény az Isteni szellemmel!

 

„A megvilágosodás során a belső tér fokozatosan egybeolvad a külső térbe. Eggyé válnak, ott és akkor ismerjük fel, hogy sohasem voltak elválasztva, sohasem voltak különállók, mindig egy és ugyanazok voltak”  (Szögjal Rimpocse)

 

A megvilágosult tudja: ahhoz, hogy a világon ne legyen többé szenvedés, a szívedet kell megváltoztatni, nem a világot.

 

Buddha tudta, hogy a tanítványnak ki kell fejlesztenie magában a 7 tökéletességet:

 

1.      adakozás

2.      erkölcsösség

3.      türelem

4.      törekvés

5.      összpontosítás

6.      helyes ítélet

7.      bölcsesség

 

és le kell tenni a bódhiszattva fogadalmat:

 

1.      Bármilyen lény is létezzen, fogadom, hogy megmentem őket.

2.      Bármilyen kimeríthetetlenek a tisztátlanságok, fogadom, hogy véget vetek nekik.

3.      Bármilyen sok tanítás létezik, fogadom, hogy elsajátítom azokat

4.      Bármennyire is felülmúlhatatlan a buddhai út, fogadom, hogy elérem.

 

A budhizmus 52 szakaszra osztja a megvilágosodáshoz vezető utat, melyben különböző fokozatok vannak!

 

A megvilágosodottakat lehetetlen rabszolgává tenni, mert ők ép oly boldogok a rabszolgaságban, mint szabadként! A megvilágosodott tudja, hogy a gyémánt, mint addig kő, amíg az ember fel nem ruházza értékkel! A megvilágosult nincs kiszolgáltatva sem az életnek, sem a halálnak, sem a növekedésnek, sem a pusztulásnak, sem a sikernek, sem a bukásnak, sem a szegénységnek, sem a gazdagságnak, sem a dicsőségnek, sem a szégyennek.

 

 

 

A szellemi törvények az átlagember segítői, amíg nem látja tisztán, hogy mikor mi a helyes, addig ezek segítik döntéseiben. A megvilágosodottak nem a törvények szerint cselekednek, hanem – kozmikus tudatuk lévén –egy adott szituációban mindig látják, hogy mi az összes létező javát szolgáló tett, és azt teszik, gondolják, vagy mondják.

 

Megvilágosodáskor az ember olyan, mint egy betörő, aki előbb elmegy létrát lopni, majd felmászik az emeletre, betöri az ablakot és bemegy. Később észreveszi, hogy a földszinten nyitva volt az ajtó. A legviccesebb benne, hogy később rájön, hogy a saját lakásába tört be!

 

(Az előadás anyagához felhasználtam a Magyar Teozófiai Társaság Teozófiai Panoráma c. kiadványának anyagának idevonatkozó részét, Váradi Tibor idevonatkozó szellemtani előadásainak – Manifesztum kiadvány - kivonatos anyagát, Dr. Pataky Árpád „Bevezetés a spiritológiai erkölcstanba” c. könyvének írásait, mely a Szellemi Búvárok Pesti Egyletének 1871 óta győjtött anyagaiból készült és hozzátettem a saját gondolataimat, tapasztalataimat)

 

 

 

Bukás története, folyamata, a „bőnbeesés”.

 

A szellemek teremetése folyamatos, és eonok óta tart.

 

Az elsődök voltak az első „bőnbeesett” szellemek. Az elsőd teremtett szellemek egy része elbukott, majd egy része (kegyelemként) felismerve hibáit visszatért az őt megillető Isteni szintre. A nem elbukott elsőd teremtésben részt vevő tiszta szellemek egy része lement az alacsonyabb szinten lévő társaihoz, hogy segítsen nekik a felemelkedésben. Sajnos sokan elbuktak küldetésükben.

Időközben a második teremtésben részt vevő szellemek egy része szintén lement az alacsonyabb szférákba, hogy segítsen felemelkedni az elbukott szellemeknek, de közben nagyon sokan szintén elbuktak közülük a küldetésük alatt. Közben megjelentek a harmadik teremtés szellemei is, akik szintén próbáltak segíteni, így közülük is sokan lent maradtak az alacsonyabb szférákban.

A felemelkedés és a „bukás” folyamatos lett. Sokan mennek le alacsonyabb szintre segíteni (vagy tapasztalni), és sokan emelkednek felfelé a segítség és a megtapasztalás, valamint az Isteni kegyelem következtében.

 

Hogyan történt a „bukás”ő Hogy lehet, hogy némelyik szellem elbukott, a többi nemő

 

Aki nem tud engedelmes lenni, annak minden egyes erény az ő megkísértésére szolgálhat. A bukott szellemek számára a megértés el van zárva az Istennel szembeni engedetlenség következményeként. Legtöbbnyire úgy van, hogy az emberlélek azt gondolja, hogy mindent véghezvitt és megtett arra, hogy a mennynek az országát, az üdvösséget elérhesse, és akkor ér be abba a szoros kapuba, ahol a földi ember sokszor a hitét is elveszti. Ez a szoros kapu, hogy megtanuljon engedelmeskedni, és hogy a tetetett jámborkodás helyett a valódi, szívbeli alázatosságot szerezze meg magának.

Az ilyen lelkek számára ez a legnehezebb feladat. Az ilyen lelkek különösen azok is, akik azt a kérdést feszegetik, hogy miért történt meg a bukás, ha Isten egyenlőnek teremtette a szellemekető Különösen ezek azok a lelkük mélyén zúgolódó és elégedetlenkedő egyének, akiknek nem egy földi ember, de még az angyalok sem tudnának olyan magyarázatot adni, amely őket a lelkük mélyén kielégíthetné.

 

Visszatérve a tárgyra, nézzük a „bukás” valóságos okát, melynek magyarázata a tiszta szellemvilágból érkezett:

 

Az volt a próba, hogy a szellemnek igenis tudomása volt róla, hogy nem szabad hozzányúlnia ahhoz, ami meg nem valósítható, hanem pontról pontra minden be kell töltenie, mindent el kell végeznie, amit a törvény, a szeretet törvénye megkíván; hogy nem lehet semmit elhagyni, mert hiszem már a legkisebb elhagyás is hézagot, hiányt, betölthetetlen őrt hagy maga után.

Tehát nem a tudatlanságunk folytán – mint ahogyan azt némelyek hiszik -, hanem éppen tudásunk folytán estek kísértésbe. Az ő egyéni vágyai sarkalták őket éppúgy, mint a ma embereit.

 

Istentől jő a világosság, az erő; a teremtett szellemeknek az ő érzésvilágukat Isten felé folyamatosan nyitva kellett tartaniuk, hogy az Isteni erő beléjük ömölhessék, hogy az Isteni világosság bevilágíthassa az ő útjukat, hogy a tennivalójuk legparányibb részleteiben is felismerhessék a „VAN” és a „NINCSEN” – t.

Ez a felismerés pedig végtelenül fontos, mert hiszen nekik teremteniük, munkálkodni, tevékenykedni kellett, mint ahogyan az embernek is ugyanazt kell tennie az ő jó, és igaz törvénye, kifejlesztett akarata és értelme szerint.

 

Egyformán tökéletesek voltak tehát, mint teremtmények; nem volt közöttük egy elhibázott sem, mindnyájan egyenlők voltak.

Azonban a szabad akarat a teremtett szellem számára óriási messzeségbe mutatott utat. A szabadakarat úgyszólván határtalan lehetőségeket jelen és biztosít a szellem számára. A szabadakarat Isten legnagyobb ajándéka, mert ha ezt nem adja az ő teremtményeinek, akkor azok korlátok között élnek, mozognak; akkor nincs előttük végtelenség, örökkévalóság nyitva, és így nem lehetnek az Isten boldogságának osztályos társaivá.

 

Isten munkát bízott a teremtményeire, amelyeket el kellett végezniük; feladatokat, célokat tőzött eléjük, amelyeket el kellett érniük, be kellett tölteniük. Mindegy egyes cél elérésével és feladat betöltésével újabb és újabb boldogság lehetőségei nyíltak meg a számukra.

És éppen újabb és újabb boldogság lehetőségei nyíltak meg számukra. És éppen, mert szabadakaratuk folytán előttük állt a végtelenség: ebben az ő erejüknek, hatalmuknak, lehetőségeiknek őelőttük is beláthatatlan világában megtévedtek, és ezáltal váltak engedetlenekké, mert azt hitték, hogy nem kell mindent pontról pontra elvégezniük, mert minél nagyobb, minél gyorsabb eseményeknek az elérhetése izgatta a képzeletüket.

 

Az volt rájuk nézve a kísértés, a csábítás, hogy minél hamarabb megszerezhessék azt a boldogságot, azt az örömöt, az addig még nem érzett érzetett, minél hamarabb elérhessék a hatalmat, amely előttük kilátásba volt helyezve. Mert hiszen látták, tudták, ismerték azt, és azt is tudták, hogy milyen úton lehet elérni, hogyan lehet hozzáférni.

Ez izgatta képzeletüket. És voltak köztük olyanok, akik átugrottak bizonyos kötelezettségeket, nem töltötték be tökéletesen a hivatásukat.

 

Isten kegyelme pedig ma is és mindenkor elnézi az emberek és szellemek tévedését, ameddig csak megvan a lehetőség a számukra, hogy visszatérjenek, hogy önmaguktól rájöjjenek tévedésükre. Így tehát Isten nem büntette őket, nem kergette vissza a munkájukhoz.

Ez őket inkább meghagyta tévedésükben, mert látták, az ő nagy haladásukat, a nagy eredményeket, amelyeket gyors és felületes munkájukkal elértek, ami azt a látszatot keltette bennük, mintha ők nagyobbak, ügyesebbek, többet érők volnának, mint azok a testvéreik, akik pontról pontra betöltötték a kötelezettségüket, feladatukat.

 

Ez azután őket az újabb tévedésbe ejtette, hogy kezdték magukat többre értékelni. A tudatukban tulajdonképpen csak ekkor lettek bőnösöké, mert megszületett lelkükben z önértékelés, a gőg!

 

Ez befészkelte magát a lelkükbe, hivalkodóvá lette, s miután megszokták azt a gondolatot, hogy ők többet érnek az Atyjuk előtt – mivel még büntetés nem érte őket – mikor figyelmeztetést kaptak, nem vették komolyan a figyelmeztetést!

 

Többi testvéreik pedig szintén látták ezeknek az eredményeit, hogy ezek mennyire megelőzték őket, olyan boldogságot érve el és olyan kiváltságokhoz jutva, amelyeket ők még el nem érhettek: csodálkozással és ámulattal nézték ezeknek a haladását, s közülük sokat elhitetett ezeknek felületes munkálkodása, miután bennük egyszersmind bizonyos irigység is felébredt.

 

Később, amikor ez a felületes látszat – munka kezdett összeomlani, semmivé válni, akkor nagyon sokan megértették, hogy az ő munkájuk nem volt helytálló, mert csak az maradhat meg, csak az lehet örökélető, ami precízen, pontról pontra elvégez a lélek; és visszatérhetnek a becsületes munkához.

Ezeknek azonban természetesen oda kellett visszatérniük, ahol a kifogástalan, hogy úgy mondjam, becsületes munkát abbahagyták; tehát megaláztatást kellett elszenvedniük.

Ezekkel a megtérőkkel szemben azok, akikben a gőg megerősödött, nem voltak hajlandók visszatérni, s így a lelkükben már szándékosan ellenszegültek az isteni akaratnak, s ezáltal a tudatos bőn útjára léptek.

 

Isten ezekkel szemben sem alkalmazott megtorlást, csak az ő eredményeiket helyezte versenyen kívül.

Így történt az elszakadás: először volt a tévedés, azután a tudatos bőn. A tévedés nincs kizárva szabadakaratú szellemeknél.

 

Isten azonban elvégezte, hogy bármikor bármilyen turnusban is, de ezeknek az elszakadt szellemeknek őhozzá vissza kell térniük; és vissza is fognak térni

A visszatérésnek legelső és legfőbb követelménye a törvénybe való belépés, Isten törvényének pontról pontra való betartása!

 

Nem mintha az emberi lélek az ő bukottságában, itt, ezekben a nagyon lefokozott erőkben, szők korlátok közé szorított akaratával a törvény minden pontját be tudná tölteni; nem, ez lehetetlen. A bukott szellem az ő Atyjának, Teremtőjének csak egyetlenegyet nyújthat igaz, benső megtérésének jeléül: az engedelmességet. A legfőbb kellék, hogy a lélek elismerje Istent mindenekfelett jónak és igaznak, és megnyugodjék az ő akaratában.

(Titkos Tanítások I/251.)

 

Fontos kiegészítés:

 

A lélek a szellem ereje. Bukásunkkor szellemünk az isteni szférában tartózkodik, mert a lélek „bukott le”, jött az alacsonyabb szférákba, szellemünk magasabb, felső Én-ként figyeli a törekvésüket, fejlődésüket. A lélek mellett megjelent az önálló tudat, szinte egoizmussal párosulva szinte el lehetetleníti életünket.

Erről nagyon jó írások vannak.(Kurt Tepperwein: Szellemi törvények)

Amikor a földi szférában dolgozunk, tapasztalunk, fejlődünk ezeket a rossz tulajdonságainkat próbáljuk meg megváltoztatni tapasztalat szerzés útján, csiszoljuk lelkünket, hogy egyszer majd gyémántként ragyogva, megtisztulva olvadjon össze szellemünkkel, és ekkor szellemünk újra régi fényében fog ragyogni! (megvilágosodás)

A földi élet ezeknek a rossz tulajdonságainknak megszüntetéséről szól, ha a szeretetben fejlődjünk, akkor minden cselekedetünket a szeretet járja át, és szinte magától megszőnik a bennünk lévő rossz, minden átalakul, és ez a fő célunk a folyamatos leszületésekkel.

 

Ha bajt követünk el, vagy rossz irányba megyünk sorsunk (életünk) folyamán, akkor szellemünk az isteni szintről kétségbeesetten szemléli földi törekvéseinket, és próbál meg segíteni sugallatokkal, és ebben szintén segítségünkre van a lélekközösségünk, akik a másik dimenzióból segítenek nekünk rendszeresen.

Az anyag, - a bukott szellemek megsőrősödött fluidja - okozta a szellemek legnagyobb vesztét. Az anyag rabságban tartja a szellemeket, nem képesek uralkodni felettük.

Az anyag illúzió, káprázat, csapda és sok emberi testben lévő szellem ezt tartja még így is a legfontosabbnak (A szellemvilágban is több millió szellem szenved az anyag kötődésétől, és nagyon igaz a szenvedélybetegekre, akik még ennél is nagyobb  kötődést alakítanak ki.)

 

És itt lép be a szellemtan fontossága!

 

A jóságos Atya minden gyermekét egyformán szereti, és aki előtt elvetett nincs egy sem, látva azt, hogy a szakadás áthidalhatatlan, miután az ő szeretetével éppen mindent összevonn,i és Magához ölelni törekszik, elküldte a harmadik kijelentést az embereknek, szellemtan alakjában.

Miután az emberek nem hajlandók szolgálni, az emberek csak parancsolni, rendelkezni, dirigálni, és mindezekért élni hajlandók, elküldte a szellemeket, akik emberektől nem kapnak semmit; akiknek nem kell az emberek tömjénezése, akiket nem lehet megrontani azokkal az eszközökkel, amelyekkel az emberek az önmagukat föléjük toló nagyságokat megrontják.

Elküldte az egyszerő szellemeket az első tábor híveihez, akik már maguk sem hisznek többé abban, amit az a rengeteg szabály és rengetek alakiság takar, hogy látható és érezhető módon a  döbbenet vigye rá őket arra, hogy csakugyan igaz mindaz amit az Írások tanítanak.

És elküldte azokhoz a tudósokhoz is, akik a végkonzekvencia előtt riadtan álltak meg, hogy mondják meg nekik, hogy csakugyan Isten az, akinek hatalmáig és erejéig eljutottak kutatásaik legvégső következtetéseiben.

 

A Harmadik kijelentés Krisztus üzenete az emberiség számára, hogy mielőtt a menny kapui bezárulnának, hallják meg és értsék meg mindazok, akik még szenderegnek, és akik önállóan gondolkozni nem akarnak, hanem engedik magukat akár egyik, akár a másik járszalagján vezetni.

 

A szellemtan egyetemes tudomány és hit, amely célja áthidalni azt a mély szakadékot, amely különböző szellemi irányok: a vallás és a tudomány közt keletkezett az emberek értelmetlensége, önzése és gyarlósága következtében.

 

A szellemtan az az utolsó és boldogító kijelentés, amelyben kellő táplálékot és világosságot találhat magának éppúgy az egyszerő lélek, akinek nincs akadémiai képzettsége, mint a tudomány csúcsán álló egyéniség, aki jóhiszemő kétségbeesésében továbbfejleszteni képtelen, mert nincs meg hozzá a felülről adott kegyelmi világosság.

 

A szellemtan célja, hogy mindent egyesítsen az érésre és az aratásra előkészített földi világon, hogy különbséget áthidaljon, hogy mindenkit felöleljen, hogy mindenkit megigazítson, hogy mindenkit felmentsen a félelem és rettegés alól, ha bőneire tekint vissza!

 

Ahogyan Jézus Krisztus a megbocsátó Atyát hirdette, a szellemtan Jézus Krisztus üzenete, mely tovább megy: megtérést sürget és bocsánatot sok olyan bőnre, amelynek jóvátételére már idő nem lesz, mert a mennyei kapuk bezárulnak, és azontúl csak a természettörvény, az ok és okozati törvény rideg rotációja gördíti előre tovább a földet, amely kegyelmet nem ismer, amely fogat fogért, szemet szemért elve szerint minden kímélet nélkül fogja végrehajtani a maga munkáját akkor, amikor a büntetés angyala az igazság pallósát kezébe veszi.

 

A szellemtan megtérést sürget, és óva inti az embereket, hogy az idő közel van s a kegyelmi idő megtérése lejár!