Isten hozta az átkok világába! - szólhatna a köszöntés, már ha nem lenne a maga mivoltában ennyire nonszensz. Ebből az ősi korokból gyökerező és az idő labirintusán átgyűrűző világban a látogató talán olykor csak a fél szemét meri "megreszkírozni", hiszen ez egy elvont, egy másik világ, noha tagadhatatlan kapcsolatai vannak a reális valósággal. És talán ezért is olyan félelmetes. A mágia birodalmában járunk, a terep ingoványos, nem találunk valós kapaszkodókat és azt gondolhatjuk, talán jobb lenne ezt a vidéket nagyívben elkerülni, hiszen tagadhatatlan, hogy már maga a téma is elátkozottnak tűnik. Nem gondolhatták ezt másképpen az okkult tudományok kutatói sem. Míg a föld titokzatos energiáiról, a szellemekről, a divinációról, a színekről, számokról, rezgésekről, boszorkányságról, a kristályok és a piramisok hatalmáról, a woodoo-ról, a sátánizmusról, a vámpírizmusról, a démonológiáról, a halottidézésről, az asztrológiáról szóló forrásmunkák megszámlálhatatlan sorokban tengenek túl az ezoterikus érdeklődésű emberek polcain, ennek a témakörnek a helyén egy betöltetlen űrt találunk csupán. Csak az átkok azok, amelyeknek nincs jelentős respektusuk, mintha a téma nem minősülne komoly elemzésre méltónak... Persze, igaz, az átkok gondolata nemigen ébreszt kellemes képzeteket. Itt vannak rögtön a "hétköznapi" átkok. Pedig nézzük a dolgot reálisan, vajon hányan eveznek át úgy az élet tengerén, hogy valamit vagy valakit el ne átkoznának? Nem nagy dolgok ezek, bizonyára meg sem fontoljuk a dolgot komolyan, csak úgy "kicsúszik a szánkon". Lazán odavetjük őket egy hirtelen felindultság hevében, pedig csupán egy későn befutó vonat, lekésett repülőjárat, rossz idő, beragadt lift, hűtlen, csapodár szerető bosszant fel bennünket. A dolog megtörténik újra és újra az idők során, pedig talán még csak nem is hiszünk igazán mechanizmusának eredményességében. Az igazi, komoly, nagyszabású átok rohanó, "civilizált" világunkban ugyanolyan ritkaságszámba megy, akár az ima, vagy az áldás erejébe vetett rendíthetetlen hit. Ha ugyanis valaki például nyíltan beismeri, hogy hisz a rontás hatalmában, eleve vállalja, hogy kinevetik, vagy akár gúnyt űznek belőle. Ha dühösen kiabáló ellenségünk elvonja figyelmünket és kocsinkat a falnak vezetjük, aligha jutunk arra a következtetésre, hogy az illető a fekete mágia beavatott főpapja és elátkozott bennünket. Egyébként, ha ez még igaz is lenne - ki tudná bizonyítani? Nincs az a bíróság, amely elfogadná, hogy a balesetet egy átok idézte elő!

A civilizáció mai fokán nemigen hiszünk többé már az átkok hatékonyságában, legfeljebb ha szóba kerül, óvatosan egyféle lélektani hatást tulajdonítunk neki. Elismerjük, ha valaki hisz az átokban és a sámán "rászegezi a csontot", akkor az illető valóban meghalhat, különösen, ha körülötte mindenki úgy viselkedik, mintha máris halott ember lenne. A bizalmatlanság tulajdonképpen egyféle fegyver a kezünkben: ha nem hiszünk valamiben, azzal ugyanis tulajdonképpen megfosztjuk hatalmától, és mivel az átok gyűlöletből és rosszindulatból táplálkozik, kézenfekvő, hogy a legegyszerűbb védekezés tagadni a rosszindulat hatalmát. Ezzel csak egy apró, bár jelentős logikai probléma van: nevezetesen, hogy a következetesség megkívánja ez esetben, hogy az áldás és az ima hatalmát is tagadjuk, mivel - bár ellenkező vektorral - szintén a mágikus akarat tudatos kivetítésén alapszanak. Az átok és az áldás olyan láthatatlan vezérlőerők, melyek esetében a tudatos szándék nem mérhető, így végzetes vagy jótékony hatásukat egyaránt nehéz bizonyítani vagy cáfolni. Mindegyik esetben az emberi szellem a mozgatórugó - bár egyes nézetek szerint meghatározhatatlan "felső erők" is támogatóan közrejátszanak. Bár a viselkedés-lélektan legnagyobb tudorai megpróbálták tagadni e tényezők létét, nyilvánvaló, hogy ezt csak azért tehették, mert dolgozik bennük a szellem, ugyanaz a szellem. amellyel pontosan a szellem létezését próbálják cáfolni. Nézzük, mi is valójában az átok? A fogalom ősi angolszász kifejezésformája a "cruisen" annyit tesz: valakire bajt vagy bántást hozni. A tézis szerint az átok - akár kimondják, akár leírják - azt célozza, hogy valakire szenvedést vagy halált hozzon, büntesse valamilyen tilalom megszegéséért vagy veszélyt jövendöljön (beteljesítő jóslat) bizonyos gaztettek elkövetőinek. Az átoknak ez a változata gyakran az igazságtalan bánásmódot elszenvedők végső menedéke. Szegények sújtják vele a hatalommal rendelkezőket, mert hisznek valamilyen egyetemes erkölcsi világrendben.

A bűnre bűnhődés vár (a karma törvénye) még akkor is, ha ez csak nemzedékekkel később következik be (pl. megátkozlak "hetedíziglen"). Skóciában és Angliában az ilyen fajta átkokat számos történelmileg igazolható esetek bizonyítják. A tiltó átkok arra irányulnak, hogy a következményektől való félelem felkeltésével megakadályozzanak bizonyos cselekedeteket, illetve történéseket. Pl.: "Foszd ki a fáraók sírját, és elpusztulsz, "Érintsd meg a király fejét, és véged", "Szegj meg egy pápai bullát, és egyházi átok sújt", "Egyél disznóhúst és légy átkozott", "Feküdj össze fűvel-fával, és juss pokolra", stb... Ez a fajta taburendszer elsősorban nem mágikus, hanem sokkal inkább társadalmi jellegű, még akkor is, ha a természetfölötti hatalmak megidézésével válik hangsúlyossá. Arra a hitre van alapozva, hogy a megjósolt bűnhődés az Isteni törvény közreműködésével valósul majd meg. Az átok elmormolható titokban vagy kikiáltható a nyilvánosság előtt, sötét tekintet és a megátkozottakra szegezett ujj formájában, elhangozhat szóban, vagy megfogalmazható írásban, rábízható valamilyen, az áldozatnak küldött tárgyra, de foganatosítható mágikus szertartás keretében is (az áldozat képmásának elégetése vagy átszúrása által). Az ilyen képmások többnyire fából faragott vagy viaszból gyúrt bábuk, melyekbe elrejtették az áldozat hajszálait, köpetét, vagy levágott körmének darabkát, stb... tehát a lényeg, hogy "belőle", a lényéből legyen egy darab. Az is elegendő, ha hét egymást követő napon hét-hét percre meggyújtunk hét fekete gyertyát az áldozat fényképe előtt (New Orlansi átok) Az átok olyan mágikus cselekmény, amely a rosszakarat képzeletbeli kivetítésén alapul. Ősidőktől hozzátartozik a papok és a varázslók pszichológiai fegyvertárához, bár többnyire csak akkor hatékony, ha az áldozat tud róla és/vagy hisz benne. A megátkozott személy akkor pusztul bele, ha feladja a reményt, és nem veszi fel a küzdelmet. A tudatalattin elhatalmasodó rettegés szétroncsolja a tudatot, különösen akkor, ha a szóban forgó személynek ráadásul még a lelkiismerete is rossz. Vannak esetek, amikor az átok nem kötődik meghatározott személyekhez, hanem bárkire lesúlyt, aki valamilyen megbabonázott helyszínnel vagy tárggyal kapcsolatba kerül, vagy valamilyen rontással sújtott családba születik le. Számos eset ismert, például megbabonázott házakról, kocsikról, hajókról, amelyek a velük kapcsolatba kerülőkre balszerencsét és pusztulást hoznak. Ezek a beszámolók cáfolhatatlanok - kivéve persze, ha az ember azért tagadja őket, mert nincs kedve a kellemetlen valósággal szembenézni. Ami - önmagában is egyfajta átok...