Egy pár gondolat a bőn – fogalmáról.
Kezembe került a napokban Reisinger János „A Biblia a bőnrendezésről” c. írása, amiben nagyon jó – ide
illő – gondolatokat találtam. Ezekből állítottam össze a következő pár
gondolatot kiegészítve a saját gondolataimmal.
Gyakran érezzük, hogy a bőnnél fontosabb a bőn belátásnak a
hiánya.
Ezért nagyszerő dolog a megbánás, mert igaz formájában
biztosítja hibáink, vétkeink elrendezését, s ezáltal
helyreállítja a bizalmat – irántunk, de bennünk is.
Bennünk mélyreható változást kell eredményeznie a
megbánásnak: hitet ad az újrakezdéshez, reménységet ahhoz, hogy mások lehetünk,
s közben azok iránti megértéssel, türelemmel is betölt, akiknél a mienkhez
hasonló botlásokkal találkozunk.
„kevesen jutnak el arra a csúcsra, hogy megalázzák magukat”
– mondta Goethe.
Valóban olyan elérhetetlen ező
Az igazi megbánás
első ismérve: vétkünk beismerése és elismerése. Fel kell tudni ismerni a
bőnünket, hibánkat, el kell tudni jutni arra az erkölcsi színvonalra, mely
ebben segít minket.
A felismerést gyakran akadályozza, hogy vétkeink túlságosan
is közel vannak hozzánk, azaz mibennünk, önmagunkban vagy – ami még rosszabb –
már régen összenőttek velünk.
Talán nem akartunk kiabálni a másikkal, olyan szavakat vágni
a fejéhez, mint amelyek végül is „kijöttek belőlünk”, ám mivel máskor is
megengedtük ezt magunknak, szinte észre se véve sodródunk bele a megszokott
kerékvágásba.
Utána önigazolás, az áthárítás, a gyakran körömszakadtáig
védett igazunk; –
és ez mind a megszokás szerint történik!
Az igazi felismerés és belátás meghiúsulása eredményezi a
kínzó tapasztalatot, amely Weöres Sándor verse jelenít meg:
Száraz zokogás tipor,
Száraz zokogás tipor, és a szemem könnytelen
……
törd meg kevélységemet
törd meg kevélységemet,
mély megbánást adj nekem,
nyársat nyertem én
derekam kemény (Zsoltár, 1935)
A Biblia egyik nagy tanítása, hogy magát a megbánást és
azelőtt a bőnfelimerést sem a magunk erejéből kell elérnünk, hanem van a ki segít ebben.
Ahogyan Pál Apostol
mondja:
„A
bőn ismeretet a törvény által van” (Rm. 3:20)
Ahhoz, hogy felismerjünk bőneinket ismernünk
kell a törvényeket, és ehhez sok segítséget kapunk a Bibliából, és a
szellemvilági tanítóinktól.
Sokszor eljutunk a
megbánás határáig, de az utolsó pillanatban valami visszaránt minket, egy gondolat, egy érzés, amit a bőn mentegetésének is nevezhetnénk.
A bőn viszonylagos fogalom lett, különö9sen az emberiség
utolsó egy – két évszázadában, kiváltképp az utolsó évtizedekben.!
A bőnt törvénnyé
tettük” – mondta Albert Camus.
Ma is hallom - mondja Reisinger János – első
munkahelyemen a személyzeti főelőadójának felháborodását, aki magát a „bőn” szó
használatát kívánta megtiltani számomra:
-
Kedves uram, ne
beszéljen a huszadik század végén „bőn –ről”! Amit én
bőnnek tartottam, a lányom más nem tartja annak, az unokámnak ez teljesen
természetes.
Az egyik legnagyobb,
s mégis legmegfoghatatlanabb bőntény napjainkban: tömegek hozzászoktatása a
bőnhöz.
Az intézményesített
bőnösség korát érjük – mondta Török Endre.
Az utcai
falragaszoktól az újságok elindított témákig és a televíziós csatornák mősoráig
minden – mindenben a bőn közvetett vagy közvetlen dicsőségének szolgálatában
áll!
(Valóság show, pornó mősorok, szex – káromkodó – gyilkos
gyerekmesék, reklámok és filmek témája a televízióban, emberi kapcsolatok
felborulása a normális – hetero - párkapcsolat terén, stb.)
A bőn fájdalmat, szenvedést zúdít azokra, akikkel szemben
elkövetik, de semmivel sem csekélyebb vakságot eredményez azoknál, akik
elkövetik.
A bőn emléke a tudatunkba íródik, lelkiismeretünk
meggyengül, és akaratunk legközelebb is bénán adja át magát a bőn legújabb
elkövetésének.
„E világ istene
megvakította a hitetlenek elméit, hogy ne lássák a krisztus dicsőséges
evangéliumának világosságát, aki az Isten képe” (II.Kor. 4.4)
Fizikai ittlétünk a fejlődésből áll, mely segíti
felemelkedésünket, és saját magunk tudatlansága és fejletlensége mellett még a
sötét erők is „segítenek” abban, hogy ne tudjunk tovább emelkedni, sőt elbukjunk , itt maradjunk és szolgáljuk továbbra is sötét
céljaikat.
De mi is a BőNő Mi a
BőN fogalmaő
A bőn a törvénytelenség.
„A
törvény betöltése a szeretet” (Rm. 13:10) Nem Isten Törvényének betöltése az, ha csak egy valakit
szeretünk, amint az sem, ha másokat szeretve mi magunk tönkremegyünk!
„A mással jót tevő
ember megkövéredik, és aki másokat felüdít az maga is
üdül” (Péld. 11:25)
A fenti meghatározásból az is következik, hogy nemcsak a
kifejezetten rossz elkövetése bőn, hanem a még nagyobb jó cselekvésének hiánya
is.
Egy nagyon fontos idézet a Hegyibeszédből:
„A mit akartok azért, hogy az
emberek ti veletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal; mert
ez a törvény.”
A Bibliából minden segítséget megkapunk mindennapi
életünkhöz, és hiába akarja elferdíteni a tanításokat a mai sötét korszellem,
ami negatív gondolatokból táplálkozik, az Igazság Törvénye akkor is
érvényesülni fog.
Ha nem vagyunk tisztában erkölcsileg azzal, hogy bőnt
követünk el, akkor valamilyen formában megtudjuk azt.
Sok esetben itt a fizikai síkon bíró elé állítanak, és
börtönbe zárnak minket, de nem mindig derül ki bőnös tevékenységünk mely
látványos egy másik síkon, de itt láthatatlan marad.
Kapunk figyelmeztetéseket, mely lelkiismeretünk formájában
- gondolati
úton – jelentkezik, és sokan azt hiszik, hogy tetteiket következmények nélkül
megúszhatják.
Isten előtt semmi sincs elrejtve! És a Természettörvény
mindenkire érvényes!
A lelkiismeretet és Isten törvénye szerint élő ember szeme
fokról fokra kinyílik, és nemcsak mások hibáit fedezi fel, hanem elsősorban a
sajátját. Fokozatosan erősödik benne a bőnismeret, s ezáltal
a bőnfelismerés. A bőntudat azonban nem nyomasztja, hanem megbánásával ahhoz
fordul, aki a bőnöket is megbocsáthatja, sőt el is veheti rólunk a súlyos
terhet.
Mindannyian átéltünk már igazi, őszinte megbocsátást. Az
élet ajándékai ezek a pillanatok.
Az emberi
megbocsátás hatalmas dolog – de egyvalamit sohasem tud elérni: a bőn gyökeres
kiirtását az emberi szívből.
Ez az, ami az emberitől megkülönbözteti az isteni
megbocsátást. Bőneinket akkor bánjuk meg
igazán, ha a végső következményüket is magunk előtt látjuk.
„A
bőn zsoldja a halál”
Íme két részlet „A természeti
erők megrendülése.” C. mediális közlésből, mely elhangzott a Clevelandi Szellemkutatók Társasága 1996. május. 9.-i ülésén
Zita médium útján:
„Ezekben az időkben
semmiképpen sem Isten akarata érvényesül a Földön, hanem minden ember elrontott
bőnös természete szerint alakul.
Mivel a földi élet
ezekben a korszakokban leginkább a bőn útján járóknak kedvez, ezért e
korszak befejezésére az emberiség kétharmad része a külső sötétségbe kerül, de
az egyharmad részben sem biztos, hogy mindenki megmenekül! Csakis azok
menekülhetnek meg, akik mint „maradékok” hittek Isten beszédének, hittek
Krisztusban, hittek a Szentlélek kijelentéseinek; hittek az örök jó győzelmének
és ez a hitük szilárd marad az utolsó pillanatokig!
Az átalakulás
pillanata úgy fog eljönni,
mint a lopó, amikor senki sem gondol rá! Amikor a pillanat elérkezik, minden
megáll: akkor minden az igazság törvénye szerint minősítetik: akik hőek voltak
az igazsághoz felemelkednek, a többiek padig a salakkal együtt borzalmas kínok,
gyötrelmek, félelmek között alásüllyednek.”
„A vágyak miatt az ember törvénytelen
eszközökhöz nyúl, amiket az sötét erőt siet a kezére adni és amiket az ellentét
kínál fel neki: „csak rajta, szerezd meg magadnak, ezért élsz…egyszer
élsz…nyugodtan fogyaszd el, nyugodtan edd meg, nyugodtan igyál, nyugodtan
dorbézoljál, nyugodtan lustálkodjál…csak annyit dolgozzál amennyi a
legszükségesebb….köznek magadból ne sokat adj, ellenben annál követelődzőbb
légy…ha kell tüntess, ha kell kiabálj, ha kell erőszakkal vedd el, de
mindenképpen szerezd meg!”
Azt ellenben nem mondja a sötét erő az embernek, hogyha
valami felett rendelkezni akar, azért keményen meg kell dolgoznia, ezért erőket
kell felégetnie, azért helyette valamit adnia kell, semmi a Földön nincsen
ingyen, minden amit az ember kaphat, azért árat kell
fizetnie.
Az ember azt hiszi, hogy amikor az erőiből nem ad, mert a
törvényt kijátssza, megmásítja, mert az igazságot hazugsággá változtatja, akkor
nem kell fizetni érte.
Micsoda óriási tévedés ez!
Mert ha előbb nem, utóbb kell fizetnie; mert ha nem kell a
földi világban munkával, erőkifejtéssel, szorgalommal, tanulással, értékes
dolgok odaadásával fizetnie minden napon, akkor a sötét erő eljön érte a halál pillanatában és behajtja rajta mindazt,
amit adott neki addig, amíg a Földön volt. Illetve nem azt hajtja be, amit
a Földön odaadott, neki, tehát anyagiakat, hírnevet, dicsőséget, jobb módot,
előnyt, lehetőségeket, hanem lelkének
értékes elemeit! Ebbe a sötét erő belekapaszkodik, és a lélek képtelen
ideát, ebben a világban ezektől az ellentétes fluidoktól, ellentétes
elképzelésektől, gondolatoktól, vágyaktól, szenvedélyektől és téves eszméktől
megszabadulni, mert ezek benne vannak, ezekkel az ellentét magához kötötte az
érzés –gondolat – és vágyvilágát!”
Az igazi megbánás második
ismérve: „egyedül Teellened vétkeztem, és cselekedtem azt, ami gonosz a
szemeidben!” (Zsolt. 51:6/a)
Fel kell ismerni, és meg kell bánni bőneinket. Lehetséges,
hogy ebből kárunk, bajunk is származik a Földön, de „vérontás nélkül nincs bőnbocsánat”
A nyilvánosan, közösség előtti bőnök gyülekezeti
rendezéséért Jézus külön szabályt is adott, de ezeknek őszinte gyakorlásának is
az az alapalja, hogy imádságban előbb mi magunk
rendezzük személyes vétkeinket Istennel. (Mt. 16:19, 18:15-18, Jn.2:22 -23)
Isten nemcsak megbocsát, hanem erőt is ad arra, hogy a
szívünkből igazán kivetett bőnt örökre el is hagyhassuk. Lehetséges, hogy visszaesünk még abba a bőnbe, de ha eltökélten keressük Jézus Krisztust imádsággal a szívünkben,
akkor a csoda teljes mértékben megvalósul: gyökerestől távozik a bőn még akkor
is, ha természetünk szerint is továbbra is kísérthetők
maradunk.
Az igazi megbánás
harmadik ismérve a Jóvátétel.
A harmadik ismertetőjele a megbánásnak a jóvátétel. Ez
lemérhető a következőkön:
- Kendőzetlenül
elismerte-e, amit rosszat cselekedető
- Tudatára
ébredt-e annak, hogy a legkisebb bőn is Jézus golgotai halálának
kiváltójaő
- Rendezi-e
embertársával és Istennel jóvátétel formájában a bőnt, és bőnökető
A lelkiismeret és Isten törvénye egyaránt a károk
messzemenő, méltányos rendezését írják elő. Erről csak olyan világ feledkezhet
meg, mely hazugságokon alapszik
Sajnos léteznek jóvátehetetlen károk. Az élet elvételéért, a
szülök bántalmazásáért és a házasfél megcsalásáért az Ószövetségi időben halállal
kellett lakolni.
Erre azonban jó előre felkészítették az embereket. A bibliai
törvények bármilyen szigorúnak is látszanak, inkább megszégyenítők, s nem a
megtorlás, hanem a megjobbítás jegyében fogantak.
(Fontos megjegyzés:
a szellemvilág tudta, hogy az emberi élet végével a lélek tovább él, így a
halálbüntetés a többi lélek számára tanuló értékő, és segít a Törvény
betartásában, igaz kicsit drasztikusan, de mint említettük „vérontás nélkül nincs bőnbocsánat”!)
Jézus halála minden
bőn büntetését magába foglalta. Ami jóvátehetetlennek látszik, az ő áldozata
befedezte, jóvátette.
A Kegyelem így sem lesz soha megérdemelt, hiszen
méltatlanokért és bőnösökért adta életét. Ez a kegyelem – Dietrich Bonhoffer
találó jelzője szerint – soha sem válhat azonban „olcsóvá” sem, noha ingyenesen
mindenki rendelkezésére áll. A „drága kegyelem” sokra kötelez, viszonszeretetre
a szeretetért, viszonáldozatra az áldozatért, a Krisztust követő élet.
"Amíg ugyanis testi emberként éltünk, a törvény fölébresztette bőnös szenvedélyek mőködtek tagjaikban, hogy a halálnak teremjünk
gyümölcsöt.
Most azonban felszabadultunk a törvény alól, mert meghaltunk annak, ami fogva
tartott, s ezért új lélekkel szolgálunk, nem az elavult bető szerint.
Mit mondjunk tehátő Talán a törvény bőnő Semmi esetre sem. De a bőnt a törvény
alapján ismertem meg, hiszen a bőnös kívánság nem vált volna bennem tudottá, ha
a törvény nem mondaná: Ne kívánd meg!
A tilalom tehát alkalmat nyújtott a bőnnek arra, hogy fölébresszen bennem
mindenféle kívánságot. Törvény nélkül ugyanis a bőn halott volna.
Valamikor törvény nélkül éltem, de azután jött a parancs, a bőn föléledt, én pedig meghaltam.
Így a parancs, bár életre szólt, halálomra vált.
A bőn ugyanis a tilalommal kapta vonzóerejét, ezzel tévútra vezetett és
megölt."
Szász Ilma könyvében (A nagy vallások végső üzenete)gyönyörő
párhuzamot találtam ehhez az íráshoz:
Konfuciusz (Beszélgetések 15, 23) Amit
nem kívánsz magadnak, azt ne tedd másnak se.
Hillel (Sabbath 31a) Ne tedd mással,
amit nem akarsz, hogy veled tegyenek.
Jézus (Mt.7 12., Lk 6
31.) Amit tehát szeretnétek, hogy
emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük.
Iszlám ( an-Nawawri 40
Hadit 13) Senki sem igaz hívő közületek,
amíg nem kívánja testvére számára ugyanazt, amit magának kíván.
Dzsainizmus ( Sutrakritanga 1.11.33)
Úgy bánjon az ember a világ minden teremtményével, ahogy szeretné, hogy
vele bánjanak.
Buddhizmus (Samyuta Nikaja V.
353.35-354.2) Ami se nem kellemes, se nem örvendetes
számomra, hogy okozhatnám azt valaki másnak.
Hinduizmus (Mahabharata XIII. 114.8) Nem volna szabad
úgy viselkednünk másokkal szemben, ahogy az nekünk
magunknak kellemetlen volna. Ez az erkölcs lényege.