A többdimenziós személyiség - AsztrálFény Ezoterikus Stúdió

Kincsesbánya
Az AsztrálFény - ezotérikus parapszichológia oldalaihoz
kapcsolódó írások, olvasmányok, kivonatok,
jegyzetek, képek, stb.

A többdimenziós személyiség

Erre a kincsre eddig 16883 alkalommal voltak kíváncsiak.

Nemrégiben egy fiatal pszichológiatanár hívott fel, és arra kért, hogy tartsak előadást a helyi egyetemen. Kis csoportról volt szó, körülbelül tizenöt diáklányról, ezért azt javasoltam, jöjjenek inkább át a lakásunkra. A tanár hozzáállása már abban a percben nyilvánvaló volt, amikor belépett az ajtón. Önszántából tíz méternél közelebb sose ment volna egy médiumhoz, de mivel a médiumok léteznek, és ő tudott is egyről, kötelességének érezte, hogy diákjai előtt "feltárja" ezt a jelenséget is. Kétségkívül veregette is a saját vállát a nyitottsága miatt. Két és fél órán át beszéltem az emberi személyiség lehetőségeiről és arról, hogy milyen fontos felismerni, fejleszteni és használni őket. Tudásom legjavát adva elmagyaráztam, mi a telepátia, mi a tisztánlátás, mi a megérzés, és milyen kísérletekkel lehet bemutatni mőködésüket. Végül javasoltam egy gyakorlatot a diákoknak, ugyanazt, amelyet olykor a csoportommal magunk is végzünk. Minden nap kirajzszögezek egy rajzot a bejárati ajtó belső oldalára. A lányok megpróbálnak "felfogni" egy benyomást a vázlatról, és lerajzolni. A megadott időszak végén elküldöm az én rajzaimat a tanárnak, és ő a saját maga számára kiértékelheti az eredményt. Úgy éreztem, alaposan elmagyaráztam, miért fontos ez a kísérlet, és megkértem a tanárt, legyen objektív a dolog iránt. De, mint később az egyik diák elmesélte, a hozzáállása távolról sem volt objektív, és a legkevésbé sem tudományos. Szavaival és viselkedésével érzékeltette, hogy szerinte az efféle kísérletek nem méltók komoly figyelemre. Különös módon az eredmények egyáltalán nem voltak rosszak, de a tanár viselkedése miatt mindössze öt lány vett rész a kísérletekben. Javasoltam, hogy a tanár is vegyen részt bennük, de erre nem volt hajlandó. Elutasító magatartása annyira elriasztotta a diákokat, hogy később joggal mondhatta: a résztvevők alacsony száma miatt a kísérlet eredménye értékelhetetlen. A találatokat ezzel intézte el: csupán a véletlennek köszönhetők. A tanár intelligens, barátságos, eleven esző férfi volt. Ha más körülmények között találkoztunk volna, talán még rokonszenvesnek is találom. De nem volt hajlandó átértékelni előítéleteit, újragondolni a személyiségről alkotott fogalmait. Elmulasztott egy lehetőséget, hogy szélesítse látókörét, és talán olyan bizonyítékhoz jusson, amely meggyőzi arról, hogy az emberi személyiségnek sokkal tágabbak a határai, mint eredetileg gondolta. Ennek az esetnek meg még néhány hasonlónak a hatására óvatosabb lettem az úgynevezett tudósokkal. De szerencsére nem minden pszichológus ilyen szőklátókörő és merev. Tavaly az egyik hallgatóm esti pszichológiai tanfolyamon vett részt a helyi egyetemen, és a tanár kívánságára gyakran mesélt Sethről és a mi ESP-csoportunkról. Az egyik dolgozatát a személyiség Seth-féle magyarázatáról akarta írni. Megérte Sethet, hogy tartson egy ülést külön ebből az alkalomból. A diáklány magnóra akarta venni Seth szavait, hogy az egyetemen lejátssza a társainak. Seth beleegyezett, és egy teljes ülést erre a célra szentelt. Mondott egy-két érdekességet a saját valóságáról is. Ez a szöveg nem ugyanaz az elmélyült elemzés, amilyet akkor ad, ha magunkban vagyunk, viszont pontosan összefoglalja a személyiségről vallott elméletét azok számára, akik nem ismerik a Seth-szövegeket. A fejezet elején ebből a szövegből idézek részleteket. Az ülésen körülbelül tíz állandó hallgatóm vett részt. Seth a csúcsformáját hozta: mosolygott, és a komoly szöveget gyakorta szakította meg egy-egy könnyed, tréfás megjegyzéssel. Többnyire ahhoz a lányhoz beszélt, aki az ülést kérte, vagy a hatvan tagú egyetemista csoporthoz intézte szavait, akik nem voltak jelen. A teljes jegyzőkönyv körülbelül hat sőrőn gépelt oldalt tett ki. Seth így kezdte: - Az identitás nem azonos a személyiséggel. A személyiség az identitásnak csupán azokat a vonásait jeleníti meg, amelyek képesek a háromdimenziós valóságban létezni. A személyiséget a ti fogalmaitok szerint a körülmények alakítják, az identitás viszont használja a tapasztalatokat, és nem sodródik el minden szíre-szóra. - Az igazság az, hogy az Énnek nincsenek korlátai; bizonyos értelemben kimondható, hogy az Én kiterjed, és magába öleli a környezetet. A jelenlegi személyiségelméletek nem veszik figyelembe a telepátia, a tisztánlátás vagy a reinkarnáció tényét. A ti pszichológiátok lényegében egydimenziós. Az identitás viszont sok dimenzióban mőködük. Seth ezután szólította meg az egyetemistákat, akik majd meg fogják hallgatni a felvételt. Később mindannyian arra a véleményre jutottunk, hogy a helyzet elképesztően mulatságos volt: egy személy, aki a mi fogalmaink szerint láthatatlan, egy jelen nem lévő diákcsoportnak adott elő a személyiség témájáról! De Seth pontosan tudta, mit tesz: a saját, rendhagyó kommunikációs módszerét használta példaként. - Itt, ezen az ülésen a személyiség mibenlétének provokatív bemutatója zajlik - jelentette ki. - Mert a személyiségem nem azonos Ruburtéval, sem az övé nem azonos az enyémmel. Például, nem vagyok másodlagos személyiség. Nem teszek kísérletet arra, hogy uralkodjam Ruburt életén, és nem is várom tőle, hogy ezt megengedje. Nem vagyok Ruburt saját lényének valamely elfojtott szegmense. A jelenlévők jól tudják, hogy ő nem az az elfojtós típus! - Segítettem neki, hogy személyisége hatékonyabban mőködjék. Most már jobban kihasználja képességeit. De ez pszichológiai értelemben sem vétek. Az a helyzet, kedves pszichológiaszakosok és tisztelt tanár úr, hogy mindegyikőjükben több van, mint gondolja. Mindegyikőjük létezik más valóságokban és más dimenziókban is, és az az Én, amelynek magukat nevezik, teljes identitásuknak csupán kicsiny töredéke. - Álmukban kapcsolatba kerülnek önmaguk egyéb részeivel. Ez a kommunikáció folyamatosan zajlik, de Énjük annyira a fizikai valóságra és az abban való túlélésre koncentrál, hogy nem hallják a belső hangot. Rá kell ébredniük, hogy igazi Énjük nem látható a tükörben. Amit a tükörben látnak, az igaz valóságuknak csupán halvány visszaverődése. - A tükörben nem látják az egót. Nem látják a tudatalattit. A tükörben nem látható a belső Én. Ezek a kifejezések a személyiségnek olyan részeit jelölik, amelyet nem lehet látni, nem lehet megérinteni. De az önök által ismert Énen belül ott van az elsődleges identitás, a teljes belső Én. Ez a teljes Én sok életet élt már. Sok személyiséget öltött magára. Lényege az energia, csakúgy, mint nekem. Az egyetlen különbség az, hogy én nem materializálódom a fizikai anyagban. Önök sem a halál pillanatában válnak "lélekké". Ma is azok. Seth ezután mosolyogva tárgyalta tovább saját létének kérdését - és az enyémet. Először is kijelentette: mindig arra ösztönzött, hogy tartsam meg az egészséges egyensúlyt az egyedüllét és a cselekvés között. Aztán a pszichológiatanárhoz intézte szavait. - Ha gondolod, tekinthetsz engem a tudatalatti termékének. Ez a megjelölés nincs nagyon ínyemre, mivel nem igaz. De ha engem Ruburt tudat alatti személyisége meghosszabbításának tartasz, akkor azt is el kell ismerned, hogy a tudatalatti rendelkezik telepatikus és látnoki képességekkel, mert én már bebizonyítottam telepatikus és látnoki képességeimet. És, hadd emlékeztesselek, Ruburt is bebizonyította a magáét. Tehát, hacsak nem akarod ezeket a képességeket a tudatalatti nyakába varrni - márpedig a legtöbb kollégád nem ezt teszi -, akkor nem állíthatod, hogy a tudatalatti terméke vagyok. - Ha hajlandó vagy elfogadni ezt az okfejtést, akkor vannak egyéb érveim is. Az emlékeim nem egy fiatal nő emlékei. Az elmém nem egy fiatal nő elméje. Sok foglalkozást őztem már, és Ruburtnak ezekről nincsenek emlékei. Nem vagyok Ruburt apaképe, és nem vagyok az a férfialak sem, amely a női lélek mélyén lakozik. Az sem áll, hogy Ruburt barátunknak homoszexuális hajlamai volnának. Egyszerően csak egy energiából álló személyiség vagyok, aki fizikailag nem materializálódik. - Ezt a mutatványt, hogy így beszélek hozzátok, csak azért tartjátok különösnek, mert azt gondoljátok, hogy a személyiség és az identitás az anyagi forma függvénye, holott ez nem így van. A testet úgy öltitek magatokra, mint az őrhajós a szkafandert - és körülbelül ugyanabból az okból. A pszichológiaszakos hallgatókat nemcsak a személyiség mibenléte érdekelte, hanem Seth valóságos léte is, és ő jó érzékkel rátért erre is. Mosolyogva mondta a következőket: - Egy lényeges mozzanat: ezeket az üléseket meghatározott rend szerint tartjuk, tehát szabályozott körülmények között zajlanak. Ruburt saját személyiségét nem fenyegeti semmi, egója gondoskodást és védelmet élvez. Nem szenvedett semmiféle korlátozást. Sőt: új képességeket sajátított el. - Engem nem mesterségesen, hipnózis útján "segítettek a világra". Nincs szó arról, hogy valaki belepiszkált volna a személyiség jellemzőibe. Nyoma sem volt hisztériának. Ruburt megengedi nekem, hogy szigorúan ellenőrzött körülmények között használjam az idegrendszerét. Nem kaptam biankó felhatalmazást, hogy tegyek bármit, amihez kedvem van, de nem is kívánnék ilyet. Van más dolgom is. Seth szerintem azért hivatkozott itt a hipnózisra, mert néhány médium esetében hipnózist alkalmaznak a transzállapot előidézésére és stabilizálására, és néha a "vezető" személyiség megidézésére is. Az én esetemben nem ez történt: az egész teljesen spontán módon kezdődött. Ma már tudom, hogyan használjam az önhipnózist, mert néhány év óta tanulom, de az üléseken még sohasem vettem igénybe. Seth azzal zárta az előadást, hogy vázolt néhány módszert a belső Én tudatosítására. Ezt az anyagot egy későbbi fejezetben ismertetem. A diáklány a következő előadáson lejátszotta a szalagot, és mivel a felvétel hosszabb volt, mint az egyetemi előadás megszabott ideje, a pszichológiatanár és néhány diák aznap este összegyőlt a lány lakásán, hogy végighallgassák és megvitassák Seth szavait. Seth személyisége a felvételen természetesen jobban érzékelhető, mint leírva, mert a hanglejtés is érvényesül. Rögzítettünk néhány percnyi normál beszélgetést is, hogy megállapítható legyen a különbség Seth hangja és az enyém között. A magánjellegő üléseken még a tanító jellegő fejtegetéseket is megelevenítik Seth mozdulatai, gesztusai, és ez sokkal hangsúlyosabb, ha csoporthoz beszél. Ha valóban túléljük a halált, melyik részünk az, amely túléliő Minél többet beszélt Seth a reinkarnációról és a belső Énről, annál kíváncsibbá lettünk. Szép dolog lehet teljes Énnek lenni, de ha az én Jane Roberts nevő Énemet a halálom után magába olvasztja, akkor az számomra nem éppen túlélés. Mintha azt mondanánk: a kis hal túléli azt, amikor a nagy hal megeszi, hiszen a nagy hal részévé válik. Csakhogy Seth szerint az individualitás sohasem vész el. Az mindig létezik. Itt az a bökkenő, hogy az Énnek nincsenek korlátai, csak azok, amelyeket tudatlanságból önmagának állít. Egyéni tudatunk növekszik, és tapasztalataiból különféle "személyiségeket" vagy önmaga töredékeit formálja meg. Ezek a töredékek - Jane Roberts is egy ezek közül - cselekedeteiket és döntéseiket tekintve teljesen függetlenek, ám belső, lelki komponenseik állandó kommunikációban állnak a teljes Énnel, amelynek részei. Ezek a "töredékek" maguk is növekednek, fejlődnek, kialakíthatják saját entitásukat vagy "személyiség-Gestaltjukat", vagy, ha úgy tetszik, teljes lelküket. Seth azt mondja, hogy még ebben az egy életünkben is több egónk van; az egyetlen ego fogalmát csak mintegy jelképként fogadjuk el, mint gyorsírásban a rövidítést. Az ego egyszerően csak az a részünk, amely az élet adott időszakában a felszínen van: az emberre jellemző tulajdonságoknak az a csoportja, amelyet a problémák megoldásához felhasználunk. Még az általunk ismert ego is szakadatlanul változik. A jelenlegi Jane Roberts például nem azonos a tíz évvel ezelőtti Jane Robertsszel, bár "én" nem vettem észre semmi különösebb személyiségváltozást. Saját tapasztalataim meggyőztek arról, hogy több vagyok, mint a hétköznapi Énem, akire "saját magam"-ként szoktam hivatkozni. Amikor például látnoki információt kapok, egy részem tud valami olyat, amit Jane általában nem tud. Ez a részem adja át az információt a Jane-Énnek. Úgy hiszem, hogy ez nemcsak az ESP esetében van így, hanem a mővészi ihlet is ilyesformán mőködhet: saját identitásunk nagyobb tudású részeire hangolódunk rá. Ezek a képességek persze nem jelentenek sokat, ha az ember nem tapasztalja ki, nem tanulja meg használni őket. A korai üléseken Seth elmagyarázta, mik a belső érzékek: az érzékelésnek olyan belső módszerei, amelyek kitágítják a normális tudatot, és képessé tesznek többdimenziós létünk érzékelésére. Időbe telt, mire teljesen megértettük, hogy mit jelentenek a belső érzékek, miként használhatjuk őket, és még mindig tanuljuk, hogyan tehetjük hatékonyabbá a használatukat. Mint már említettem, Sethnek az üléseken elhangzott szavait alátámasztották az ülés eseményei is. Mikor ki nem használt, szunnyadó lehetőségekről beszélt, mi fölfedeztük saját képességeinket. Személyes élményeink nagy mértékben megerősítették Seth elméleteit. Jó példa erre a 138. ülés, 1965. március 8-án. Seth aznap este éppen elkezdte fejtegetéseit, amelyek témája a személyiség mint mozgás volt. Az itt közölt gondolatok alapvetőek Seth identitáselméletében, és mivel a tudat egyes jellemzőit is érintik, egy későbbi, az Isten fogalmával foglalkozó anyag alapjául is szolgálnak. Akkoriban a hálószobában tartottuk az üléseket, amely eléggé kicsi, és egyetlen ablaka egy nagy udvarra nyílik. Nyár volt, az ülésekről még alig tudott valaki; Seth harsány hangja, mely megzavarta az éjszaka csendjét, fölvethetett volna a környéken bizonyos kérdéseket, melyeknek megválaszolására még nem voltunk felkészülve. Rob tollal-papírral az ölében ült, és szó szerint lejegyzett mindent, mint a kezdetek óta mindig. Gyakran melege volt, mert az ablakot a hangszigetelés miatt becsuktuk, különösen mivel a szomszédok gyakran üldögéltek az udvarban. (Ha transzban vagyok, sohasem zavar a hőség, holott általában nagyon érzékeny vagyok rá.) Az itt közölt részleteket olvasva látnivaló, hogy Seth utalt néha arra, mire számíthatunk. Az olvasók közül azok, akik tudnak olvasni a sorok között, már sejthetik, mit tartogatott még a tarsolyában. - Az identitást úgy is meghatározhatjuk: Én-tudattal rendelkező mozgás. A magyarázat kedvéért a "mozgás" és az "identitás" kifejezést szét kell választanunk, de a valóságban nincs ilyen szétválasztás. Az identitás egyszersmind a létezés egyik dimenziója, mozgás a mozgáson belül, a mozgás önmegvalósítása - és a mozgásoknak ebben a szövevényében alakul ki az identitás. - A mozgás energiája, az önmagára ható mozgás formálja az identitást, de, jóllehet az identitást a mozgás alkotja, mégsem lehet őket elválasztani egymástól. Az identitás tehát nem más, mint a mozgás hatása önmagára. Identitás nélkül a mozgás értelmetlen, mert nincs semmi, amire hathatna. A mozgásoknak természetüknél fogva önmagukból és mőködésükből identitásokat kell teremteniük. Ez a legegyszerőbbtől a legbonyolultabbig mindre egyformán igaz. - Ismétlem: a mozgás nem valamely külső erő, amely az anyagra fejti ki hatását. A mozgás a belső világmindenség belső vitalitása - a mozgás maga a dilemma, melyet két hatóerő okoz: egyfelől a belső vitalitás vágya és törekvése, hogy tökéletesen materializálja önmagát, másfelől az a tény, hogy ezt nem képes megvalósítani. - Ez az első dilemma mozgást eredményez. A mozgás önmagára hatásából, mint láttuk, kialakul az identitás, és e kettő elválaszthatatlan. A mozgás tehát része minden struktúrának. A mozgás, vélhetnénk, természeténél fogva elpusztítja az identitást, hiszen a mozgás változást idéz elő, és minden változás fenyegeti az identitást. - Téves azonban azt képzelni, hogy az identitásnak stabilitás az alapja. Az identitás álladóan a stabilitást keresi, de a stabilitás elérhetetlen. Ez a második dilemmánk. - Az identitás szakadatlanul stabilitásra törekszik, viszont a mozgás szakadatlanul változásokat idéz elő. Ez a dilemma egyensúlytalan állapothoz vezet, melynek csodálatos mellékterméke az Én tudata. Mert a tudat és a lét nem finoman kiegyensúlyozott helyzetekből áll elő, hanem éppen a kiegyensúlyozatlanságból, melynek hatalmas a teremtő ereje. Olyannyira, hogy ha valaha egyensúly jönne létre, valóság nem is létezne. - Teremtő feszültségekkel van dolgunk. Az identitásnak az állandóságot kell keresnie, a mozgásnak pedig a változást; az identitás azonban változás nélkül nem létezhet, hiszen az identitás a mozgás része és eredménye. Az identitás sohasem állandó, aminthogy te magad sem vagy ugyanaz, mint egy pillanattal ezelőtt voltál. Minden mozgás valaminek a vége, a befejezése, amint arról korábban beszéltünk már. És mégis: e befejezés nélkül az identitás megszőnne létezni, mert a mozgás nélküli, változatlan tudat nem volna többé tudatos. - A tudat tehát nem önmagában létező "dolog". A tudat a mozgás egy dimenziója, szinte csodával határos állapot, amelyet kreatív dilemmák sorozata tesz lehetővé. - Eléggé egyszerő meghatározni, hogyan alakult ki a második dilemma az elsőből. Mint mondtam, a második dilemma eredménye az Én tudata. Ez a tudat nem az egóhoz tartozik. Az Én tudata nyugalmi tudat, amely közvetlen kapcsolatban áll a mozgással. Az Én-tudat az az állapot, amelyet a harmadik kreatív dilemma hoz létre: amikor az Én-tudat megpróbálja függetleníteni önmagát a mozgástól. Mivel ez nyilvánvalóan lehetetlen, mivel mozgás nélkül sem tudat, sem identitás nem létezhet, előttünk áll a harmadik dilemma. - Az Én-tudat ilyen szempontból is a mozgásban, annak részeként létezik. Másfelől viszont az Én-tudattal együtt jár egy olyan állapot, amikor megpróbálja leválasztani magát a mozgásról - a tudat megpróbálja objektívnak, tőle függetlennek látni a mozgást. Úgy akarja tekinteni, mintha az ego cselekedeteinek következménye volna, holott az ego létezésének oka. - Ez a három dilemma a valóságnak három olyan területét rajzolja körül, ahol a belső vitalitás megtapasztalhatja önmagát. És itt találjuk meg az okát annak, hogy a belső vitalitás miért nem képes önmagát tökéletesen materializálni. Mert maga az a mozgás, amely a vitalitás materializációjával jár, máris módosít a vitalitás belső dimenzióin. - A mozgás, a belső vitalitás sohasem teljesítheti be önmagát. Materializálódjék bármilyen formában, azonnal megsokszorozza a további materializációk lehetőségét. És ugyanakkor, mivel a belső vitalitás önmagát teremti, egyetlen szemernyi töredéke is elég, hogy egy új univerzum magvát vesse el. - Korábban mondtam már, hogy a mozgás szükségszerően megváltoztatja azt, amire irányul - többnyire önmagát. Nos, ebből az következik, hogy az üléseinken végbemenő mozgás megváltoztatja az ülések természetét. Gyakran emlegettem a tudatot úgy, mint az irányt, amelyre az Én fókuszálja önmagát. A mozgás végtelen számú fókuszálási lehetőséget kínál. Miközben Seth a fenti anyagot átadta, én közben teljesen új élménysorozatot éltem át. Robnak természetesen a szünetig nem tudtam elmondani, de most, utána is szinte lehetetlen leírnom. Még leginkább azt mondhatom róla, hogy miközben Rob szavakban megkapta a fenti információkat, azalatt más módon átéltem én is. Mintha magam is benne lettem volna a "mozgás"-ban, sodródtam a különböző dimenziók között. Éreztem, mint mond Seth, a szavak valahogyan átvalósultak szubjektív élményekké. Nem olyan volt, mintha megszőntem volna, inkább mintha beágyazódnék valami másba. Az egóm nem veszett el, hanem része lett azoknak a fogalmaknak, amelyekről Seth beszélt. Bennük voltam, belőlük néztem kifelé. Az ülés vége felé Rob megkérte Sethet, magyarázza meg, mi történt. Seth így válaszolt: - Ruburt mozgás-Gestaltokat élt át. Mint minden tudat, ő is mozgás, de ma este csekély mértékben megtapasztalta ezt anélkül, hogy az ego megpróbálta volna leválasztani magát a mozgásról. - Legutóbb említettem, hogy ez az anyag későbbi ülések alapja lesz. Az az igazság, hogy az ülés új dimenzióval egészült ki; remélem, hogy a továbbiakban közvetlenebb érzékelés útján is képes leszek tanítani Ruburtot. Szóltam előre, hogy ilyesmi várható. Ezek természetes fejlemények: a saját természetük szerint és a maguk idejében következnek be. Úgy számítom, hogy a mai fejlemény magában foglal egy következőt. Ettől kezdve ez gyakran előfordult az üléseken. Később talán már természetesnek is vettük, feledve, hogy kezdetben milyen hatást gyakorolt ránk. Élményeim rendszerint párhuzamosan haladnak azzal, amit Seth mond. Seth szerint ez a belső érzékek használatát feltételezi, és élményeim arra szolgálnak, hogy felfedjék e képességeket, melyek nemcsak bennem vannak meg: rejtve ott szunnyadnak minden személyiségben. Seth azt mondja: a test és érzékszervei arra specializálódott berendezések, hogy segítségükkel az anyagi valóságban élhessünk. Ahhoz, hogy más valóságokat tapasztalhassunk meg, a belső érzékeket kell használnunk: azokat az érzékelési módokat, amelyek a belső Én sajátjai, és mőködésük független attól, hogy van-e anyagi mivoltuk, vagy nincs. Seth a mi általunk ismert univerzumot "álcázási rendszernek" nevezi, mivel a fizikai anyag csupán forma, amelyet a vitalitás - a mozgás - magára ölt. A többi valóság ugyanilyen álcázási rendszer, és a tudat azokban is rendelkezik az ottani követelményekhez igazított speciális érzékelőkkel. A belső érzékek azonban lehetővé teszik, hogy belássunk az álca mögé. A belső érzékek a teljes Én sajátjai, melynek részei vagyunk. Minden teljes Én segíti és inspirálja saját személyiségeit. Tekintsük a személyiséget először úgy, ahogyan általában gondolni szoktunk rá. Seth így beszél róla: - A mőködő ego után ott van a személyes tudatalatti rétege. Ez alatt van a faji anyag, amely a fajjal mint egésszel kapcsolatos. Ez alatt pedig a maga teljességében, kívánságra hozzáférhetően ott a belső Én tudása, amely a valóság egészére vonatkozik: a törvényekre, az elvekre és a rendszerre. - Itt megtalálod az ősi tudást az álca-univerzum keletkezéséről, a benne részt vevő mechanizmusokról, és sok olyan anyagot, amelyet már átadtam nektek. Megtalálod az utakat és módokat, amelyek segítségével a pszichológiai valóságban létező belső Én létrehozza a lét különböző síkjait, megteremti a külső érzékeket, hogy kivetítsék és érzékeljék ezeket, és megtalálod azt, hogy mi módon mennek végbe a reinkarnációk a különböző rendszerekben. Megtalálod itt saját válaszaidat arra a kérdésre, hogy a belső Én miként alakítja át az energiát saját céljaira, miként változtatja formáját, és miként fogad be más valóságokat. Jókora falat! Seth azt állítja, hogy mindannyian képesek vagyunk elérni benső Énünket, hogy a belső érzékek segítségével érzékelhetjük a nem háromdimenziós valóságot, és hogy ezt a tudást elszántsággal és gyakorlással meg lehet szerezni. Önmagunkkal kezdve, keresztülutazva saját szubjektív élményeinken, az egótól befelé haladva. A fizikai érzékek segítenek a jól ismert külső valóság érzékelésében. A belső érzékekkel felderíthetjük a belső valóságokat. Rob és én bizonyos mértékig megtapasztaltuk e belső érzékek legtöbbjét. Vegyünk egy egyszerő példát: a pszichológiai időt. Seth így beszél róla: - Ennek keretei közül megpillantod majd, hogy a fizikai idő éppoly álomszerő, mint amilyennek a belső időt gondoltad. Felfedezed majd teljes Énedet, mely egy "időben" figyel kifelé és befelé, és fel fogod ismerni, hogy minden idő ugyanaz az idő, melynek felosztása, felszabdalása merő illúzió. Amikor a "pszi-idővel" foglalkozunk (Rob nevezte el így), élményeink mintha a megszokott időkereteken kívül történnének. Mintha sebességet váltottunk volna, az érzékelés más összefüggésekben mőködik. A pszi-idő például az az idő, amelyben a kivetítés megy végbe. Amikor a kilencedik fejezetben leírt epizódban Kaliforniában jártam, fél óra alatt majdnem tízezer kilométert tettem meg, ami a normál időben lehetetlen volna. E téma mélyebb megértése azért az idő valódi mibenlétének mélyebb ismeretét feltételezi; Seth szerint ugyanis a belső Én nem az általunk ismert időben mőködik, hanem olyan észleletek által, amelyekben az idő nem játszik szerepet. Felmerül a kérdés: hogyan lehet az időt figyelmen kívül hagyniő Mi az bennünk, vagy mi az az időben, amit el lehet választani egymástólő Lehetnek az olvasók között olyanok, akiket az ilyen kérdések nem érdekelnek, de mások becsapva éreznék magukat, ha nem kapnák meg a választ. Seth sem siklik át az ilyen témák fölött, ezért ezt a fejezetet néhány, erről a témáról szóló részlettel zárom. Seth itt a teljesség igénye nélkül ismerteti az idő mibenlétét, és elmagyarázza, miért vagyunk alapvetően függetlenek tőle. A 224. ÜLÉS RÉSZLETEI: A SZEMÉLYISÉG ÉS AZ IDő "A múlt az agyban és a nem anyagi elmében elektromágneses kapcsolatok sorozataként létezik. Ezek az elektromágneses kapcsolatok megváltoztathatók. Az idő is elektromágneses kapcsolatok sorozataként létezik az elmében és az agyban, és az egyetlen valóság, amelyben léteztek, azt nevezitek jelennek. Más szóval a múlt és a jelen bizonyos mértékig valóságos. A múlt alkalmanként "valóságosabb" lehet, mint a jelen; ilyenkor múltbeli eseményekre reagálsz a jelenben. Azt készpénznek veszed, hogy jelenbeli cselekedetek megváltoztathatják a jövőt - de ugyanígy megváltoztathatják a múltat is. A múlt semmivel sem objektívebb, nem függetlenebb a szemlélőtől, mint a jelen. Azokat az elektromágneses kapcsolatokat, amelyek a múltat alkotják, nagyrészt az egyéni szemlélő hozta létre, és a szemlélő mindig résztvevő is. A kapcsolatok tehát megváltoztathatók, és ez a változtatás egyáltalán nem ritkaság; spontán módon, tudat alatt történik. A múlt csak ritkán olyan, mint amilyenre emlékszel, mert mire bármely eseményre sor kerül, már át is rendezted. A múltat újra- és újraalkotja mindenki, ahogy látásmódja, asszociációi, ítéletei változnak. Ez pedig nem jelképes újraalkotás, hanem valóságos. A gyermek valóban benne van a felnőttben, de nem az a gyermek, aki "volt". Mert még a felnőttben meglévő gyermek is állandóan változik. Ha az ilyen átminősítés nem megy végbe automatikusan, bonyodalmak lépnek fel. Gyakran vezet komoly neurózishoz, hogy az egyén nem alakította át a múltját. A múlthoz csak azt a valóságot rendelhetjük, amely a fizikai agyban és a nem anyagi elmében elektromágnesesen elkódolt szimbólumokhoz, asszociációkhoz és képekhez tartozik. Most a ti fogalmaitok szerint beszélek, és ezt jól meg kell értened, mert alaposan leegyszerősítem a dolgokat. Változás áll be a látásmódban, a megítélésben, új asszociációk keletkeznek, vagy az egyéb események sokasága automatikusan új elektromágneses kapcsolatokat létesít, másokat pedig megszakít. Minden mozgás kihat minden más mozgásra: visszajutottunk az ábécéhez. Következésképpen minden mai esemény hatással van azokra az eseményekre, amelyeket múltnak nevezel. A vízbe dobott kő minden irányban hullámokat ver, és ez számomra is eléggé ingoványos talaj. Ha felidézed, amit az idő mibenlétéről mondtam, rájössz, hogy a múlt, a jelen és a jövő közötti határok csupán illúziók, melyeknek az az oka, hogy fizikailag csak korlátozott számú mozgást vagy képes érzékelni. Ennélfogva lehetséges a múltban olyan eseményre reagálni, amely még nem következett be; lehetséges, hogy saját jövőd hatást gyakoroljon rád. Az is lehetséges, hogy valaki a múltban olyan eseményre reagáljon, amely a ti fogalmaitok szerint sohasem következik be. Biztos, hogy emlékeztek arra a két emberre, akiket York Beachben láttatok. [Ezt az epizódot a második fejezetben írtam le.]" - Igen - nézett fel Rob. "Nos, az a pár valamiféle időkivetítés eredménye volt; a szó szoros értelmében azzá válhattatok volna, amit ők jelképeztek. Az akkori jelenben ez lehetőségként jelentkezett. Ti felismertétek a lehetséges jövőnek azt a darabját, reagáltatok rá, így nem ment végbe az a folyamat, amelynek során átalakultatok volna azokká a képmásokká. Mivel a múlt, a jelen és a jövő egyidejőleg létezik, egyáltalán nem lehetetlen, hogy reagálj bármely eseményre, tekintet nélkül arra, hogy az általad ismert, szők valóságszeletben érzékelhető-e, vagy sem. Tudat alatti szinten sok olyan eseményre reagálsz, amelyek a tudatod számára még nem következtek be. Az ilyen reakciók alaposan kiszőrődnek, nem juthatnak fel a tudatba. Az ego zavarónak, bosszantónak találja az ilyen eseteket, és ha arra kényszerül, hogy elismerje valóságosságukat, fölöttébb erőszakolt magyarázatokat képes koholni. A belső Én olyan eseményeket is érzékel, amelyek a fizikai halál után következnek be. Az ego időfogalma a belső Ént sohasem láncolja le, érzékleteit csupán az ego korlátozza. A belső Én olyan eseményeket is érzékel, amelyek a halál után történnek vele, és olyanokat is, amelyekkel nincs is közvetlen kapcsolata. Ezekben az esetekben azért van némi bizonytalanság, mivel a lehetséges események ugyanolyan világosan érzékelhetők, mint azok, amelyek valóságosan megtörténnek. Egyetlen esemény bekövetkezése sincs előre meghatározva: nincs predesztináció. Minden esemény megváltozhat, nemcsak a megtörténte előtt, hanem közben és utána is. Most megint nem jelképesen beszélek; tisztában vagyok vele, hogy amit mondtam, heves vitát fog kiváltani, és a vita lefolytatására ma este nincs lehetőség. Léteznek például korlátok, amelyekkel tisztában kell lenni, de e korlátokon belül az események megváltoztathatók, és meg is változnak, tekintet nélkül arra, hogy eredetileg mikor történtek meg. Mindez természetesen akkor érvényes, ha az egyén nem lép ki teljesen a fizikai idő rendszeréből. A gyilkosság áldozata nem fog visszatérni épen és egészségesen a fizikai életbe [jóllehet "kísértetként" visszatérhet, ha nem ismerte fel, hogy meghalt]. Összefoglalva: az egyén nincs kiszolgáltatva az elmúlt események kényére-kedvére: állandóan változtat rajtuk. Nincs kiszolgáltatva a jövőbeli eseményeknek sem, mert ezeket is megváltoztatja, nemcsak megtörténtük előtt, hanem utána is. A múlt tehát épp annyira valóságos, mint a jövő, nem jobban és nem kevésbé. Mert a múlt csupán elektromágneses kapcsolatok rendszereként létezik az elmében és az agyban, és ezek a kapcsolatok állandóan változnak. Az egyén jövőbeli cselekedetei, változásai nem függnek a konkrét, befejezett múlttól, hiszen ilyen múlt sohasem létezett." Rá kellett jönnünk, hogy ezek a gondolatok nemcsak elméleti fejtegetések. A következő fejezetben elmesélem életem egyik legkülönösebb élményét - azt, amikor hirtelen elhagytam a tér és idő világát, aztán ugyanolyan váratlanul visszacsöppentem bele.

Ismeretlen Internetes forrásból
2004-01-07

Ennek az írásnak a tetszési indexe: 5 (1 értékelés alapján)
Kérlek értékeld ezt az írást , klikkelj az értékelésednek megfelelő csilllagra,
majd a mehet gombra... köszönöm!