(Buddha, aki Jézus mellett Péter Apostol volt, és 1870 óta, mint Névtelen Szellem segíti az emberiséget, az ő szellemi közlése alapján készült ez az írás!  összeállította: Karsay István)

 

Minden nép vallása büntetésről és jutalmazásról beszél, de minden felekezetnek a hívei másként képzelik el a büntetést és jutalmazást, sőt egyugyanazon felekezet híveinek is különböző fogalma van róla. A bőnössel szemben a kiegyenlítést büntetésnek tartják.

Mi tiszta szellemek ezt egészen máskép fogjuk fel; mi a bőnös számára mindenben szükségszerőséget, célt és kegyelmi eszközt látunk.

Az emberek azt hiszik, hogy a földön elkövetett bőnök a túlvilágon visszafizetetnek, s úgy vélik, hogy ez a visszafizetés: büntetés. Nem úgy van ez kedves emberek! A túlvilágon csak nemezis van, mely a visszafizetésből folyik. Két folyamat nem mehet egyszerre végbe; az egyiknek előbb be kell végződnie, hogy a másikat megteremthesse; egyik állapotnak kell a másikat szülnie s az egyik meg kell hogy előzze a másikat.

 

A dolog nem lenne olyan súlyos, ha az, aki a földön bőnt követett el, a túlvilágon megfelelő büntetést, a büntetés után pedig bocsánatot és megváltást nyerne, hogy azután örökre üdvözült szellem legyen. Ez azonban ellentmondana Isten igazságosságának; megcáfolta ezt Krisztus is az ő evangéliumában, s világos szavaival teljesen megsemmisítette ezt a felfogást, midőn így szólt:

 

„Békülj ki ellenfeleddel, míg az úton jársz, nehogy a bíró elébe hurcoljon, s a bíró átadjon a porkolábnak, hogy börtönbe vettessél; bizony mondom néked, hogy onnan addig ki nem jössz, míg az utolsó fillért meg nem fizetted”.

 

Az idézet szavait kiegészítésül azt is mondta Krisztus más helyen:

 

„Az én Atyám hajlékában sok hajlékok vannak”.

 

Úgy is van, s mi ezeket a hajlékokat cellának nevezzük, és mindenségben számtalan ilyen cella van. Ha az ember emberéletéhez kapott feladatait nem teljesítette, s azokat teljesítetlenül vagy félig teljesítve jött át, egy cellába zárják őt, amelyet leghelyesebben a hallgatás cellájának nevezhetünk; ez az ő túlvilági sínylődő ága, amelyen ráér állapotáról gondolkozni. Ha az után feltalálta önmagát, ti. ha gondolatai tudatára vezették annak, hogy meghalt, s most mint szegény lélek a túlvilágban van, de azzal, hogy a jelenben mi történik vele, még nincsen tisztában, - akkor eljönnek hozzá a világosság angyalai, s a szegény lélek belsőjébe egy sugarat vetítve alkalmat adnak neki annak keresésére és megtalálására, amit a cellába magával hozott. És akkor a szegény lélek bensőjében a beléje vetített fénysugár felvillanása után felébred a nemezis öntudata, mely fokozatosan növekedik, s alakot, s formát ölt benne; egyik rémkép a másik után merül fel vergődő lelke mélyében.

 

Ezek a rémképek pedig nem egyebek, mint a szellem bőneinek plasztikus alakjai, amelyek azután mindig fenyegetőbben és fenyegetőbben emelik fel a fejüket, mígnem teljes elnyeléssel fenyegetik szellemét, mintha csak meg akarnák bosszulni magukat a szegény lélek vétkei és mulasztásaiért, s addig kínozzák őt, míg be nem ismeri őket, s azt nem kiáltja: mea culpa!

 

 

 

Ezzel a beismeréssel azonban még nincs vége a dolognak, mert a rémalakok csak most jutnak valójában a szemrehányás és önhibáztatás, az önvád és önigazolás követelő hangjaihoz, a szegény lélek pedig a nemezis ezen állapotában a félelem verejtékét izzadja, majd a hideg rázza, majd forrósága van, s nem tud szabadulni lázától. Mert valóságos gonosz láz az, ami a szegény lelket ilyenkor hatalmába kerítette, s addig olvassza s rázza, míg csak szilárdan fel nem teszi magában, hogy minden rosszat jóvá tesz, és bármi áron is kibékül minden ellenségével.

 

Elviselhetetlen a nemezisnek ez az állapota, és alkalmas a legmegátalkodottabb lélek megpuhítására, sőt képes az ilyen lélekből még a győlölet utolsó szikráját is kioltani.

 

A nemezis tartama különböző, hosszabb vagy rövidebb ideig tartó; aszerint, amint több vagy kevesebb olyan alakot kell előszólítania, melyeknek a szegény lélekkel számadásaik vannak.

Természetesen jó lenne, ha az ilyen szegény lélek a nemezis eme félelmei, gyötrelmei és pokoli kínjai között meg tudna halni, de nem halhat meg, mert az életre és bizonyos cél betöltésére teremtetett; kénytelen tehát élni és céljait betölteni. És minél inkább vonakodik az akarat, annál tovább folytatja a nemezis kínzó mőveletét; annál hatalmasabbakká nőnek az alakok; annál rettenetesebbekké lesznek a rémek, s annál nagyobb lesz a forrósága, metszőbb a hidegsége amaz iszonyú láznak, mely képes a legkeményebb követ is megolvasztani, s a legforróbb vizet is megfagyasztani. Szegény lélek előtt iszonyatos büntetésnek tőnik fel ez a láz, pedig pusztán Istennek nagy kegyelme az, mely a szellemet bünbánatra, kiengesztelésre és megigazulásra képesíti, hogy majdan annak békének is részese lehessen, melyet Isten minden jóakaratú embernek megígért.

Nemezis nélkül, kedveseim, nem jönne létre a jóvátétel, mert a bukott szellem igen gyenge ahhoz, hogy ellenségeivel önként kibéküljön; előbb meg kell kínoztatnia, hogy erre képes legyen. E gyötrelemből meríti az új küzdelemre való erőt és képességet. Amikor pedig a nemezis láza elérte a maga hatását, s a szegény léleknek erőt adott egy új rendeltetésre, akkor a szellem a nemezis cellájából egy másikba, az erőgyőjtés és üdülés cellájába lép be, melyben azután új erőt kell győjtenie a türelemre, hogy türelmesen várjon új rendeltetésére.

 

Ha a szellem a nemezis kínjaiból erőt merített ahhoz a rendíthetetlen föltevéshez, hogy soha többé a régi úton el nem indul, hanem minden hibáját jóvá teszi, akkor új cellájában az imádság ad neki erőt ahhoz, hogy türelemmel várja új feladatát. És ekkor a szellem imádkozik és imádkozik; elkezdi Istent és ellenségét szeretni és sóvárogva várja azt az  órát, melyben Isten megadja neki ebbeli szándékának megvalósításához a szükséges eszközöket. Valamint pedig előbb a bíró előtt volt és saját bőne ítélt fölötte, most porkolábnak adatik át, ki a börtönbe kíséri őt. A börtön az új test, melybe bezáratik, s amelyben meg kell fizetnie mindet az utolsó fillérig mindenkinek, akinek csak adósa.

 

És ha jóakarata nem elég erős s gyengesége miatt az új börtönben se fizet meg mindent, ismét ítélet elé, újból börtönbe kerül, és addig ismétli, mígnem utolsó tartozását is megfizette.

 

Ez az igazságosság. Istennek tökéletes igazságossága. Isten ne haragszik, nem büntet s nem bocsát meg; a bőn ítéli és küldi a börtönbe az embert, és csak ha mindent megfizetett s ellenségei megbocsátottak neki, akkor bocsátott meg neki Isten is, és akkor lesz igazzá Isten előtt. Ekkor ugyanis már Istennek nincs mit megbocsátania neki, mert a bocsánatot önmaga kiérdemelte azáltal, hogy mindenkivel szemben igazzá lett.

 

 

A bölcs Teremtő mindent beültetett az ő teremtményeinek szellemébe; mind az ítéletet, mind a büntetést; a jutalmazást, a boldogságot, a békét; nem kell tehát azokat mindenkinek külön – külön adományoznia, mert hiszen ő már a teremtésnél gondoskodott mindenről.

 

A nemezisnek sok fázisain kell, hogy átküzdjétek magatokat, hogy felebarátaitok előtt igazakká legyetek és a békét, a valódi békét megtaláljátok!

 

És mégis vannak itt a Földön olyan férgecskék, akik azt merészelik mondani, hogy a Teremtő nem létezik! Mennyit kell még neked ezeken a szegényeken dolgoznod, míg olyan erőssé teszed őket, hogy belássák gonoszságukatő! Hány és hány testet kel még ezeknek ölteniük, míg mindent jóvá tesznek, amit vétkeztek és amíg mindazokat igazakká teszik, kik tanaik és példáik által megtántorodtakő

 

És most egy fontos dolog:

 

Jó annak az embernek, akit a halála után elér a nemezis! Jó neki, mert nem volt rossz ember; de jaj annak, aki hosszú időn át bolyongani kénytelen és sehol nyugalmat, sehol békét nem talál! Jaj annak az embernek, aki túlvilági bolyongásaiban a nemezis kikerül; és kétszeresen jaj az ilyen szegény léleknek, mert az még a túlvilágon is bőnt bőnre halmoz! Ezek a szegény lelkek a világ szerencsétlenségei; ők az emberek fülbesúgói, akik mindazon szenvedélyekre ösztönöznek, melyek a földön maguk is rabjaik voltak!

 

Mindenütt találhatók ilyen szellemek, ahol emberek vannak; a házakban, az utcán, a világ minden helyén. A bőnös emberek leghőbb követőik ők azért, mert nem mehetnek el emberi szenvedélyük nélkül, de nem lévén anyagi testük ahhoz, hogy szenvedélyeiknek hódoljanak, a hasonló szenvedélyeknek hódoló embereknél tartózkodnak, velük élveznek.

Ezek a szegény szellemek azok, akik az embereket megszállják és számtalan esetben a romlásba taszítják, mert attól az embertől, akiben nincs meg a jóakarat a bőneiből való megtérésre, el sem távolíthatók!

 

Mert a nemezis csak azokat a szellemeket ragadja el, akik szakítani akarnak a bőnnel!

 

Az ilyen szellem, aki ki kénytelen, mint szellem bolyongani a földön, keresve keresvén az emberek között valakit, akihez magát hozzáköthesse, hogy a régi bőnös vágyainak hódolhasson az szenved a legjobban, mert a büntetés, a nemezis nem éri utol.!

 

Ezt a szerencsétlen szellemet aztán, mivel már akarata sincs, a természeti elemek megragadják, és érzés nélkül, öntudat nélkül ide – oda őzik a mindenségben, mígnem a természet viharai annyira szét nem rázzák őket, hogy megérnek a szellemi nyomorultak menedékházára számára, hogy ott várják be a nemezist.

A lelkiismeretük halott, éppen ezért az elemi természettörvénybe kell, hogy lesüllyedjenek, mert már csak ez képes ismét őket életre és mozgásba serkenteni.

 

Ezek azok az állapotok, melyeket vallásaitok egészen másképpen neveznek – pokolról és tisztítótőzről beszélve nektek – pokolról, tele kínnal és gyötrelemmel, és égő tisztítótőzről, amely megtisztítja a szegény lelkeket! Fájdalom csak a nemezisben, a tisztítótőzben van, hol a gonosz elsöpörtetvén, a szegény lélek megtisztul. A pokolban van a halál; a tisztítótőzben a születés; a mennyben az élet!