(Buddha, aki Jézus
mellett Péter Apostol volt, és 1870 óta, mint Névtelen Szellem segíti az
emberiséget, az ő szellemi közlése alapján készült ez az írás! összeállította: Karsay István)
Minden nép vallása büntetésről és jutalmazásról beszél, de
minden felekezetnek a hívei másként képzelik el a büntetést és jutalmazást, sőt
egyugyanazon felekezet híveinek is különböző fogalma van róla. A bőnössel
szemben a kiegyenlítést büntetésnek tartják.
Mi tiszta szellemek ezt egészen máskép
fogjuk fel; mi a bőnös számára mindenben szükségszerőséget, célt és kegyelmi
eszközt látunk.
Az emberek azt
hiszik, hogy a földön elkövetett bőnök a túlvilágon visszafizetetnek, s úgy
vélik, hogy ez a visszafizetés: büntetés. Nem úgy van ez kedves emberek! A túlvilágon csak nemezis van, mely a
visszafizetésből folyik. Két folyamat nem mehet egyszerre végbe; az
egyiknek előbb be kell végződnie, hogy a másikat megteremthesse; egyik
állapotnak kell a másikat szülnie s az egyik meg kell
hogy előzze a másikat.
A dolog nem lenne olyan súlyos, ha az, aki a földön bőnt
követett el, a túlvilágon megfelelő büntetést, a büntetés után
pedig bocsánatot és megváltást nyerne, hogy azután örökre üdvözült szellem
legyen. Ez azonban ellentmondana Isten
igazságosságának; megcáfolta ezt Krisztus is az ő evangéliumában, s világos
szavaival teljesen megsemmisítette ezt a felfogást, midőn így szólt:
„Békülj ki
ellenfeleddel, míg az úton jársz, nehogy a bíró elébe hurcoljon, s a bíró
átadjon a porkolábnak, hogy börtönbe vettessél; bizony mondom néked, hogy onnan
addig ki nem jössz, míg az utolsó fillért meg nem fizetted”.
Az idézet szavait kiegészítésül azt is mondta Krisztus más
helyen:
„Az én Atyám
hajlékában sok hajlékok vannak”.
Úgy is van, s mi ezeket a hajlékokat cellának nevezzük, és
mindenségben számtalan ilyen cella van. Ha az ember emberéletéhez kapott
feladatait nem teljesítette, s azokat teljesítetlenül vagy félig teljesítve jött
át, egy cellába zárják őt, amelyet leghelyesebben a hallgatás cellájának nevezhetünk; ez az ő túlvilági sínylődő ága, amelyen ráér állapotáról gondolkozni. Ha
az után feltalálta önmagát, ti. ha gondolatai tudatára vezették annak, hogy meghalt,
s most mint szegény lélek a túlvilágban van, de azzal,
hogy a jelenben mi történik vele, még nincsen tisztában, - akkor eljönnek hozzá
a világosság angyalai, s a szegény lélek belsőjébe egy sugarat vetítve alkalmat
adnak neki annak keresésére és megtalálására, amit a cellába magával hozott. És
akkor a szegény lélek bensőjében a beléje vetített fénysugár felvillanása után
felébred a nemezis öntudata, mely
fokozatosan növekedik, s alakot, s formát ölt benne; egyik rémkép a másik után
merül fel vergődő lelke mélyében.
Ezek a rémképek pedig nem egyebek, mint a szellem bőneinek
plasztikus alakjai, amelyek azután mindig fenyegetőbben és fenyegetőbben
emelik fel a fejüket, mígnem teljes elnyeléssel fenyegetik szellemét, mintha
csak meg akarnák bosszulni magukat a szegény lélek vétkei és mulasztásaiért, s addig kínozzák őt, míg be nem ismeri őket,
s azt nem kiáltja: mea culpa!
Ezzel a beismeréssel azonban még nincs vége a dolognak, mert
a rémalakok csak most jutnak valójában a szemrehányás és önhibáztatás, az önvád
és önigazolás követelő hangjaihoz, a szegény lélek
pedig a nemezis ezen állapotában a félelem verejtékét izzadja, majd a hideg
rázza, majd forrósága van, s nem tud szabadulni lázától. Mert valóságos gonosz
láz az, ami a szegény lelket ilyenkor hatalmába kerítette, s addig olvassza s rázza, míg csak szilárdan fel nem teszi magában,
hogy minden rosszat jóvá tesz, és bármi áron is kibékül minden ellenségével.
Elviselhetetlen a
nemezisnek ez az állapota, és alkalmas a legmegátalkodottabb lélek
megpuhítására, sőt képes az ilyen lélekből még a győlölet utolsó szikráját is
kioltani.
A nemezis tartama különböző, hosszabb vagy rövidebb ideig
tartó; aszerint, amint több vagy kevesebb olyan alakot
kell előszólítania, melyeknek a szegény lélekkel számadásaik vannak.
Természetesen jó
lenne, ha az ilyen szegény lélek a nemezis eme félelmei, gyötrelmei és
pokoli kínjai között meg tudna halni,
de nem halhat meg, mert az életre és
bizonyos cél betöltésére teremtetett;
kénytelen tehát élni és céljait betölteni. És minél inkább vonakodik az akarat,
annál tovább folytatja a nemezis kínzó mőveletét; annál hatalmasabbakká nőnek
az alakok; annál rettenetesebbekké lesznek a rémek, s annál nagyobb lesz a
forrósága, metszőbb a hidegsége amaz iszonyú láznak, mely képes a legkeményebb
követ is megolvasztani, s a legforróbb vizet is megfagyasztani. Szegény lélek előtt
iszonyatos büntetésnek tőnik fel ez a láz, pedig pusztán Istennek nagy kegyelme az, mely a szellemet bünbánatra,
kiengesztelésre és megigazulásra képesíti, hogy majdan annak békének is részese
lehessen, melyet Isten minden jóakaratú embernek megígért.
Nemezis nélkül,
kedveseim, nem jönne létre a jóvátétel, mert a bukott szellem igen gyenge
ahhoz, hogy ellenségeivel önként kibéküljön; előbb meg kell kínoztatnia,
hogy erre képes legyen. E gyötrelemből meríti az új küzdelemre való erőt és
képességet. Amikor pedig a nemezis láza elérte a maga hatását, s a szegény
léleknek erőt adott egy új rendeltetésre, akkor a szellem a nemezis cellájából
egy másikba, az erőgyőjtés és üdülés cellájába lép be, melyben azután új erőt kell győjtenie a türelemre, hogy türelmesen
várjon új rendeltetésére.
Ha a szellem a nemezis kínjaiból erőt merített ahhoz a
rendíthetetlen föltevéshez, hogy soha többé a régi úton el nem indul, hanem
minden hibáját jóvá teszi, akkor új cellájában az
imádság ad neki erőt ahhoz, hogy türelemmel várja új feladatát. És ekkor a szellem imádkozik és imádkozik; elkezdi Istent és ellenségét szeretni és sóvárogva
várja azt az órát, melyben Isten megadja neki ebbeli
szándékának megvalósításához a szükséges
eszközöket. Valamint pedig előbb a bíró előtt volt és saját bőne ítélt fölötte,
most porkolábnak adatik át, ki a börtönbe kíséri őt. A börtön az új test,
melybe bezáratik, s amelyben meg kell fizetnie mindet az utolsó fillérig mindenkinek,
akinek csak adósa.
És ha jóakarata nem elég erős s gyengesége miatt az új
börtönben se fizet meg mindent, ismét ítélet elé, újból börtönbe kerül, és
addig ismétli, mígnem utolsó tartozását
is megfizette.
Ez az igazságosság.
Istennek tökéletes igazságossága. Isten ne haragszik, nem büntet
s nem bocsát meg; a bőn ítéli és küldi a börtönbe az embert, és csak ha mindent
megfizetett s ellenségei megbocsátottak neki, akkor bocsátott meg neki Isten
is, és akkor lesz igazzá Isten előtt. Ekkor ugyanis már Istennek nincs mit
megbocsátania neki, mert a bocsánatot önmaga kiérdemelte azáltal, hogy
mindenkivel szemben igazzá lett.
A bölcs Teremtő
mindent beültetett az ő teremtményeinek szellemébe; mind az ítéletet, mind a
büntetést; a jutalmazást, a boldogságot, a békét; nem kell tehát azokat
mindenkinek külön – külön adományoznia, mert hiszen ő már a teremtésnél
gondoskodott mindenről.
A nemezisnek sok fázisain kell, hogy átküzdjétek magatokat,
hogy felebarátaitok előtt igazakká legyetek és a békét, a valódi békét megtaláljátok!
És mégis vannak itt a
Földön olyan férgecskék, akik azt merészelik mondani, hogy a Teremtő nem
létezik! Mennyit kell még neked ezeken a szegényeken dolgoznod, míg olyan
erőssé teszed őket, hogy belássák gonoszságukatő! Hány
és hány testet kel még ezeknek ölteniük, míg mindent jóvá tesznek, amit vétkeztek és amíg mindazokat igazakká teszik, kik tanaik és
példáik által megtántorodtakő
És most egy fontos
dolog:
Jó annak az embernek, akit a halála után elér a nemezis! Jó neki, mert nem volt rossz ember; de
jaj annak, aki hosszú időn át bolyongani kénytelen és
sehol nyugalmat, sehol békét nem talál! Jaj
annak az embernek, aki túlvilági bolyongásaiban a nemezis kikerül; és kétszeresen jaj az ilyen szegény léleknek, mert az még a
túlvilágon is bőnt bőnre halmoz! Ezek a szegény lelkek a világ
szerencsétlenségei; ők az emberek fülbesúgói, akik mindazon szenvedélyekre
ösztönöznek, melyek a földön maguk is rabjaik voltak!
Mindenütt találhatók ilyen szellemek, ahol emberek vannak; a
házakban, az utcán, a világ minden helyén. A bőnös emberek leghőbb követőik ők
azért, mert nem mehetnek el emberi szenvedélyük nélkül, de nem lévén anyagi testük ahhoz, hogy szenvedélyeiknek hódoljanak, a hasonló szenvedélyeknek hódoló embereknél
tartózkodnak, velük élveznek.
Ezek a szegény
szellemek azok, akik az embereket megszállják és számtalan esetben a romlásba taszítják, mert attól az embertől, akiben nincs
meg a jóakarat a bőneiből való megtérésre, el sem távolíthatók!
Mert a nemezis csak
azokat a szellemeket ragadja el, akik szakítani akarnak a bőnnel!
Az ilyen szellem,
aki ki kénytelen, mint szellem bolyongani a földön, keresve
keresvén az emberek között valakit, akihez magát hozzáköthesse, hogy a régi
bőnös vágyainak hódolhasson az szenved a
legjobban, mert a büntetés, a nemezis nem éri utol.!
Ezt a szerencsétlen
szellemet aztán, mivel már akarata sincs, a természeti elemek megragadják, és
érzés nélkül, öntudat nélkül ide – oda őzik a mindenségben, mígnem a természet
viharai annyira szét nem rázzák őket, hogy megérnek a szellemi nyomorultak
menedékházára számára, hogy ott várják be a nemezist.
A lelkiismeretük
halott, éppen ezért az elemi természettörvénybe kell, hogy lesüllyedjenek, mert
már csak ez képes ismét őket életre és mozgásba serkenteni.
Ezek azok az
állapotok, melyeket vallásaitok egészen másképpen neveznek – pokolról és
tisztítótőzről beszélve nektek – pokolról, tele kínnal és gyötrelemmel, és égő tisztítótőzről,
amely megtisztítja a szegény lelkeket! Fájdalom csak a nemezisben, a tisztítótőzben
van, hol a gonosz elsöpörtetvén, a szegény lélek megtisztul. A pokolban van a
halál; a tisztítótőzben a születés; a mennyben az élet!