Emanuel Swedenborg: A szellemvilágról és az ember halál
utáni állapotáról
Swedenborg korának elismert
polihisztora, XII. Károly hadmérnöke és királyi szenátor volt. 55 éves koráig
25 kötetet publikált az ásványtan, matematika, csillagászat, anatómia és
filozófia témakörében. 1745-ben Londonban történt
élete döntő eseménye, megjelent előtte Isten küldötte és feladatként rótta rá
az egyház megújítását. A „ Menny és pokol” c.
könyvében számol be élményéiről, melynek mondanivalója véleménye szerint
tükrözi a mai szellemtan szellemvilágról alkotott megállapításait.
Részlet a könyvéből a mai kor emberének nyelvezetére
átültetve:
„Bensője szerint
minden ember szellem”
Azt, hogy az ember lényegében szellem, magam tapasztaltam,
mert velem is megesett, hogy testtől elragadtattam és
más helyre vitettem. Az ember ekkor olyan állapotba kerül, mely az alvás és az ébrenlét közötti állapot. Ebben az állapotban
minden érzék olyan éber, mint az ébrenlétkor. Mind a látás, mind a hallás és
csodálatosképpen az érzés is, finomabbá válik, mint a testi ébrenlétkor. Négyszer voltam ebben az állapotban,
amikor a testtől elragadtatunk és nem tudjuk testben
vagyunk-e vagy azonkívül. Az angyalokat és a szellemeket testük szerint láttam
és hallottam és csodálatosképpen meg is érintettem.
Kétszer, háromszor az is megmutattatott nekem, amikor a lélek egy másik helyre ragadtatik el. Egyszer
mikor egy város utcáján sétáltam, közben szellemekkel beszélgettem, így
haladtam anélkül, hogy eltévedtem volna, és ezalatt lélekben voltam és ligeteket,
folyókat palotákat, házakat és más egyebeket láttam.
Mikor már órák hosszat így voltam és amikor ismét a
testi látás érzékében voltam, észrevettem, hogy más helyen vagyok. Nagyon
csodálkoztam, olyan állapotban voltam, mint azok, akikről azt mondjuk: „őket a lélek más helyre ragadta”. Mert
amíg ez az állapot tart, nem gondolunk az útra, csak megyünk és semmiféle fáradságot nem érzünk, és olyan útra is vezettethetünk, amit
addig nem is ismertünk, anélkül, hogy eltévednénk.
Hallottam a mennyben,
hogy haláluk ideje alatt némelyek, akik a ravatalon fekszenek és még fel nem költettek, kihőlt
testükben tovább gondolkoznak, és azt tapasztalják, hogy még élnek, azzal a
különbséggel, hogy testükhöz tartozó egyetlen részecskét sem tudnak megmozdítani.
Az ember nem tud gondolkozni és akarni, hacsak
lényegi alapja (subjectum quod
substantia) erre nincs. Lényegi alap nélkül semmi nem
létezik. Tehát a hallás és látás az érzékszerv nélkül nem létezik. Így nem
létezik belső látás és belső hallás a neki
megfelelő érzékszervek nélkül.
Ebből az következik, hogy az ember szellemének, ha az a
testtől elvált, éppen úgy van alakja, és az az alak
emberi alak, érzékszervei vannak, és ezek nem a testéhez, hanem a szelleméhez
tartoznak.
Mindezt azért mondtam, hogy az értelmes embert rávezessem, hogy lényegében az ember szellem. Az
embernek van az, ami az állatoknál hiányzik, legbensője, amelybe az Isteni belefolyik, azt magához emeli,
önmagával összeköti.
Mindaz, ami Istennel összeköthető, szét nem esik, és mindaz,
ami nem összeköthető szétesik. „Az
angyaloknak és az embereknek a legbensője nevezhető az Úr bejáratának, ajtónak.
(Ímé az ajtó
előtt állok és zörgetek, ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az
ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok...akinek van
füle, hallja mit mond a lélek a gyülekezeteknek... Jel, 3/20-22.)
Hogy az ember bensője szerint szellem, azt sok tapasztalás által tudtam meg. A szellemekkel mint szellem beszéltem, és úgy is, mint testben
lévő ember, s amíg szellemként beszéltem velük, csak azt tudták, szellem
vagyok, nem tudták, hogy testem is van.
Még hozzáteszem, hogy minden ember, aki a Földön él,
szelleme szerint, habár abból semmit nem tud, szellemek társaságában van. A jók
valamely angyalok társaságában, a gonoszok valamely pokoli társaságban, és a
halál után ebbe a társaságba jutnak. Bár az ember, amíg a világban él, ebben a
társaságban nem mint szellem jelenik meg, mert
természeti módon gondolkozik, de ha a
testtől elvontan megtanul gondolkozni, akkor a szellemek ezt észreveszik.
A menny és a pokol az
emberben van
Az embernek értelme és akarata van. ...
Az, hogy az embernél az értelem és az akarat külön van választva, azért van,
hogy átalakítható lehessen. Az ember az
igazságok által alakul. ... Akaratára nézve „minden
gonoszban” születik, ezért senkinek jót nem akar, csak csupán önmagának. Aki
csupán a maga javát akarja, a gonoszságnak örül, mert minden javát, méltóságát gazdagságát magának akarja. Ettől függ
boldogsága. Hogy ez az akarás megjavuljon, átalakuljon, azért adatott meg az embernek az, hogy értelmével az igazságokat
átgondolhatja, habár azokat nem addig akarja, amíg olyanná nem lesz, hogy
azokat önmagából, vagyis szíve szerint
akarja és cselekedje. Ha ez megtörténik, akkor az ember, hitének tárgya
lesz, és amit akar, az szeretetének tárgya lesz, azaz
a hit és a szeretet ugyanúgy összekötődik benne, mint az értelem és az
akarat. Ekkor az ember az értelmével felfogott igazságokat saját szívéből,
akaratából cselekszi és amilyen mértékő ez, annyiban bírja a mennyet önmagában.
Mert a jó és az igaz összeköttetése a
menny, a gonosznak a hamissal való összeköttetése
pedig a pokol állapota. Ha a szellemembernél a jó az igazzal összekötve van, akkor
a mennybe „jut”, ha a gonosz a hamissal, akkor a pokolba „jut”, mert maga az
összeköttetés a menny illetve a pokol.
Manapság az emberek legtöbbje tud igazságokat, és értelemmel
gondolkozik felettük, de azokból semmit se cselekszik, illetve amit cselekszik,
azt csupán a gonosz iránti szeretetből és hamis hitből cselekszi.
Mi a szellemvilágő
A szellemvilágban nem lehet „szétosztott lelkőnek lenni”.
Aki, amit akar, az tisztán látszik, hiába mutat mást.
A szellemvilágban a jótól a hamisat eltávolítják, és szellemek a jóságuknak
megfelelő fokú igazságokat kapnak. A gonosztól az igazságokat elveszik és
helyettük gonoszságuknak megfelelő hamisságokat adnak.
A szellemvilágban rendkívül nagy számban vannak, mert ez a
testtől való elválása után mindenkinek az első gyülekezési helye, itt mindenkit
megvizsgálnak és előkészítenek. Tartózkodásuk itteni idejének szigorúan
meghatározott időtartama nincs. Az időtartam különbözősége a szerint van, hogy
az ember belsője mennyire felel meg a külsőjének.
Az emberek ahogy átjutnak a másik
világba, az Úr által valóban elválasztatnak.
A gonosz hajlamúak ahhoz a pokoli társasághoz kapcsolódnak, amelybe a
bennük uralkodó szeretet fokozat szerint már e világban tartoztak, a jók pedig azonnal a mennyei társasághoz kapcsolódnak. Bár a szellemek elválasztattak is, azért
ebben az első szakaszban mégis összejönnek, s ha akarják, beszélgethetnek
azokkal, akikkel a testi életben barátok vagy ismerősök voltak. Láttam,
amint egy apa hat fiával beszélt, és azt is, hogy mások rokonaikkal és
barátaikkal beszéltek. De mivel a világi életükből kifolyólag különböző
érzelmőek voltak, egymástól egy rövid idő után elválasztatnak, egymást többé
meg nem ismerik. Azért, mert akik a szellemvilágban vannak, hasonló állapotúak
a testi állapotukhoz, míg akik tovább lépnek, azaz a
mennybe vagy a pokolba kerülnek, azok felveszik „maradandó” állapotukat, amely
„uralkodó helyzetük állapotával egyenlő” és amely állapotban egyik szellem a
másikat csak a szeretet egyenlőségénél fogva ismeri. A hasonlóság összeköt, a
különbözőség elválaszt.
A szellemvilág tehát nem a menny és nem is a pokol, hanem a
kettő közötti középhely vagy középállapot.
Bármely mennyei társasághoz a belépés csak keskeny ösvényen
át vezet, a „pokoli” szférákból a kijáratok őrizve vannak, olyanok
mint valamiféle lyukak, hasadékok, amelyeken kijutni csak különleges esetekben
lehet.
Olyan a szellemvilág, mint egy sziklák közötti völgy. A
mennyei társaságokhoz vezető kapuk csak azok előtt válnak láthatóvá, akiket a
mennyre elkészítettek. A szellemvilágból valamennyi társasághoz vezet egy
bejárat. A pokolhoz vezető kapuk szintén csak azoknak tőnnek fel, akiknek oda
bemenniük kell. Olyanok, mint sötét barlangok.
Minden egyes ember két ajtó közt választhat, ugyanis két út
van, amely az ember értelmes eszéhez vezet. Egy felső vagy benső út, , amelyen az Úrtól való jó és igaz behatol, és egy alsó
vagy külső út, amelyen a gonosz és hamis hatol be. Maga az értelmes ész,
amelyhez e két út vezet, középen fekszik.
Az ember
halálból való feltámadása és az örök életbe való átvezetése
Ha az ember a természeti világban való foglalatosságait,
amelyek szellemének és a hajlamainak megfelelnek, már nem tudja tovább ellátni,
azt mondjuk, az ember meghal. Légzése és szívverése leáll. Bár mégsem hal meg,
csak a testétől elválik, csupán egyik világból a másikba megy át. Az ember a
szellem által él, a szellem az, ami az emberben gondolkodik. Ezért van az, hogy
az Igében, és ennek benső értelmében a halál a feltámadást és a további életet
jelenti. Hogy én megerősödjem abban, hogy az ember miután meghal, tovább él,
megadatott nekem, hogy mindenkivel beszélhessek, akiket testi életükben
ismertem, némelyekkel hetekig, hónapokig. ...
Az emberszellem az
elhaláskor után még egy kis ideig a testben marad, a szív teljes megnyugvásáig.
Mihelyt a szív mozgása megszőnik, az
ember felébresztetik. Ez az emberszellem testből való kivezetése és a
szellemvilágba való bevezetése. ...
Hogy a felébresztés
hogyan történik, azt nekem nemcsak megmondták, hanem élő példa által megmutatták. A tapasztalat magamon történt. A testi
érzékek tekintetében az érzéstelenség állapotában voltam, s így csaknem a halál
állapotában. A benső élet a
gondolkozással együtt mégis változatlan maradt. Azt vettem észre, hogy a test
lélegzése teljesen megszőnt, holott a benső légzés, mely a szellem lélegzése
összekapcsolódott a test gyenge lélegzésével.
A szívverés tekintetében a mennyei birodalommal közösség következett be,
mert az ember szívének ez a birodalom felel meg. Angyalok is megjelentek, néhányan
a távolban, kettő a fejhez közel. Ebben az állapotban néhány óráig voltam.
Balzsamos illatot is éreztem. Ha mennyei angyalok vannak jelen, akkor más
szellemek nem tudnak közeledni. Így tartják vissza a gonosz szellemeket is. Az
angyalok a fejnél ülnek és csendesen várnak. Gondolatokat közvetítettek felém,
amelyeket megértettem, ebből az angyalok tudják, hogy az ember szelleme olyan
állapotban van, amikor már a testből kivezethető. Gondolataikat
úgy közölték velem, hogy az arcomba tekintettek, mert a mennyben a gondolatok
közlése így történik. Azt mondták
nekem, hogy az ember szellemét a testtől
való elváláskor gondolataiban olyan sokáig tartják meg, amíg azokhoz a
gondolatokhoz vissza nem tér, amelyek azokból a hajlamokból erednek, amelyek nála a világban az általános és uralkodó hajlamok
voltak.
Megengedtetett nekem, hogy érezzem, hogy a „bensőmnek” -
amely a lelkemnek és a szellememnek is a lakhelye egyben - a testtől való
elvonása és kiszakítása milyen, és azt mondták nekem, hogy ez az Úrtól eredt és
a feltámadás is ebből származik. Ha a
szellem olyan, hogy tovább a mennyei angyalokkal érintkezni nem képes, akkor
elkívánkozik tőlük. Ekkor az Úr szellemi
birodalmából jönnek angyalok, akik megadják neki a világosság élvezetét.
Amikor az ember odaát
felébred, világosságot vagy homályosságot lát, ez különböző módon történik a
viszonyok szerint. Ezután azt éreztem, mintha az „arcból valamit kifejtenének”,
majd szellemi gondolkodás adatott nekem. Az arcból kifejtés jelképezi, hogy a
természeti gondolkodásból a szellemibe kerültem. Az angyalok ekkor arra
törekednek, hogy a felébresztettből csak szeretetre való vágy áradjon, és
mondják neki, hogy ő szellem. Mindenféle szolgálatot teljesítenek neki,
és megtanítják azokra a dolgokra, amik a másik világon vannak. Ha nem olyan szellem, aki tanulni akar, akkor
elvágyik ettől a társaságtól. Nem az angyalok hagyják el, hanem ő az
angyalokat, hisz az angyalok semmit nem kívánnak annyira, minthogy a mennybe
emelhessék. Ez számukra a legnagyobb
élvezet. Ha azonban a szellem földi
élete olyan volt, hogy a jók társaságába lenni nem tudott, akkor ezektől is elkívánkozik és ez addig ismétlődik, míg olyanokkal nem
társul, akik a világban folytatott életével teljesen megegyeznek. Ezeknél
találja meg és folytatja életét. ...
Némelyekkel
elköltözésük után 3 nappal beszéltem, és néhány olyannal is, akiket a világban
ismertem. Igen csodálkoztak azon, hogy míg testben éltek nem hittek ebben a
világban, de leginkább azon csodálkoztak, hogy az egyházon belül majdnem mindenki
ilyen hitetlenségben van. ...
Az embernek a halál
után tökéletes emberi alakja van.
Három állapot van, amelyet halála után az ember, mielőtt a
mennybe vagy a pokolba jut, átél. Az
első saját külsőjének az állapota, a második a bensője állapota, a harmadik az
előkészítés. Vannak, akik azonnal a
mennybe emeltetnek, akik már evilági életükben újjászülettek, a mennyre már e
világban elkészültek. Láttam néhány
olyant, akik a bensőjükben gonoszok, és a külsőjükben látszat szerint jók
voltak. A szellemvilágtól elkülöníttettek, és tüstént a „pokolra”
kerültek. Mindezek azonban kevesek
azokhoz képest, akik a szellemvilágban tartatnak . ...
„