Az életteher alól senki sem vonhatja ki magát, akár szegény, akár gazdag.

Isten nem tesz több terhet a vállunkra, mint amennyit elbírunk, de annyit viszont feltétlenül odapakol nekünk amennyit szükségesnek talál!

 

Mindig esélyünk van az új életre, az utolsókból lehetnek az elsők, és az elsőkből – sajnos – az utolsók is.

 

Tehát elfeledni és megsemmisíteni a múltat, a régit! Hiszen minden nap, minden óra, minden perc, amelyet a hiábavalóság világában ajándékoz nekünk Isten, új lehetőségek elé állít minket. Ez nem azt jelenti, hogy a megtörténtet meg nem megtörténté tehetjük: de ha felismerjük a rossz, bőnös, téves gondolatokat, cselekedeteket, akkor holnap már nem áll előttünk a tévedés lehetősége!

 

Minden szenvedésnek az a célja, hogy a jobbat, az igazabbat, a tökéletesebbet abba a felmart, égő sebbe, amelyet a szenvedés váj a lélekbe, átültessük, a vérkeringésbe és a lelkiismeret forrongása által meggyökeresíthessük, és ezáltal a jobbat diadalra vihessük. Ez az összes szenvedésnek magyarázata és célja.

 

Hiszen a vad fának is fáj, ha levágják a vadhajtását, felhasítják a fa héját, és a nemes fának is fáj, amikor kivágják belőle a szemet, és a vad fa hasított kérgébe beillesztik.

És ennek a mőveletnek meg kell lennie, mert lassan elérkezik a gyümölcsérés ideje, és addigra szelíd oltás eredményének meg kell lennie.

 

Így van ez az emberi életben is!

Miért keverné össze a NAGY KERTÉSZ céltalanul a jót a rosszal, miért okozna szenvedéseket azoknak, akik neki kedvesebbek, miért engedné nekik, hogy nehéz és gyötrelmes áldozatot hozzanak, amikor ők maguk természete szerint élni akarnák megérdemelt békéjüket, amikor boldogok szeretnének lenniő

 

Miért kell éppen akkor lemetszeniük a boldogság világának a fájáról, miért kell beoltani őket olyan családokba, amelyek nekik a természetük szerint nem kedvezőekő

Miért kell olyan fajba, csoportba, családba kerülniük, olyan férjhez vagy feleséghez kerülniük, akik visszaélnek szeretetükkel, bizalmukkalő

Miért kell olyan barátok és társak által körülvetetniük, akiktől a jóakaratukért csak rosszat kapnak viszonzásul, akik kigúnyolják, megcsalják őket, megháborítják lelküket, elgáncsolják őkető

 

Mindez oltás, a szemzés, a nemesítés, a javítás, a magasabbrendőséggel való elárasztás a célja az Örökkévalónak.

 

A földi élet a próbatétel ideje.

 

Mint amikor egy szülő asszony, aki nem tudja fájdalmai és gyötrelmei közt, hogy miért szenved, de amikor megszülte gyermekét elfelejtkezik a fájdalmáról, mert az öröm kárpótolja őt szenvedésiért.

 

Semmiféle szenvedés nem vész kárba, különösen nem a méltatlanul elviselt szenvedés.

Isten elrendeli kinek – kinek a maga helyét a Földön.

Mindent bizonyos célzattal tesz.

Isten előtt például utálatos a szegény kevélysége és a gazdag fösvénysége, mert mindez visszaélés Isten rendeltetésével. Nem ok nélkül kerülnek ezek a lelkek ebbe a helyzetbe!

 

Minden igaz szeretetnek a megbántása, minden szépnek és igaznak a megsemmisítése rombolás Isten kertjében és meggyalázása Isten templomának.

Bőn elvenni mások javait, de még nagyobb bőn megfosztani a hitétől, Isten iránti bizalmától!

 

Ezért egymás hitét kíméljétek, egymás meggyőződését ne bántsátok, mert ha igazabbat, jobbat, rendíthetetlenebbet, értékesebbet nem tudtok helyette adni, akkor sokkal nagyobbat vétkeztek, mint hogyha embertársaitok anyagi javait vettétek volna el.

 

­­*******

 

A földön a különböző létállapotoknak (szférák) megfelelő próbák vannak

Ezek azért vannak, hogy a szellem mindig helyes képet láthasson önmagáról.

Ezért is jó – bármilyen furcsa is ez a számunkra – a rövid lejáratú földi élet a maga gyors változásaival, eseményeinek sokoldalúságával. Ez megforgatja az ember lelkének minden

rétegét. Boldog és szerencsés az, akinek megtérése az ifjúkorban következik be.

 

*******

 

Azért kell az embernek ütközéseket elszenvednie, hogy a benne lévő hibák és tökéletlenségek napfényre kerüljenek, és a szellem minden egyes ütközésből levonhassa azokat a tanulságokat, amelyekre a továbbhaladáshoz szüksége van.

 

*******

 

A szeretet mennyei folyadék, amelyet mindig csak olyan mértékben szabad beönteni az ember világába, amennyi éppen a szükséges fejlődést biztosítja számára: mert ha a szeretet túlzásba megy, túlteng, akkor nem kedvez a jónak, hanem kedvez az emberi lélek hibázó és tévelygő természetének is, és az emberi lélekben felnő, felburjánzik a gaz, elnyomja a neme nővény fejlődésének lehetőségét.

 

Lehet látni, hogy azoknak, akik az élet napos oldalán járnak, akiknek nem kell küzdeni a falatért milyen kevés a nemesen érző lélek, és mennyi a nemes és tiszta eszméért küzdő, érző lélek a sanyargottak, a szenvedők, az elnyomottak között, akik küzdenek és dolgoznak, sőt ha kell vértanúságot és szenvednek, hogy az általuk megismert igaz eszme megvalósulhassonő

 

Mert minden tévelygéssel körülvett és beszőtt lélek az igazságot önmagától alig ismeri fel, hanem csak akkor, ha az igazságtalanság tövisei nagy és fájó sebeket szakítanak fel a lelkében!

A szeretet utáni vágy sokkal őszintébb és tisztább, egyúttal alázatosságra is nevel, hogyha a lélek a szeretetet nélkülözi, ha az nincs, ha azt nem találja, ha a kinyújtott kezével fájdalmas tapasztalatokra tesz szert, amikor meg akarja simogatni a mellette lévőt, és sima, bársonyos érintés helyett tüskés darócot talál, úgy, hogy fájdalmasan kénytelen visszahúzni a kezét.

 

Így a tévelygő lelkeknek szükségük van arra, hogy fájdalmas megtapasztalást szerezzenek, szükséges, hogy megtalálják azt a keskeny utat, amivel a nagyobbra, a tisztábbra, az igazabra juthatnak. A jó és az igaznak való vágynak szomjúságot kell ébresztenie az emberi lélekben.

 

Hiszen a spiritizmus sem más, mint az anyag porába hullott apró mennyei aranyszemcsék kikeresgélése.