Reinkarnáció a Bibliában - AsztrálFény Ezoterikus Stúdió

Kincsesbánya
Az AsztrálFény - ezotérikus parapszichológia oldalaihoz
kapcsolódó írások, olvasmányok, kivonatok,
jegyzetek, képek, stb.

Reinkarnáció a Bibliában

Erre a kincsre eddig 20938 alkalommal voltak kíváncsiak.

A keresztény egyházak kategorikusan tagadják a többszöri testetöltés lehetőségét, és persze azt a bölcseletet is, ami a reinkarnáció tanából következik. Ezzel azonban olyasmire mondanak "nem"-et, amit a Szentírás sokféleképpen állít, és amire számtalan formában utal, s aligha véletlenül, vagy ok nélkül teszi: a földi élet ismétlődéseinek éppen üdvtörténeti vonatkozásban jut kiemelkedő szerep.
Célunk, hogy fenti állításunkat kiadványunknak e rovatában igazoljuk, és rendre kimutassuk. Cikkünket tehát egy remélt sorozat elé szánjuk bevezetőnek.
A reinkarnáció a legtöbb világvallásban posztulátum. El kellene ezen gondolkodnia minden kereszténynek és zsidónak, hiszen egy az Isten - és ő az abszolút Jóság! Vajon nem azonos-e a szándéka minden emberfiávalő "Azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és az igazság ismeretére eljusson."
(I.Tim. 2,4.)
És egyedül ez fontos! - a többi emberi szőkkeblőség.
21
Ugyanakkor tagadhatatlan, hogy a földi emberek üdvözítése egy életen belül távolról sem valósul meg. Eszerint tömegesen elkárhoznánkő Vagy megsemmisíttetnénkő Csupa kizárható következtetés, mert az összes kinyilatkoztatás ugyanarról az egyetemes világethoszról szól: Isten személyválogatás nélkül szeret, és "mindeneket magához vonz". De ehhez elébb be kell tölteni Jézus parancsát: "Legyetek tökéletesek, mert a ti Mennyei Atyátok is tökéletes!" (Mt. 5,48.) Ebben áll számunkra az evolúció.
Eszerint, kedves keresztények, ha a magunk hitvallása leszőkíti a Tőle kapott kinyilatkoztatás egyetemesebb felfogását, leértékelve ezzel a mennyei Atyát is, akkor - vélhetőleg - mi magunk lettünk egy korlátolt szemlélet foglyai: vakok és rövidlátók, ha úgy tetszik.
"Az emberi lelkek alakot öltenek a földön, hogy az isteni erények útján tökéletességre jussanak." (Tao te King). A két kinyilatkoztatás lényege megegyezik, mert ugyanazon célhoz vezet.
Szembe kell néznünk a ténnyel: a teremtéskor Isten egy egész eont igénylő program elé állította az emberi nemet. (Megengedve azonban, hogy e Földön csupán kimővelésünk vastagjára kerülhet sor, - hiszen, ha nem így lenne, akkor minden generáció dúskálna itt a szentekben és "boldogokban".)
Hogyha elfogadtuk, hogy Isten e programmal a legfőbb jót akarja adni mindannyiunknak, azzal megkaptuk újraszületéseink okát is, és innentől az sem lehet kétséges, hogy a lelkeknek preegzisztenciájuk van, azaz léteztek, (léteztünk) már jóval a testetöltésünk előtt.
Erről tudnak a Kelet vallásaiban, és valaha sokfelé tudtak róla az első keresztények is. Sőt, a Krisztus előtti zsidóság előtt sem volt e dolog ismeretlen, amint azt rövidesen igazolni fogjuk.
Az 543-ban megtartott Konstantinápolyi Zsinatig a kereszténységen belül neves egyházatyák hittek a reinkarnációban országnyi hívőtáborokkal. Tehát fél évezreden keresztül!, - vagyis nagyjából addig, amíg Krisztus egyháza államvallássá nem lett, ez a gnosztikusnak is nevezett ismeret része volt a keresztény hitfelfogásnak. Ám az említett zsinaton minden további nélkül kiátkozták mindazokat, akik a lélek preegzisztenciáját és újraszületését hirdették, avagy csak vallották.
A két esemény egybeesése több mint gyanús! Nem csoda, ha a zsinati átok és kitagadás jogosultsága felől kétségeink vannak.
De maradjunk meg a magunk tárgyánál, a Szentírásban található bizonyítékok feltárásánál, elfogadva alapnak a Biblia mostani kiadásait, holott nyilvánvaló, hogy az egyes Írásokat kanonizálásuk előtt és nyelvekre fordításaik során mindent a hivatalos álláspont szellemében értelmeztek.

22
Mégis azt gondoljuk, hogy az "írástudók" ilyen értelmő beavatkozásait a bölcs isteni vezérlés egyrészt megengedte, másrészt a javunkra tudta fordítani.
Mikéntő Belátható, hogy a mélyebb hitet igénylő, ezoterikus látás az "egy akolba" kényszerített és testies vágyaktól lenyőgözött tömegnek túlontúl "kemény eledel". Nekik, mivel még az evilág csábításaihoz és gyönyöreihez teljes szívvel ragaszkodtak, eszükben sem volt átmenni a "szoros kapun" és a "keskeny útra" térni.
Tehát "magasabb szempontból" a kereszténység olcsó változatára volt/van igényük. Szükségképp rejtve marad előttük a "gnózis" és minden szent misztérium, - de az arra érett lelkek ugyanott megtalálhatják. "Akiknek - már - szemük van a látásra és fülük a hallásra". Ezért állítjuk, hogy Bibliánk ebben a mai állapotában is Szent - írás. Az emberi machinációk sem árthattak neki. Egyaránt alkalmas mind a földhözragadt, mind a szabadabb szellemő embereket az életszentség felé vezetni. De akadnak hátrányai is: többeket visszatartanak a hittől az összefüggéstelenségek, a beszőkített horizont!
A szellemi horizont felvillantására alkalmas lehet a 'tékozló fiú' szimbolikus története. Ez a kozmikus nagyságrendő példázat kifejezi az egész emberi nem ősi útvesztését, - de a hazatalálását is. Mi hagytuk el valaha az atyai házat, és nekünk kell visszatalálnunk, - helyreállítván általa a hajdan volt Egységet.
Ismeretes előttünk, hogy amikor a hőtlen fiú közeledett, az atyja elébe szaladt, magához ölelte, megcsókolta és így szólt: "Hozzátok a legszebb ruhát és adjátok rá... íme, ez az én fiam meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott..." (Lk. 15,11.)
Az "Unió Misztika" megvalósítása egyben a világ végső értelme!
Egy hosszú eonra szól ez a program. Nem teljesül, mert nem is teljesülhet egyetlen kurta élet sanszai alapján. Hiszen rendkívüli mértékben különbözőek az egyes emberek esélyei és képességei!
Egyetlenegy élet esetén a fiak rendre és tömegével kárhoznának el. Feladhatná a Teremtő az akaratátő Lehet igazságtalanő Az egyenlőtlen adottságok szentesítésével, nemde, maga gáncsolná el hazatérésünket!
Ezt a sajnálatosan ránk erőltetett korcs világképet az ember a fejlődésnek egy fokát elérve, bár keserves belső konfliktusok árán, fokozatosan elveti. Mert ellentmond mindannak, amit Istenről tud és megtapasztalt.
De most lássuk, a többszöri életnek miféle esetei és bizonyítékai vannak a Szentírásban.
Mondottuk: a lélek visszatérése a földre a zsidóság előtt nem volt ismeretlen. Bizonysága e tudásnak a "Hét mártírhalált vállaló testvér" története a Makkabeusok könyvében:
23

"Tagjaimat az égtől kaptam az ő akaratából, ezért nem bánkódom miattuk. Tőle remélem, hogy majd újra visszakapom" - mondja az egyik.
Az anya így bátorítja a többi fiát:
" Nem én ajándékoztam néktek a lelket és az életet, hanem a mindenség Teremtője... irgalmában visszaadja nektek a lelket és az életet." (2Makk.7,9-29.)
Az alábbi párbeszédből kiderül, hogy Krisztus és a tanítványok evidenciaként ismerik a megholtak visszatérését valamilyen új személyiségben. Sőt, ezt a papság, valamint sok egyszerő ember is tudta:
- Jézus megkérdezte a tanítványait:
"Kinek mondanak engem az emberekő" ők pedig felelének:
"Némelyek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, némelyek pedig Jeremiásnak, vagy egynek a próféták közül." (Mt. 16,13-14.)
Jézus kérdése és a kapott válasz elképzelhetetlen ott, ahol a reinkarnációban, s ezen belül a próféták visszatérésében nem hisznek. Az egész társadalom érintve van ebben, beleértve a királyi udvart is.
"Meghallá pedig Heródes...amik ő általa történtek- és zavarban volt, mivelhogy némelyek azt mondták, hogy János támadt fel a halálból; némelyek pedig, hogy Illés jelent meg; mások meg, hogy a régi próféták közül támadt fel valamelyik." (Luk. 9,7.)
Hasonló találgatás tapasztalható Keresztelő János felől. A tanítványok kérdik Jézustól:
- Miért mondják tehát az írástudók, hogy előbb Illésnek kell eljőnieő
Jézus pedig felelvén mondá nékik: "Illés, bizony, eljő előbb, és mindent helyreállít. De mondom néktek: Illés immár eljött, és nem ismerék meg őt, ... Ekkor megértették a tanítványok, hogy Keresztelő Jánosról szóla nékik." (Mt. 17,10-13.)
Erre a misztériumra Jézus más esetben is utalt:
"Bizony mondom néktek: az asszonyoktól születettek között nem támadott nagyobb Keresztelő Jánosnál..., ha be akarjátok venni: Illés ő, aki eljövendő vala." (Mt. 11,11. és 14.)
Lényünk lényege már odaát létezett. Különben miként mondaná az Úr Jeremiásnak:
"Mielőtt az anyaméhben megalkottalak, már ismertelek,... prófétának rendeltelek a népek közé" (Jer. 1,5.)
De ne gondoljuk, hogy csak a próféták a kivételezettek! Hiszen ők éppen az "elveszett bárányok" után küldettek, mert inkább a "bőnösöknek" van szükségük az új testetöltésekre.
Láttak egy születésétől vak embert. És kérdezték őt a tanítványai:
24

"Mester, ki vétkezett, ez-é vagy ennek szülei, hogy vakon születettő"
(Ján 9,1-2.)
Hogyan születhet valaki a saját vétke miatt vakon (vagy nyomoréknak)ő Csakis az esetben, ha már korábban itt járt. - Hogyha már élt itt, vétkezhetett. A tanítványok ennek tudatában érdeklődtek. Hiszen: "Ki miben vétkezik, abban bőnhődik. "Amit vet az ember, azt is aratja. (Gal. 6,7.)
A Bölcsességek könyvében valaki így dicsekszik. "Mivel jó voltam, jutottam tiszta testhez". (8,20.) Habár sokféle okból adódhat ez másképp, de most számunkra a visszatérésre utaló példa a fontos.
Ezékiel ezt prófétálta: "Ki-ki vétke miatt... útjok szerint cselekszem velük, ítéletük szerint ítélem meg őket ". (7,16 és 27.) Amiként meg van írva, hogy "Ne ölj!" , mert "aki fegyverrel öl, fegyver által vész el." A reinkarnációról nem tudva, mindez csupa cáfolható és üres fenyegetés lenne.
Isten igazságos! Miként jöhetnek akkor háborúk, fogságok és csapások egész társadalmakra (gyermekekre is!) a megelőző nemzedékek bőnei miattő Tény azonban, hogy a bőnök generációkon át ismétlődnek! - hiszen általában igaz, hogy "az alma nem esik messze a fájától". Péter apostol erről ezt mondja: "Atyáitok bálványain voltak szemeitek ... Nemde a ti atyáitok módjára fertéztetitek meg magatokat, az ő utálatosságaik szerint..." (II.Pét. 3,9.)
Már kezdetben kihirdette Izraelnek az Úr: "megbüntetem az atyák vétkét a fiakban, harmad - és negyedíziglen. (II.Móz. 20,5.) Tudvalévő, hogy lehetséges újraszületni már a harmadik- vagy a negyedik generációban is.
Amikor jön az eszméltető balsors, az ember hajlamos bőnbakot keresni, s gyakran az ősökre mutogat. Ezékiellel üzeni az így lázadozóknak az Úr:
"Mi dolog, hogy ezt a közbeszédet szokták mondani Izrael földjén: 'Az atyák ették meg az egrest, és a fiak foga vásott meg beleő' Élek én, - ezt mondja az Úr Isten...Amely lélek vétkezik, annak kell meghalnia: a fiú ne viselje az apja vétkét, az igazon legyen az ő igazsága és a gonoszon az ő gonoszsága."(18, 2-4 és 20.)
Ugyanezt állította Jeremiás próféta is:
"Azt mondják: az atyák ették meg az egrest, és a fiak foga vásott bele.
Sőt, inkább ki-ki a maga gonoszságáért hal meg: Minden embernek, aki megeszi az egrest, tulajdon foga vásik bele." (Jer. 31,29-30.)
A fiak szinte ugyanazokban vétkesek ma, amiben tegnap az atyák! Miként egy misztikus mondotta: "Önmagunk ősei vagyunk". Ha ezt nem vesszük számításba, akkor Ezékiel, Jeremiás és a többi próféta szava üres locsogás.
Tehát ki-ki önmagáért felel, ennél fogva önmagát okolhatja bajaiért. (Noha a rendszer sokkal finomabban mőködik, mert az Úr kijelenti:
25
"Enyém a bosszúállás!" (vagyis ti azzal ne törődjetek!), másfelől: "féltőn szerető", sok mindent elenged, megbocsát és gyakran ad haladékot.
Erre a csodálatos égi rendre Pál apostol ekként világít rá:"... amikor ítéltetünk, az Úrtól taníttatunk." (I.Kor. 11,32.) vagyis ami a tetteinkért kijár, azt odafent a javunkra akarják fordítani.
Az ember gyakran reklamál: "Mi az oka, hogy a gonoszok élnek, vénséget érnek, sőt még meg is gyarapodnakő" - kesereg Jób (21,7.); "Miért szerencsés a bőnösök sorsaő Miért boldogulnak mind, akik csalárdul élnekő" - lázadozik Jeremiás. (12,1.) Még ők is!
Bizony, a nyomorúságba került és a fájdalmakat elszenvedő ember feljajdul, ami érthető, s hogyha mások miatt, gyermekéért, családjáért, népéért, hazájáért teszi, akkor az ő indulata mondhatni: nemes, - de a karma és a kegyelem közvetítői jól tudják, mit, miért, - nekünk pedig csak ritkán adatik meg a felismerés.
Kibontakozásunk és visszatérésünk az Abszolútumba igen hosszú evolúciós folyamat. Mindvégig érvényben van eközben a szabad akarat, - és mert sokáig tévelygünk, megkapjuk cserébe a rossz döntések és a hibás magatartásaink következményeit. Vagyis azt aratjuk, amit vetettünk.
"Nem késik el az ígérettel az Úr, mint némelyek késedelemnek tartják, hanem hosszan tőr érettünk, nem akarván, hogy némelyek elvesszenek." - tanítja Péter apostol. (II.Pét. 3,9.) A visszafizetés módjáról nemcsak igazság szerint, hanem bölcs pedagógiával is gondoskodik : "Én ölök és én elevenítek, én sebesítek, és én gyógyítok..." (V.Móz. 32,39.)
- Mert ismerjük azt, aki így szólt: "Enyém a bosszúállás" - emlékeztet rá Pál apostol is.
Determinizmuső De hiszen szabadon vetettünk!
"Aki igazságtalanságot vet, szerencsétlenséget arat." - hangzik a Példabeszédekben (22,8.); "Istentelenséget szántottatok, álnokságot arattatok." - figyelmeztet Hóseás. (10,13.) Jézus is sokszor utalt a törvényre ekként: "Amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek néktek, sőt ráadást adnak, akik halljátok." (Mk. 4,24.)
A forgószínpad sohasem áll le!
A Gondviselés a reinkarnáción keresztül rendezi számláinkat, és e rendezéshez gyakran egy az előzővel ellenkező élethelyzetet teremt. Efféle fordulatokról értesít - virágnyelven - egy másik próféta:
- Hiszen mindentudó Isten az Úr, és a tetteket ő méri le.
A hősök íja összetörik, - és az elesettek erőt öveznek fel.
A jóllakottak elszegődnek kenyérért, - de akik éheznek, ünnepelnek.
Hetet szül, aki meddő volt, - és gyászol, akinek sok fia volt. [mert]
az Úr megöl és megelevenít, sírba visz, és felhoz onnét.
Az Úr tesz szegénnyé és gazdaggá, ő aláz meg és magasztal fel...
(I.Sám. 2,3-6.) 26
Milyen egyértelmő utalások ezek az isteni igazságszolgáltatás módjára! És hogy összecseng a Prédikátorok könyvében olvashatókkal is!
"Meg van az is szabva, mi lesz az emberből, és így nem szállhat perbe azzal, aki hatalmasabb nála....Vajon ki tudja, mi válik javára életében az embernekő Ezért nem szállhat perbe az ember azzal, aki fölötte áll." (6,10 és 12.)
Sorsainkat önmagunk determináljuk, - de azokban gondos kezek mindig a javunkat munkálják. Ézsaiás által napnál világosabban hangzik Isten üzenete:
"Életre kelnek halottaid, föltámadnak a holttestek! Serkenjetek föl és énekeljetek, akik a porban lakoztok..., mert a föld visszaadja az árnyakat." (Ézs. 26,19.) "Távol legyen Istentől a gonoszság, és a Mindenhatótól az álnokság! Sőt, inkább, amint cselekszik az ember, úgy fizet neki, és ki-ki az ő útja szerint találja meg, amit keres" - állítja Jób. De mondhatná-e, ha nem ismerné az okkult összefüggésekető Jób és társai tisztában vannak a "fizetség" mikéntjével.
Elihu ekképp igazítja el az elkeseredett Jóbot:
(Az ember)"lelke közelget a sírhoz, s élete a halál angyalaihoz...
és az Isten könyörül rajta... akkor teste fiatal,
erőtől duzzad, újra kezdi ifjúságának napjait...
mindezt kétszer, háromszor is megteszi Isten az emberrel,
hogy visszahozza a sírból." (Jób 33,20-30.)
Végezetül a bibliai bizonyítékok sokaságából emeljük ki még Jézus talentumokról szóló példázatát. Ebben az előbbiekhez képest alapjában más az újraszületés oka. Itt nem a megtéretlen ember bőnei és azok okozatai teszik indokolttá az új testetöltést, hiszen olyanokról van szó, akik már Istennek szolgálnak.
Egy "úr", mielőtt elutaznék, talentumokat oszt szét szolgái között, utasítva őket, hogy értékesítsék azokat. Amikor pedig hazatér, mindenkitől számon kéri a hasznot. (Logikus, hogy erre a földi életút végén kerül sor.)
Az egyik szolga így szólt:
"Uram, öt talentumot adtál, íme más öt talentumot nyertem azokon".
Az ő ura pedig mondá néki: "Jól vagyon, jó és hő szolgám, kevesen voltál hő, sokra bízatol ezután."
Egy másik a két talentumát duplázta meg, s az ura őt is megdicsérte: "Kevesen voltál hő, sokra bízatol ezután."
Egy szolga azonban elásta az ő egyetlen talentumát, hogy el ne vesszen, és vissza tudja adni az urának. Vagyis nem értékesítette:
"Az ő ura pedig mondá a szolgáinak: vegyétek el tőle a talentumot, és adjátok annak, akinek tíz talentuma van. Mert mindenkinek, akinek van, adatik és megszaporíttatik, akinek pedig nincsen, attól elvétetik az is, amije
27
van." (Mt. 25,20-29.) Ketten, akik méltónak bizonyultak a szolgálatra, szinte mérhetően lépnek előbbre: "Sokra bízatol ezután". Világos, hogy itt egy az előzőnél nagyobb feladatra történik utalás!
A harmadik azonban "haszontalannak" és ezzel méltatlannak bizonyult, ekként ő elveszítette a szolga státusát. Mint érdemtelen visszazuhant egy előző "külső sötétségbe". (Már nem rendelkezik a szolgálathoz szükséges világossággal, előbbi rangját újból vissza kell szereznie.)
Az epizód szereplői nyilvánvalóan új életlehetőséget fognak kapni, ezt a példabeszéd alapján lehetetlen nem felismerni.
De a küldetést betöltő "szolgák" már Krisztus "barátai".

A csontok megelevenednek

A Szentírás számtalan helyen és formában igazolja a többszöri életet, de e bizonyítékok többnyire közvetettek és ráutalók. Az elfogadáshoz tehát egyrészt érett tudatra, másrészt vallási dogmáktól szabad lelkületre van szükség, s akinél e kettő valamelyike hiányzik, az valóban nem találja kellőképp bizonyítottnak, még akkor sem, ha az ige - úgymond - önmagáért beszél.
Egy érett tudatú és lélekben szabad egyén számára azonban a reinkarnáció az élet normális rendje, és azt ő a Biblia történéseiben, eszmei és erkölcsi mondanivalóiban rögtön felismeri. Ilyeténképp fel tudja magában oldani azt a súlyos ellentmondást, ami a keresztény egyházak teológiájában Isten végtelen jósága és a földre született fiak kiáltó esélyegyenlőtlensége között feszül. Tudja, hogy az "igazságtalanság" látszat, fatális tévedés, - mivel ismeri az emberi lét mélyebb okait és a tágabb összefüggéseket.
Egyetlen életet feltételezve az emberi sorsok, lehetőségek és képességek kirívó különbségei egyenesen tagadják a világ erkölcsi rendjét; - miközben a vallási dogma kegyelmes Istenről beszél, ugyanakkor örök kárhozatot helyez kilátásba minden bőnösnek. Az ember ezt hallva csak vakbuzgó hivő, vagy az atesita lehet.
A tantétel rangjára emelt világ-rendetlenség Istenre nézve is dehonesztáló. Tehát neki is tartozunk azzal, hogy feladjuk a hozzá méltatlan világfelfogást, és döntsünk az egyébként kéznél lévő jobb mellett. A kereszténység alapjában ilyen. Csak hántsuk le róla a beszőkítő dogmát, és máris a végtelenbe tágul.
Némi tárgyilagosság is elég, hogy belássuk: ha a többszöri életet a világrendbe iktatjuk, azonnal kitőnik a hiányolt erkölcsi rend. A botránykő semmivé lesz, mert a helyébe kerül a többszöri élet, mint az igazság és a Törvény teljesülésének rendező elve. Így minden normális és áttekinthető, - míg nélküle minden borul. Akkor nagyságrendekkel rossz a mércénk. "Kispályás". Holott: "A mindenséggel mérd magad" - mondja a költő is, hiszen te egy antropokozmikus szellemlény vagy. Bár a földi lét színpadán játszott szerepeink ideigvalók, - de azért távolról sem szorítkozhatunk egyetlen fellépésre.
"Legyetek tökéletesek!" - mondotta Jézus. Tehát hivatásunk a fejlődés, és ez a mi visszatéréseink elvi oka. Itt kell bejárni a fejlődési pálya olykor poklokkal felérő szakaszait, s mindaddig így lesz, amíg énünk egoista és anyagias, amíg durva bőnökre vagyunk képesek. Ez pedig a gyakorlati ok. Csak egy gyógyult lélek emelkedhet magasabb szellemi régiókba.
A bőnök kiegyenlítése a Törvény értelmében a tálió. A zsidóknak Mózes, más népeknek valaki más adta, de odafentről. Így szól: "szemet szemért, fogat fogért", - továbbá: sebet sebért, életet életért, stb.

De hát igaz-e a Törvényő Utolérheti-e a bőnöstő (Aki gyakran ismeretlen marad, vagy túl hatalmas ahhoz, hogy a kisember elégtételt kaphasson.) Másrészt az Úr fenntartja a jogát a büntetésre: "Enyém a bosszúállás!" "Mindeniteket az ő útai szerint ítélem" (Ez.18,30.); "Ki-ki az ő bőnei miatt haljon meg." (V.Móz.24,16.)
Csakhogy nem látható a teljesedés!
- Erre van a pokol. - "világosít fel" a vallás.
A bőn és a bőnhődés problémája a nagy vízválasztó: csak aki a többszöri élet szükségszerőségét felismerte, az érti egészen, hogyan teljesül a Törvény, hiszen látjuk, nélküle kifejezetten zavaros, mert önmagának ellentmondó.
Vegyünk néhány konkrét példát:
A próféták is számtalanszor hivatkoznak a tálióra: "Amely lélek vétkezik, annak kell meghalnia". (Ez. 24,14.); "Aki álnokságot vet, bajt arat" (Péld.22.8); "Istentelenséget szántottatok, álnokságot arattok." (Hós 10,13.); "Amint cselekszik az ember, úgy fizet neki a Mindenható, és ki-ki az ő útja szerint találja meg, amit keres." (Jób 33,11.) Többnyire hiányzik a teljesülés. Avagy a pokolő
Krisztus így hivatkozik Mózesre: "aki fegyverrel öl, fegyver által hal meg"; (Mt.26,52;) Pál apostol hasonlóképp: "Amit vet az ember, azt is aratja." (Gal.6,7.) És mit kezdjünk János konkrét kijelentésévelő "Ha valaki fogságba visz mást, ő is fogságba megy, ha valaki karddal öl, karddal kell megöletnie." (Jel.13,10.)
Csupa üres szófia, - ha nincs újbóli élet! Hiszen tények tömege bizonyítja: nem mindig hal meg a gyilkos fegyver által, és nem megy fogságra az, aki mást odahurcolt. Vagyis elmarad a konkrét és a kifejezetten földi élethez szabott következmény.
Ez a való. Eszerint a való tagadni látszik a Törvényt.
Úgy - meglehet - nincs is Törvényő! Sem Törvényhozóő! Mily csodálatosan disztingvál a költő, amidőn így figyelmeztet: "az igazat mondd, ne csak a valódit, a fényt, amelytől világol agyunk." (József A.) Igen, barátaim, az igaz túlmutat a valón. Hogyha látjuk.
Mert a mózesi Törvény - és mind a többi felsorolt ige - csupa féligazság, ha csak egy életben, - a valóban - gondolkodunk, ugyanakkor megáll, ha ismerjük a több élet, a folyamatos születések összefüggéseit. Így lesz a valóból igaz! "Én vagyok az Úr, aki irgalmasságot, jogot és igazságot teremtek a földön." (Jer. 9,23.)
A tálió, vagyis a megfizetés, a "karma urainak" a közremőködésével valósul meg: rejtetten, körültekintően és egészen bizonyosan.
Milyen világosan beszél erről Sámuel próféta is:
"Az Úr öl és elevenít, sírba visz és visszahoz ... szegénnyé tesz és gazdagít ... megaláz és fel is magasztal - felemeli a porból a szegényt - és a sárból kihozza a szőkölködőt, hogy ültesse hatalmasok mellé..." (I.Sám2,6-8.)
És mennyire más az akusztikájuk Krisztus híres ígéreteinek és "jaj" kiáltás-ainak, ha a földi létet életek sorának tekintjük: "Boldogok, akik most éheznek, mert majd megelégíttetnek!"; "Boldogok, akik sírnak, mert nevetni fognak!";

"Jaj néktek, akik beteltetek, mert éhezni fogtok!" ;"Jaj néktek, akik most nevettek, mert sírni fogtok." (Lukács ev. 6. fej.)
A farizeusok és írástudók múltbéli magatartásaira így utal Jézus: "Jaj néktek ..., akik ezt mondjátok: Ha a mi atyáink idejében éltünk volna nem lettünk volna bőntársaik a próféták vérében. - Magatok ellen tesztek bizonyságot!" (Mt. 23,29-31.) ők voltak azok is.
Tudjuk, több dimenziója létezik a Szentírásunkban mindennek, és vannak más összefüggések is, de a Törvény legdurvább vetülete a tálió. Ahogy Jeremiás és Ezékiel is erre utaltak, amikor leleplezik a zsidók téves szólását: "az atyák ették meg az egrest, és a fiak foga vásik bele." (Jer,31,30.) - sokszor ágál így az ember, s a valóval mentegetve magát. A látszat azonban féligazság, s mint ilyen cáfolja az igazságot. Csakhogy - intenek a próféták - : "az atyák foga vásik bele!"
Reinkarnáció nélkül, barátaim, sem az üdvterv, sem az Írásban beígért igazságszolgáltatás nem teljesül. Ahogyan Pál apostol is emlékeztet rá: "Ismerjük azt, aki így szólt: Enyém a bosszúállás, én megfizetek... (Zsid. 10,30.)
Szolón, a törvényhozó görög bölcs is (Kr.e. 640-560) az előzőekhez hasonlóan verselte meg a "vetés és aratás", az isteni megfizetés rendjét:
"Így jön a megtorlás Zeusztól, de nem emberi módon
nem mindenkire sújt hirtelen indulata,
ámde nem is feled el senkit, kinek álnok a lelke,
vagy mindjárt vagy utóbb, mind ami bőn, kiderül.
Lesz, aki azonnal bőnhődik, lesz majd, ki sokára,
lesz, ki megmenekül, sorsa reá se talál,
mégis, visszajön újra s eléri utóbb a fizetség
ártatlan fiait s gyermeke gyermekeit."
(A múzsákhoz. Ford: Devecseri Gábor)

A görögöknél ezt a megfizetést ráadásul ötödíziglenig ígéri Zeus törvénye, vagyis, amikor "visszajön újra".
Elképesztő, hogy az Egyházak inkább az örök kárhozat dogmát vallják, mintsem elfogadnák azt, amit a Biblia az igazságtételről expressis verbis kijelent. Nem hajlandók tudomásul venni, hogy a film folytatódik.
Istennél természetesen nem "bosszúról", hanem szeretetről szól a történet. Ám a Törvény alatt lévőknek a következményekből kell megtanulniuk legalább az ábécét: az elhajított bumeráng mindig visszazuhan az elhajítójára, - de nem tudni milyen irányból.
Vegyünk egy kézenfekvő példát a "vetés és aratás" metafora megvilágítására: Hogyha mi, - mai "atyák" - elrontjuk, és súlyosan károsítjuk magunk körül a környezetet, akkor holnap majd az általunk tönkretett természetbe kell beleszületnünk, - és megtanuljuk azt sokkal jobban becsülni és gondozni. Vagyis; "a mi fogunk vásik bele".

A valóság a rövidlátók realitása, - tükrében csak olykor látszik teljesülni a Rend, vagy az Igazság. De a keresztény papok mégis olyan vehemenciával utasítják el a többszöri életet, mintha az jelentené a főveszélyt a hitre nézve, holott így éppen ők teszik a teológiájukat hiteltelenné, sőt: az istentagadók számára éppen ők kínálnak tálcán hit-ellenes érveket.
Jól szemlélteti az "örök visszatérés" törvényszerőségét Ezékiel próféta látomása egy elszáradt csontmezőn. Ime, a közkinccsé tett isteni pedagógia: (37, 1-10.)
Egy völgybe érkezett, amit fehérlő emberi csontok borítottak. Isten megkérdezte emberét: életre kelhetnek-e még ezek a csontokő
- Te tudod, Uram! - válaszolta Ezékiel. Nem hinném, hogy tudatlan, vagy bizonytalan volt felőle, sokkal inkább megrendült és alázatos, mint bárki más lenne Isten jelenlétében. Isten csupán a kézenfekvő tényre, az élet folytonosságára kívánta ráirányítani a figyelmet. Az életrekelés lehetséges, még csak nem is "csoda"; egyenesen Isten üdvtervéből következő szükségszerőség.
Jahve utasította szolgáját, hogy prófétáljon a csontoknak, és igérje meg nekik, hogy "hús és élet adatik" számukra. Ezékiel úgy is tett, és víziójában látta, ahogy a csontok nagy zörgéssel ismét összerendeződnek, majd életnek lehellete áradt rájuk és hatalmas embersereggé lettek.
A látomás egy lenyőgöző tanítás. Ha van készség hozzá és nyitott fülek.
De hagyja-e magát lenyőgözni és meggyőzni a becsontosodott gondolkodáső Inkább választják a naiv magyarázkodást. Emlékeztet a dolog Nikodémus és Krisztus beszélgetésére: "Mi módon születhet az ember, ha vénő Vajon bemehet-e még egyszer az ő anyjának a méhébeő" (Jn. 3,4) "Te Izráel tanítója vagy és nem tudodő" - csodálkozik Krisztus.
Ugyan miért gondolnánk, hogy Ezékiel csak a csontokhoz beszéltő Vajon ne lettek volna odarendelve e jelenéshez azok a lelkek, akikhez valaha a csontok tartoztakő Természetesen nem a csontok, hanem a valaha elhunytak lelkei kaptak az új életre ígéretet! Az Úr így utasítja Ezékielt: "menj és prófétálj nekik, mondván: Én felnyitom sírjaitokat, és kihozlak sírjaitokból ...." (14.v.)
És önként adódik egy párhuzam: Jézus kereszthalála után prédikált azoknak a lelkeknek, akik " még a Noé ideje előtt éltek". Vajon nem ugyanezt a vigaszt és örömöt hirdette meg nekikő Mi mást, ha nem a lelki sírokból való a szabadulás jó hírétő Imé, megnyitottam előttetek az utat: - "Ha én felmentem az Atyához, mindeneket magamhoz vonzok." Pál apostol ugyanezt tanúsítja: "Ha hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadott, az is bizonyos, hogy Isten az elhúnytakat is előhozza." (1Thess. 4, 14.)
A "jó hír" már nem a Törvényből, hanem a Kegyelemből adatott igazság. Tisztán kell látnunk: a reinkarnáció nem spiritiszta vesszőparipa, és nem a lét célja, hanem eszköz, amely a Célba segít. A Törvény, a "szemet szemért" kényszere és
nyomorgatása, végül elvezet egy alapvető metamorfózishoz: "szükség néktek újonnan (értsd: mássá) születnetek." (Jn. 3,7.)
Ez egy új korszak nyitánya. Innentől a Törvény értelme magasztosabb: "Ne fizessetek a gonoszért gonosszal, vagy gyalázkodásért gyalázkodással, hanem ellenkezőleg: mondjatok áldást..."; "Krisztus szenvedett értetek, és példát hagyott rátok, hogy az ő nyomdokait kövessétek: amikor gyalázták, nem viszonozta a gyalázást, amikor szenvedett nem fenyegetőzött, hanem rábízta ezt arra, aki igazságosan ítél." (I.Pét.2,1 és 3,9.)
Aki ebbe a szellemi korszakba belépett, attól az Úr, mint Jeremiástól, időnként megkérdi: "Kit küldjek elő" - és a benne lévő szeretet okán ugyanúgy felel, mint a próféta: "Íme, Uram, küldj el engemet."
A reinkarnációról a Bibliában ezúttal ennyit. Mindenki maga dönt és választ: elég számára a való, avagy többre, az igaz megismerésére vágyik.

Újra- vagy újjászületéső

A címben feltett kérdés sok esetben valóságos világnézeti frontvonalat képez a keresztény vallások és a szellemtan egyes hívei között. Sajnos. Mert ez az "állóháború" ilyenformán a rész igazságokhoz (és tévedésekhez) való makacs ragaszkodás iskolapéldája lett: a felek, miközben abszolutizálják az egyiket, hajlamosak élesen elhatárolódni a másik, ám ugyanolyan fontostól.
A kérdés tehát eleve és szándékoltan rossz, hiszen a vagy-vagy kötőszó két dolog közötti választást szorgalmaz, mivel az egyiket jónak, a másikat padig rossznak ítéli, holott - ez esetben - szorosan összetartozó fogalmakról van szó tehát nem a vagy-vagy, hanem az is-is a helyénvaló. Az értelmezési háborúnak egyik gyakori helye Jézus beszélgetése Nikodémussal: (János 3,3.), ahol Jézus ezt mondja: "Ha valaki újra (ill.: újonnan) nem születik, nem láthatja az Isten országát." Ideje lenne e tekintetben tisztán látni és feladni makacs balhiedelmeinket. Keressük meg hát az együtt szellemében az összhangzó választ!
Az első komponens, tehát az újra-születés, amely szinte "vörös posztó" sok keresztény hívő szemében, mivel a reinkarnációra utal, pedig az, miként a szellemekben való hit és a "megfizetési törvény" (karma), az emberiség ősi vallási öröksége, beleértve az ókori Európát is.
"Amit vet az ember, azt is aratja" - írja Pál apostol a Galáciabeliekhez. (6,7.)
"Az ember lelke visszajön a földre, hogy learassa azt, amit elvetett", - mondotta Buddha.
A 'vetés és aratás' tapasztalati tudás: minden okot követ egy megfelelő okozat. Ha ezt morálisan is elengedhetetlen valóságnak, vagyis isteni igazságtételnek tekintjük, akkor értelem szerint hinnünk kell a reinkarnációban is.
Ezen a tapasztalati tudáson nyugszik a kármahit, ami viszont átvezet a lélek újbóli testetöltéseinek a felismeréséhez. Krisztus így figyelmeztette tanítványát, Pétert: "Tedd helyére szablyádat, mert akik fegyvert fognak, fegyverrel kell veszniük. " (Mt.26,52.)
E megfizetési törvényre a Biblia sokféleképpen utal: "Ha valaki fogságba visz mást, ő is fogságba megy"' (Jel.13,10.) "Aki embervért ont, annak vére ember által ontassék ki!" stb. Ehhez tudni kellett a lélekvándorlásról, hiszen a törvény szava és ígérete ugyanazon életben általában nem teljesül, ezzel szemben gyakran történnek az ember életében olyan sorscsapások, amelyek egyébként szörnyő igazságtalanságoknak és értelmetleneknek tőnnek.
Az "életért életet, szemet szemért, fogat fogért, kezet kézért, lábat lábért..." mózesi törvény az ókor több birodalmában is alkalmazott büntetési gyakorlat volt, s a jogban a "lex talionis" nevet kapta. Csakhogy ez a földi igazságszolgáltatásban sohasem mőködött hiánytalanul, hiszen mindig voltak "ismeretlen tettesek" és kivételek (például háborúk esetén), márpedig Jézus egy pontosan mőködő igazságtételre utal: "Amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek néktek is." (Lk.6,38.)

S akkor felvetődik a kérdés: mikorő
Az okkult világrend valósulását az ember csak hittel és sejtve követheti. Különben lázong ellene, mert kívánja és látni szeretné a bőnhődést, - ha másokról van szó. Még Jeremiás próféta is panaszolja: "Miért szerencsés a búnősök sorsaő Miért boldogulnak mind, akik csalárdul élnekő" (12,1.) Jób hasonlóképp: "Mi a oka, hogy a gonoszok élnek, vénséget érnek, sőt, még meg is gyarapodnakő" (21,7.)
De "Isten malmai lassan őrölnek". Kötelező feltételezni egy másik életet, amelyben az okozat utótér, s az elhajított bumeráng megtalálja gazdáját.
- Nem úgy van! - érvelnek a keresztény papok - erre való a túlvilági bőnhődés, sőt az "örök kárhozat." Csakhogy ez távol álI az isteni jóságtól, igazságosságtól és értelemtől. "Odaát" megfizetni a tartozásokatő - hiszen a megcsalatás, kifosztatás, hamis tanúzás, rágalmazás, a hatalmi visszaélések, megcsonkítások stb. keserveit igazán csak akkor tanuljuk meg szívből elutasítani, ha ezeket a magunk bőrén is tapasztaltuk!
Csak a tapasztalás szolgálja hatékonyan fejlődésünket. A tálió·törvény nagyon is konkrét, vagyis a tettekhez hasonló fizetséget helyez kilátásba, amihez újra kell sok esetben születni, s innentől kezdve értelmet nyer az is, hogy miért lettünk egy balesetnek "vétlen" elszenvedői vagy egy háború "ártatlan" áldozatai.
"Isten nem személyválogató" - mondja Mózes. Hogyhogyő - kérdi a balga, látva a kirívó különbségeket az emberi sorsok között. Az értelmes pedig tudja: a többszöri életet kötelező figyelembe venni. "Enyém a bosszúállás és megfizetés… ...én ölök és én elevenítek, én sebesítek és én gyógyítok." (I.Móz.9,6. és II.Móz. 21,24.) Mint láthatjuk, Jahve magára vállalja az igazságtevést.
Keleten ugyanez évezredek óta benne él a köztudatban. "A jósors és a balsors az emberek lelki mivolta szerint alakul." Ez a kárma-tan. De látjuk, Jahve ígéretében is implicite benne van a visszatérés szükségessége. "Féltőn szerető Isten vagyok, aki megbüntetem az atyák vétkét a fiakban harmad- és negyedíziglen." (II.Móz.20,50.)
Nos, mivel önmagunk ősei is vagyunk, a büntetés is bekövetkezhet rajtunk itt a földön. Keresztelő János "Illésként eljött, de nem ismerték fel őt." - mondja Jézus. (Mt.11,11.) Még Istennek e hatalmas küldötte sem mentesült a törvény alól; mert mint ismeretes, Heródes lefejeztette őt, hiszen valaha Illésként ő is kivégeztette Baál isten papjait. ("Aki embervért ont...")
Be kell látnunk: reinkarnáció nélkül a földi élet igazságtalan sorscsapásokkal és eseményekkel lenne teli.- És ha ez a javítási és javulási lehetőség nincs, akkor a "bőnös" emberiség tömegesen és örökre elkárhozhatnék.
Fentiekből következőleg: nincs az életben semmiféle "balszerencse" vagy "véletlen", mert ami van, az egy bámulatos Rend, amit jóindulatú "kezek" az érdekünkben alkalmaznak.
Mint említettük, az Ószövetség idején Jahve önmagára veszi a szigorú bíró tisztét: "Nem könyörülökl" - mondatja Ezékiellel. (9,10.) Ám nem engedi összevissza csapkodni a sors villámait, hanem mérlegelve és javító célzattal teszi.
Ézsaiás így vigasztalja népét: "Megelevenednek halottaid és holttesteid fölkelnek; serkenjetek fel és énekeljetek, akik a porban lakoztok, mert ... visszaadja a föld az árnyakat. " (26,19).
A 90. Zsoltárban pedig ez áll: "Te visszatéríted a halandót a porba, és azt mondod: Térjetek vissza embernek fiai". Felfoghatatlan, hogy a keresztény teológusok ennyi bibliai utalást miként vehetnek semmibe!
Hóseás próféta is hirdette: "Istentelenséget szántottatok, álnokságot arattok".
(10,13.) Míg az ember megtorlást sürgetése mögött sokszor a bosszúszomj található, addig Isten kivárja az alkalmas időt. "Nem késik el az ígérettel az Úr, mint némelyek gondolják, hanem hosszan tőr érettünk, nem akarván, hogy némelyek elvesszenek." - írja levelében az apostol. (IL Pét.3,9.)
Ez utóbbi gondolat átvezet bennünket a címben felvetett második fogalomhoz, az újjászületés komponenséhez. Isten legfőbb akarata, "hogy minden ember üdvözüljön" (I.Tim.2,4.), és ehhez az egyetemes szándékhoz szükségszerőek az újraszületések.
Felmerül a kérdés, hogy mi az, ami bennünk majd eléri az Istent, ami egyesülhet veleő Müller Péter például a Boldogság c. könyvében erről ezt írja: "A lelkünk centrumában lakik Valaki, aki megismerhetetlen."
Az embert emberré tevő Lényegről van szó, amit elmondhatatlanul sokféle fogalommal vagy meghatározással igyekeztek visszaadni a különböző vallások szentjei, egyes misztikusok és misztikák.
A bennünk rejtőző "Végtelen Fényt" az Egyiptomi Halottaskönyv "Ozírisz tükörképének" nevezi. Keleten ugyanez "sugárzó lélek", atman, vagy purusa-atman, de olykor Gyémánttengely, vagy Kincs.
A Szellem az isteni az emberben, másként az Önvaló. "Istenszikra" - mondja róla például a Névtelen Szellem. Hamvas egy helyen a Kocsihajtónak nevezi, illetve rámutat, hogy ez a halhatatlan Lényegünk vezessen bennünk.
De lehet még Imágo Dei, Supreme, Belső Pilóta ... Egy misztikus a "szőzlélekben megfogant Istennek" mondja. Kína bölcselete pedig "Taotól áthatott, a Tao világosságában elmerült lélekről" beszél. Egy keleti mester koanja ekként magyarázza: "Csupán csöppek vagyunk az isteni szépség egyazon kútjából."
A földi ember még távolról sem azonos igazi önmagával. De nem azt tanácsolták már az ókori görög bölcsek és Delphoi jósdája is, hogy "ismerd meg önmagad"ő Igen, ismerd fel részben a mostani hibáidat, gyengéidet, fogyatékosságaidat, de tudj potenciális lehetőségeidről és szédítő perspektívádról is! Vagyis a "végtelennel mérd magad". Mert a mi igazi valónk és Lényegünk a Szellem (Pneuma), amely a legtöbb emberben még egy eltemetett, immanens létező. S hogyha már éledezik is, akkor sem mondhatjuk, hogy egészen ő a "Kocsihajtó", vagy mint Johannes Greber nevezi: a "Mozdonyvezető".
Tehát nekünk a Szellemet kell önmagunkban szabaddá tennünk, amiről sok keresztény mit sem tud. Ezért kérdezi a korinthusi gyülekezet tagjaitól Pál apostol: "Nem tudjátok-é, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten lelke lakozik bennetekő" (1.3,16.)
Ugyanezt tanítja a tantrista bölcs is: "A szellemet ragadd meg, a szent kincset, léted legnagyobb gazdagságát!"
Ebben áll az újjászületés! Ettől válik kozmikus eseménnyé, és az Isten angyalai jobban örülnek, ha egy valakinél bekövetkezik, mint száz igaznak.
E sorsdöntő fordulatot Pál az "újjászületés fürdőjének" is nevezi, amit meg kell előzzön a megtérés. Jézus a búzaszem (az ó-ember) halálához hasonlítja azt a változást, amikor az ember általmegy a halálból az életre". (Jn.5,24.)
C.G. Jung a pszichológia felől jutott el ugyanerre az igazságra: "Minden embernek gyökeres változásra, belső szakadásra, a meglevő feloldására és megújítására van szüksége ... Csak az ember magába szállása, az emberi lét lényegéhez, saját lényének, egyéni és szociális adottságainak alapjaihoz való visszatérése lehet a mai világban uralkodó vakság gyógyításának kezdete."
Számtalan példát hozhatnánk fel e főbenjáró változás aláhúzásra, de van még itt valami, amiről nem szabad megfeledkeznünk: a fenti gyökeres átalakulást az isteni Kegyelem mozdítja elő. "Azért jött az embernek Fia, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett." (Lk.19,10.) - mondja magáról Jézus, és feláldozta önmagát, hogy ez a csoda létrejöhessen.
Ezért amikor valakiben az újjászületés vagy a "belső szakadás" bekövetkezik, akkor őbenne világra eszmél az isteni Lényeg és mindenekfölött az őt kimondhatatlanul szerető Isten megbocsátó mosolyát érzi önmagán. A szabadulás, a metamorfózis érdekében Krisztus segített neki (és mindenkinek) levéve róla azokat a bőnöket, amelyek az ő Szelleme kiszabadulását lehetetlenné tették.
Végezetül ismét a cikk címében felvetett kérdésre utalunk: az elmondottak tükrében tisztán látható, milyen egyetlen és széttéphetetlen láncot alkot a két fogalom: újra-születés és újjá-születés. Az előbbiek szükségek az utóbbihoz!
Következzék tehát a sokat vitatott szöveghely. Egy ízben Jézust titkon meglátogatta egy zsidó főpap, Nikodémus. Neki mondja Jézus:
- Ha valaki újra/újonnan nem születik, nem láthatja meg az Isten országát.
- Mondá neki Nikodémus: mimódon születhetik az ember, ha vénő Vajon bemehet-é az ő anyjának méhébe és megszülethetik-e másodszorő
Jézus így felelt: Bizony, bizony mondom néked, ha valaki nem születik víztől és lélektől, nem mehet be Isten országába. Ami testtől született, test az, és ami Lélektől született, lélek az. Ne csodálkozz, hogy ezt mondom néked: Újonnan kell születnetek..." (Jn. 3,1-11.)
Jézus ebben az esetben mindkét komponensre utalt: a testi újraszületés az eszköz, a Lélek általi (pneumatikus) születés pedig a Cél.
Tehát nem csak ez, vagy csak az, hanem a kettő együtt érvényes.

Ismeretlen Internetes forrásból
2004-01-07

Ennek az írásnak a tetszési indexe: 5 (12 értékelés alapján)
Kérlek értékeld ezt az írást , klikkelj az értékelésednek megfelelő csilllagra,
majd a mehet gombra... köszönöm!