|
|
Kincsesbánya Az AsztrálFény - ezotérikus parapszichológia oldalaihoz kapcsolódó írások, olvasmányok, kivonatok, jegyzetek, képek, stb. |
Élet a bolygókon Erre a kincsre eddig 16807 alkalommal voltak kíváncsiak.
A mennyei szinten teremett szellemek egy részének bukásával keletkezett káosz rendezése nem más, mint a különböző égitestek létrehozása, évmilliárdok alatti alakítása, és ott a saját erő-anyagjukba zárt lázadóknak ébresztése, megtérésre indítása Isten kegyelmi, természet-törvényének, a messiások irányításával történő mőködtetésével.
Ez azt jelenti, hogy nem az anyag és a világok lettek előbb, hanem mindkettő a szellemek esési fokozata és mőködésük kifolyása szerinti anyagból alakultak a már mondott isteni törvények mőködtetésével.
Vagyis a világok anyaga és minden egyéb nem más, mint a szellemek mőködésének kifolyásai. Az így keletkezett anyagi világokon a bukott szellemek vezeklés és tisztulás céljából különböző sőrőségő anyagi testet öltenek fel magukra azáltal, hogy a természet-törvények mőködése (evolúció) a megfelelő formákat létrehozza. - és ezzel máris biztosítva van a visszafordulás lehetősége, és az elindulás a csillagok felé, ahonnan földünk is valamikor lehullott.
A hatodrendő napok, amilyen a mi Napunk is, a legkisebbek és legsőrőbb anyagúak voltak, de rotációjuk megsokszorozódott, szolarításukat pedig a háromszoros kiválásból centripetális erejükkel vonzzák magukhoz. Így váltak a szoláris csírák napokká és lettek a hozzájuk tartozó világok táplálójává.
A mi napunk bolygóinak alakuló, fejlődő világai - közte földünk - szintén egy - egy lefokozott szellemcsoport részére váltak szükségessé, kik szellemi világosságukat az ellenszegüléssel, szellemi erejüket a duál - szakadással és az érzékességgel vesztették el.
Sőrősödés, sötétség képződött közöttük, míg lassan szellemi álomba merültek, s mire felébredtek, dermedt világok lefokozott világosságaiban, érzéki húsos testben találták magukat. Hosszú évezredek tőntek le az örökkévalóságban, mire szellemi mivoltuk tudatára ébredtek.
A Föld a bukott szellemeknek egy közbenső helye, hogy mielőtt mélyebbre esnek, legyen idejük a meggondolásra. Azért van annyiféle emberfaj, annyiféle jó és rossz, szép és csúnya, szigor és enyhe, mert a különböző salakokból különböző bőrő szellemek váltak ki és testesültek.
(Megjegyzés: ezek a közlések és magyarázatok mind a tiszta szellemvilágból származnak!)
Isten nem kívánja a bőnös halálát, hanem módot ad a javulásra, időt enged a megtérésre. De a bőnös legyen készen a nagy számadásra, ha ennek ellenére nem javul, sem számláját nem törleszti. A bőnök kényszerítik a szellemet az alacsonyabbrendő világok lakójává lenni, hol az élet zordsága, a természet kegyetlensége és a vele egyenszerő bőnösök vadsága könnyeket fakaszt még a legelvetemültebb lélek szeméből is. Azonban ha fluidjai annyira megpuhulnak, hogy ismét a föld légkörébe kerülhet, itt már jobban meg tudja becsülni a kevés jót is, és boldognak érzi magát, hogy a kárhozat mélyéről megszabadult.
Mars.
A föld szellemi fokozatához legközelebb áll, a rajta testesült szellemek kevésbé anyagiak, mint a földi ember. Ellentétek világa ez is. Ami jót megszerezhet az erősen tartja, a rosszat nagy erővel löki ki magából.
Óriási hegységek, mély völgyek, szakadékok állják útját az összeolvadásnak. Álló vize kevés van, de annál több folyója, patakja, melyek a mély völgyeket elárasztják. Tőzhányói folyton ontják magukból az égő, folyékony salakot, mely új alakulásokat hoz létre.
Az élet kétféle: anyagi és félanyagi, amennyiben a fennsíkok lakói magasabb szellemek, és bolygójuk életfeltétele félanyagi testeket is képes éltetni.
A lapályokon élő anyagi testő, fejlődő szellemek, akik mindenben a magasabb testvéreket igyekeznek utolérni. Ezért a Mars haladottabb világ a földnél, mert anyagi törekvéseivel is a szellemi célt szolgálja, s ezzel van magyarázva lakói fokozata.
Bőneik, hibáik nekik is vannak, tüzesvérőek, de vétkeik tudatával bírnak, és igyekeznek elhagyni azokat. Ebben nagy segítségükre van az anyagi test, amelyben a betegségeket, szenvedéseket éreznek, mégpedig nagyobbakat, mint a földiek, mert erősebb a szervezetük és hosszabb életőek. Nagyon tudnak szeretni, és nagyon tudnak győlölni, szenvedélyes természetőek, de ha nyugodtak a kedélyek, akkor nagyon törekvő, kellemes emberek, akik okosan megfejtik a természeti jelenségeket és sorsukkal megbékélve haladnak tovább.
Iparuk fejlett, irodalmuk elsőrendő, anyagias tudományuk, a felfedezések, a természetismeretük a földiéhez nem hasonlítható, oly magasan áll afelett, de nem használják olyan korlátlanul, mint a földi emberek, mert felfedezték annak hátrányát, helyette a súlytalanítást vitték tökéletesre, s földjük kipárolgását használják.
A földi ember szelleme is ölthet a Marson testet, ha valami nagyobb tudományt óhajt megszerezni a föld részére, hogy legközelebbi testetöltésében megajándékozza szegény földi testvéreit vele. Feltalálók, írók, orvosok, természettudósoknak való hely, itt lehet tanulni.
(Megjegyzés: Rudolf Steiner írta egyik mővében, amikor Jézus és Buddha munkásságának a párhuzamosságáról írt, hogy Buddha a Marson ugyanazt cselekedte meg, amit Jézus a földön)
Szaturnusz.
Tudományban nem, de erkölcsileg fejlettebb világ. Csendes, hővös hely, ahol pihenni lehet, csend és béke honol-e bolygón.
Lakói elfáradt, meggyötört szellemek, akik földi vagy más bolygókon a megpróbáltatásokban megfáradtak. Ide testesülnek azok, akik nem bírják tovább az utat, és a Megváltó szeretete pihenteti a szellemeket, a vezető szellemek gondjaira bízza őket.
Egyszerő szép itt az élet, a test nem nehéz, a szív nem hevül, az indulatok szenderegnek.
Az egész nagy bolygó olyan, mint egy nagy üdülőhely, a természet enyhe. Tudomány tekintetében a földdel egy színvonalon áll, de erkölcsileg még a Marsnál is fejlettebb, mert itt nem sértések, győlölködések, rászedések, gyilkosságok, lopások, sem paráznaságok nincsenek.
A földről is látható az úgynevezett győrő, a Szaturnusz kipárolgása, belső ereje, mely a földről jövő delejesség és az alulról jövő villamosság által összenyomódik, és a gyors forgás, által győrő alakot mutat. Ebben az összeszorított erőben forog a bolygó, mely saját mozgása által mintegy elválasztja magát tőle. Ha még néhány kísérőt (holdat) kivet magából, lassúbb forgásba megy át, az erő eloszlik a felületen, és lesz belőle felsőbbrendő világ, egy hatalmas tiszta bolygó, mely egyszer hivatva lesz a napköziséget fénnyel, villamossággal ellátni.
Merkúr.
A Merkúr napunk legkisebb és legszerencsétlenebb bolygója. A rajta élő szellemek mélyen süllyedt bőnösök, töredelmetlenség, és makacság a bőnük. Gőgjük nem is gőg már, hanem valóságos bőnhődés, mert önmagukban őrjöngenek a dühtől és a rettenetes elvetemültségtől.
Világuk kemény, száraz, terméketlen, mert néha van csak jó időjárás, táplálékuk is csak száraz fő s aszalt húsnemő, melyet a természet kegyetlensége folytán nehezen tudnak magszerezni. Állataik vadak és rettenetesek, zord erdőségeikben alig találni életet. Az év rövid pár hetében alig van alkalma a növényzetnek magát összeszedni, mert a forróság rohamosan megérkezik és leszárít, elpusztít mindent.
A bolygót mintegy átszeli egyetlen vize, amely körül élénk az élet. Az alsó félnek a lakói vadabbak, fékezhetetlenebbek és sokszor háborúskodnak, ami a győző félnek egy időre megszerzi az élelmet, ami többek között az elesettek holteste!
A szomjúságtól szenvednek a legtöbbet, így a nehezen megszerezhető víz látása bizonyos tiszteletet ébreszt bennük, mert az nagy mennyiségben óriási kincsnek tőnik fel előttük. És eme nehéz szenvedéseikben teljes testetöltések képesek csak őket gőgjüktől és dühüktől megszabadítani.
Fenn a magas északon van víz s ez tartja őket esővel. Az emberek mezítelenek, és az állathoz teszi őket hasonlóvá testük szőrzete. Vallásuk a víz tisztelete, papjaik más világokból jött tisztább szellemek Ahol megjelennek, és egy forrást nyitnak ott áldásos lesz az élet.
Fegyverük a robbanószer, mivel ez náluk bőven van az anyagban, egész hegységeket robbantanak fel és szórnak szét az erőkkel.
A Merkúr szigorú büntetőhely, de ha javul a bőnös, akkor megszabadulhat innen, és a földre is jöhet tovább javulni, ahol a leggyötrelmesebb életkörülmény is királyi kényelmet jelentenek a szegény Merkúr lakóinak.
És hány nagy bőnöst kell a földről odaküldeni javulni!
Vénusz.
Kedves, kellemes hely, hol az érzések tiszták, a szívek tele vannak szeretettel. Nem éppen nagy, de nem is kicsi világ, olyan, mint egy sietve épült nyári lakás, mely csak egy éjjelre ad pihenőt a vándor szellemnek.
Ez a dal hazája, a költészet s a magasabb zene bölcsője.
A Vénuszon a természet szófogadó jó gyermek, szinte öntudatlanul engedelmeskedik a testetöltött szellemek óhajainak.
Gyönyörő tájak, kristálytiszta patak, bársonysimaságú óriáslepkék, zengő madarak, virágoknak soha nem látott szépsége és özöne borít mindent.
Szelíd állatok, ifjúság van mindenütt, jókedv, ragyogás. Itt mindenki annak örül, ha szeretetmunkát végez, és minél többet ad a köznek.
Tudják, hogy van szellemvilág, és vágyakoznak a még szebb „mennyország” felé. Időnként megnyílik a magasabb szféra, és egy - egy testvér aki innen már elment elmeséli, hogy milyen világ vár majd rájuk.
Médiumításuk tökéletes, magasfokú képzettségük által a szellemi igazságoknak valódi megértőivé vállnak, s ez képezi vallásukat.
A Vénusz szférájába jutott föld ember szelleme nem tud eléggé betelni a sok széppel és vágyva - vágyik, hátha valaki megkínálná testtel, hogy testetöltve ennek a bolygónak a lakója lehessen. Sok évig elvannak itt a szellemek, mert az ilyen helyekre túl sok a pályázó. A félanyagi világokon már nehezebb feltételekhez van kötve a testetöltés.
A Vénusz légköre tiszta és teljes fényével tükrözi vissza a napot.
Azért a Vénusz a legnagyobb, legfényesebb csillagnak látszik a földről, levegője ritkább, ereje vonzóbb, delejesebb. Éghajlata enyhe. Növényzete folyton alakul, és egyre szebb, tökéletesebb formákat, változatokat hoz létre.
Állatvilága csupa szelíd, értelmes emlősökből, gyönyörő tollazatú madarakból áll. Ragadozó és undorító állatok vagy férgek itt nem léteznek.
A Vénuszon is két, sőt háromféle szellemek vannak testetöltve, amire a nekik szánt munkából lehet következtetni. Nem minden szellemcsoport olvad össze, de nem feltőnőmódon az átmeneteket kitöltik ott is a bukottak és felemelkedők.
A legmagasabb rendő szellemek a legritkább testtel és a legnagyobb erővel bírnak; szellemi fejlettségük, tudásuk és szeretetük nagyobb kört világit meg körülöttük, amit itt már látni is lehet.
Ez az osztály már átmenetet képez a Napba és a Jupiter magasabb osztályaiba.
Jupiter.
Napunk legtisztább és legnagyobb bolygója a Jupiter. A Föld elenyésző, kicsi pontocska csak a folyton nagyobbodó égitesthez képest.
A földtől számítva 9. fokozatban van és világossága is a 9. légkör világosságának felel meg anyagiasítva.
A Jupiter magába fogadja a Szaturnusz, Vénusz, Mars és a Föld szellemeinek legjobbjait. Itt van minden szellemnek végső vizsgája, mielőtt a Nap körébe juthatna.
Itt addig marad a szellem testetöltve, míg céljait el nem érte. Földi ember szelleme csakis úgy ölthet itt testet, ha valamely missziómunkát már elvégzett és a földi testetöltéstől végkép megszabadult. A többi tisztább bolygók szellemei pedig akkor, ha világuk fejlettségi fokát elérték. A Jupiter is félanyagi világtest és életelve csak félanyagi testeket éltet.
Rajta megtalálható minden, ami a többi bolygókon: a Vénusz kötészete, zenéje, a Szaturnusz mőveltsége, a Mars irodalma, ízléses mőremekei, az építészet leggyönyörőbb alkotásai és a Merkúr fehér szellemeinek önfeláldozó szeretete.
Itt minden tanul és mindenki tanít, hogy a sok tudnivalót elsajátítsa.
Sem anyagi szükséglet, sem kényszerítő körülmények nem léteznek, csak természettörvények, amelyek az egyedüli korlátokat alkotják.
A Jupiteren van a legfejlettebb fokú életelv testesítve, mely ebben a naprendszerben éltet mindent, hozza létre a legértelmesebb állatokat, leggyönyörőbb fajokat. Ugyanúgy a növényzetet is a legcsodálatosabb.
Ezen a bolygón is ölthet testet a földi ember, ha szellemileg a Jupiter szférájához közel van, azaz erkölcsileg és érzelmileg megközelíti azt.
- a Föld első szférájához tartozik a Hold
- a másodikhoz a Merkúr
- a harmadikhoz a Szaturnusz
- a negyedikhez a Mars
- az ötödikhez a Vénusz
- a hatodikhoz a Jupiter
- a hetedikhez maga a Nap
Ismeretlen Internetes forrásból 2004-01-07
|
Ennek az írásnak a tetszési indexe: 5 (4 értékelés alapján) Kérlek értékeld ezt az írást , klikkelj az értékelésednek megfelelő csilllagra, majd a mehet gombra... köszönöm!
|
|
|
Ha tetszik ez az oldal, oszd meg az ismerőseiddel.
|
AsztrálFény - Ezoterikus Stúdió
Ügyfélszolgálat, e-mail:info@asztralfeny.hu, telefon: 06-30 820-1008
© 1998 - Minden jog fenntartva!
Az AsztrálFény oldalak az |
|
böngészőre vannak optimalizálva. |
|