A York Beach-i képmások töredék személyiségek - AsztrálFény Ezoterikus Stúdió

Kincsesbánya
Az AsztrálFény - ezotérikus parapszichológia oldalaihoz
kapcsolódó írások, olvasmányok, kivonatok,
jegyzetek, képek, stb.

A York Beach-i képmások töredék személyiségek

Erre a kincsre eddig 16516 alkalommal voltak kíváncsiak.

A következő ülés előtt izgatott, szinte lámpalázas voltam. Különösen nehéz napom volt a galériában, és Rob is fáradtnak érezte magát. De Rob elég hamar magához tért, mert több, mint két órán keresztül Sethként beszéltem. Ez az ülés más okból is megdöbbentő volt - maga az információ ugyanolyan meglepő, mint ahogyan elmondtam. Szinte azonnal meghallottam a szavakat a fejemben, de ragaszkodtam hozzá, hogy a táblával kezdjük. Mielőtt megszólalhattunk volna, megmozdult a mutató. IGEN. JÓ ESTÉT. Rob ásított egyet, mire a mutató kibetőzte: REMÉLEM, NEM A TÁRSASÁGOM UNTAT. Rob nevetett, aztán kérdezett. - Seth, a virágok és a fák is töredékekő A mutató elindult. BIZONYOS ÉRTELEMBEN MINDENT LEHET TÖREDÉKNEK NEVEZNI... de a szavak megint feltorlódtak a fejemben, és miután az első pár mondat kibontakozott a táblán, úgy éreztem, mintha fejest ugranék az ismeretlenbe. Ismét Sethként kezdtem beszélni. - De többféle fajta létezik. A személyiségtöredékek abban különböznek a többitől, hogy hatásukra a többi töredék képes önmagát átalakítani... Rob azt mondja: olyan voltam, mintha valami láthatatlan kéziratot olvasnék fel. A szemem tágra nyílt. Ekkor még nem voltam hajlandó lehunyni a szemem, és leülni sem. Bármi történjék, talpon akartam maradni, hogy ha megijednék, azonnal kiszaladhassak a szobából. Ha meggondolom, elég nevetséges lehettem. Miközben Seth beszélt belőlem, szakadatlanul fel-alá jártam a szobában, de ennek sem voltam tudatában. Rob olyan gyorsan jegyzetelt, ahogy csak bírt. Gyorsírni nem tudott, mindent hagyományos kézírással írt le, és másnap legépelte. Elég hamar kidolgozott aztán egy saját használatú jel- és rövidítés-rendszert. - A jelenbeli egyént minden életében a saját teljes entitása töredékének lehet tekinteni, mert megvan benne az eredeti entitás minden tulajdonsága, bár ezek rejtve maradnak, nem nyilvánulnak meg. A kép, amelyet a barátod látott, a saját személyiségtöredéke volt. Megvolt benne a barátod minden tulajdonsága; hogy rejtve-e, azt nem tudom. A személyiségtöredékeknek ez a fajtája más eredető, mint maga a barátod, aki saját entitásának töredéke. Ennek a fajtának hasadt személyiségtöredék vagy személyiségkép-töredék a neve. Általában nem tud mőködni a ti fizikai síkotok valamennyi szintjén. - Az egyén átküldhet egy személyiségkép-töredéket egy másik létezési szintre, akár úgy is, hogy nincs is róla tudomása. Ezen a másik szinten értékes információhoz juthat, aztán visszatérhet. Olykor az egyén nem képes feldolgozni ezt az információt, vagy arra nem képes, hogy felismerje saját visszatérő személyiségképét. A töredék, amelyet a barátod látott, ilyen fajtájú volt, de annyira elszakadt a barátodtól, és ő oly öntudatlanul küldte útjára, hogy információja talán egyenesen az entitáshoz került, akit a barátod megszemélyesít... Rob később elmesélte, hogy rengeteg kérdés támadt föl benne, de nem akart közbeszólni, és a keze máris fáradt volt a jegyzeteléstől. Én egész idő alatt fel-alá járkáltam a szobában, félig nyitott szemmel, és pillanatnyi megtorpanás nélkül mondtam a monológomat. - Az egyén tudatának fokozott koncentrációja az evolúció iránya. Akkor ezek a hasadt személyiségtöredékeket vagy képeket mind figyelemmel lehet követni, anélkül, hogy a jelenbeli Én megzavarodna. Most az látja el a feladatot, amit ti tudatalattinak neveztek; nem is valami jól látja el, hiszen nem arra való, hogy a tiszta figyelmet összpontosítsa. A tudat ki fog terjedni a ti síkotokon. Határai annyira kitágulnak, hogy minden személyiségtöredéket, személyiségkép-töredéket és az egymást követő inkarnációk egyes töredékeit mind könnyőszerrel figyelemmel tudjátok majd kísérni. Efelé tart a fejlődés evolúció, persze a maga csacsilassú módján. Este kilenctől mondtam ezt a szöveget, míg végül Robnak tíz előtt tíz perccel görcsöt kapott a keze. Itt csak részleteket közöltem az elhangzottakból. Mindketten elképedtünk attól, hogy milyen sokáig beszéltem, és ilyen bonyolult mondatokat mondtam mindennemő helyesbítés vagy tétovázás nélkül. Aztán, tíz perccel később, a pihenő alatt Rob elmondta: fel fogja tenni a kérdést, hogy mi találkoztunk-e már ilyen "személyiségkép-töredékkel". A szavak azonnal ismét megindultak a fejemben; diktálni kezdtem. Miközben beszéltem, fogalmam sem volt a szavak értelméről, így csak a következő pihenőnél tudtam meg, mit válaszolt Seth. A következő részlet az, amelyet később mindketten oly nyugtalanítónak találtunk. - Az a férfi és a nő a York Beach-i táncklubban... ők önmagatok töredékei voltak; saját jelenlegi Énetek negatív, agresszív érzelmeinek kivetült materializációi... A képeket saját felhalmozódott romboló energiáitok hozták létre. Tudatosan ugyan nem ismertétek fel őket, de tudattalanul nagyon is ismerősek voltak. Tudattalanul megláttátok önmagatok destruktív hajlamainak képét, és maguk ezek a képek indítottak arra, hogy leküzdjétek őket. Robnak azonnal eszébe jutott az epizód, amelyet Seth említett. Ma sem értem, hogyan volt képes nyugodtan ülni és tovább jegyzetelni. 1963 vége felé, néhány hónappal az ülések kezdete előtt a Maine állambeli York Beachbe mentünk vakációra. Azt reméltük, hogy a környezetváltozás jót tesz majd Rob egészségének. Az orvos nem tudta megállapítani, mi a baja a hátának, és azt javasolta, hogy egy időre feküdjön be a kórházba, ahol nyújtanák a gerincét. Mi viszont úgy okoskodtunk, hogy a panaszokért legalábbis részben a stressz felelős, ezért inkább elutaztunk. A szóban forgó estén jó hangulatot keresve elmentünk egy éjszakai klubba. Rob szakadatlan fájdalommal kínlódott, és bár nem panaszkodott, nem tudta eltitkolni a hirtelen rátörő görcsöket. Aztán észrevettem egy idősebb párt, akik a terem túlsó végében ültek. Igazán megrémített, milyen kísértetiesen hasonlítanak Robra és énrám. Mi is ilyenek volnánk: fölényesek, keserőek - csak fiatalabbakő Nem tudtam a szemem levenni róluk, végül Robnak is megmutattam őket. Rob odanézett, és felnyögött a hirtelen fájdalomtól. És akkor olyasmi történt, amit egyikünk sem volt képes megmagyarázni. Legnagyobb megdöbbenésemre Rob felállt, megragadta a karomat, és táncolni hívott. Egy pillanattal azelőtt járni is alig volt képes. Csak bámultam rá. Házasságunk nyolc éve alatt egyszer sem táncoltunk így együtt, és a zenekar twistet játszott; ezt a táncot akkor egyikünk sem ismerte. De Rob egyszerően nem tőrt ellentmondást. Féltem, hogy bohócot csinálok magamból, de Rob kivonszolt magával a táncparkettre. Áttáncoltuk az éjszakát, és Rob egészsége attól kezdve rohamosan javult. Mintha abban a percben tért volna vissza az életkedve. Most Seth azt mondta: - Visszatekintve megállapíthatjátok, hogy az esetnek gyógyító hatása volt. De ha tudat alatt elfogadtátok volna azokat a képeket, abból súlyos hanyatlás következett volna személyes és alkotói síkon egyaránt. Ismétlem, azok a képek azt jelezték, hogy destruktív energiáitok kritikus tömegben halmozódtak fel. Az a tény, hogy a képek önmagatok képei voltak, azt jelzi, hogy a destruktív energiák befelé irányultak, annak ellenére, hogy anyagi formában testesültek meg. - Táncotok volt az első távolodó lépés attól, amit azok a képek jelentettek, és az adott körülmények között a heves mozgás volt a legjobb, amit tenni lehetett... különben egy észrevétlen átalakulás mehetett volna végbe, amelynek során te és Jane átadtátok volna személyiségetek nagy részét azoknak a képeknek, amelyeket magatok alkottatok... és az ő szemükkel néztetek volna önmagatokra a terem túlsó végéből. Ebben az esetben ma már nem a jelenlegi domináns személyiségetek volna a domináns. A következő pihenőnél Rob elmesélte, mint mondott Seth a képekről. Akkor még egyikünk sem hallott soha a gondolatformákról, és az egész dolgot nagyon hihetetlennek éreztem. De mégis, gondoltam, a pszichológusok beszélnek kivetítésről, áttételezésről, amellyel félelmeinket egy másik személyre vagy tárgyra vetítjük, és úgy reagálunk rá. - Lehet, hogy Seth jelképes teremtésről beszéltő - kérdeztem. De a szavak ismét torlódni kezdtek, és hamar nyilvánvalóvá vált, hogy Seth a szó szoros értelmében vett materializációról beszélt. - Ki hagyta el előbb a helyiséget, Jane és én, vagy a képmásokő - kérdezte Rob. Ismét Seth szólalt meg általam. - A kivetített képek eltőntek. Felálltak, átmentek a termen, és eltőntek a tömegben. Nem volt hatalmuk elhagyni a helyet, ahol létre jöttek - ezt a hatalmat csak tőletek kaphatták volna. Ne feledjétek, hogy valóban léteztek... Ugyanebből az okból a győzelmetek megerősítette jelenlegi Énetek egészséges vonásait. Későre járt már, de Seth nem fáradt el. Kevéssel éjfél előtt Rob meg én ismét pihenőt tartottunk, aztán úgy döntöttünk, hogy befejezzük az ülést. (Ami azt illeti, maga Seth javasolta, hogy körülbelül félóránként tartsunk öt-tíz perces szünetet.) Rob meg én a világon semmit sem tudtunk kezdeni ezzel az üléssel. Kezdve azon, hogy még soha életemben nem beszéltem ennyit egyfolytában, és folytatva azzal, hogy nem tudtuk, mit gondoljuk arról, ami elhangzott. Ösztönösen érthetőnek éreztük Seth magyarázatát a York Beach-i esetről. Kétségkívül valami fontos dolog történt aznap este, de valóban rejtett félelmeink fizikai képmásait tárgyiasítottuk volnaő És vajon gyakran teszik ezt az emberekő Mert ha igen, akkor ebből hátborzongató következtetések vonhatók le. Vagy esetleg ez a magyarázat pszichológiai és jelképi értelemben érvényes, de gyakorlatilag tömény értelmetlenségő Folytassuk az ülésekető Én kissé jobban vonakodtam, mint Rob, hiszen a dolog engem érintett közvetlenebbül, de arra is gondoltam: micsoda lehetőség! Muszáj még legalább néhány ülést tartanunk, hogy lássuk, mi bontakozik ki ebből. Rob fel akart tenni még egy pár kérdést a személyiségtöredékekkel kapcsolatban. Mit akart Seth azzal mondani, hogy átváltozhattunk volna ezekké a képmásokkáő Rob felírta a kérdéseket, hogy el ne felejtse, és két nap múlva este ismét leültünk a tábla elé. Ekkor természetesen még egyik ülés alkalmával sem volt fogalmunk arról, hogy nem ez volt-e az utolsó, függetlenül a mi tudatos elhatározásunktól. Amennyit tudtunk a dologról, attól Seth ugyanúgy eltőnhetett volna mindörökre, mint Frank Withers. Rob a keze ügyében tartotta a kérdéseket, hogy amíg van lehetőség, megkaphassuk a válaszokat. A következő ülésen többet beszéltem Sethként, mint korábban. Seth részletesen elmesélte két korábbi életünket, és elkezdte Rob családjának reinkarnációs történetét. Az anyagban néhány kitőnő pszichológiai meglátás volt; amikor ezeket később a gyakorlatban felhasználtuk, azt vettük észre, hogy rokonainkkal sokkal jobb lett a kapcsolatunk, mint azelőtt. De a reinkarnáció állandó emlegetését nagyon rosszul viseltem. - A pszichológiai megfigyelések kitőnőek - mondtam Robnak az egyik szünetben. - De a reinkarnációról szóló rész merő képzelgés. Kellemes, érdekes, de fantázia. - Nem kell ezt ma este végleg eldöntened, vagy igenő - érvelt Rob. - Minek ez a sietségő Lássuk, mi mást tud még mondani. Azonkívül ma este többet tudtam meg a családomról, mint eddig egész életemben. Azért ez is ér valamit. Aztán, amikor folytattuk az ülést, Rob föltette azt a kérdést, amely azóta foglalkoztatott bennünket, amióta Seth először szóba hozta a York Beach-i képmásokat. - Ha Jane meg én tudat alatt elfogadtuk volna a ezeket a képmásokat, képesek lettünk volna utána hazatérni ide, ahol ismernek bennünkető Hiszen a képmások idősebbek voltak, mint mi. A szavak azonnal zúdulni kezdtek a fejembe, és ki a számon. Én kikapcsoltam, Seth bekapcsolt. - A képmások a negatív tendenciák közepette, sok év alatt felhalmozódott tapasztalatok jeleit hordozták magukon. Ha elfogadtátok volna, végül ugyanúgy néztetek volna ki, mert átléptetek volna azokba a képmásokba. Igaz, a ti kreativitásotok és alkotókészségetek egy kicsit meglágyította volna az arcukat. A barátaitok felismertek volna, de észrevették volna a változást. Olyan megjegyzések érnének, hogy megváltoztatok - és persze teljes joggal. - Volt korábban valamelyikünknek hasonló élményeő - kérdezte Rob. - Egy délután egy kis parkban, amikor tizenegy éves voltál. Azt hitted, egyedül vagy. Öt óra felé járt, szeptember tizenhetedike volt, és aznap nem volt tanítás az iskolában. Megjelent egy másik fiú. Nem láttad közeledni, de arra gondoltál, hogy biztosan a zenepavilon melletti sétányon jöhetett oda. Valami volt a kezében. Egymásra néztetek, és már majdnem megszólítottátok egymást, amikor a közeli fára felszaladt egy mókus. - Odanéztél, és mire visszafordítottad a fejed, a fiú már nem volt ott. Egy ideig csodálkoztál, aztán elfelejtetted az egészet. Ami azt illeti, a bátyád, Loren éppen az utca túloldalán volt, apátok boltjában, és a kirakatüvegen át éppen arra nézett, de ő nem látott semmit. - És az a fiú valóságos voltő - kérdezte Rob. - Saját személyiségtöredéked volt. Játszótárs után vágyakoztál, és féltékeny voltál, miért marad a bátyád oly sokáig apátoknál. Anélkül, hogy tudtál volna róla, materializáltál egy személyiségtöredéket játszótársnak. Akkor nem tudhattad, mi történt, és nem voltál képes álladóságot adni a képmásnak. - Néha a személy megdöbbenti önmagát az ilyen képmásteremtéssel. Ez a jelenség általában meg is szőnik, amikor az egyén eléri a felnőttkort. De gyermekkorban gyakoriak az ilyen esetek. Amikor a gyerek felsír, mert látta a mumust, valójában kép- vagy rezgéskivetülést látott, amelyet a tudatalattiban élő eleven vágy hozott létre. - Imádom, ahogy mindent a tudat alatti motivációkhoz kapcsol - mondtam később. Rob somolygott az orra alatt. - Jobban szeretnéd, ha nem tennéő - De hát ez a reinkarnáció... Meg hogy a gyerekek személyiségtöredékeket alkotnak maguknak játszótársul... - A homlokom ráncba szaladt. - De azért állati érdekes. És gondolj bele, mi van, ha mindez igaz! - Gondolj azokra az ismerőseinkre, akik hirtelen megváltoztak, valahogy megmagyarázhatatlanul mások lettek, mint azelőtt - mondta Rob. - Ha Sethnek igaza van, akkor azonosultak azzal a destruktív képmással, amelyet önmagukról őriztek. Kényelmetlenül éreztem magam, megborzongtam. - De ugye nem mindig destruktívő Ez végbemehet a másik irányba is, nemő - Aggódsző - ugratott Rob. - Egyáltalán nem - mondtam fölényesen, de lelki szemeimmel még mindig láttam annak a párnak az arcát, és sok kérdés lebegett még a levegőben. Néhányra a későbbi üléseken választ kaptunk; az itt következő, különösen érdekes magyarázat vagy három évvel későbbről való. - Ami a York Beach-i képmásokat illeti: itt destruktív és agresszív energiák vetültek ki tudattalanul; ál-valóságosságot és időleges anyagi érvényességet kaptak. Az ilyen teremtés számára a mintát és a nyomatékot az érzelmi töltés adja. A megalkotója saját anyagi teste vegyi szerkezetéből helyez át vagy továbbít bizonyos mennyiséget, a képmás valóságosságához mérten. A folyamatban fehérje vesz részt, és magas szénhidrát-veszteség tapasztalható. - Ahogy a test fehérjéi és egyéb vegyi anyagai felhasználhatók különféle képmások megalkotására, ugyanúgy felhasználhatók fekélyek vagy golyva előállítására és a testen belüli egyéb változások létrehozására is. Itt bizonyos érzelmeket az egyén megtagad, elvet magától. Nem akarja ezeket az Én részeként elfogadni. Ahelyett, hogy kivetítené őket, mint ti azokat a York Beach-i képmásokat, inkább a test egy meghatározott részébe irányítja, más esetekben ellenőrzés nélkül, szabadon hagyja vándorolni a test fizikai rendszerében, amolyan kóbor bajkeverőként. Amikor Seth ezt az információt átadta nekünk, már volt alapunk ahhoz, hogy megértsük. Seth mindig is hangoztatta, hogy a betegség gyakran megtagadott vagy elfojtott érzelmek eredménye. A psziché úgy próbál meg megszabadulni tőlük, hogy kivetíti őket a test egy meghatározott területére; a fekélyek esetében az eltérített energiát magának a fekélynek a létrehozására fordítja. Ha az Énnek igazán nagy területei vannak legátolva, kialakulhat egy másodlagos személy, az árnyékszemélyiség, amelynek középpontjában az elsődleges Én által megtagadott vagy elutasított tulajdonságok állnak, s amely rendszerint szemben áll az elsődleges Énnel, a személyiséggel. Más esetekben a legátolt érzelmek más személyekbe vetülnek ki, vagy pedig, mint a York Beach-i képmások esetében, a nagyon erős töltéső, visszafojtott energia pszeudo-valóságos alakot is ölthet, amely felmutatja a személyiség előtt félelmeinek anyagivá vált képmását. De akkor mindez még új volt számunkra. Amennyit én tudtam, annak alapján maga Seth is másodlagos személyiség volt; ezen a ponton akár fel is hagyhattunk volna a szeánszokkal. Érdekesnek találtuk ugyan, de nem voltunk meggyőződve afelől, hogy Seth valóban olyasvalaki, aki túlélte a halált. Sokkal valószínőbb, gondoltuk, hogy a saját tudatalattim egy rendkívül eleven része. Mostanra már olvastunk eleget ahhoz, hogy a másodlagos személyiség kérdése némi aggodalmat jelentsen. Az anyagban viszont nem volt nyoma túlzott érzelmi töltetnek: sehol semmi elfojtott győlölet, előítélet vagy vágy. Seth egyikőnktől sem követelt soha semmit. Közben elkövetkeztek a karácsonyi ünnepek. Két hétig nem tartottunk üléseket. Mindketten azon tanakodtunk, mi fog történni, ha - és amennyiben - folytatjuk. A következő epizód azonban annyira felbolygatta hagyományos elveinket, hogy majdnem abbahagytuk az egészet. Persze nem tettük, de az akkor adott reakcióink évekig befolyásolták még tevékenységünket, és nagy hatásuk volt arra, hogy milyen irányban fejlesszem paranormális képességeimet.

Ismeretlen Internetes forrásból
2004-01-07