Seth és a pszichológus - AsztrálFény Ezoterikus Stúdió

Kincsesbánya
Az AsztrálFény - ezotérikus parapszichológia oldalaihoz
kapcsolódó írások, olvasmányok, kivonatok,
jegyzetek, képek, stb.

Seth és a pszichológus

Erre a kincsre eddig 17894 alkalommal voltak kíváncsiak.

Az, hogy a kiadóm meglepődött, amikor elolvasta az ESP-könyv első nyolc fejezetét, enyhe kifejezés. Dolgoztunk már együtt azelőtt; ismert már eléggé ahhoz, hogy személyes érdeklődést tanúsítson. Lelkes válaszleveleket írt, de kifejezte aggodalmát is a könyv jelenlegi állapota miatt. Tapasztalataim bebizonyították, hogy a tudtomon kívül egész életemben médium voltam, írta, és ez alááshatja a könyv alapkoncepcióját - azt, hogy a kísérletek bizonyos mértékig mindenkinél mőködnek, tekintet nélkül pszichikai ismereteikre, képességeikre. - De hát éppen ezek a kísérletek szabadították fel a képességeimet - érveltem Robnak. - Ez bebizonyítja a lényeget, nemő Azelőtt sohasem voltak paranormális élményeim... - Ne nekem mondd: mondd a kiadónak - felelte Rob. - Én, ha az életem függne tőle, akkor se volnék képes megérteni, miért nem lett sokkal jobb ez a könyv Seth felbukkanásától, mint nélküle lett volna. Mint megtudtam, a kiadót éppen Seth részvétele zavarta. Ha Seth fontosságát visszavenném, és a többi, ugyancsak sikeres kísérletre koncentrálnék, a könyvnek nagyon jó esélyei lennének - mondta. A többi kísérlet például mindennapi jóslásokat, álomfelidézést foglalt magában; álomfelidézési munkánk már bebizonyította számunkra a látnoki álmok létezését. Mindketten megpróbálkoztunk jövendöléssel; ez naponta csupán néhány percet igényelt. Kitakarítottuk agyunkból az objektív gondolatokat, és felírtunk mindent, ami az eszünkbe jutott: így próbáltuk megjósolni a nap eseményeit. A lényeg az volt, hogy az intellektust háttérbe szorítva szabadságot engedjünk az ösztönös Énnek. Az eredmények bennünket is megleptek, és meggyőztek arról, hogy a legtöbb embernek több tudomása van a jövőről, mint hinné. Fölfedeztük többek között, hogy gyakran látjuk előre egyazon esemény különböző részleteit. Biztos vagyok benne, hogy mindenki előre reagál olykor egyes eseményekre; erről később szó is lesz még. Mivel ezekben a kísérletekben Seth konkrét javaslatokkal segített nekünk, és el is magyarázta, hogyan érzékeljük az ilyenfajta információt, egyszerően lehetetlen volt a szerepét tompítani a könyv megjelenése érdekében. Számunkra Seth és a Seth-szövegek tettek lehetővé minden egyebet. Végül, bár a szerkesztő támogatta a könyvet, a kiadó visszadobta. Nagy csalódás volt. Az eredménye az lett, hogy eljátszottam az ötlettel: mi lenne, ha Seth gondolatait közreadnám mint a sajátomat, eltitkolva az eredetétő Ez nem volna becsületes, gondoltam, és elvetettem az ötletet. Különben is az volt a véleményem, hogy már maga az ülések ténye is izgalmas pszichológiailag, és fölvet egy sereg olyan kérdést, amelyekre maguk a szövegek adják meg a választ. Így tehát elküldtem a nyolc fejezetet egy másik kiadóhoz, és majdnem egy évre abbahagytam a munkát a könyvön. Munkaidőmet ehelyett novellaírásra fordítottam, és elbeszéléseim meg is jelentek különféle országos magazinokban. Ezenközben elhatároztuk, hogy írunk másnak is, aki ezen a területen dolgozik. Dr. Karlis Osis, az Amerikai Paranormális Jelenségek Társaságának tagja bizonyára találkozott már olyan esettel, mint a miénk. 1964 márciusában írtunk levelet neki. Hamarosan válaszolt, és kért néhány mintát az ülések jegyzőkönyveiből, meg azt, hogy Seth látnoki minőségében írja le az ő New York-i irodáját. Nem tudom, mit reméltem Dr. Osistól, de az biztos, hogy nem akartam Sethet próbára tenni. Seth ajánlkozott, hogy végrehajtja a kísérletet, de én ellenálltam; nem tudom, mitől tartottam jobban: attól-e, hogy sikerül, vagy attól, hogy nem. - Ez tipikusan a Hic Rhodus, hic salta esete - mondtam Robnak könnyek között. - Ha ez az egész nem csupa üres locsogás, akkor lássuk, hogy megy át Seth a falon! - Seth azt állítja, hogy képes rá - érvelt Rob nem minden ésszerőség híján. Még Robnak sem tudtam elmondani félelmeimet. Mi van, ha Seth mégsem képes ráő Nem azt jelentené ez, hogy minden egyéb is csupán valamiféle tudat alatti svindliő Miért egyezett bele Seth, amikor jól tudta, hogy engem halálra rémít a feladatő - Attól félsz, hogy próbára kell tenned ezt az ügyet - mondta Rob. - De a játszmának ebben a szakaszában ez teljesen normális. Jobb volna, ha nem erőltetnéd. - Én tévedhetek, abban nincs semmi baj - próbáltam megmagyarázni. - De mi van, ha Seth is tévedő Ha megpróbálja megtenni, amit kérünk tőle, és nem tudjaő - Miért, szerinted mindenhatónak kellene lennieő - kajánkodott Rob. - Nem, dehogy - feleltem. - De persze nagy segítség volna, ha az lenne. - Akárhogy is, ekkor ismét lelombozódtam. Még nem voltam biztos abban, hogy hiszek az egyén halál utáni életében, márpedig ha nincs élet a halál után, akkor kitől kapom ezeket az üzenetekető A tudatalattimtólő Ez a magyarázat kézenfekvő bőnbakot kínált, de ebben sem hittem igazán. A tudatalattim végül is kellő kifejezési lehetőséget kapott a novelláimban és a verseimben, anélkül, hogy más személy jellemzőit öltötte volna magára. Talán egy másodlagos személyő Lehetséges; viszont Seth nem illett bele az addig olvasott esetleírások összképébe - és nem illettem bele én sem. Míg én tétováztam, hogy végrehajtsuk-e a kísérletet, Rob küldött még egy adagot a szövegekből Dr. Osisnak. Dr. Osis azt válaszolta, hogy maga az anyag őt nem érdekli, mivel nem illik az ő empirikus pszichológiájának keretei közé. Kérte, hogy ne küldjünk több anyagot, kivéve, ha ESP-vel kapcsolatos kísérletek leírását tartalmazza. Az változatlanul érdekelte, hogy ESP-ügyben tegyük próbára Sethet, engem mégis felbosszantott a levele. Ha nem érdekli ez a szenzációs anyag, háborogtam, akkor keressen mást, aki bekukucskál a falain keresztül! Ne feledjük: ez 1964. márciusában volt. Az ülések csak pár hónappal azelőtt, decemberben kezdődtek, csak kevés ESP-eset fordult elő az üléseken, kivéve a fizikai effektusokat, amelyek viszont nemcsak felvillanyoztak, meg is rémítettek. Úgy tőnik, nem álltam még készen arra, hogy akár Sethet, akár magamat próbának vessem alá. Attól féltem, hogy Seth látnoki mivolta pusztán tudat alatti hivalkodás - akár az övé, akár az enyém -, és nem tudtam még, van-e bátorságom rákérdezni a blöffre. És mi van, ha nem blöffő Ahhoz sem volt bátorságom, hogy ezzel szembenézzek! Egyszerően nem tudtam még zöld ágra vergődni a saját élményeimmel. Azt hittem, Sethet szigorú, merev keretek között kell majd próbára tenni; tehát vagy az történik, hogy sikerül a próba, vagy az, hogy Seth kudarcot vall. Mit sem tudtam az ESP-kutatásban természetes, találatokkal és tévedésekkel teli kísérleti gyakorlatról. Kevés fogalmam volt a médiumitás belső mechanizmusairól, és valószínő, hogy akkoriban a következetes kísérletezés az én ellenállásomon futott zátonyra. Dühös voltam Dr. Osisra, amiért jeleket vagy csodákat vár el (így értelmeztem akkor a levelét). Mégis tudtam, hogy ha egyszer összeszedem a bátorságomat, és próbára teszem Sethet vagy saját magamat, én is ugyanezt fogom követelni. Időközben változás állt be transzállapotaimban is. Az első évben, ha Sethként beszéltem, fel-alá járkáltam a szobában. A szemem nyitva volt, a pupillám kitágult, és sokkal sötétebb volt, mint általában. A 116. ülésen, 1964 decemberében azonban leültem, és lehunytam a szemem. Rob nagyon bölcsen az ülés végéig nem szólt semmit. Seth elmondta, hogy ez kísérleti folyamat, és csak akkor folytatódik, ha hozzájárulok. Ma már nevetségesnek tőnik, hogy 116 ülésre volt szükség, mire leültem, és felhagytam a járkálással. Mire ez az első változás végbement, már túl voltam az első testen kívüli élményen, és Seth útmutatásait követve, napi gyakorlatok során látnoki élményeim is voltak. De úgy éreztem, hogy ezek esetében nálam van az irányítás, az üléseket viszont Seth irányította, és számomra ez nagy különbség volt. Beleegyeztem az újszerő transzfolyamatba, de beletelt még egy kis idő, mire ez kivételből szabállyá változott. A transz mélyebb lett, a szövegek bonyolultabb témákig merészkedtek. Ugyancsak ekkoriban kezdte Seth levenni a szemüvegemet, mielőtt megszólalt volna. (A következő változás a transz alatti viselkedésemben 1966 januárjában állt be. Miután egy évig lehunyt szemmel vettem részt az üléseken, hirtelen megint elkezdtem kinyitogatni, pedig a transz most még mélyebb volt, mint azelőtt. Szembetőnő volt a változás a testtartásban és a mimikában is - általános személyiségváltozás ment végbe. A tekintet már nemcsak hogy nem Jane-é volt: határozottan Sethhez tartozott. Seth kényelmesen betelepedett a testembe. Jelenleg is ez a folyamat érvényesül, és ez a rendszer láthatólag bizonyos kifejezési szabadságot biztosít Sethnek. Gyakran néz például a szemébe Robnak vagy bárkinek, akihez szavait intézi.) 1964-ben azonban, amikor megírtuk levelünket Dr. Osisnak, a transz még nem volt ennyire mély, és nemrég kezdtem leülni beszéd közben. 1965 folyamán a Seth-szövegek a heti két ülés eredményeképpen folyamatosan gyarapodtak. Ennek az évnek az elején Frederick Fell szerződést kötött velem az ESP-könyvre, így már határidőhöz is kellett tartanom magam. Az ESP-kísérletek gondolata még mindig megijesztett, de tudtam, hogy sem elkerülni, sem nélkülözni nem lehet őket. 1965 tavaszán, körülbelül egy évvel a Dr. Osisnak írt levél után Rob írt Dr. Instreamnek (ez nem a valódi neve), aki New York állam északi részén egy állami egyetemen dolgozott. Dr. Instream már régóta egyike volt az ország legkiválóbb pszichológusainak, és pályája során több médiumot megvizsgált már. Ha Seth másodlagos személyiség, gondoltam, azt Dr. Instream tudja megállapítani. A levélhez ezúttal is mellékeltük néhány ülés leírását. Dr. Instream válaszolt, érdeklődéséről biztosított, és meghívott, hogy vegyünk részt az 1965 júliusában tartandó Nemzetközi Hipnózis Szimpóziumon. Ekkorra már korregresszió és reinkarnáció kapcsán végeztünk néhány hipnóziskísérletet. Ezekben én voltam a hipnotizőr, és Rob volt az alany. A Seth-üléseken viszont sohasem használtunk hipnózist a transz előidézésére, és az ülések kezdetekor semmiféle gyakorlatunk nem volt a hipnózisban. Vajon Dr. Instream hipnotizálni akar engemő Nem voltam benne biztos, hogy ebbe beleegyeznék-e. Most, hogy olvastam azokról a hipnotikus kísérletekről, amelyeknek Mrs. Eileen Garrett, a híres médium vetette alá magát, már tudom, hogy én sosem tenném ki magamat ennek. (Az önhipnózis más dolog - azt rendszeresen alkalmazom, amikor egészségmegőrző szuggesztiónak vetem alá magam.) Örömmel néztünk a Dr. Instreammel való találkozás elébe. Ahhoz azonban, hogy ki tudjuk fizetni az útiköltséget meg a szimpózium részvételi díját, hozzá kellett nyúlnunk a nyaralásra félretett pénzünkhöz. Ráadásul Rob ekkoriban délelőttönként egy helybeli üdvözlőlap-előállító cég grafikai osztályán dolgozott, és délutánonként festett. Ennélfogva az utazás érdekében szabadságot kellett kivennie. Életünk legőrültebb, legzőrzavarosabb vakációja volt ez. Az első előadáson, amelyen részt vettünk, az előadó hipnózis-bemutatót tartott. Rajtunk és néhány egyetemistán kívül csupa pszichológus, orvos, fogász volt jelen. Az előadó a hipnózissal kapcsolatos munkásságáról ismert pszichológus volt. Fojtott hangon kijelentette: mivel a hallgatóság többsége hivatásszerően alkalmazza a hipnózist, tudniuk kell tehát, milyen érzés a hipnózis állapotában lenni. Hozzá is fogott. Rob ült az egyik oldalamon, Dr. Instream a másikon. Úgy döntöttem, hogy nem hagyom magam hipnotizálni, de, hogy gyanút ne keltsek, lehunytam a szemem. Amikor a hallgatóság zöme kötelességtudóan alámerült - engem valamiért összecsukott szárnyakkal ülő galambokra emlékeztettek -, óvatosan felpillantottam, hogy megnézzem, mit csinál Dr. Instream. Tekintetünk találkozott. Rob bennünket figyelt, és somolygott. Dr. Instream nagyszerő ember volt. Később, amikor Oswegóban, egy Howard Johnson's vendéglőben ültünk együtt, és a derék doktorral beszélgettünk, egyszerre megéreztem Seth jelenlétét. Otthonunktól távol még sohasem tartottunk ülést. Megpróbáltam a szememmel jelt adni Robnak. Egyszer még bokán is rúgtam, reménykedve, hogy nem Dr. Instream lábát rugdosom. Végül sikerült elkapnom a pillantását. Rob vette az üzenetet, és nevetséges grimasszal vállat vont. - Khm... Nem is tudom, hogy mondjam - szólaltam meg -, de ha találkozni akar Sethtel, most megteheti. Itt van. Semmi kedvem nem volt egy Howard Johnson's vendéglőben ülést tartani. Dr. Instream ugyanígy volt vele. Gyorsan elvitt bennünket az irodájába, és becsukta az ajtót. Az irodában megvalósult az első olyan Seth-ülés, amelyben oly gyorsan közlekedtem ki-be a transzban, hogy Seth is és én magam is részt tudtunk venni a beszélgetésben. Seth először üdvözölte Dr. Instreamet, aztán így szólt: - Az én szakterületem az oktatás. Különösen az emberi személyiségben fölfedezhető [látszólag paranormális] képességek megértése és kutatása érdekel, mivel ezek nem természetellenesek, hanem sajátjai az embernek... Tudatában vagyok a nehézségeknek, amelyekkel szembe kell nézni. - Gyakran szoktam mondogatni: én nem valami ködös tekintető kísértet vagyok, aki éjfélkor materializálódik. Egyszerően csak egy független személy vagyok, akit nem kötnek már a ti fizikai törvényeitek... - Seth ezután az ESP-kísérletekről beszélt, amelyeket Dr. Instream javasolt a korábbi beszélgetés során. - Vannak nehézségeim, mert Ruburt olykor meglehetősen csökönyös, de ezt is számításba kell venni... Komolyan megpróbálom megtenni, amire az adott körülmények között képes vagyok. Számítani lehet az együttmőködésemre. Mondani sem kell: ez nem sikerülhet egyik napról a másikra, de el fogjuk kezdeni. A rendszeres ülések egyikén ismertetem majd, hogy mit lehet tenni. Sok mindent megtehetünk. Sok mindent nem tehetünk meg. De mivel értjük mind a lehetőségeket, mind a korlátokat, így abból, amink van, kihozhatjuk a lehető legtöbbet. Azt hiszem, valamiféle rekordot állíthattunk fel ezen az ülésen. Előbb én mondtam valamit, aztán Dr. Instream, aztán Seth, majd Rob - akár egy körhinta. Seth a keresztnevén szólította Dr. Instreamet [Ez az angol nyelvben a tegezésnek felel meg. - A szerk.], és ezek ketten úgy beszélgettek egymással mintha régi cimborák volnának. Egy kissé meg is voltam ijedve ettől. Végül is Dr. Instream köztiszteletben álló, éltes tudós volt. Rob veszett tempóban jegyzetelt, hogy amit lehet, papírra vessen. Seth azt mondta: - Teret kell engedni a spontaneitásnak, akkor lehet szert tenni a bizonyítékra, amely téged érdekel. Ha túlzottan erőlteted az eredményt, a spontaneitás odavész. Belép az Én, és nekünk befellegzett. - Pontosan - helyeselt Dr. Instream. - Vigyázva kell előrehaladnunk, anélkül, hogy erőltetnénk... Kicsit elvesztettem itt a talajt, Seth. A spontaneitás valóban fontos, de... - Számunkra az a kapu - szólt közbe Seth. - Ha bármiféle bizonyíték érkezik, azon a kapun át érkezik. - Igen - mondta Dr. Instream -, de a mi emberi korlátaink... A saját módszertanunk is fontos, ha azt akarjuk, hogy mások is odafigyeljenek. - Egy menetrendszerő ülésen ezt is tekintetbe vesszük majd - monda Seth. - Ezeken [az emberi korlátokon] belül fogunk dolgozni, és meglátjuk, mit tehetünk. Nagy haszna volna, ha te meg a többiek belátnátok, hogy ezek a korlátok egyedül csak azért léteznek, mert elfogadjátok őket. - Értem. - Az ember személye nem születetten korlátozott. Az ébrenlét, mint mondani szoktam, ugyanolyan transzállapot, mint bármi más. Itt [az üléseken] csupán más csatornákra irányítjuk a figyelem fókuszát. Gondold végig a transzállapotokban megfigyelhető tudatossági szinteket. Az Én a tudatosság irányába tekint... - Neked és nekem sok közös érdeklődési területünk van. A személyiséget elemi szinten mindig úgy kell tekinteni, mint tevékenységi minták összességét. Ha különböző szinteken megpróbálsz beavatkozni, megváltoztatod a mintákat. Ha feltöröd a tojást, hogy megnézd, mi van benne, tönkreteszed a tojást. Más módokon is hozzá lehet fogni. Nem kell kalapács, hogy feltörjük a tojás héját... Tojásfej vagyok magam is, de a feltörésemhez nincs szükség kalapácsra. - Seth szélesen mosolygott. - Ezt jobban meg kell vizsgálnunk - mondta Dr. Instream. - Ember vagyok. Tanulnom kell. Bizonyítékra van szükségünk. - A te hozzáállásoddal talán hozzá is juthatsz a bizonyítékhoz. De azoknak, akiknek elméje zárva van, sohasem mutathatsz olyan bizonyítékot, amely kielégítené őket. - Némelyik bizonyítékot, amely a rendelkezésünkre áll, nehéz volna megcáfolni, de ezeket a dolgokat módszeresen kell vizsgálni - mondta Dr. Instream. - Többek között ezért nem teremtettünk szeánszhangulatot. És ezért kerülöm a bemutatókat is... - Ez megint egy kicsit túl mély nekem. Időre van szükségem, hogy átgondoljam, mit tehetünk, mik az elképzeléseid. - Lehet, hogy eltelik bizonyos idő, míg elérjük, hogy Ruburtot elfogadják - mondta Seth -, de nem látom akadályát. Dr. Instream tisztelettel, mély tisztelettel kezelte Sethet; meg kell mondjam, hogy akkor ezt eléggé gyanúsnak találtam. Magam sem voltam biztos abban, hogy Seth kiféle-miféle; nem egyszer jutott eszembe: a doktor viselkedése csak arra szolgál, hogy elnyerje a bizalmamat. A pszichológus úgy tesz, mintha maga is hinne a páciens téveszméiben. Mielőtt ez a látogatás véget ért volna, Dr. Instream nem hivatalosan elmondta: szerinte Seth "masszív intellektus", és egyáltalán nem tartja másodlagos személyiségnek. Nem kis örömöt szerzett azzal, hogy hozzátette: úgy látja, hogy kitőnő érzelmi és lelki egészségnek örvendek. A szimpóziumon sajnos beszéltünk egy másik pszichológussal is, aki korban sokkal közelebb állt hozzám. Az egyik kötetlen összejövetelen ismerkedtünk meg vele. Amikor rájött, hogy semmi közünk az orvosi hivatáshoz, megkérdezte, milyen érdeklődés hozott bennünket a szimpóziumra. Elmondtuk neki. Egyik dolog jött a másik után - vitatkozni kezdtünk Sethről, és Rob később, a szobánkban megmutatott neki néhány feljegyzést. Egy órát sem töltöttünk még együtt, a pszichológus máris biztosított afelől, hogy skizoid vagyok, és az üléseket arra használom, hogy uralkodjam Rob fölött. Felkapta a jegyzeteket az asztalról, úgy jött felém, mint egy haragvó isten, és a papírlapokat lobogtatta az arcom előtt. - Szóval maga szerint erről még jegyzőkönyvet is kell írni, miő - harsogta. - Szükségünk van rá. Rob szokott jegyzetelni - ennyit sikerült elhebegnem. - Ahá! - kiáltotta, de tényleg kiabált -, ez az egyik legfontosabb tünet! - De hát Rob írja a jegyzeteket... Ez sem használt. Akármit próbáltam mondani a magam érdekében, azonnal diadalmasan felordított: - Látjaő Látjaő Maga is érzi, hogy védekeznie kell! Ez a Dr. Instreammel folytatott első és második beszélgetés között történt. Közben autóval csavarogtunk a kihalt egyetemi városkában, és egyszer, egy fülledt kis bárnál megálltunk egy italra. Soha nem éreztem még ennyi kétséget önmagam iránt. A pszichológus hangosan megfogalmazta belső félelmeim közül a legrosszabbikat. - Alig fél órát beszélt velünk, szívem - mondta Rob. - És ha igaza vanő Én akkor sem tudnék róla - ez a legrosszabb az egészben. Egyikünk se tudna róla, vagy nem volna hajlandó elismerni! - Édesem, ha valaki ennyire sérült érzelmileg, az a normális, mindennapi életben is mutat tüneteket. - De az ülések! - keseregtem. - Az ülések, amelyekről azt hittem, annyit segítenek... A szövegek, amelyekben annyira hiszek, hogy segítenek megérteni a valóságot! Mi van, ha ez az egész csak az elmebaj tüneteő Elhajtottunk az elegáns egyetemi épületek mellett. Milyen szép és rendezett! Bárcsak ilyen rendezett volna az élet is, gondoltam. Amikor megérkeztünk Dr. Instream irodájába, Rob még mindig engem nyugtatgatott. Tényleg olyan fecsegő, uralkodni vágyó nő lennék, aki minden fortélyt latba vet, hogy elnyomja a férjétő Ránéztem Robra. Ott állt, csöndes volt és magabiztos, "hővös" - ellentétben az én "tüzes" karakteremmel -, röviden szólva a férfiideálom. Általában beszédes vagyok. Most befogtam a számat, és Robot engedtem beszélni, legalábbis megpróbáltam. Dr. Instream felvilágosított: a pszichológus pontosan azt a viselkedést tanúsította, ami a legjobban fel tudja bosszantani a parapszichológusokat. Azt is elismételte, hogy semmi ilyen tendenciát nem fedezett föl a viselkedésemben. - Annak az embernek nincs pszichológiai gyakorlata - mondta. - Csak a tankönyvi eseteket ismeri. Szerencsétlen találkozás volt ez, mondta, de talán nem baj, hogy a játszmának ennyire az elején futottunk bele. Az akadémikus pszichológusok hajlamosak rá, hogy rossz szemmel nézzék a médiumitást. Az ilyen megjegyzéseknek le kell peregniük rólam. Ki kellett volna nevetnem azt a fiatal pszichológust. Azt mondhattam volna neki: - De jól ismeri az uralkodni vágyó személyiséget - lehet, hogy belülrőlő - vagy valami ehhez hasonlót. Az eset azért mégis nyugtalanított. Eltelt bizonyos idő, mire ismét teljesen megbíztam magamban és a reakcióimban. Azt is éreztem, hogy többé nem vonakodhatom: ki kell próbálnom, mire képes Seth, mire nem. Dr. Instream elmagyarázta az ESP-kísérletek parapszichológiai megközelítését, és azt javasolta, hogy Seth próbáljon látnoki eszközökkel meglátni olyan tárgyakat, amelyekre ő koncentrál. Ezt minden ülésen megtennénk. Hétfőnként és szerdánként este tízkor Dr. Instream otthon a dolgozószobájában egy tárgyra fog koncentrálni. Ugyanebben az időpontban megkérdezzük Sethet, és minden héten levélben elküldjük az eredményt Dr. Instreamnek. Most már beleegyeztem, és Seth is igent mondott. Ezután, a hazafelé vezető úton Robnak új ötlete támadt. Mi lenne, ha közben magunk is megpróbálkoznánk valami hasonlóvalő Úgyhogy a Dr. Instream-féle kísérlettel egyidejőleg elkezdtük a borítékteszteket, amelyekben Sethet megkértük, hogy mondja el, mit lát a dupla, leragasztott borítékok belsejében. Ki akartam próbálni, vajon Seth valóban meg tudja-e tenni azt, amit állít. Dr. Instreamnek a látnoki képességek bizonyításához tudományos adatokra volt szüksége, és mi valamennyien azt reméltük, hogy tudunk ilyet szolgáltatni. Nem kis célt tőztünk magunk elé! Az 1965 augusztusa és 1966 októbere közötti hónapokban annyi sikerben és kudarcban volt részem, hogy beleszédültem. A következő fejezetben ennek az izgalmas és talányos esztendőnek a történetét mondom el.

Ismeretlen Internetes forrásból
2004-01-07