1.ő
Megbocsátás és kibékülés A
gyakorlatban a kibékülés egy fokozattal nagyobb. Félreteszem a sérelmeimet, és
tiszta szívből megbocsátok, akár az ellenségemnek is! („megbocsátok, de nem
felejtem el az engem ért sérelmet” vagy „megbocsátok,
de megfelelő távolságban akarom őt tartani magamtól”)
2. A meg nem bocsátó szív
Ha
nem megbocsátó szívvel járjuk az élet útját, akkor gyengül a kapcsolatunk
Istennel, másokkal és önmagunkkal. A Miatyánkban kérjük: „Bocsásd meg a mi
vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek.” („A győlölet
azt eredményezi az emberben, hogy a szépet csúnyának, a csúnyát szépnek látja,
összekeveri az igazat a hamissal és a hamisat az igazzal”. )
3. Bocsássunk meg önmagunknak
Ahhoz,
hogy képesek legyünk másoknak megbocsátani, először nekünk kell képesnek
lennünk arra, hogy elfogadjuk mások megbocsátását. A megbocsátás megtagadása
vagy képtelensége gyakran annak a jele, hogy nem bocsátunk meg önmagunknak és
nem tudjuk elfogadni mások bocsánatát.
Az önmagunknak való megbocsátás lépései:
- Sötét és negatív
érzelmeimről naplót vezetek. Ez segít, hogy szembenézzek velük. Ez az egyszerő
írásbeli gyakorlat sokszor segít elfogadni érzéseimet.
- Megpróbálok tudatosan
viszonyulni azokhoz az érzéseimhez, amelyeket nehezen tudok elismerni – mint
például az irigység, győlölet, harag.
- Megtanultam megosztani
énem sötét vagy homályos oldalait egy bizalmas barátommal. Megtapasztalva, hogy
egy másik személy elfogadja állítólagos „csúnya oldalunkat”, ez gyakran segít,
hogy jobban elfogadjuk önmagunkat.
- Elkezdtem imádkozni
alázatosságért – hogy elfogadjam korlátaimat és tökéletlenségeimet. Nagyon
gyakran a büszkeségünk és az a próbálkozásunk, hogy egy magunkról kialakított
idealizált kép szerint éljünk, tart vissza annak felismerésétől, hogy még nem
vagyunk tökéletesek. A mondás: „légy türelmes velem; Isten még formál engem”,
jó elmélkedési anyagnak bizonyult.
4.
Fejezd ki érzelmeidet
5.
Határozz a megbocsátás mellett
6.
Valld be és bánd meg
7.
Szabadulj a félelemtől és a haragtól
8.
A helyes látásmód elnyerése
9.
Képzeld el a találkozást
10. A megbocsátás és kibékülés
elmélyítése
A kezdeti megbocsátást és kibékülést a szeretet újabb cselekedeteivel
kell megpecsételni.
A megbocsátás és kibékülés folyamatában fennáll a veszély, hogy csak
külsőleg tesszük meg a helyes lépéseket. Van úgy, hogy elmegyünk a másik személyhez (talán
tudatosan, vagy tudat alatt azért, hogy saját magunkat tüntessük fel jó
színben), kimondjuk, hogy „sajnálom, bocsáss meg, és én is megbocsátok”, és
ugyanakkor az ellenérzés és neheztelés továbbra is megmarad szívünkben.
Szavakkal bocsánatot kérünk, de bensőnkben nem bocsátunk meg. Ilyen esetben a
neheztelés előbb-utóbb fel fog törni a felszínre és megmutatkozik csúf
szavakban és viselkedésekben.
Isteni kegyelem:
A
szellemtan segítségével az ember tudja, tisztában van azzal, hogy minden földi
élet, az itt átélt szenvedések és megpróbáltatások megacélozzák, hogy az
átélések és tapasztalások közelebb vigyék az Úrhoz. Az újból és újból való
testetöltések azt szolgálják, hogy a szellem a fejlődés vonalán állandóan
közelítse a célt: Teremtőjét!
Mindennek
fejlődnie és tisztulnia kell, ami teremtve van és elbukott.
Isten
jósága felállította az engesztelődési törvényt, melynek értelmében a
teremtmény visszatérhet oda, ahonnan eltávozott. Ez a visszatérés hosszadalmas
és fájdalmas, mert a bukás olyan mélyre taszította, hogy Isten gyermeke
végtelenül sokat szenved ezen a visszafelé vezető úton, amely olyan hosszú,
hogy sokszor megáll és azon gondolkozik, miért is szenved hát olyan sokat, hiszen
Istennek hatalmában állna, hogy sokkal kevesebb fájdalom árán, sokkal
gyorsabban juttassa gyermekét oda, ahová ő akarja, ahová annak el kell érkeznie.
De
sokkal előbb, mielőtt ezt egyetlen gyermeke elgondolhatta volna, elgondolta
maga az Atya, aki valóban nem akarja gyermekei vég nélküli szenvedését.
Ezért a szigorú törvénnyel egyidejőleg indította el a kegyelmet is.
Azóta ez a kegyelem állandóan árad a kínlódó, szenvedő, visszafelé botorkáló
gyermekre. Ezt azonban nem mindenki érzi, és nem mindenki érti. Nem mindenki
helyezi magát ez alá a kegyelmi áradás alá. Nagyon sokaknak kell előbb
megjárni a törvény útját, s csak ha megtörtek és megtértek, jutnak a kegyelem
áradásának útjába.
Isten mindenkit megtalál
az ő kegyelmi sugarával, mert állandóan és változatlanul küldi szét szeretetét,
melegét, erejét, világosságát. Jézus mégis azt mondja: "Kérjetek és adatik
néktek, keressetek és találtok, zörgessetek és megnyittatik néktek."
(Mt.6,7.) Mert aki keres, aki kér, az előbb
kap. Aki zörget az örökkévalóság kapuján, azt könnyen megtalálja Isten,
azt nem kell már keresni, az maga indul el a visszafelé vezető úton.
A
tanítás szerint: abban a nagy isteni
fényközpontban néha Isteni gerjedelmek támadnak, s ilyenkor még nagyobb
intenzitással küldi szét az ő kegyelmi sugarait. Ilyen pillanatokban
születnek le azok a nagy szellemek, akik előbbre viszik egy ilyen bolygónak az
életét, mint a Föld.
Egy
ilyen Isteni gerjedelem küldte a földre Jézus Krisztust. Az az idő, amelyben
Jézus született, volt a legnagyobb kegyelmi idő e bolygó számára.
A kereszt egy nagy felkiáltójel. Odakiáltja az
embereknek: íme itt van a ti bőnötök! Keresztre feszíttek minden jóságot,
tisztaságot, igazságot. Krisztus tiszta vére hullott értünk. "A vér a
benne lakozó élet által szerez engesztelést." (III.Móz.17,11.)
Amikor az isteni kegyelem egyik oldalon megkíméli az embert súlyos
próbáktól, másik oldalon megteszi azt, ha alázatossá akarja tenni, hogy azok
által próbálja meg, akiket legjobban szeret. Akiknek sem okuk, sem joguk nem volna arra, hogy őt bántsák. Fájó szívvel hullat
keserő könnyeket a másiknak szeretetlensége miatt, és nem tudja, hogy a
kegyelem nyúlt le hozzá, mert magasabb fokra akarja emelni. Meg akarja
erősíteni állásában.
Ebben az
értelemben is igaz, hogy: "...akik Istent
szeretik, azoknak minden javokra van... " (Róm.8,28.)
Minden ember számára, kivétel nélkül, két út nyílik
meg. Az egyik út keskeny és messze-messze a távolban egy nagyon szők kapu
látszik, amelyen majd át kell haladni.
A másik út széles, kényelmes,
a végén a tágas kapuval, melyen csak át kell sétálni. (Mt.7,13-14.)
"Menjetek
be a szoros kapun. Mert tágas az a kapu
és széles az az út, amely a veszedelemre visz
és sokan vannak, akik azon járnak.
Mert
szoros az a kapu és keskeny az az út, amely az életre visz és kevesen vannak,
akik megtalálják azt." (Mt.7,13-14.)
Előbb-utóbb minden ember meg lesz próbálva az
Istenhez vezető úton, vajon át tudja-e adni magát, az övéit, minden ügyét
Istennek. (Milyen szőkületei ezek a keskeny útnak, vagy éppen a szoros kapu
előtt jönnek ezek a próbákő) Ez a feltétlen bizalomnak, önátadásnak, az
alázatos szeretetnek legsúlyosabb próbája, mert a szellem, különösen az éber
szellem, mindig jelen akar lenni, mindig egy
kicsit ő maga akar még, figyel a dolgokra és ellenőrzi őket. Ahogy ezt
nem tudja megtenni már meginog és azt
hiszi, nem jól mennek a dolgok.
Legnehezebb azoknak az útja, akik már szakítottak a
földdel, mert állandó félelemben és veszedelemben járnak és csak akkor nyugszanak
meg, ha Krisztus köntösét valóságként érzik a kezükben. Ezért a vízre az
lépjen, aki a Péter hitével bír. Ha ingadozik is, de a válságos percekben
tudja, kit kell segítségül hívni. A többi jobb, ha a földön marad.
A levegő utasainak, a magasságok vándorainak is
sokkal könnyebb az útjuk, mert kikerültek a félelem és veszedelem zónájából.
A szeretet megszületése bennünk
Pál apostol,
Kempis Tamás, Assisi Szent Ferenc
imáinak
misztériumában
Igyunk ebből az örök életre szökellő, ős tisztaságú
forrásból! Engedjük az Evangélium fénylő, életet adó elveit magunkba sugározni!
Álljon itt Pál Apostol I.Korintusi leveléből a szeretet kozmikus
meghatározása.
Szóljak bár emberek vagy
angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok, vagy pengő
cimbalom.
Legyen bár prófétáló tehetségem,
ismerjem bár az összes titkokat és minden tudományt, legyen akkora a hitem,
hogy hegyeket mozgassak, ha szeretet nincs bennem — semmi sem vagyok. Osszam el
bár egész vagyonomat a szegényeknek, vessem oda testemet, hogy elégessenek, ha
szeretet nincs bennem, mit sem használ. A szeretet türelmes, nem féltékeny, nem
cselekszik rosszat.
A szeretet nem nagyravágyó, nem keresi a magáét,
nem gerjed haragra, nem gondol rosszat.
A szeretet együtt örül az
igazsággal, mindent eltőr, mindent elvisel. A prófétálások véget érnek, a
nyelvek megszőnnek, a tudomány elenyészik, a szeretet soha meg nem szőnik.
Most tükör által homályban látunk, akkor majd
színről-színre.
(Ap.Csel. 13,1-9)
Éljük át a szeretet bőnt oldó-bontó hatalmának másik
csodálatos himnuszát, Kempis Tamás
szeretethimnuszát „Krisztus
követése” címő munkájából.
Nagy dolog a szeretet. Valóban
nagy jó, mely egyedül könnyít minden terhet, és egyaránt elvisel minden
egyenetlent.
A szeretet futván fut, örül, szalad és fel nem
tartóztatható. Mindent elhagy, hogy mindent elnyerjen.
A szeretet nem ismer határt, hanem minden módfelett
buzgón lángol. A szeretet terhet nem érez, fáradságot nem szenved, többre
vállalkozik, mintsem elbírná.
A szeretet lehetetlenséget nem
ismer, mert azt állítja, hogy mindenhez van ereje.
A szeretet vigyáz. Szunnyadván
nem alszik, elfáradván meg nem bágyad, szorongattatván meg nem szorul, félvén
nem retteg, hanem mint a sebes láng és égő fáklya felverődik és bátran átmegy
mindenen.
Végül hallgassuk meg Assisi Szent Ferencet, aki imájában
tökéletesen kifejezte az isteni szeretet és a krisztusi béke bennünk való
megszületésének és földi életünkben való megvalósulásának legbensőbb lényegét.
Uram, tégy engem békéd
eszközévé!
Add, hogy ahol a győlölet
tombol, oda a szeretetet vigyem.
Ahol a bőn uralkodik, oda
a megbocsátást vigyem.
Ahol a viszály szertehúz,
oda az egységet vigyem.
Ahol a kétség tétovázik,
oda a hitet vigyem.
Ahol a hamisság kígyózik,
oda az igazságot vigyem.
Ahol a reménytelenség
csüggeszt, oda a bizalmat vigyem.
Ahol a szomorúság
fojtogat, oda az örömet vigyem.
Ahol a sötétség rémít, oda
a világosságot vigyem.
Uram, tégy engem békéd
eszközévé!
Mert
álljon bárki a világegyetem bármely pontján, ha a krisztusi szeretet elvével
azonosul, lénye a világegyetemben kiteljesül. Ha azonban a szeretet elvével
ellentétbe kerül, szellemi homályba kerül, önmagát lefokozva összezsugorodik. Önmagam döntök sorsom, örök életem irányvonala
fölött azzal, hogy engedem-e magamban megszületni a krisztusi elvet - a
szeretet elvét - a cselekvő szeretet elvét.
Földi életem célját tévesztette, ha nem tud bennem
megszületni Krisztus.
Ez Karácsony örökjelentősége. Szent Ágoston
nyomán elmondhatjuk Karácsony legmélyebb misztériumát:
Mily hatalmas vagy — szeretet! Te hoztad le Istent az
égből. Az isteni szeretet emberré lett, hogy a mélyre bukott szellem, az ember,
istenné legyen.
János evangéliumában Krisztus szavai így
szólnak:
Istenek vagytok!
(Ján. 10,34)
És az írás fel nem bomolhatik. (János 10,35) — mondja Krisztus. Hogy a szellem
éjszakájából újra istenivé válhassunk: ez Karácsony örök misztériuma.