Emanuel Swedenborg: A szellemvilágról  és az ember halál utáni állapotáról

 

Swedenborg korának elismert polihisztora, XII. Károly hadmérnöke és királyi szenátor volt. 55 éves koráig 25 kötetet publikált az ásványtan, matematika, csillagászat, anatómia és filozófia témakörében. 1745-ben Londonban történt élete döntő eseménye, megjelent előtte Isten küldötte és feladatként rótta rá az egyház megújítását. A „ Menny és pokol” c. könyvében számol be élményéiről, melynek mondanivalója véleménye szerint tükrözi a mai szellemtan szellemvilágról alkotott megállapításait.

 

Részlet a könyvéből a mai kor emberének nyelvezetére átültetve:

 

„Bensője szerint minden ember szellem”

 

Azt, hogy az ember lényegében szellem, magam tapasztaltam, mert velem is megesett, hogy testtől elragadtattam és más helyre vitettem. Az ember ekkor olyan állapotba kerül, mely az alvás és az ébrenlét közötti  állapot. Ebben az állapotban minden érzék olyan éber, mint az ébrenlétkor. Mind a látás, mind a hallás és csodálatosképpen az érzés is, finomabbá válik, mint a testi ébrenlétkor. Négyszer voltam ebben az állapotban, amikor a testtől elragadtatunk és nem tudjuk testben vagyunk-e vagy azonkívül. Az angyalokat és a szellemeket testük szerint láttam és hallottam és csodálatosképpen meg is érintettem.

 

Kétszer, háromszor az is megmutattatott nekem, amikor a lélek egy másik helyre ragadtatik el. Egyszer mikor egy város utcáján sétáltam, közben szellemekkel beszélgettem, így haladtam anélkül, hogy eltévedtem volna, és ezalatt lélekben voltam és ligeteket, folyókat palotákat, házakat és más egyebeket láttam. Mikor már órák hosszat így voltam és amikor ismét a testi látás érzékében voltam, észrevettem, hogy más helyen vagyok. Nagyon csodálkoztam, olyan állapotban voltam, mint azok, akikről azt mondjuk: „őket a lélek más helyre ragadta”. Mert amíg ez az állapot tart, nem gondolunk az útra, csak megyünk és semmiféle fáradságot nem érzünk, és olyan útra is vezettethetünk, amit addig nem is ismertünk, anélkül, hogy eltévednénk.

 

Hallottam a mennyben, hogy haláluk ideje alatt némelyek, akik a ravatalon fekszenek és még fel nem költettek, kihőlt testükben tovább gondolkoznak, és azt tapasztalják, hogy még élnek, azzal a különbséggel, hogy testükhöz tartozó egyetlen részecskét sem tudnak megmozdítani.

 

Az ember nem tud gondolkozni és akarni, hacsak lényegi alapja (subjectum quod substantia) erre nincs. Lényegi alap nélkül semmi nem létezik. Tehát a hallás és látás az érzékszerv nélkül nem létezik. Így nem létezik belső látás és belső hallás a neki megfelelő érzékszervek nélkül.

Ebből az következik, hogy az ember szellemének, ha az a testtől elvált, éppen úgy van alakja, és az az alak emberi alak, érzékszervei vannak, és ezek nem a testéhez, hanem a szelleméhez tartoznak. 

Mindezt azért mondtam, hogy az értelmes embert rávezessem, hogy lényegében az ember szellem. Az embernek van az, ami az állatoknál hiányzik, legbensője, amelybe az Isteni belefolyik, azt magához emeli, önmagával összeköti.

 

Mindaz, ami Istennel összeköthető, szét nem esik, és mindaz, ami nem összeköthető szétesik.  „Az angyaloknak és az embereknek a legbensője nevezhető az Úr bejáratának, ajtónak. (Ímé az  ajtó előtt állok és zörgetek, ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok...akinek van füle, hallja mit mond a lélek a gyülekezeteknek... Jel, 3/20-22.)

 

Hogy az ember bensője szerint szellem, azt sok tapasztalás által tudtam meg. A szellemekkel mint szellem beszéltem, és úgy is, mint testben lévő ember, s amíg szellemként beszéltem velük, csak azt tudták, szellem vagyok, nem tudták, hogy testem is van.

Még hozzáteszem, hogy minden ember, aki a Földön él, szelleme szerint, habár abból semmit nem tud, szellemek társaságában van. A jók valamely angyalok társaságában, a gonoszok valamely pokoli társaságban, és a halál után ebbe a társaságba jutnak. Bár az ember, amíg a világban él, ebben a társaságban nem mint szellem jelenik meg, mert természeti módon gondolkozik, de ha a testtől elvontan megtanul gondolkozni, akkor a szellemek ezt észreveszik.

 

A menny és a pokol az emberben van

 

Az embernek értelme és akarata van. ... Az, hogy az embernél az értelem és az akarat külön van választva, azért van, hogy átalakítható lehessen.  Az ember az igazságok által alakul. ... Akaratára nézve „minden gonoszban” születik, ezért senkinek jót nem akar, csak csupán önmagának. Aki csupán a maga javát akarja, a gonoszságnak örül, mert minden javát, méltóságát gazdagságát magának akarja. Ettől függ boldogsága. Hogy ez az akarás megjavuljon, átalakuljon, azért adatott meg az embernek az, hogy értelmével az igazságokat átgondolhatja, habár azokat nem addig akarja, amíg olyanná nem lesz, hogy azokat önmagából, vagyis szíve szerint akarja és cselekedje. Ha ez megtörténik, akkor az ember, hitének tárgya lesz, és amit akar, az szeretetének tárgya lesz, azaz a hit és a szeretet ugyanúgy összekötődik benne, mint az értelem és az akarat.  Ekkor az ember az értelmével felfogott igazságokat saját szívéből, akaratából cselekszi és amilyen mértékő ez, annyiban bírja a mennyet önmagában. Mert a jó és az igaz összeköttetése a menny, a gonosznak a hamissal való összeköttetése pedig a pokol állapota. Ha a szellemembernél a jó az igazzal összekötve van, akkor a mennybe „jut”, ha a gonosz a hamissal, akkor a pokolba „jut”, mert maga az összeköttetés a menny illetve a pokol.

 

Manapság az emberek legtöbbje tud igazságokat, és értelemmel gondolkozik felettük, de azokból semmit se cselekszik, illetve amit cselekszik, azt csupán a gonosz iránti szeretetből és hamis hitből cselekszi.

 

 

 

 

 

 

Mi a szellemvilágő

 

A szellemvilágban nem lehet „szétosztott lelkőnek lenni”. Aki, amit akar, az tisztán látszik, hiába mutat mást. A szellemvilágban a jótól a hamisat eltávolítják, és szellemek a jóságuknak megfelelő fokú igazságokat kapnak. A gonosztól az igazságokat elveszik és helyettük gonoszságuknak megfelelő hamisságokat adnak.

A szellemvilágban rendkívül nagy számban vannak, mert ez a testtől való elválása után mindenkinek az első gyülekezési helye, itt mindenkit megvizsgálnak és előkészítenek. Tartózkodásuk itteni idejének szigorúan meghatározott időtartama nincs. Az időtartam különbözősége a szerint van, hogy az ember belsője mennyire felel meg a külsőjének.

Az emberek ahogy átjutnak a másik világba, az Úr által valóban elválasztatnak.  A gonosz hajlamúak ahhoz a pokoli társasághoz kapcsolódnak, amelybe a bennük uralkodó szeretet fokozat szerint már e világban tartoztak, a jók pedig azonnal a mennyei társasághoz kapcsolódnak.  Bár a szellemek elválasztattak is, azért ebben az első szakaszban mégis összejönnek, s ha akarják, beszélgethetnek azokkal, akikkel a testi életben  barátok vagy ismerősök voltak. Láttam, amint egy apa hat fiával beszélt, és azt is, hogy mások rokonaikkal és barátaikkal beszéltek. De mivel a világi életükből kifolyólag különböző érzelmőek voltak, egymástól egy rövid idő után elválasztatnak, egymást többé meg nem ismerik. Azért, mert akik a szellemvilágban vannak, hasonló állapotúak a testi állapotukhoz, míg akik tovább lépnek, azaz a mennybe vagy a pokolba kerülnek, azok felveszik „maradandó” állapotukat, amely „uralkodó helyzetük állapotával egyenlő” és amely állapotban egyik szellem a másikat csak a szeretet egyenlőségénél fogva ismeri. A hasonlóság összeköt, a különbözőség elválaszt.

 

A szellemvilág tehát nem a menny és nem is a pokol, hanem a kettő közötti középhely vagy középállapot.

 

Bármely mennyei társasághoz a belépés csak keskeny ösvényen át vezet, a „pokoli” szférákból a kijáratok őrizve vannak, olyanok mint valamiféle lyukak, hasadékok, amelyeken kijutni csak különleges esetekben lehet.

 

Olyan a szellemvilág, mint egy sziklák közötti völgy. A mennyei társaságokhoz vezető kapuk csak azok előtt válnak láthatóvá, akiket a mennyre elkészítettek. A szellemvilágból valamennyi társasághoz vezet egy bejárat. A pokolhoz vezető kapuk szintén csak azoknak tőnnek fel, akiknek oda bemenniük kell. Olyanok, mint sötét barlangok.

Minden egyes ember két ajtó közt választhat, ugyanis két út van, amely az ember értelmes eszéhez vezet. Egy felső vagy benső út, , amelyen az Úrtól való jó és igaz behatol, és egy alsó vagy külső út, amelyen a gonosz és hamis hatol be. Maga az értelmes ész, amelyhez e két út vezet, középen fekszik.

 

Az ember halálból való feltámadása és az örök életbe való átvezetése

 

Ha az ember a természeti világban való foglalatosságait, amelyek szellemének és a hajlamainak megfelelnek, már nem tudja tovább ellátni, azt mondjuk, az ember meghal. Légzése és szívverése leáll. Bár mégsem hal meg, csak a testétől elválik, csupán egyik világból a másikba megy át. Az ember a szellem által él, a szellem az, ami az emberben gondolkodik. Ezért van az, hogy az Igében, és ennek benső értelmében a halál a feltámadást és a további életet jelenti. Hogy én megerősödjem abban, hogy az ember miután meghal, tovább él, megadatott nekem, hogy mindenkivel beszélhessek, akiket testi életükben ismertem, némelyekkel hetekig, hónapokig. ...

Az emberszellem az elhaláskor után még egy kis ideig a testben marad, a szív teljes megnyugvásáig. Mihelyt a szív mozgása megszőnik, az ember felébresztetik. Ez az emberszellem testből való kivezetése és a szellemvilágba való bevezetése. ...

Hogy a felébresztés hogyan történik, azt nekem nemcsak megmondták, hanem élő példa által megmutatták.  A tapasztalat magamon történt. A testi érzékek tekintetében az érzéstelenség állapotában voltam, s így csaknem a halál állapotában. A benső élet a gondolkozással együtt mégis változatlan maradt. Azt vettem észre, hogy a test lélegzése teljesen megszőnt, holott a benső légzés, mely a szellem lélegzése összekapcsolódott a test gyenge lélegzésével.  A szívverés tekintetében a mennyei birodalommal közösség következett be, mert az ember szívének ez a birodalom felel meg. Angyalok is megjelentek, néhányan a távolban, kettő a fejhez közel. Ebben az állapotban néhány óráig voltam. Balzsamos illatot is éreztem. Ha mennyei angyalok vannak jelen, akkor más szellemek nem tudnak közeledni. Így tartják vissza a gonosz szellemeket is. Az angyalok a fejnél ülnek és csendesen várnak. Gondolatokat közvetítettek felém, amelyeket megértettem, ebből az angyalok tudják, hogy az ember szelleme olyan állapotban van, amikor már a testből kivezethető.  Gondolataikat úgy közölték velem, hogy az arcomba tekintettek, mert a mennyben a gondolatok közlése így történik.  Azt mondták nekem, hogy az ember szellemét  a testtől való elváláskor gondolataiban olyan sokáig tartják meg, amíg azokhoz a gondolatokhoz vissza nem tér, amelyek azokból a hajlamokból erednek, amelyek nála a világban az általános és uralkodó hajlamok voltak. 

Megengedtetett nekem, hogy érezzem, hogy a „bensőmnek” - amely a lelkemnek és a szellememnek is a lakhelye egyben - a testtől való elvonása és kiszakítása milyen, és azt mondták nekem, hogy ez az Úrtól eredt és a feltámadás is ebből származik.  Ha a szellem olyan, hogy tovább a mennyei angyalokkal érintkezni nem képes, akkor elkívánkozik tőlük.  Ekkor az Úr szellemi birodalmából jönnek angyalok, akik megadják neki a világosság élvezetét.

 

Amikor az ember odaát felébred, világosságot vagy homályosságot lát, ez különböző módon történik a viszonyok szerint. Ezután azt éreztem, mintha az „arcból valamit kifejtenének”, majd szellemi gondolkodás adatott nekem. Az arcból kifejtés jelképezi, hogy a természeti gondolkodásból a szellemibe kerültem. Az angyalok ekkor arra törekednek, hogy a felébresztettből csak szeretetre való vágy áradjon, és mondják neki, hogy ő szellem.  Mindenféle szolgálatot teljesítenek neki, és megtanítják azokra a dolgokra, amik a másik világon vannak.  Ha nem olyan szellem, aki tanulni akar, akkor elvágyik ettől a társaságtól. Nem az angyalok hagyják el, hanem ő az angyalokat, hisz az angyalok semmit nem kívánnak annyira, minthogy a mennybe emelhessék.  Ez számukra a legnagyobb élvezet. Ha azonban a szellem földi élete olyan volt, hogy a jók társaságába lenni nem tudott, akkor ezektől is elkívánkozik és ez addig ismétlődik, míg olyanokkal nem társul, akik a világban folytatott életével teljesen megegyeznek. Ezeknél találja meg és folytatja életét. ...

 

Némelyekkel elköltözésük után 3 nappal beszéltem, és néhány olyannal is, akiket a világban ismertem. Igen csodálkoztak azon, hogy míg testben éltek nem hittek ebben a világban, de leginkább azon csodálkoztak, hogy az egyházon belül majdnem mindenki ilyen hitetlenségben van. ...

 

 

 

 

 

Az embernek a halál után tökéletes emberi alakja van.

 

Három állapot van, amelyet halála után az ember, mielőtt a mennybe vagy a pokolba jut, átél.  Az első saját külsőjének az állapota, a második a bensője állapota, a harmadik az előkészítés.  Vannak, akik azonnal a mennybe emeltetnek, akik már evilági életükben újjászülettek, a mennyre már e világban elkészültek.  Láttam néhány olyant, akik a bensőjükben gonoszok, és a külsőjükben látszat szerint jók voltak. A szellemvilágtól elkülöníttettek, és tüstént a „pokolra” kerültek.  Mindezek azonban kevesek azokhoz képest, akik a szellemvilágban tartatnak . ... „