A Halál felfogása a különböző vallásokban

 

 

A Halál; egy félelemmel teli szó, ami mögött az elmúlás, az élet megszőnése áll, amit sokan egy fekete, kaszás emberrel azonosítanak.

 

Az emberiség egy része nem hisz a halál utáni életben, azt az elvet vallja magáénak, hogy egyszer élünk, és így is éli le a fizikai síkon az életét.

 

Az emberiség másik, vallási dogmákkal átitatott része valamilyen szinten hisz a halál utáni életben, vagy az „örök – vadászmezőkben” képzeli el magát, vagy elhiszi, hogy egyszer, amikor eljön a „végső elszámolás” ideje, elporladt teste újra életre fog kelni, és kiszáll a sírból isteni kegyelem hatására, és újból találkozik szeretetteivel.

 

Vannak, akik alacsonyabb létformában képzelik el életük folytatását, a tibeti kolostorokban elterjedt szokás, hogy a meghalt tanítók a kolostorban lévő kutyák testében folytatják a halál utáni életüket, így ezeket a kutyákat emiatt nagy tiszteletben gondozzák, és etetik, vigyáznak rájuk. Pedig – és ez nagy érdekessége még az egésznek – hogy az egyik legtanulságosabb könyv a halál utáni életről a „Tibeti halottaskönyv az életről és a halálról”, mely két fő részből áll. Az első része a felkészülés a halálra, a haldokló felkészítése, a második részben a halottakkal történő kapcsolat, a halott szellemének segítése.

De ezek az ellentmondások más vallásban is megtalálhatók!

 

Ezért is jelenthető ki, hogy a spiritizmus fokozat és nem vallás! Mert a keresztény vallásban az szerepel például, hogy meghalunk és egyszer feltámadunk, ellentétben a spiritiszta azt vallja, hogy halálunk után kis idővel visszaszületünk és tanulunk tovább a fizikai síkon, és ha elérünk egy érettségi – fejlettségi szintet, akkor már nem kell többet visszaszületnünk. És a spiritizmus (szellemtan) azt is elmondja, hogy honnan jöttünk, mi a célunk, és hová tartunk, mi lesz a sorsunk hosszútávon a halálunk után!

 

A keleti vallások nagy részben szerepel a számszára, a körforgás, ahol szinte az azonnali visszaszületés szerepel, általában ugyanabba a családba, ugyanabba az élethelyzetbe, és törekednek arra, hogy megpróbálják elérni a megvilágosodást a földi életben, hogy ezzel elérjék azt, hogy ne kelljen visszaszületni egyszer a földre! Pedig ha tudnák, hogy a fizikai síkon azért élünk emberi testben, mert tisztulni, fejlődni akarunk és tapasztalatokat győjteni, akkor nem üldögélnének hosszú éveket a fal felé fordulva, meditálva, és sokszor „céltalanul” tölteni az életüket. Persze, itt idézőjelet használok, mert nincs céltalan élet, és sok esetben karmikus célként azok kerülnek ilyen helyzetbe, esetleg kolostorba, akik előző életüket nagy vigadalom, dorbézolásban, nagyvilági életként élték le, és következő életükben megtapasztalják a csendet, az elvonulás érzését.

 

A keresztény vallás még riogatja az embereket a pokol fogalmával, vagy kecsegteti a mennyek – országával, és ezzel félelmet ébreszt szándékosan vagy véletlenül az emberek lelkében.

Az iszlám vallásban ugyanaz fellelhető, ami a keleti vallásoknál is jelen van de a fő eltérés abban található, hogy itt az erőszakosságra terelték a vallási vezetők a hangsúlyt, eltérve az eredeti vallási előírásoktól, ahol ugyanúgy a szeretet volt a legfontosabb fogalom.

Persze ebben nagy szerepet játszott a politika, a keresztes rabló hadjáratok hosszú csatározásai Isten nevében és a sok felesleges vérontás.

 

Ahol nincs jelen valamilyen vallási „ágazat”, ott természetes a halottakkal történő kapcsolat, természetes a halál utáni élet, a halottak szellemalakban történő továbbélése, a halál utáni élet. Ilyenek az eldugott őserdei népek, vagy a szavannák meg nem „rontott” és térített emberei.

 

De nézzük pontosan, hogy a Pallas Lexikon mit ír a különböző vallások elképzeléseiről a túlvilágról:

 

- Az egyiptomiak voltak az elsők, akik arról írtak, hogy az ember földi erkölcsi magatartása határozza meg anyagmentes továbbélését. Életüket szinte a túlvilágra való készülés jellemezte. Ismertek magas szellemeket, őrangyalokat, és sötét lényeket. Ismerték a szellem és a lélek különbségét (ami a magyar nyelvbe csak a nyelvújítással került be a fogalmak közé)!

A fáraók a Napisten kiválasztottai voltak, és Osiris alvilágától nem kellett félniük. Az elhunyt Ra hajóján került a túlvilágra, 7 kapunál vizsgáztatták le. Szívét egy pehellyel kiegyensúlyozott mérlegre tették. Számot kellett adnia életéről és hogy mit tanult a halottaskönyvből.

A túlvilág úgy volt leírva, mint a Nílus völgye, 15 régiója volt, ahol a jövevény a sírjába helyezett tárgyakkal munkálkodhatott, vagy mint a madár élvezhette a környezetet.

· A perzsa Zoroaster próféta (Kr. előtt kb. 1000 évvel) és követői szerint egy kozmikus csata zajlott le a fény Istene és a sötétség Istene angyalai (szellemlényei) között. Ez a jó/rossz közötti harc jellemzi az ember életét is. Az ember lelke a halál után néhány napig a fejben marad, majd egy hídon halad át, ahol a több jót, mint rosszat tett lélek a Hammistagan-ba (a vegyes zónába), azaz egy átmeneti helyre kerül (tisztító-tőz) a világ végéig. Ekkor lesz a jó és rossz végső csatája. A jók régi testükhöz hasonlót kapnak az örök életre.

· A görög Platon (ie. 428-347) az ideák anyagtalan világát és annak földi vetületét (árnyékát) különböztette meg, amelyből nehéz kikövetkeztetni a valóságot. Az emberi lelkek a világlélekből szakadtak ki, és testet kapnak , de így elzáródik előlük tudásuk, amit még szellem formában birtokoltak. A földi küzdelmek tisztulásukat teszik lehetővé. Földi életük teljesítménye (etikája) eredményeként az ítélet felfelé vagy lefelé (tartanis = pokol) küldi őket. „Republika” címő mővében szinte egy testelhagyásos megtapasztalás (aztrálutazás) vagy egy halálközeli állapotba jutott személy tudatának modern utazása leírásához hasonlót találunk. A Földről eltávozott lélek - további tapasztalatok szerzésére - tündérek és szirének általi felkészítés után, szabad választás alapján egy könnyő vagy nehéz, feladatokkal teli újabb életlehetőséget kap a Földön

 

· A sámánizmus (az öt kontinensen), az antropológia és az összehasonlító valláselemzés szerint az elmélet és a gyakorlat egysége egy karizmákkal ellátott személyben. A sámán lelkeket, tanácsot és gyógyítást hoz az élőknek az elhaltaktól. Rendkívül színes, de nem egységes a túlvilágképük. Gyakorlatuk azonban fő vonásaiban nagyon hasonlít a többezer éves időkülönbség és a kontinensek távolsága ellenére is.

A sámán rendszerint „klinikai halál” állapotába kerül, lelke beavatást kap, illetve képességeket a szellemek világába, közli látomásait, azaz túlvilágleírást ad.

· Az aztékoknál is jó és rossz túlvilág van. (Mexikó indus őslakosai). A jó dimenzióban 3 régió van: a harcosok, oltáron feláldozottak, és az utazó kereskedők lakóhelye, továbbá a szülés közben meghalt asszonyok régiója, végül a villámlás és víz által meghaltak zónája. Az összes többi ember a rossz túlvilágra megy. 4 évig tart az út oda, 9 fokozaton át. Az elhunytak sírjába amuletteket (különböző módon sugárzó köveket/kristályokat) és feláldozott kutyákat helyeznek, hogy a halottat segítsék túlvilági útjukon.

· A hinduizmus először az Upanisádokból (a szent könyv kb az i.e. 1300-ból származik) merítette világképét. Az emberben egy örök élető lélek lakozik (atman), amely része az örökké létező Istennek. Ez a lélek a földi élet utáni nem fizikai anyagi élet, és az újratestetöltés további körforgásában szerez tapasztalatokat, szélesedik látóköre és tisztul erkölcse. Az anyagba záródás idejét a küzdelem, szenvedés jellemzi. Nem ítélet éri az emberi lelket halála után, hanem egy kegyelem: újabb lehetőséget kap az Isten törvényei megismerésére és annak megfelelő etika, életvitel kialakítására, tehát önjavításra. Az élet nagy feladata (helyzetei) kerülnek csak meghatározásra, nincs részletekbe menő determináció. A megvilágosodás jelenti a körforgásból való kilépést, amelyet Istennel való azonosulás/egyesülés követ (mint a vízcsepp a tengerrel).

Az egyéni lélek (atman) persze sohasem szakadt el centrumától, az individualitás csak illúzió volt. A kereszténység unio misztikája ehhez közel áll.

A hinduizmus fejlődésével (mint a kereszténységnél az Újszövetségi paradigmaváltás esetében) Isten nem mint „tenger”, hanem mint személyiség/egyéniség jelenik meg.

A "devocionalizmus" alapján a Földtől megszabadult szellem az örök pokol helyett egy tisztítótőz jellegő állapot után Istennel együtt tevékenykedik az anyagmentes szférákban.

· A buddhizmus (i.e. kb. 600) a hinduizmus alapelveit, a lélek többszörös testetöltésének folyamatát fejlesztette tovább (a disznóba, kutyába való születés hangsúlyozása csupán e hitrendszer vulgarizálása, lejáratása). Az ebből való kiszállás alapja azonban egy újszerő megfogalmazás: a földi eseményekhez, szokásokhoz, gondolkodásmódhoz, élethez való kötődés a lélek visszafogója. A „céldimenzió” a nirvána, azaz az extintion (szótárban: kioltódás, kiüresedés, semmivé válás!). A vágyak és az akarás leépítése utáni nyugalmi állapot jelenti a „mennyországot”.

· A tibeti buddhizmus kb. i.u. 700-ban leírt halottaskönyve szerint 3 „bardón”, lépcsőn kell a léleknek átmennie a halál után. Hogy ezeken a szinteken át lehessen jutni, fontos a halál előtti felkészülés: tudni kell, mire kell odafigyelni, a halál utáni 49 nap alatt. Az 1. lépcső 2-3 napig tart, akkor tudatosulni kell annak, hogy a lélek elhagyta a testet (orosz kutatók mérni tudták a halál utáni test finomenergia sugárzásának csökkenését). Aki kevésbé felkészült, az a „tiszta fény” környékén ragad. Mások a fény mögé tudnak emelkedni. A 2. lépcsőn az elmúlt élet összes cselekményét látja az illető (klinikai halálból visszajöttek mind beszámolnak erről az „életfilm”-ről. Korábban az „élet könyvében” lapozgattak - írják a 100 évvel ezelőtti anyagok). A 3. szinten dől el, hogy a földi élet húzza vissza a lelket vagy a Nirvána téridőtlenségében képes-e maradni.

· A teljesen elszigetelt kultúrában élő ausztrál bennszülöttek szerint a lelkek az Álom Időben keletkeznek, ami a „szent idő” (valószínőleg az időtlenség kifejezése). A földi életben az álom szárnyain kapcsolatot veszünk fel ezzel a világgal. Vallásos rituáléjuk e felé a világ felé fordul. A halál után a lélek születésének helyére, az örök álom világába kerül vissza. Ítéletről, jó-rossz szintekről nincs szó.

 

Feltehetően különleges álmokról való beszélgetések kapcsán, vagy - mint a sámánoknál - betegségek kapcsán előállott önkívület (pl. epilepszia: szent betegség) testenkívüli élményei illetve a gyakran révületbe, (transzállapotba) került „próféták, látnokok” beszámolói alapján állt össze ez a túlvilágkép.

· Az iszlámot egy visszavonultan élő misztikus (médium), Mohamed próféta hívei alapították (i.u. 622-ben). A lélek a test közepén lakozik és Istennel áll kapcsolatban. A halott lelke először egy köztes szférában várakozik a feltámadásig. Ez egy álomszerő állapot, de fel lehet ébreszteni, akkor ráeszmél igazi jellegére. A világ végén egy hatalmas földrengés lesz.

A feltámadás (testtel való újraegyesülés) nyitja meg a bejárást a „kertbe” vagy a pokolhoz, attól függően, milyen érdemeket szerzett a lélek földi életében.

A „kert” a kozmosz fény-központjában van, 8 szintje van. A kozmosz szélén van a pokol, 7 szintje van.

A mennyről és a pokolbeli szenvedésekről részletes, színes leírások vannak, ami a keresztény irodalomban hiányzik. A tisztítótőz, al-A’raf (magaslat) a „közepes jóságú” emberek tartózkodási helye.

A siiták és szunniták a lélek útját eltérően írják le. A siiták szerint az emberben egy halhatatlan szellem lakik (ruti), amely a testet használja. A hívő szellemek a feltámadásig Isten látványában gyönyörködhetnek. Azután a testtel egyesülve a paradicsomba kerülnek.

A hitetlenek szenvednek a feltámadásig, majd testükkel együtt örökké szenvedni fognak.

A szunniták szerint a lélek a testtel várakozik a sírban, ahol két angyal és egy bíró ítélkezik felettük. A rosszak egy második halált élnek meg. A jók a feltámadásig megszőnnek érezni, utána visszakapják testüket.

· A kabbala (a zsidó misztika) eredetét, korát titokzatos fátyol fedi. Egyes kabbalisták szerint a kabbala bukott angyaloktól származik, az Isteni kinyilatkoztatás alapján ismerhető meg, mely az Ótestamentum könyveiben rejtelmes szavakkal van megírva. Más monda szerint az isteni kinyilatkoztatás Mózes öt könyvében rejlik. Szó szerint hagyományt jelent és hosszú időn át szóbeli alakjában öröklődött nemzedékről-nemzedékre, a beavatottak szők körén belül.

 

Mi lesz a halál utánő

 

A gonoszok minden vallásban megbőnhődnek

A múlt héten a különböző vallások hiedelmével foglalkoztunk, hogy mi történik az emberrel fizikai testének halála után. Írásunk utolsó bekezdésében a zsidó kabbalának lehetséges kialakulását ismertettük. A kabbalában közvetlen leírás nincs arról, hogy mi történik az emberrel halála után, inkább csak közvetett utalást lehet találni benne. Az ősi írás inkább azzal foglalkozik, hogy hogyan kell értelmezni a reinkarnáció fogalmát. A kabbala szerint a reinkarnáció az a folyamat, amikor a halál által széthullajtott sejtek, molekulák, részecskék újból összeállnak, hogy egységet alkossanak a lélekkel és a szellemmel. Amit általánosságban halálnak nevezünk, az a fizikai test halála, mert a lélek és a szellem nem hal meg – írja a Kabbala. A lélekben megmaradnak az érzések, olyan emlékek, amellyel nem teszik képessé az embert az elengedésre, így a felbomlott részecskéknek újból kell összesőrősödniük, és akkor alkothatnak új testet a lélekkel és a szellemmel együtt. Amikor az egyén már tudatosította a karmikus, magával hozott tetteinek, bőntudatának minden részletét, akkor lesz képes az elengedésre, hogy tisztán szellemi lényként éljen tovább.

 

Keresztény hiedelmek

 

A keresztény vallásokban szó van a mennyországnak és a pokolnak a fogalmával. Az ember lelke a test halála után a mennyországba, a tisztítótőzbe vagy a pokolba kerül. Sok emberben félelmet ébresztenek ezek a fogalmak. Ugyanakkor a keresztény vallásokban nincs szó az újraszületésről. Fordulópontot jelentett a vallás történetében, hogy a keresztény egyház feje, a nemrég elhunyt II. János Pál pápa 1994-ben zarándokok előtt kijelentette, hogy az emberi élet a halál beálltával nem szőnik meg, hanem tovább folytatódik egy másik létformában. Ezzel a pápai kijelentéssel cáfolva lett az a tény, hogy addig semmi sem történik velünk, míg a sírunkból fel nem ébresztenek az angyalok harsonái.

 

 

A siiták és a szunniták a lélek útját eltérően írják le. A siiták szerint az emberben egy halhatatlan szellem lakik, amely a testet csak használja. A hívő szellemek a feltámadásig isten látványában gyönyörködnek, azután testükkel egyesülve a paradicsomba kerülnek. A hitetlenek azonban a feltámadásig szenvednek, majd miután testükkel egyesültek folytatják örökösen szenvedő életüket. A szunniták szerint a lélek a testtel várakozik a sírban, amikor majd két angyal és egy bíró fog ítélkezni felettük. A rossz emberek megélnek majd egy második halált. A jók azonban a feltámadásig megszőnnek érezni, utána a testüket visszakapják.

 

A felebaráti szeretet jelei az iszlámban

 

Az iszlámban akárcsak a többi vallásban fellelhetők a keleti vallásokban található felebaráti szeretetre vonatkozó utalások. Az iszlámban azonban a jelenlegi vallási vezetők az erőszakosságra, az erőszakos térítésre fektetik a hangsúlyt. Ebben valószínőleg nagy szerepet játszik a politika, de a történelem folyamán gyakorta lefolytatott keresztes hadjáratok hosszú csatározásai, a sok vérontás.

 

Az iszlámmal majdnem ugyanazon időben keletkezett a párszizmus, az óiráni Zarathrusztra prófétának igehirdetésére visszautaló vallása. A párszizmus a párszik vallása, akiket a valamikori hazájuk, az óperzsa Pársza (mai nevén Fársz) vidékéről neveztek el. Ma tíz országban van a vallásnak követője. Hiedelmük szerint a halál Ahrimannak a mőve és a holttest nem más, mint a gonosznak kézzelfogható példája. Amikor a párszi meghal, holttestét fehérbe öltözött halottvivők elviszik a hallgatás tornyába, ahol meztelenül kiterítik, hogy a keselyők felfalhassák. Az égetést vagy az elhantolást azért nem engedélyezik, mert attól tartanak, hogy ezáltal tisztátalanná válik a levegő, a víz és a föld. Az elhunytak tesi maradványait később kútszerő mélyedésekben helyezik el. Közben a tőztemplomban bemutatják a haóma – áldozatot. Az elhunyt lelke az idő alatt eljut a világító Csinvat hídhoz. A hídfőnél a léleknek egy halálbíróság elé kell állnia, miközben egy pontos mérlegen lemérik az elhunyt jó vagy rossz cselekedeteit. Ezután a hídon csak azok mehetnek át, akik túlestek az ítéleten. A híd az igazak számára olyan széles, mint egy út, amely a paradicsomba vezet. A bőnösök számára azonban olyan keskeny, mint a kés pengéje, úgyhogy a pokol fenekére potyognak róla. Azok pedig, akiknél a mérleg két oldala egyensúlyban van, azok egy köztes birodalomba jutnak, ahol a végítéletig várakozniuk kell. A világvége és a végítélet azzal kezdődik, hogy a földet földrengések és viharok rázzák meg, ellenségek özönlenek elő, az embereket a félelem és a gyötrelem fogja kínozni.

 

A mormonok elképzelése a halál utáni életről

 

A mormonoknak igen érdekes elképzeléseik vannak a halál utáni létezésről. A mormonok abban a hitben élnek, hogy a szó legszorosabb értelmében be fog következni Izrael tíz törzsének a gyülekezése Amerikában, mégpedig Jézus visszatérése előtt, aki azután személyesen fog uralkodni fölöttük. A gyülekezés a millénium előtti időkben zajlik majd le, mégpedig három fázisban. Az elsőben Ephraim törzse fog összegyőlni Zionban. Ez a helység a Sziklás-hegység melletti területen fekszik, Amerikában. A második szakaszban a zsidók fognak gyülekezni. Ez Palesztinában lesz, pontosan úgy, ahogy azt az ótestametumi próféták megjövendölték.

A harmadik szakasz során a tíz elveszett törzs tagjai fognak összegyőlni, akik jelenleg valahol Észak országaiban rejtőzködnek még. Amikor ez a három gyülekezés lezajlik, akkor tér vissza Krisztus a földre. A mormonok hite szerint két feltámadás lesz, az első egy ezer éves periódus elején, a másik pedig a periódus végén. Az első feltámadás során a hívő életet élt halottak távozni fognak sírjukból és felemelkednek a levegőbe, hogy örömmámorban úszva fogadhassák Krisztust és vele együtt fognak leereszkedni a földre.

 

 A mormonok egyébként megengedik, hogy a jó pogányok is részesei legyenek a feltámadásnak. A gonoszok viszont mind egy szálig tőzre kerülnek, elégnek, és nem lesz még egy lehetőségük az üdvözülés elnyerésére. A boldog ezer év alatt az ő lelkük valamilyen gigantikus szellem-börtön falai között fog sínylődni. Az ezer éves időszak kezdetén Új-Jeruzsálem városa le fog ereszkedni a földre a zioni előkészített helyen. Ott a sátánt megkötik és az embereknek csak nagyon korlátozott módon lehet majd gonoszkodni Az ekkor élő emberek közül csak azok fognak meghalni, akik nem lesznek hajlandóak bőneiket megbánni, a többiek 100 éves korukban halhatatlanságot nyernek. Krisztus ezer éves uralkodása alatt nagyszerő évek lesznek, ez az időszak mentes lesz mindenféle háborútól. Az időszak végén kezdetét veszi a második feltámadás, amikor a sátánt eloldozzák, aki nyomban nekilát, hogy létrehozza követőinak táborát. Ezek lesznek az elkárhozás fiai, akik nem számíthatnak a megváltásra és büntetésük az örök kárhozat lesz

 

Amint látjuk a különféle vallási felfogásokban nincs nagy különbség a fizikai lét utáni időszak leírásában. Minden vallás a szeretetre épül és a bőnösök rossz cselekedeteikért meglakolnak, de a lelkek nagyjából mindenütt egy újabb alkalmat kapnak egy újabb életre, amely során tévelygéseiket jóvá tehetik.