Az életteher alól senki sem vonhatja ki magát, akár szegény,
akár gazdag.
Isten nem tesz több terhet a vállunkra, mint amennyit
elbírunk, de annyit viszont feltétlenül odapakol nekünk amennyit szükségesnek talál!
Mindig esélyünk van az új életre, az utolsókból lehetnek az
elsők, és az elsőkből – sajnos – az utolsók is.
Tehát elfeledni és
megsemmisíteni a múltat, a régit! Hiszen minden nap, minden óra, minden
perc, amelyet a hiábavalóság világában ajándékoz nekünk Isten, új lehetőségek elé állít minket. Ez nem azt jelenti, hogy a megtörténtet meg nem megtörténté tehetjük:
de ha felismerjük a rossz, bőnös, téves
gondolatokat, cselekedeteket, akkor holnap már nem áll előttünk a tévedés
lehetősége!
Minden
szenvedésnek az a célja, hogy a jobbat, az igazabbat, a tökéletesebbet abba
a felmart, égő sebbe, amelyet a szenvedés váj a lélekbe, átültessük, a
vérkeringésbe és a lelkiismeret forrongása által meggyökeresíthessük, és ezáltal a jobbat diadalra vihessük. Ez az összes
szenvedésnek magyarázata és célja.
Hiszen a vad fának is
fáj, ha levágják a vadhajtását, felhasítják a fa héját, és a nemes fának is
fáj, amikor kivágják belőle a szemet, és a vad fa hasított kérgébe beillesztik.
És ennek a mőveletnek meg kell lennie, mert lassan elérkezik
a gyümölcsérés ideje, és addigra szelíd oltás eredményének meg kell lennie.
Így van ez az emberi életben is!
Miért keverné össze a NAGY KERTÉSZ céltalanul a jót a
rosszal, miért okozna szenvedéseket
azoknak, akik neki kedvesebbek, miért engedné nekik, hogy nehéz és gyötrelmes
áldozatot hozzanak, amikor ők maguk természete szerint élni akarnák megérdemelt
békéjüket, amikor boldogok szeretnének lenniő
Miért kell éppen
akkor lemetszeniük a boldogság világának a fájáról, miért kell beoltani őket
olyan családokba, amelyek nekik a természetük szerint nem kedvezőekő
Miért kell olyan
fajba, csoportba, családba kerülniük, olyan férjhez vagy feleséghez kerülniük,
akik visszaélnek szeretetükkel, bizalmukkalő
Miért kell olyan
barátok és társak által körülvetetniük, akiktől a jóakaratukért csak rosszat
kapnak viszonzásul, akik kigúnyolják, megcsalják őket, megháborítják lelküket,
elgáncsolják őkető
Mindez oltás, a
szemzés, a nemesítés, a javítás, a magasabbrendőséggel való elárasztás a célja
az Örökkévalónak.
A földi élet a próbatétel
ideje.
Mint amikor egy szülő asszony, aki nem tudja fájdalmai és
gyötrelmei közt, hogy miért szenved, de amikor megszülte gyermekét
elfelejtkezik a fájdalmáról, mert az öröm kárpótolja őt szenvedésiért.
Semmiféle szenvedés
nem vész kárba, különösen nem a méltatlanul elviselt szenvedés.
Isten elrendeli kinek
– kinek a maga helyét a Földön.
Mindent bizonyos célzattal tesz.
Isten előtt például utálatos a szegény kevélysége és a
gazdag fösvénysége, mert mindez visszaélés Isten rendeltetésével. Nem ok nélkül
kerülnek ezek a lelkek ebbe a helyzetbe!
Minden igaz
szeretetnek a megbántása, minden szépnek és igaznak a megsemmisítése rombolás
Isten kertjében és meggyalázása Isten templomának.
Bőn elvenni mások
javait, de még nagyobb bőn megfosztani a hitétől, Isten iránti bizalmától!
Ezért egymás hitét
kíméljétek, egymás meggyőződését ne bántsátok, mert ha igazabbat, jobbat,
rendíthetetlenebbet, értékesebbet nem tudtok helyette adni, akkor sokkal
nagyobbat vétkeztek, mint hogyha embertársaitok anyagi javait vettétek volna
el.
*******
A földön a különböző
létállapotoknak (szférák) megfelelő próbák vannak
Ezek azért vannak, hogy a szellem mindig helyes képet
láthasson önmagáról.
Ezért is jó – bármilyen furcsa is ez a számunkra – a rövid
lejáratú földi élet a maga gyors változásaival, eseményeinek sokoldalúságával. Ez megforgatja az ember lelkének minden
rétegét. Boldog és szerencsés az, akinek
megtérése az ifjúkorban következik be.
*******
Azért kell az
embernek ütközéseket elszenvednie, hogy a benne lévő hibák és tökéletlenségek
napfényre kerüljenek, és a szellem minden egyes ütközésből levonhassa azokat a
tanulságokat, amelyekre a továbbhaladáshoz szüksége van.
*******
A szeretet mennyei
folyadék, amelyet mindig csak olyan
mértékben szabad beönteni az ember világába, amennyi éppen a szükséges
fejlődést biztosítja számára: mert ha a szeretet túlzásba megy, túlteng,
akkor nem kedvez a jónak, hanem kedvez az emberi lélek hibázó és tévelygő természetének
is, és az emberi lélekben felnő, felburjánzik a gaz, elnyomja a neme nővény
fejlődésének lehetőségét.
Lehet látni, hogy azoknak, akik az élet napos oldalán járnak, akiknek nem kell küzdeni a
falatért milyen kevés a nemesen érző
lélek, és mennyi a nemes és tiszta
eszméért küzdő, érző lélek a sanyargottak, a szenvedők, az elnyomottak között, akik küzdenek és dolgoznak, sőt ha kell vértanúságot és szenvednek, hogy
az általuk megismert igaz eszme megvalósulhassonő
Mert minden
tévelygéssel körülvett és beszőtt lélek az igazságot önmagától alig ismeri fel,
hanem csak akkor, ha az igazságtalanság tövisei nagy és fájó sebeket szakítanak
fel a lelkében!
A szeretet utáni vágy
sokkal őszintébb és tisztább, egyúttal alázatosságra is nevel, hogyha a
lélek a szeretetet nélkülözi, ha az nincs, ha azt nem találja, ha a kinyújtott
kezével fájdalmas tapasztalatokra tesz szert, amikor meg akarja simogatni a
mellette lévőt, és sima, bársonyos érintés helyett tüskés darócot talál, úgy,
hogy fájdalmasan kénytelen visszahúzni a kezét.
Így a tévelygő lelkeknek szükségük van arra, hogy fájdalmas
megtapasztalást szerezzenek, szükséges, hogy megtalálják azt a keskeny utat,
amivel a nagyobbra, a tisztábbra, az igazabra juthatnak. A jó és az igaznak való vágynak szomjúságot kell ébresztenie az emberi
lélekben.
Hiszen a spiritizmus
sem más, mint az anyag porába hullott apró mennyei aranyszemcsék kikeresgélése.