Isten akarata soha se irányul a rossz felé, a fájdalmak, a szenvedések megteremtése felé. Isten ne akarja a bűnös halált, hanem azt akarja, hogy a bűnös megtérjen és éljen.
Isten akarata mindenütt a boldogító, napfényhez hasonlító éltető elem, amely mindenfelé áldást hint szét.

Ameddig Isten akarata nem érvényesül, addig az ember poklot teremt magának. Hiszen a menny éppen azért menny, azért isten országa, mert benne Isten akarata érvényesül.

Elvek kormányozzák mind a mennyet, mint a Földet. Elvek alkotják a törvényeket; ami nem az igazságból táplálkozik, annak pusztulnia kell.

A Földön a sebesült lelkek öltenek testet, akiket az ellentét (ellenerő) már sokszor legyőzött.

Amely részén a lélek megsebesült, azon a részén gyengévé, félénké, bátortalanná, érzékennyé válik, és menekülni igyekszik minden ütközés elől, mert fél az újabb legyőzetéstől és még nagyobb szolgaságtól. Pedig akik diadalt akarnak aratni, azoknak a vereséget is el kell szenvedniük. Azé a győzelem és dicsőség, aki szorgalmasan keresi és kutatja Isten igazságát, önmagát napról napra való áldozatul adja oda, feláldozza az emberi énjének kedvező és annak hízelgő előnyöket, feláldozza a dicsőséget, amely mint embert elérhetne, hogy Istennek adhassa azt.

Ha ezerszer vezekelsz is, de abból a hibás elvből meg nem gyógyultál, amelyből kiindulva a szenvedő cselekedetre ragadtattad magadat, mit sem ér az!

De vajon Isten akarata teljesedik, amikor az orvos eltéveszt valamit?

Vagy amikor a gonosznak engedve az egyik ember megfosztja a másika becsületétől, emberi önérzetétől, mindenétől, ami előtte érték volt és börtönbe juttatja: talán meg kell nyugodni abban, hogy Isten akarata teljesedett? És ha valaki egy kicsiny gondatlanságból származó tévedés miatt szerencsétlenségnek esik áldozatul, akkor is Isten akarata teljesedet?

(Saját megjegyzés: Sok esetben kap lehetőséget a lélek, hogy egy hirtelen bekövetkezet és előre nem "betervezett" halál esetén szinte azonnal visszaszülessen a feladata befejezésére.

Lásd a dokumentumokkal bizonyított drúz nép esete Libanonban, ahol tömegével születtek vissza a hirtelen, háborúban meghalt családtagok pár száz kilométeres területen belül.

Ők vallásukban elfogadják nyíltan a reinkarnáció tanát, és figyelik a megszületett gyermekeket, és így jöttek rá a gyors visszaszületésekre)

Sok minden megtörténik a változások világában, aminek nem kellene megtörténnie, és sok minden nem történik meg, aminek meg kellene történnie!

Téves az a gondolat is, hogyha valaki gyilkolt, vagy embereket szenvedtetett, eljön az idő, amikor az ő részére is bekövetkezik ugyanaz a fájdalom, és neki ugyanazt kell végigszenvednie, amit ő okozott másnak.

(Saját megjegyzés: Itt látható a nagy különbség az ok-okozati törvény, "a Mózes idején működő pogány karma" és a Krisztus törvénye: a Kegyelmi Törvény között!)

Isten akaratában ezt nem találjátok meg sehol testvéreim, mert Isten azt akarja, hogy a bűnös megtérjen bűneiből és tévelygéseiből és éljen; hogy ne cselekedjék gonoszt, hogy ne kelljen őt halálával elveszíteni azért, hogy ne nyújthasson a gonosznak tovább lehetőséget, hogy a gonosz egyszer és mindenkorra eltörölhető legyen.

A gonosznak nincs létjogosultsága, semmiféle bűncselekmény nem igazolható Isten előtt, még azzal sem, hogy: "nem tudtam, hogy ezt nem szabad megcselekednem". Az igazság törvénye a legapróbb parányra is rávilágít, és ha rosszat talál, akkor azt a Törvény működésével megsemmisíti.

Amikor a tévelygésekkel való harc megszűnt, akkor kezd kialakulni a jó, az igaz ábrázata, csak akkor kezd kialakulni a szépség, akkor kezd kialakulni a boldog fejlődés a maga kiapadhatatlan sokszerűségével.

Munkában történő segítés:

Engedelmesnek és szerénynek kell lenniük azoknak, akik valami nagyot értek el, mert abban a pillanatban, amikor részt kívánnak abból a mennyországi fényből, dicsőségből amely Istené a maguk számára, hogy az bearanyozza ittlétüket, máris tolvajokká váltak, mert meglopták Isten dicsőségét!

Az ilyen embereknek kicsinyeknek kell lenniük, hogy Isten elvégezhesse általuk, amit el akar végezni. Akit Isten nem szólított fel arra a munkára, hogy az Ő dicsőségét szolgálja, az Ő igazságát beszélje, az hallgasson el, és várja, hogy Isten lelke mikor szólítja munkába, mikor találja őt elég kicsinynek ahhoz, hogy nagyot végeztessen általa.

Az ember legnagyobb dicsősége, legnagyobb áldozata és legigazibb odaadása, ha azt cselekszi, amit Isten akar, ha hallgat arra, amit az Úr szól hozzá.

Az Úr szól azokban a történésekben, alkalmakban melyek körülveszik, szól az eseményekben, melyeken keresztül kell mennie, és részt kell venni benne.

A természeti világ az igazság tükörképe.

Nagy tévedés azt hinni, hogy minden Isten akaratából történik. A Föld bukott világ, és a rajta élő, itt testet öltött szellemek eltévedt bukott lelkek, s ugyanilyenek a Földet közvetlenül körülvevő szférákban élők is.

Azt, hogy mi a tiszta igazság, az ember nem tudja, nem is tudhatja és soha nem is fogja megtudni, mert a végső igazság Istennél van. Isten az igazságot fokozatosan közli a Tőle eltávolodott szellemgyermekeivel, és nem egyszerre, mert a tiszta igazság megsemmisítené őket, másrészt ha nem fokozatosan jutnak hozzá a szellemek, és nem fokozatosan épül be az igazság a lelkükbe, akkor az ellenerő mélyebb gyökeret tudna verni a lélekben kitéphetetlen gyökerekkel. A fokozatosság elve érvényes mindenre!

A formák, melyet a bűnös emberszellem létrehoz olyan rétegeket képviselnek, melyek nem tartósak, a hazugsággal teljes lélek ezzel magát körülvette. Amikor felbomlanak, porrá válnak, akkor az igazság lelke felszabadul, új formát igyekszik alkotni magának, és abban formában hat tovább az emberre.

Mivel a Föld az anyagi világot jelenti, az anyag pedig megsűrűsödött szellemfluidok tömegeiből áll, amelyek éppen azért sűrűsödtek meg, mert az ezeket létrehozó szellemek téveszméket követtek el. A Földi világ legnagyobb részt Isten kegyelméből áll, de részben áll még a bukott szellemek anyagainak megsűrűsödéséből is, és maga az emberi test is ilyen szellemfluid, amely a maga sejtesített világával külön életet látszik követni. De ez az élet nem az őt irányító szellem akarata szerint végzi a maga munkáját, hanem egy másik hatalom a természettörvény hatása alatt.

A természettörvénybe van bezárva az a szellemcsoport, amely ide, erre világra van kiközösítve. A szellem a maga tévedése folytán hozta létre az anyagot, és kötelessége, hogy ezt a kötöttséget feloldja. Munkálkodnia kell az embernek, és vannak kialakult ösztönök, melyek ebben segítenek, hiszen itt van az éhség, a szomjúság, az alvási és pihenési vágy, hogy megújulhasson a test és még a többi ösztön, amelyek lépésről lépésre vezetik és segítik a tehetetlen szellemet.

Tehát a természettörvény mindazt a szépet és jót és igazat, amit a magasabb szellemvilág a maga gondolataiból és érzéseiből beléje hintett, visszatükrözi, kialakítja, formává képezi ki, és az anyagot minősítve abba felöltözteti. De kidomborítja a természet mindazt a gonoszat, rosszat, félelmeteset is, amit a mélyen bukott szellemek vetítenek a lelkükből ebbe a tükörbe, és megszületnek itt a félelmet okozó gonosz szörnyek, ártalmas állatok, gázok, félelmetes vizek, áthatolhatatlan sivatagok, amelyek az élettől megfosztják az áldozatot, hogy ezáltal a maguk gonosz életét meghosszabbíthassák, mindjobban kiszélesíthessék, és a földet ellephessék, benépesíthessék a maguk gonoszságával.

E két hatás között kell az emberi léleknek vándorolnia addig, míg csak le nem kopik róla az ellentétes érzés, az ellentétes végy, akarat, míg meg nem találja a kibontakozás lehetőségét, azaz az isteni törvényt, amelybe azután beleolvadva békésen és nyugodtan folytatja a fejlődését egészen a megtisztulásig.

Ebben az állapotában közeledik az emberiség a véghez, amely elé rohamosan siet; ennek a végnek a nyúlványai már ?már ide érnek a ti korotokba, és éreztetik az emberrel azt a felemelő érzést, hogy már megszabadult a természet vezető és uralkodó hatalmától.

Az ember ebben a gőgös állapotban úrnak képzeli magát a fölött az erő fölött, amely őt eddig vezette, és ebben a nagy elvakultságában önmagát nevezi ki az erő parancsolójául!

Az ember önmagát isteníti, és támadja a szellemi hatalmat!

A tudomány eljutott idáig. Amikor az ember az egész tudásnak csak egy kis csücskét érzi magáénak, máris gőgösé teszi a hatalom, mert már nincs meg a szakadék felett átívelő kis híd, aminek a neve: HIT.

Az egyik világ, amelyben benne él, annak a másik benső világnak a törvényeitől függ; és ha ez a benső világ felvonja a hidat és megszünteti a folyton tartó áldozatot, akkor az emberek világa elpusztul, megsemmisül minden kultúrájával, tudományával, eredményével és vívmányával együtt; és a szellem, aki mindezeken a nehézségeken keresztüldolgozta magát ismét belekerül abba a káoszba, amely még szűkebbre fogja a szabadságát, és egyre nehezebben fogja elbírni a terhet.

És nagyon vigyázni kell az utolsó idők előestéjén!

A Kárma törvénye pedig nem más, mint az igazsággal való folytonos ütközés következménye. Azonban a Kárma törvénye nem a legmagasabb, a legfelsőbb szava a Mindenhatónak.

A szemet szemért, fogat fogért törvény arra az igazságra igyekszik az ember lelkét megtanítani, hogy neki minden feltétel nélkül meg kell keresnie az egyenes utat, amely felfelé vezet, mert akár balra, akár jobbra tér le az egyenes útról, mindenütt megüti magát.

A Kárma törvénye vezeti az embert, kötelességet ró reá, munkát szab eléje, tanulnivalókat ad, és ezeket mind el kell végeznie.

Aki nem akarja ennek a világnak a terhét hordozni, az nehezebb helyzetbe kerül.

Minden elmulasztott feladat, amelyet nem tölt be, minden nem elvégzett munka terhesebbé teszi körülötte a környezetet, elveszi tőle a remélt eredményekre a kilátást.

Az embernek dolgoznia és fáradnia kell, hogy azok az erők, amelyek benne feldolgozásra és átszellemesítésre várnak, amelyeket át- meg áthatott a tévelygés gondolata, jobbakká, egy fokkal világosabbakká válhassanak. Mert amilyen mértékben megvilágosodnak a feldolgozott erők, abban a mértékben vélik a lélek szabadabbá. Aztán már magasabb rendű gondolatokat és képes magába fogadni, és tisztább érzések tudnak benne keletkezni.

Tehát kívánatos dolog, hogy a szellem a Földön minél nagyobb eredménnyel gazdagítsa a világot, hogy ő maga is gazdaggá váljon, és halálával az erők nagy mennyiségével rendelkezve, mint gazdag és erős szellem térjen meg a szellemvilágba.

A sors lehetőséget adott az embernek, hogy kipróbáljon mindent, ami segítette lelkének fejlődésében. Volt, amikor rabszolgaként élt, kipróbálta a zsarnok életét is, megtapasztalva a végleteket, ha ez szükséges volt számára.

Isten csak lehetőségeket ad, hogy az ember kiélhesse a lelkében lévő vágyaknak és indíttatásoknak a beteljesedéseit, amelyek ott állnak a lélek előtt, és nem engedik őt feljebb emelkedni. Mert bármilyen magasra is emelné a tudása, ismerete, ezek a még ki nem élt, teljesedésbe ne ment érzések és vágyak a legmagasabb mennyekből és alárántanák a lelket a poklok szenvedéseinek mélyére. Ezért Isten lehetőséget nyújt minden léleknek, hogy bensőjét kifejezésre juttassa itt a mulandó életben.

Valahányszor az ember a tudatában ilyen hatalmas és erős gátat tud építeni a lelkében élő szenvedélyek kiteljesedésének megakadályozására, amikor lecsendesedik, mindannyiszor örömmel ad hálát Istennek, hogy idejében megtelítődött a tudta azokkal a gátló gondolatokkal és félelmekkel, amelyekkel azok a vágyak és azok az elgondolások megütköztek, amelyeket a háborgó lélek önmagából, mint valami tűzhányóból kiemelt.

Ismeretlen Internetes forrásból
2005-12-11

Ezt az írást még senki nem értékelte, légy te az első Klikkelj az értékelésednek megfelelő csilllagra, majd a mehet gombra... köszönöm!