Az Isteni Erények második tagja a Remény erénye. Ebben a részben ennek a kifejtésével próbálkozunk meg. Ebben az esetben is fontos leszögeznünk, hogy mivel Isteni Erényről van szó, kifejlesztése nem megy csak a a saját erőnk által, hanem felsőbb segítség szükségeltetik hozzá. A gyakorlás, törekvés és az Isteni kegyelem által kapja meg minden törekvő ember.

Eme erényről röviden elmondható, hogy a kinyilatkoztatott igazságok alkalmazását jelenti a mindennapi életben. Pál Apostol a Reményt a keresztény élet alappillérének nevezi. Azt irja róla, hogy örökkön örökké létezik, magának a Létezésnek a része, tehát jelentősége messze túlmutat az anyagi világon. Kegyelem által kapjuk és a kinyilatkoztatásban való éltetőerőt sugározza belénk. Ez a kinyilatkoztatás tárja elénk azt a végtelen szakadékot, amely köztünk és Isten között tátong és amit a remény erejével lehet és kell áthidalnunk. Ezáltal juthatunk Isten közvetlen közelébe. Ám a remény magát Istent akarja, nem elégszik meg csodálatos ámde mégis véges ajándékokkal. Azt kívánja, hogy Isten, végtelen teremtő hatalmával, netalán minket boldoggá tevő ajándékokat adjon, hanem önmagát ajándékozza az embernek. Ezt a elképesztően nagy igényt hordozza a Remény. Ezt kívánni pedig csak a kinyilatkoztatás alapján lehet. A remény ellentmond minden világi dolognak, logikának és racionális elvnek, hiszen messze felettük áll. Ezáltal mutatja meg azt, hogy mi a lényeges és mi nem. Segít rájönnünk arra, hogy ne a teremtett dolgok határozzák meg életünket, hanem maga Isten. Csak akkor tehet minket boldoggá, ha teljes lelkünkkel Istenre hagyatkozunk és nem kutatjuk az, hogy milyen hézagpótló szerepe lehet ennek az erénynek az életünkben. Ez az odaadás az amely, amely megszünteti a kétségeket, a reménytelenséget és segít szabaddá és boldoggá válnunk itt a földi létben. A reményből kell erőt merítenünk akkor, amikor nem látjuk pozitív cselekedeteink következményét, ennek alapja pedig egy derűvel és békével átitatott lelkiállapot.
Szellemtudományi értelemben a reményt csak a hitre épülve vizsgálhatjuk. Először a hit erényét kell kifejlesztenünk és ennek segítségével majd a reményt. Hibás következtetés lenne azonban az hogy ez a két folyamat egymás után megy végbe. Az erények gyakorlása során mindig egymás mellett növekednek az erények, azonban a hitben kicsit mindig előrébb kell hogy járjunk.
A remény, mint "energia" az éteri testére hat. Ha képes az ember feltöltekezni éteri szinten a Krisztus impulzussal, akkor az arkangyalok segítő munkája révén az étertest fokozatosán átalakul Buddhivá. Buddhival a gyakorló felemelkedik az inspirációs tudatszintre. Ez már egy tágabb spektrumot tár elé a világból és az őt körülvevő szellemi szférákból. Míg a hit által kialakult Manasz szellemi képélményt ad, addig a Buddhi egyfajta szellemi hallás állapotába juttatja az embert. Általában a Buddhi kialakitásáért az arkangyalok a felelősek, de közvetlenül ez Widar arkangyalhoz tartozik. Tudható, hogy Widar, mint népszellem a magyarság vezetője, jelen korunk meghatározó szellemisége, ez talán utalhat az elvégzendő feladatainkra. Maga az inspirációs tudatszint elérése, nem most, hanem a következő, hatodik, szláv kúlturkorszak feladata lesz. Ekkor fog végbemenni az emberiség teljes polarizációja, kettéválása. Kétféle ember fog élni akkor a földön; a Krisztusban reménykedők és a reménytelenek. Amikor a Buddhi kialakításán dolgozik az ember, akkor a védőangyal becsatlakoztatása után, egy arkangyal is csatlakozik hozzánk. Ez már egy nagyon magas szellemi szint, amit Bodhiszattva-szintként szoktak emlegetni. Ekkor már egy nagyobb embercsoportért képes erőt kifejteni a szellem, az emberiség tanítójává válik és megkapja azt a kegyelmet, hogy tudatosan karmát vállaljon át egy másik embertől. Ez nagyon nagy segitség a föld megváltásában, hiszen egyfajta közreműködés jöhet létre köztünk és Krisztus között, aki a megváltásunkért tevékenykedik. Ebből következően a Buddhi segítségével képes, arra az ember, hogy egyfajta Damaszkuszi élményt éljen át. A Saulból lett Pál apostol élte át ezt az élményt, a Damaszkusz felé vezető úton. De itt már nem étertestében, hanem asztráltestében érzékelheti a törekvő a Krisztus szellemet.

A remény szimbóluma egy horgony, színe pedig a zöld. Ősképe megtalálható a Bibliában, mint Jézus színeváltozása. János apostol evangéliumának 15. része szól kimondottan erről az erényről. Érdekes, hogy a Szentírásban, maga a "remény" szó nem sokszor fordul elő. Szimbolikusan és elrejtve azonban számos helyen rálelhetünk. A hétköznapi élet is ilyen. Sosem jelzik nekünk, hogy hol és merre keressük a reményt a világban. Pedig csak magunkba kellene pillantanunk és már meg is találtuk.