"Csak akkor beszéljünk, ha nem hallgathatunk; és csak olyasmiről, amin úrrá lettünk, minden egyéb fecsegés "irodalmi" neveletlenség." (Nietszche)

Kezembe került Emanuel Swedenborg (1688,Stockholm - 1772,London) "Menny és pokol" c. könyve. A könyvet a régi stílus szerint írták, de a mondanivalója, ténymegállapításai teljesen tükrözik a mai kor megállapításait a szellemvilágról és annak felépítéséről. A szellemvilág belső felépítését teljes részletességgel taglalja az író. Swedenborg korának elismert polihisztora, XII Károly hadmérnöke és királyi szenátor volt. Ötvenöt éves koráig közel huszonöt kötetet publikált az ásványtan, matematika, csillagászat, anatómia és filozófia témakörében. 1745-ben Londonban történt élete döntő eseménye; megjelent előtte Isten küldötte, és feladatként rótta rá az egyház megújítását.
Megengedtetett számára az átjárás a túlvilágra.
A Biblia és a héber nyelv elmélyült tanulmányozása után tette közzé több kötetes szentírás - magyarázatait és hihetetlennek tűnő beszámolóit a halál utáni létről. Tudós emberhez méltón mindvégig misztikus elragadtatás nélkül, világos, szigorú stílusban írt. Bár a "Menny és pokol" című művében elsősorban a túlvilágról szól, mégis - oly sok gondolkodóval ellentétben - egy cselekvő, szeretettel teljes evilági élet lehetőségét tárja elénk. Vallja: a szeretetből vagy önzésből fakadó tetteinkkel építjük magunkban a mennyet, illetve a poklot. Leírja a szellemvilág csoportjait, felépítését, különböző szinteket, átjárásokat szintek között. Választ ad a halált követő közvetlen eseményekre, várható kapcsolatokra. Rámutat a földi életünk és szellemi életünk közvetlen kapcsolataira, megmutatja nekünk, hogy magunk készétjük elő a földön a mennyet illetve mindenki magának a poklot.
"Az amit ebben a műben a mennyről, a szellemvilágról és a pokolról mondottam, homályos lesz azok előtt, akiknek a szellemi igazságok tudására kedvük nincs, világos lesz azonban azok előtt, akiknek az igazhoz az igaz érdekében kedvük van, vagyis akik az igazat azért szeretik, mert igaz; mert amit szeretünk, az örömmel hatol be a lélek fogalmába, különösen ha az igazat szeretjük, mivel minden igaz a világosságban van." ( Emanuel Swedenborg)

"A mennyet s poklot is magadban
hordozod;
Bármelyiket kívánd, mindenhol azt
kapod."
Angelus Silesius: Kerubi vándor.
(Kurdi Imre fordítása)

Forrás:
A könyv a Londoni Swedenborg Társulat 1909-es kiadása alapján készült, Magyarországon Kállai Könyvkiadó adta ki 1993-ban. ( 4026.Debrecen.Kálvin tér, Alagsor 7.)
Az eredeti kézirat címe: De coelo et ejus mirabilius et de inferno ex auditis et visis.
Londini MDCCLVIII

Részletek Swedenborg írásaiból:

Irgalmasságból senki sem juthat a mennybe.

Egyesek úgy vélik, hogy minden ember, aki csak van, üdvözíthető. Sajnos ezek semmit sem tudnak arról, hogy az ember valójában olyan, mint az élete és mint a szeretete mértéke, nemcsak a belső akaratát tekintve, hanem a külsője is ennek felel meg. Az egész ember valójában nem más, mint a saját szeretete mértéke. Szellemi teste nem egyéb, mint az emberi alakban formát öltő hajlam és akarat, ami aztán megnyilvánul a világban. Ameddig ezek a dolgok ismeretlenek, addig az ember arra tévhitre vezethető, hogy az üdvözítés Isten önkényénél nem egyéb, és ezt irgalmasságnak és kegyelemnek nevezik.

Mi az Isteni irgalmasság?

Mindazáltal másként senki sem üdvözíthető, mint az Isteni eszközök által, amik Isteni igazságok. Ezek tanítják, hogy az ember miképpen éljen, hogy üdvözíthető legyen. Mindazonáltal az embert a mennybe senki be nem ültetheti, ha a gonosztól el nem áll. Amennyire az ember eláll a gonosztól olyan mértékben vezeti az Úr irgalmassága által. Sokan azt hiszik, hogy az emberek a mennybe csupán irgalomból való befogadása az Atya által a Fiú közbenjárására történik. Így áll be a tudatlanság. Ebben az egyház manapság a hangadó, továbbá a halál utáni élet, a mennyei öröm, a szeretet és az emberi élete értelme meghatározás témában is. Az emberi lét maga az akaratból és a cselekedettől származik, az ember teste, élete, szelleméből ered, ami nem hit, hanem akarat és ezzel együtt a cselekedet. A szellem feladata a jó akarása, a testé a jó cselekvése.

A gondolkodás az ember belső látása.

A szándék, amely a belső látást meghatározza, az akarat és ennek felel meg a gondolat. Ha tehát a szándék mennyei, akkor a gondolat is az. Ekkor az ember egész lénye is a mennybe van. Innen szemléli a világot, és ahogy egy ház tetejéről mindent pontosan lehet látni, úgy az, akinek ,a bensője nyitva van a menny felé, látja a gonoszt és a hamist is. Innen van a valódi bölcsesség. Fordítva, ahogy alulról nem látni a tetőre, úgy nem látja meg a hamis a saját hamisságát.
Amilyen mértékben összeköttetésben van az ember a mennyel, olyan mértékben nyílnak ki lelkének magasabb térségei, és egyre jobban látja, mi a hamis és igazságtalan, és ahogy eszerint cselekszik, úgy űzi ki a sötétséget magából. Ebbe az állapotba az ember szabadságánál fogva bármikor beléphet és akkor az Úr minden jóval közreműködik.
Ezt a mennybe vezető utat keskenynek nevezik, nem azért, mert nehézkes, hanem mert kevesen találják meg! Én a másvilágban néhány olyannal beszéltem, akik önmagukat a világi tevékenységtől elvonták, hogy szent és kegyes életet élhessenek és néhánnyal, aki önmagát sanyargatta, mert azt hitte, hogy a világról való lemondás és az érzékek korlátozása is szükséges ahhoz. Ezek szomorú életet teremtettek maguknak a másvilágra, mert a szeretetmunkásság elől elhúzódtak, amely csak a világban folytatható és e nélkül az angyalokkal nem társulhatnak.
Ezért mondom, hogy a mennybe vezető élet nem a világtól elvont, hanem a világban való élet. A szeretetmunkásság nélküli kegyes élet nem vezet a mennybe. A cselekvő szeretet élete vezet oda, amely abban áll, hogy minden hivatásban, foglalatosságban bensőkből őszintén igazán cselekedjünk.
Vannak akik azt hiszik, hogy Isten az embertől tekintetét elfordítja, pokolra veti és a gonosz miatt rá haragszik, bünteti. Isten maga jó, a szeretet, az irgalmasság, senkire gonoszt, büntetést nem bocsát, hisz ez lényege ellen való. Az embertől soha el nem fordul, szeretetből cselekedik vele. Az embert aki a mennyben van, folytonosan a jóra vezérli, aki a gonoszban van, azt folytonosan a gonosztól vonja el. Az ember maga szerzője a saját gonoszságának és jóságának is. Sőt, ha az ember saját gonoszságában lenni nem szeret elvonja attól, megszabadítja. Az ember saját akarata miatt kerül a pokoli szférákba és nem az Úr veti oda le.

Az embert a második életében először angyalok fogadják, akik mindenben neki szolgálnak, vele az úrról, a mennyről beszélgetnek, jóra, igazra tanítják. Ha a szellem ezektől elfordul, akkor hagyják el őt. Végül a szellem olyanokhoz szegődik, akik vele egyenlő gonoszban vannak. Az ember szabadsága, hogy az igaz és a jó által megihlettetik és az tulajdonává lehet. Az emberszellem léte a szeretés, azaz az akarás, mivel az ember azt is akarja, amit szeret.