A nap a tavaszpont vándorlásának útján 72 év alatt tesz meg egy fokot, 2160 év alatt halad át egy állatövi szakaszon (30 fok), 25920 év alatt pedig bejárja az ekleptika egész körét.

Az egész kört, a 25920 éves ciklust Nagy Napévnek nevezzük, az egy-egy jegyre terjedõ 2160 éves szakaszok a Nagy Napév hónapjai, a világhónapok; az egy fokra jutó 72 esztendõs út pedig egy-egy világnapnak felel meg.

Ezeknek az idõegységeknek rendkívül nagy a jelentõségük a Föld és az emberiség életében.

A Nagy Napév a Föld életében egy-egy hatalmas ciklust fejez ki. Amint a Nap a precessziós úton sorra áthalad az állatöv csillagképein, hatásait a csillagképek hatásszögével egyesíti, más- és másképpen módosult sugárzással befolyásolja a földi életet. Az évi Nappálya kezdetét a mindenkori Tavaszponttól számítjuk, s ezt tekintjük az évi Nappályán a Kos 0. fokának. De a valóságban, a csillagképek állandó állatövét tekintve, a Nap a precessziós zodiákuskörön másutt jár; manapság a Halak csillagképének elején, egyre jobban közelítve a Vízöntõhöz.

Élesen meg kell különböztetni tehát az állandó állatövet (az állócsillagképek körét), az évi Nappálya állatövétõl, s nem szabad elfeledni, hogy a precessziós Nap a csillagképek s a jegyek sorrendjével ellentétes irányba, hátrafelé halad, évenkénti Tavaszpontját tekintve.

A precessziós Nap útját a régi bölcsek világkorszakokkal hozták kapcsolatba, s aszerint, hogy a Tavaszpont melyik állatövi csillagképben járt, a földi eszmélést, a vallást és a bölcseletet is összhangba hozták a precessziós Napnak az illetõ csillagképben kifejtett hatásaival. A régi kultúrék és kultuszok félreérthetetlenül kifejezik ezeket az összefüggéseket. Az õsi mítoszok és kifürkészhetetlen eredetû hagyományok a történelemelõtti korszakok emlékét is megõrizték; minden õsi mûveltségû nép mítoszai tudnak az "aranykorról", amikor a földi élet még összhangban volt az égi törvényekkel, az ember még nem szakadt el a természet egyszerû, de tévedhetetlen útjának követésétõl. Ez az aranykor arra az idõszakra vonatkozik, amikor a Tavaszpont, vagyis a precessziós Nap a maga égi házában, a természetének megfelelõ Oroszlán csillagképében vándorolt 2160 esztendõn keresztül.

A rákövetkezõ korszakban a precessziós Nap 2160 évig a Rák csillagképében, s ebben az idõben az "aranykor" õsi tisztasága és egyensúlya már veszendõbe ment. Helyét a Rák hatásai váltották fel: az embereket elfogta az ismeretlen utáni vágyódás, nyughatatlanokká váltak, vándorolni kezdtek, kialakult a család, majd a nemzetség csoportszövetsége, ezekbõl törzsek alakultak és a megnehezedett, bonyolultabbá vált életben megindult az emberi szervezkedés. Ebbõl a korszakból származnak a minden õsi népnél ismeretes Hold-kultusz emlékei, hiszen a bölcsek már akkor is tudták, hogy a Rák csillagképe a Hold égi háza. A matriarchátus (anyauralom) is ennek a korszaknak a csökevénye. Mindez a Rák hatásának felel meg.

A precesszió a Rákból átlépett az Ikrekbe, s ebben ismét 2160 évig vándorolt; a földi élet szintén megfelelõen átalakult ekkor. Az emberi gondolkodás nagy fejlõdésnek indult, szellemi-értelmi téren felvette az Ikrek ismert hatásait. Az elágazás, a szétszóródás és ennek kapcsán a fokozott ismeretszerzés is megkezdõdött. A szétszóródott embercsoportok tudatos kapcsolatba léptek egymással, megindult a szellemi és anyagi javak kicserélése. A vallásos kultuszokban mindenütt megjelent a kettõsség elvének gondolata, a Kettõ, amely egymást kiegészítve az Egységet fejezi ki. A mítoszok Iker-elemei ebbõl a korszakból valók: ikrek voltak Ozirisz és Izisz, a görög mitológiában Kasztor és Pollux, Indiában a két isteni Asvin stb. Mindez még a történelmi kor elõtt ment végbe.

A történelmileg is már többé-kevésbé ismert korszak akkor kezdõdött, amikor a precessziós Nap az Ikrekbõl a Bika csillagképbe jutott. A Bika hatásaira az élet sokat vesztett szellemiségébõl, a földies, anyagias elemek elõtérbe kezdtek lépni; a gazdaság, kereskedelem, pénzforgalom fejlõdésnek indult, a szellemiség pedig szintén anyagi formában kereste kifejezését: magasra lendült a mûvészi alkotás, mégpedig elsõsorban mindenütt a Bika lényegének leginkább megfelelõ anyagformálás: a plasztika, a szobrászat. A kultuszok jelképei is megváltoztak és a régebbiekhez a Bika szimbólumai járultak.

A Bika korszaka után a Kos 2160 esztendõs korszaka következett. Ekkor mindenütt új, merész és úttörõ szellemiség kezdett kibontakozni, s ezzel együtt új jelképek foglalták el a régebbiek helyét, vagy járultak ezekhez. A kos, a bárány jelképeivel találkozunk a kultuszokban; a szelíd pásztoridillek poézisa éppúgy idetartozik, mint a kosáldozat véres színjátéka. A Kos korszak kultikus tartalma a zsidó vallásban jutott legteljesebb, legnyilvánvalóbb kifejezésre.

A Halak korszaka - a Halak hatásainak megfelelõen - a lelkiség, az elmélyülés, az egyetemességbe visszavágyó megismerés elemeit hozta. Még mielõtt a precesszió elérte volna a Halakat, Indiában megjelent Buddha és új, tisztult erkölcsiség, egyetemes világnézet tanait hirdette, mint a Halak elõfutára. A 2160 éves Halak korszak folymán hithirdetõk és vallásalapítók egész sora lépett fel; a régi kultuszok mindenütt elmélyülnek, új univerzális elemekkel gazdagodnak. De a Halak korszakát kifejezõ legmélyebb és leggyökeresebb igazság elhivatott hirdetõje - Jézus. Halakkal lakatja jól az igére éheseket. Az elsõ keresztények még nem használták a kereszt jelképét, jelük a Hal volt, tudatosan kifejezve a kultusz kozmikus vonatkozását. A püspöksüveg halfejet ábrázol, mint ahogy Jézus elsõ tanítványai is halászok voltak és Péternek azt mondotta, hogy "ezentúl majd emberekre halászol".

A Halak korszaka napjainkban a vége felé jár (sokak szerint már el is kezdõdött), közeledik a Vízöntõ korszaka, óriási változásokat idézve fel a földi életben, a Vízöntõ hatásainak értelmében felforgatva, feje tetejére állítva mindent, hogy a régi világból megszülethessen az új.

Az antropozófia kultúrkorszakai