A tanítvány hűségesen küldte havonta lelki fejlődéséről beszámolóját a mesternek.    Először ezt írta:
  - Érzem, hogy kitágult a tudatom, és megtapasztaltam a világegyetemmel való    egységemet.
  A mester ránézett a papírra, és eldobta. A következő hónapban ezt írta:
  - Végre felfedeztem, hogy az isteni ott van minden dologban.
  A mester elégedetlennek tűnt.
  Harmadik levelében a tanítvány lelkesen magyarázta:
  - Az Egy és a sok misztériuma megnyílt csodálkozó tekintetem előtt.
  A mester ásított.
  A következő levél ezt mondta:
  - Senki sem születik, senki sem él, és senki sem hal meg, mert az „én” nem létezik.
  A mester kétségbeesésében égnek emelte kezeit. Azután elmúlt egy hónap, kettő, majd öt, végül egy egész év. A mester ekkor úgy vélte, itt az ideje, hogy emlékeztesse    tanítványát kötelességére, hogy lelki fejlődéséről beszámolót írjon. A tanítvány    azonban csak ennyit írt vissza:
  - Kit érdekel?
  Amikor a mester elolvasta ezeket a szavakat, megelégedettség ömlött el az arcán,    majd így szólt: - Hála Istennek, végre megtalálta! Még a szabadság után való sóvárgás is kötelék. Igazán csak akkor leszel szabad, ha már az sem érdekel, hogy szabad vagy-e vagy sem.
  Csak a megelégedettek szabadok.