Egy szép napon az erdei állatok versenyt rendeztek saját szórakoztatásukra. Építettek egy magas falat és megkérték a békákat másszák meg. Csábító volt a fődíj, finom falatok, így hát sok jelentkező akadt a feladatra. Körbegyűltek az állatok, nyulak, medvék, rókák és farkasok, no meg persze vaddisznók. Felharsant a kürtszó és kezdetét vette a viadal. Legalább ötven béka indult neki a meredek falnak.
- Úgy sem sikerül nekik - mondta egy nyúl, és mikor kimondta három béka le is esett a földre.
- Túl gyengék ehhez! - harsogta a medve és láss csodát: tíz béka megint lepottyant a talajra.
- A békák nem is tudnak falat mászni - nevetett a vaddisznó, erre vagy húszan zuhantak le a falról!
Ez így ment egészen addig, míg csupán egyetlen béka haladt a csúcs felé. Ő viszont már majdnem felért.
- Le fog esni - morogta a farkas, de nem így történt. A béka felért a csúcsra! Egyedül az ötvenből, egyedüli békaként teljesítette a távot. Pedig olyan kis vézna béka volt. Az állatok körbeállták.
- Gratulálunk, hogy sikerült épp neked? - kérdezte a róka.
- Mi a titkod? - kérdezte egy másik béka.
- Gyakoroltál? - szegezte neki kérdését a farkas.
Csakhogy a béka csendben maradt. Ekkor döbbentek rá: a győztes béka SÜKET! Ő nem hallotta, nem hallhatta a kétkedő, lekicsinylő és pesszimista megjegyzéseket. Csak saját belső hangját hallotta: „Feljebb, feljebb, feljebb!” - mondogatta magában. Tudta, hogy képes rá és nem vették el önbizalmát.
Mert lássuk be, nap, mint nap találkozunk olyanokkal, akik ezt sulykolják belénk. Úgyhogy tanuljunk meg a kellő időben süketté válni! Olyankor csak saját, őszinte belső hangunkra hallgassunk! Akkor többször érünk fel a csúcsra.