Az Egyesült Államokban egy sérült gyerekeket oktató iskola gyűjtést rendező vacsoráján felszólalt az egyik
szülő, beszédére még ma is sokan emlékeznek. Miután kellőképpen megdicsérte az
iskolát és a hozzátartozó nevelőket, így folytatta:
- A természet, ha külső hatásokkal nem avatkoznak bele annak rendjébe,
tökéleteset alkot. Ettől függetlenül az én fiam, Shay
nem képes úgy tanulni, mint mások. Nem érti úgy meg a dolgokat, mint más
gyerek. A fiamban miért nem található a természet tökéletessége?
Elcsendesedett a hallgatóság a kérdéstől.
- Azt hiszem - folytatta az apa -, amikor egy olyan gyermek, mint amilyen Shay jön a világra, alkalom nyílik arra, hogy kifejezzük az
emberiség igazi természetét, mégpedig azzal, ahogyan bánunk azzal a gyermekkel.
Shay az apjával sétált, amikor néhány ismerős
gyereket látott baseballozni.
Shay ezt kérdezte:
- Szerinted engednek játszani? - Shay apja tudta,
hogy a legtöbb gyerek nem örülne, ha fia az ő csapatában játszana, ugyanakkor
megérezte fiának azt az igényét, hogy valahova tartozni akar. Így megkérdezte
az egyik fiút, engedik-e Shay-t játszani. A
megkérdezett fiú körül nézett, segítséget kérő tekintettel és mivel nem kapott
segítséget, saját kezébe vette az ügyet és azt mondta:
- 6 ponttal vesztésre állunk és a nyolcadik körben vagyunk.
Beállhat hozzánk és a kilencedik körben üthet is.
A nyolcadik kör végén Shay csapata
szerzett néhány pontot, de még mindig 3 pontos hátrányban voltak. Közben Shay kesztyűt húzott és a középpályán játszott. Semmilyen
labda nem járt ugyan arrafelé, de szemmel láthatóan határtalanul boldog volt,
fülig ért a szája, amikor integetett neki az apja.
A kilencedik körben ismét ütöttek egy pontot és elérhető közelségbe került a
nyerési lehetőség, azonban Shay volt a következő és
egyben az utolsó ütő, így ha ő üt, biztosan vesztenek. Ilyen, nyerés előtti
helyzetben ki adná át pont neki az ütési lehetőséget?
Meglepő módon Shaynek adták az ütőt. Mindenki tudta,
hogy lehetetlenség eltalálnia a labdát, hiszen az ütőt se tudta rendesen
megfogni. Ettől függetlenül, amint ütéshez készült Shay,
a dobó közelebb lépett és nagyon lágyan szinte ejtve dobta hozzá a labdát, Shay mellé trafált, de a második így dobott labdába
belenyúlt és egyenesen az egyik fogó felé ütötte.
A fogónak könnyű labda volt és könnyen ki üthette volna Shayt,
azonban az első bázis mellé dobta a labdát. Mindenki elkezdett kiabálni:
- Fuss Shay, fuss az elsőre!
Ijedt nagy szemekkel el is indult az első bázis felé, majd a tömeg biztatására
a másodikra is. Mire odaért a jobb fogónál volt a labda, aki odadobhatta volna
a harmadikra, azonban felfogva a dobó szándékát annak a feje fölé hajította
azt, miközben a bázisokról futó csapattársak már elkezdtek beérni a célbázisra,
Shay is elkerülte a harmadikat és üvöltött a tömeg:
- Célba fuss Shay, célba!
Shay beért és győzött a csapat, hősként ünnepelték,
mintha év végi bajnokságot nyert volna.
- Azon a napon - folytatta elfojtott hangon az apa,
könnyekkel a szemében - mindkét csapat fiúi igazi szeretetet és emberséget
hoztak a világba.
