Szép, nagy játékos bolt kirakatában egymás mellett ültek a sárga cintányéros paprikajancsi és az atlaszruhás, szőke selyemhajú kis babahercegnő. Volt ott kívülük még aranyos szélű bögrécske, színes nagy gumilabda, nyerítő lovacska, gyapjas kis bárány, szalutáló katonabanda és sok más minden. De a paprikajancsi semmi mást nem vett észre, mint a kékszemű, kényes kis hercegnőt, fényes rózsaszínű selyemruhájában. Össze is csapta a két sárga cintányérját, és így szólt hozzá:
- Szép kis hercegnő, engedd meg, hogy mulattassalak, és itt maradhassak a közeledben! Oh, bárcsak egy helyre kerülnénk, ha majd egyszer meg kell válnunk e játékos bolt kirakatától!
A kényes kis babahercegnő a szép szavakra csak az orrocskáját fintorgatta.

  - Én bizony nem vágyom arra, hogy veled együtt maradjak. Sőt, alig várom, hogy innét elkerüljek. Mert engem bizonyára nagyúri fényes lakásba visznek, ahol gazdag, szelíd úri leányka fog játszadozni velem. Te pedig egy vad fiúhoz kerülsz valami szegényes lakásba, hiszen az ócska piros köntösöd egyszerű szövetből való, míg én, amint láthatod, csipkés, rózsaszínű atlaszruhát hordok, és olyan gyönyörű, szőke selyemhajam van, hogy mindenki megcsodál érte.
Szomorúan hallgatott erre a paprikajancsi, s nem szólt többé. És egy nap valóban megvásárolta valaki az atlaszruhás kis hercegnőt. Éppen úgy történt, amint elképzelte. Nagyúri házba került. Szép, szelíd leányka kapta ajándékba. Körül is nézett mindjárt.
  - Ez már aztán más társaság - gondolta boldogan.
Csupa selyemruhás, gyönyörű nagy babát látott. Meg is szólította őket mindjárt.
  - Mennyire örülök, hogy ide kerültem! Ti legalább méltók vagytok hozzám.
De nagy volt elámulása és kétségbeesése, mikor a babák gőgösen így válaszoltak:
  - Ugyan, hogy mersz megszólítani bennünket? Nem látod, mennyivel nagyobbak és szebbek vagyunk nálad? Láthatod, bársonyból készült a ruhánk és kalap is van a fejünkön.
  - Nekem azon kívül még kesztyűm is van - dicsekedett az egyik sárgaselyemruhás baba, és dölyfösen elfordult tőle.
Szegény kis atlaszruhás babahercegnő erre olyan szomorú lett, akár a sárga cintányéros paprikajancsi a játékos kirakatban. És nem szólt többé. Aztán a szép, szelíd kis leány, aki a gazdájuk volt, nagy baba-lakodalmat rendezett. Habos tortát rakott az aranyos szélű, virágos tányérkákra, feketekávéval itatta őket. Közben pedig leöntötte a kis babahercegnő rózsaszínű atlaszruháját. Próbálta aztán a foltokat kivenni belőle. De nem sikerült, és a rózsaszínű selyemruha egyre maszatosabb lett. Amint dörzsölte, a csipke leszakadozott róla, a ruhácska is széjjelment. Sőt, a baba szép szőke haja is összevissza kócolódott. Szegény kis babahercegnő olyan szánalmasan nézett ki, hogy a szelíd szőke kis leány mindjárt odaajándékozta a vice-házmesternő kis leányának. Amint lent siránkozott a szűk kis egy szobácskában, egyszerre csak ismerős hangokat hallott. Két sárga cintányér csendült össze mellette, és jóságos, vigasztaló hangon megszólalt a piros nadrágos paprikajancsi.
  - Ne sírj, édes, szép kis babahercegnő! Most megint együvé kerültünk. Mert engem is megvásárolt ám valaki. Csakhogy nem kerültem szép nagy úri lakásba, hanem mindjárt ide hoztak. De amint láthatod, éppen olyan tiszta, gyűretlen a ruhám, mint volt a játékos bolt kirakatában, mert egy kedves, jó kisfiúcskához kerültem, akinek nincsen semmi egyéb játéka kívülem, és aki nagyon vigyáz reám.
  - És nem haragszol rám, amiért olyan gőgős voltam? - nézett rá csodálkozva a szegény lerongyolt kis babahercegnő.
A paprikajancsi erre rámosolygott.
  - Nem, kis babahercegnő. - felelte. - Én nem haragszom rád, mert tudom, te megbántad, hogy gőgös voltál. Hiszen közben láttad, hogy mindig vannak olyanok, akik szebbek nálunk, akiknek még díszesebb a ruhájuk, akiknek még többjük van, mint nekünk. És most már bizonyára te is tudod, hogy olyankor, ha ezt észrevesszük, nem illik dölyfösen elhúzódni a mellől, akinek kevesebbje van. Hanem ellenkezőleg, nyájasnak és kedvesnek kell lennünk velük szemben, hogy ne érezzék annyira az egyszerű ruhájukat és külsejüket. A kis babahercegnőnek megbánó könny csillogott a szemében. De gyorsan letörölte azt és hálásan átölelte a paprikajancsit.
  - Igazad van - súgta neki, de úgy, hogy csak ők ketten hallották. - Köszönöm, hogy ilyen jó vagy hozzám, és nem vetsz meg a gyűrött, lerongyolt ruhámért. Fogadom, hogy én nem leszek soha többé büszke, és nem fogok gőgösködni senkivel szemben, ha bármilyen szép ruhát adnak is reám.

Mikor a paprikajancsi ezt hallotta, mindjárt vígan összecsapta a két sárga cintányérját, és örömében úgy elnevette magát, hogy azóta sem szűnt meg a mosolygás az ajkán.