Advent első hete
AsztrálFény nyitóoldal
hirdetés
Mai mese - AsztrálFény Mai mese

Az Úr törvényei

A FARKAS ÉS A RÓZSA

Laura Schessinger amerikai rádiós műsorvezető egy lelki tanácsadó műsort vezet. Mint buzgó keresztyén, nemrég kijelentette, hogy a homoszexualitás megbocsáthatatlan bűn, *MERT* Leviticus (azaz Mozes harmadik könyve) 18:22 szerint utálatos az.
Ezen felbuzdulva ragadott tollat egy Jake nevű hallgatója:

Kedves
Laura doktor, Nagyon köszönöm azt az önfeláldozó fáradozását, amit annak érdekében tesz, hogy Isten törvényeit az emberekhez közelebb hozza. Sokat tanultam a műsoraiból, és megpróbálom ezt a tudást minél több emberrel megosztani. Ha például valaki megpróbálja homoszexuális életvitelét előttem megvédeni, egyszerűen emlékeztetem Lev. 18:22-re, ahol világosan le van írva, hogy ez bűn, és ezzel véget is vetek a vitának.
Mindazonáltal néhány torvény értelmezésében és végrehajtásában szükségem lenne a tanácsára.

a) Ha az áldozóoltárnál bikát áldozok, tudom (Lev. 1:9, illetve Lev 1:3,17), hogy az Úrnak kedves illatú az. A problémát a szomszédaim jelentik, akiknek ez az illat  egyáltalán nem kedves. Leölhetem-e őket?
 b) Szeretnem a lányomat eladni rabszolgának, amint ezt Exodus 21:7  megengedi. Ön szerint mi lenne a méltányos ár érte manapság?
c) Tudom, hogy nem szabad olyan nővel kapcsolatot teremtenem, aki a havibaj tisztátalan állapotában van. (Lev. 15:19-24). A probléma csak az, hogy miből lehet ezt tudni? Megpróbáltam megkérdezni, de a legtöbb nő nagyon furcsán és pironkodva reagált a kérdésre.
d) Lev. 25:44 kijelenti, hogy szomszédos nemzetségek fiai és lányai közül vehetek magamnak rabszolgákat. Az egyik barátom szerint ez a törvény a mexikóiakra érvényes, de a kanadaiakra nem. Meg tudná magyarázni, hogy miért ne lehetnének nekem kanadai rabszolgáim?
e) Az egyik szomszédom mindig szombaton dolgozik. Exodus 35:2 világosan kimondja, hogy az ilyet meg kell ölni. Erkölcsileg  kötelezhető vagyok rá, hogy saját kezűleg öljem meg?
f) Az egyik barátom szerint az úszószárny és pikkely nélküli vizi állatok (pl. kagylók vagy homár) fogyasztásának büne (Lev. 11:10), nem olyan utálatos, mint a homoszexualitás bűne. Én ezzel nem értek egyet. Állást foglalna ebben a kérdésben?
g) Lev. 21:20 szerint ha szembetegségem van, az Úr oltárát nem közelíthetem meg. Be kell vallanom, hogy olvasószemüveget használok. Teljesen élesnek kell lennie a látásomnak, vagy itt van azért egy kis játéktér?
h) A legtöbb barátom vágatja a haját, illetve borotválja a szakállát, beleértve a pajeszát is, holott ez Lev. 19:27 szerint egyértelműen tilos. Milyen halálnemet javasol nekik?
i) Lev. 11:8-ból tudom, hogy ha döglött disznó bőrét illetem, tisztátalan leszek. A kérdésem, hogy szabad-e futballoznom, ha cérnakesztyűt húzok?
j) A nagybátyámnak van egy kis háztájija. Megsérti Lev. 19:19-et, mert a földjébe kétféle magot vet. Ezenkívül a felesége olyan ruhát hord, ami kétféle anyagból  pamut/poliészter) keszült. Most tényleg össze kell hívnom az egész gyülekezetet (Lev. 24:16), hogy megkövezzük őket, vagy pedig elég, ha meghitt családi körben lefolytatott ceremónia keretében megégetjük őket, amint ez azok esetében megengedett, akik az anyósukkal hálnak (Lev. 20:14)?

Tudom, hogy Ön ezeknek a torvényeknek nagy ismerője, ezért biztosan
utat tud mutatni ezekben a kérdésekben.

Meg egyszer köszönöm, hogy a rádióban végzett munkájával folyamatosan  emlékeztet minket arra, hogy az Úr torvényei örökérvényűek és  megváltoztathatatlanok.
 Az Ön odaadó rajongója:

 Jake

Ugrás a nyitó oldalra

AsztrálFény
Ha tetszik ez az oldal, oszd meg az ismerőseiddel a Facebook-on! Ha tetszik ez az oldal, oszd meg az ismerőseiddel.

AsztrálFény
AsztrálFény - ezoterikus parapszichológia
Ügyfélszolgálat, e-mail:info@asztralfeny.hu, telefon: 06-30 820-1008
© 1998 - Minden jog fenntartva!

Az AsztrálFény oldalak az Internet Explorer böngészőre vannak optimalizálva.

hirdetés


 
AsztrálFény nyitó oldal AsztrálFény nyitó oldal

 

Kedves Vendég!

Még nem vagy bejelentkezve.
»»
Bejelentkezés
««

Ha még nem vagy regisztrálva:
»»
Regisztráció
««

Jelenleg rajtad kívül
3 vendég
nézegeti az
AsztrálFény
oldalakat

 
Fent vagyunk a Facebook-on is!
Ha tetszik ez az oldal, oszd meg az ismerőseiddel a Facebook-on!
Ha tetszik ez az oldal
ajáld másoknak is ...

 
A szeretet útja

Az általunk látott, annyira őrültnek tőnő világ a nem mőködő hiedelmek eredménye. Hogy másként érezhessük a világot, meg kell változtatnunk hiedelmeinket: hagynunk kell, hogy a múlt tovaszálljon, jobban kell figyelnünk a jelenre, és el kell oszlatnunk a bennünk lévő félelmet.
 
 
Partnerprogram

  Pénz...
   Pénz...
    Pénz...
Partner program
Legyen a
partnerünk!

Keressen pénzt,
a mi segítségünkel!
»klikk...«
info@asztralfeny.hu