Egyszer két ember, akik együtt vándoroltak az úton, ígéretet tett egymásnak, hogy ha valami baj történik velük, egymás segítségére sietnek. Amint egyszer a völgybe értek, egy nagy medvével találkoztak. Az egyik ember hirtelen támadt ijedtségében elfelejtkezett társának tett ígéretéről, és felmászott egy magas fára, ahol elrejtőzött. A másiknak nem volt mit tennie, szembe kellett szállnia a medvével. Ekkor hirtelen eszébe jutott, amit hallott valamikor, hogy a medve nem bántja a halottakat. Ezért színlelte, hogy meghalt, a földre vetette magát, s a lélegzetét is visszafojtotta. A medve a fekvő emberhez cammogott, orrával megérintette a vándor orrát, majd megtapogatta a fülét meg a mellét is. A vándor valóban olyan volt, mint egy halott, mivel lélegzetét is teljesen visszafojtotta, és így a medve valóban azt hitte, hogy meghalt, és elment másfelé. Mikor a medve már jó messze járt, a fán levő ember lemászott, és megrázta még földön fekvő társát.
- Láttam, hogy az a rusnya medve az orrát a füledhez dugta, és valamit súgott neked. Mit mondott olyan titkolózva? - kérdezte társától.
Társa így válaszolt:
- Hüm, nem mondott semmi különöset, csak azt a tanácsot adta, hogy ne barátkozzam olyan emberrel, aki nem segít rajtam, ha bajba jutok!