Szegény ember kisfia volt Ádám Palkó. Ami azt jelentette, hogy szerény életet folytatott. Egy szobácskában lakott. Az is sok mindenre kellett. De azért beosztották, hogy elég legyen. Egyik sarokban Ádám mester készített csizmát. A másikban Ádámné varrogatott. Egy sarok megmaradt fogadónak. Mert hiába, aki jól gazdálkodik, és ért a beosztáshoz, annak még fölöslegre is jut. A negyedik sarokban pedig Palkó tanult és játszadozott. Ott volt az ágya, melyben aludt; a könyvei és a hintalova. Egész nagy világot jelentett. Palkó számára az az egy szoba. Talán nem is jutott volna soha eszébe nagyobb lakásról álmodozni, ha valaki meg nem simogatja szöszke fejét ezen szavakkal:
  - Édes gyöngyöm, de szép gyerek is vagy! Akár palotába is beillenél.
Ennek a napnak az éjszakáján Palkó merészet álmodott a sarokban. Alig hunyta le a szemét, nagy úr kopogott be érte. Fényes hintó röpítette ide. Abba ültette be Palkót, és szédületes gyorsasággal egy nagy palota elé hajtatott.
  - Ezentúl itt fogsz lakni - mondta neki.
  - Hát az ágyam, a könyveim, a hintalovam? - kérdezte Palkó.
  - Minden helyén van már. - volt a válasz.
Valóban úgy volt. Ágya ott volt az ezüst teremben, könyvei az arany teremben, hintalova a gyémánt teremben.
  - Nahát - álmélkodott Palkó. - Nahát.
Körülugrálta a három termet. Egyikből a másikba futott. Aztán megint elölről kezdte. Így ment ez egy darabig. De aztán megunta a dolgot.
  - Mindig ki-be, ki-be, ilyen kis területen - gondolta bosszúsan. Ha már palotában lakom, miért van csak három szobám? Negyedik is kellene, ahol ebédelek.
  És egyszerre nagyon elégedetlen lett. Folyton azon törte fejét, hogyan juthatna egy negyedik szobához. Nézett jobbra, balra, előre, hátra. Egyszerre csak megpillantott valamit.
  - Nicsak, ajtó! - kiáltott meglepetten. Vajon hová vezethet? - kíváncsiskodott.
Gyorsan odasietett és bekopogott.
  - Szabad! - mondta egy ismerős hang. Megismerte az édesanyja hangját.
Belépett, de semmit sem látott. A teremben koromsötét volt.
  - Nem látok, anya! - kiáltott ijedten.
  - Éjszaka van fiam, ilyenkor aludt kell!
De az ezüst teremben fehér világosság ömlik széjjel. Az arany teremben sárga fény sugárzik, a gyémántterem pedig csak úgy vakít a nagy fényével.
  - Ide is betűz a holdvilág fehér sugarasan, ide is besüt a nap sárga aranyosan, a csillagok gyémánt szemecskéi is beragyognak. De most aludni kell, kisfiam!
Ezzel puhán, gyöngéden magához emelte.
  - De meg kell keresnem a negyedik termet! A negyedik termet, ahol ebédelek! - kiáltotta Ádám Palkó.
És felébredt. Dörzsölte a szemét. Körülnézett. Az álompalotát kereste. De helyette meglátta a szoba négy sarkát, melynek egyikében atyja csizmát készített, másikban anyja varrogatott, a harmadikban ebédlőasztal volt terítve, párolgott a reggelije, és a negyediket, ahol az ő ágya állott. Palkó boldogan ugrott ki az ágyból, és nagyot kiáltott örömében:
  - Megvan a negyedik terem, a negyedik terem, ahol ebédelek!
Két szemét beragyogta az öröm fénye, hogy amit az álompalotában nem talált meg, azt itt meglelte.