Advent második hete
AsztrálFény nyitóoldal
hirdetés
Mai mese - AsztrálFény Mai mese

Aranyruha

A FARKAS ÉS A RÓZSA

  Egyszer volt, régen volt, hogy a tündérkék aranyruhát szőttek, varrtak. Amikor elkészültek vele, odaadták egy kisleánynak, aki éppen arra járt, és bezörgetett tündérbirodalom gyémántos nagy kapuján ezzel:
   - Ugyan, édes kis tündérkéim, adjátok nekem azt a szép csillogó aranyruhát, melyet ma éjszaka álmomban hordtam.
   - Éppen most szőttük, varrtuk, jókor jöttél kisleány, neked adjuk - felelték a tündérkék.
- De van ám egy kikötésünk. Ha valakit nagyon megigéztél benne és szeretné magára ölteni egy-két percre, ne irigykedj, hanem add át neki, hadd gyönyörködjék benne ő is.
   - Hogyne édes kis tündérkéim, bizony meg is teszem - ígérte a leányka.
És perc ide, perc oda, máris rajta volt az aranyruha. Köszönt nagy illedelmesen és elhagyta a tündérek birodalmát. Alig ért ki, máris mindenki megbámulta, megcsodálta.
   - De gyönyörűen csillogsz, ragyogsz benne, nem adnál kölcsön egy-két percre? - szólította meg valaki.
Éppen akkora kisleány állott előtte, mint ő maga. Csak a ruhájuk különbözött. Míg az övé messziről csillogott, ragyogott, az előtte álló leánykáé olyan kopott, foszladozó volt, hogy még a szemet is bántotta. „Nohát, veled ugyan könnyen elbánok” - gondolta erre a leányka, és minden gondolkozás nélkül azt felelte:
    - Dehogy adom, dehogy adom, amíg lehet, magam hordom.
Alighogy kimondta, hipp-hopp úgy elillant, hogy még ruhájának csillogása is beleveszett a nagy messziségbe. Amint begyesen, gőgösen előre lépkedett, néha maga is azt képzelte; egy magasságban van csillagokkal. Hencegett is, mikor a madárkák dalolva megszólították:
   - Hová sietsz, merre tartasz, aranyruhás kisleány? Nem állnál meg egy-két percre?
Ő csak ráncolta a homlokát, felbiggyesztette az ajkát és azt felelte:
   - Dehogy állok, dehogy állok, aranyruhámban messze szállok.
   - Ejha, milyen gőgős és kegyetlen vagy - csipogták utána a madárkák.

De ő csak nevette őket. Egy kis kopott szárnyú lepke is megszólította:
   - Ugyan, engedd meg, hogy a ruhádra szálljak. Hátha fényes lesz a szárnyam megint.
   - Dehogy engedem, dehogy hagyom - felelte és a lepke elől is elfutott.

Nem is tudta már, hogy merre járjon, annyira féltette a ruháját. Lépni is alig mert benne.
   - Jaj, hozzám ne érjenek - kiáltott a virágokra és messze elkerülte őket.
Amint így mendegélt nagy sebbel-lobbal, egyszerre csak szemben találta magát egy kis öreganyókával, aki mindjárt megszólította:
   - Aranyruhás, szép kisleány, gyere velem! Nagybeteg a kis unokám. Három napja fekszik már étlen-szomjan. Falat sem volt a szájában. Nem tud az szegényke még mozdulni sem. De, ha meglát téged ebben a szép, csillogó aranyruhában, hacsak kicsit is megérintheti, azonnal egészséges lesz a lelkem.
   - Nem, nem! - sikoltozott a leányka - Dehogy megyek veled. Dehogyis engedem, hogy valaki megérintse az aranyruhámat.
   - Nohát akkor szedte-vette magammal viszlek! Majd adok én neked irigykedni, te kis gonosz.
Ezzel máris felkapta őt az öreganyóka és úgy csavarta a karjára, mintha batyu lenne. Erre bezzeg nem számított a leányka. Dehogyis gondolt arra, hogy az öreganyókában annyi erő lenne. Hiába is próbált szabadulni, nem sikerült neki. Sírt-rítt hát, és csakúgy potyogott a könnye. Már egészen átázott a csillogó aranyruhája. De hiába könyörgött, az öreganyó nem lágyult meg. Rimánkodására azt felelte:
   - Te is kegyetlen voltál mindenkihez. Elkergetted a kopott ruhás leánykát, a daloló madárkákat, a fakult szárnyú lepkét, és hiába kértelek, nem akartál segíteni a beteg kis unokámon. A rosszszívűek nem érdemlik meg, hogy szánakozzunk rajtuk, ha bajban vannak. Egyébként nézz csak magad elé!
A leányka nagyot bámult, mert tündérbirodalom gyémántos kapuja előtt álltak, ahonnét az aranyruhát hozta magával. Rajtuk kívül mások is voltak ott még. Az elkergetett leányka, a dalos madárkák, a fakult a szárnyú lepke és az öreganyóka kis unokája.
   - Jaj, ne áruljatok el! - könyörgött nekik a leányka - Soha többé nem leszek kegyetlen.
De egyszerre csilingelő nevetést hallott maga mögött.
   - Balga kisleány vagy! Nem vetted észre, hogy a tündérkék utánad mentek és mindent kilestek! Egyszer leányka képében, majd madárkák alakjában, végül lepkévé változva beszéltek veled. Bizony ez az igazság, még az öreganyóka és kisunokája is tündérek voltak.
   - Oh, jaj! - siránkozott a leányka. - Bocsássatok meg! Ne vegyétek el az aranyruhámat!
   - Nem vesszük el tőled. Magad vagy az oka, hogy már rajtad sincsen - felelték a tündérek    - Nézz csak magadra!
Hát bizony csakugyan úgy volt. Híre sem maradt az aranyruhának. Sírástól ázott, kopott ruhácska borította a kis leány testét. De már a tündérek sem segíthettek rajta. És mert nagyon bántotta őket, hogy ennyire csalódtak, hát azóta egy kis leánynak sem adtak többé aranyruhát.

Ugrás a nyitó oldalra

AsztrálFény
Ha tetszik ez az oldal, oszd meg az ismerőseiddel a Facebook-on! Ha tetszik ez az oldal, oszd meg az ismerőseiddel.

AsztrálFény
AsztrálFény - ezoterikus parapszichológia
Ügyfélszolgálat, e-mail:info@asztralfeny.hu, telefon: 06-30 820-1008
© 1998 - Minden jog fenntartva!

Az AsztrálFény oldalak az Internet Explorer böngészőre vannak optimalizálva.

hirdetés
AsztrálFény - hirdetés


 
AsztrálFény nyitó oldal AsztrálFény nyitó oldal

 

Kedves Vendég!

Még nem vagy bejelentkezve.
»»
Bejelentkezés
««

Ha még nem vagy regisztrálva:
»»
Regisztráció
««

Jelenleg rajtad kívül
3 vendég
nézegeti az
AsztrálFény
oldalakat

 
Fent vagyunk a Facebook-on is!
Ha tetszik ez az oldal, oszd meg az ismerőseiddel a Facebook-on!
Ha tetszik ez az oldal
ajáld másoknak is ...

 
Átkok könyve IV.

Átkokkal nemcsak egyes emberek élnek; olykor bizonyos a társadalom gondolkodását félelemkel­téssel és kínzással irányító szervezetek sötét, győ­lölködő, paranoiás tudatállapotából hajtanak ki.
 
 
Partnerprogram

  Pénz...
   Pénz...
    Pénz...
Partner program
Legyen a
partnerünk!

Keressen pénzt,
a mi segítségünkel!
»klikk...«
info@asztralfeny.hu