AsztrálFény nyitóoldal
hirdetés
Mai mese - AsztrálFény Mai mese

Aranyruha

A FARKAS ÉS A RÓZSA

  Egyszer volt, régen volt, hogy a tündérkék aranyruhát szőttek, varrtak. Amikor elkészültek vele, odaadták egy kisleánynak, aki éppen arra járt, és bezörgetett tündérbirodalom gyémántos nagy kapuján ezzel:
   - Ugyan, édes kis tündérkéim, adjátok nekem azt a szép csillogó aranyruhát, melyet ma éjszaka álmomban hordtam.
   - Éppen most szőttük, varrtuk, jókor jöttél kisleány, neked adjuk - felelték a tündérkék.
- De van ám egy kikötésünk. Ha valakit nagyon megigéztél benne és szeretné magára ölteni egy-két percre, ne irigykedj, hanem add át neki, hadd gyönyörködjék benne ő is.
   - Hogyne édes kis tündérkéim, bizony meg is teszem - ígérte a leányka.
És perc ide, perc oda, máris rajta volt az aranyruha. Köszönt nagy illedelmesen és elhagyta a tündérek birodalmát. Alig ért ki, máris mindenki megbámulta, megcsodálta.
   - De gyönyörűen csillogsz, ragyogsz benne, nem adnál kölcsön egy-két percre? - szólította meg valaki.
Éppen akkora kisleány állott előtte, mint ő maga. Csak a ruhájuk különbözött. Míg az övé messziről csillogott, ragyogott, az előtte álló leánykáé olyan kopott, foszladozó volt, hogy még a szemet is bántotta. „Nohát, veled ugyan könnyen elbánok” - gondolta erre a leányka, és minden gondolkozás nélkül azt felelte:
    - Dehogy adom, dehogy adom, amíg lehet, magam hordom.
Alighogy kimondta, hipp-hopp úgy elillant, hogy még ruhájának csillogása is beleveszett a nagy messziségbe. Amint begyesen, gőgösen előre lépkedett, néha maga is azt képzelte; egy magasságban van csillagokkal. Hencegett is, mikor a madárkák dalolva megszólították:
   - Hová sietsz, merre tartasz, aranyruhás kisleány? Nem állnál meg egy-két percre?
Ő csak ráncolta a homlokát, felbiggyesztette az ajkát és azt felelte:
   - Dehogy állok, dehogy állok, aranyruhámban messze szállok.
   - Ejha, milyen gőgős és kegyetlen vagy - csipogták utána a madárkák.

De ő csak nevette őket. Egy kis kopott szárnyú lepke is megszólította:
   - Ugyan, engedd meg, hogy a ruhádra szálljak. Hátha fényes lesz a szárnyam megint.
   - Dehogy engedem, dehogy hagyom - felelte és a lepke elől is elfutott.

Nem is tudta már, hogy merre járjon, annyira féltette a ruháját. Lépni is alig mert benne.
   - Jaj, hozzám ne érjenek - kiáltott a virágokra és messze elkerülte őket.
Amint így mendegélt nagy sebbel-lobbal, egyszerre csak szemben találta magát egy kis öreganyókával, aki mindjárt megszólította:
   - Aranyruhás, szép kisleány, gyere velem! Nagybeteg a kis unokám. Három napja fekszik már étlen-szomjan. Falat sem volt a szájában. Nem tud az szegényke még mozdulni sem. De, ha meglát téged ebben a szép, csillogó aranyruhában, hacsak kicsit is megérintheti, azonnal egészséges lesz a lelkem.
   - Nem, nem! - sikoltozott a leányka - Dehogy megyek veled. Dehogyis engedem, hogy valaki megérintse az aranyruhámat.
   - Nohát akkor szedte-vette magammal viszlek! Majd adok én neked irigykedni, te kis gonosz.
Ezzel máris felkapta őt az öreganyóka és úgy csavarta a karjára, mintha batyu lenne. Erre bezzeg nem számított a leányka. Dehogyis gondolt arra, hogy az öreganyókában annyi erő lenne. Hiába is próbált szabadulni, nem sikerült neki. Sírt-rítt hát, és csakúgy potyogott a könnye. Már egészen átázott a csillogó aranyruhája. De hiába könyörgött, az öreganyó nem lágyult meg. Rimánkodására azt felelte:
   - Te is kegyetlen voltál mindenkihez. Elkergetted a kopott ruhás leánykát, a daloló madárkákat, a fakult szárnyú lepkét, és hiába kértelek, nem akartál segíteni a beteg kis unokámon. A rosszszívűek nem érdemlik meg, hogy szánakozzunk rajtuk, ha bajban vannak. Egyébként nézz csak magad elé!
A leányka nagyot bámult, mert tündérbirodalom gyémántos kapuja előtt álltak, ahonnét az aranyruhát hozta magával. Rajtuk kívül mások is voltak ott még. Az elkergetett leányka, a dalos madárkák, a fakult a szárnyú lepke és az öreganyóka kis unokája.
   - Jaj, ne áruljatok el! - könyörgött nekik a leányka - Soha többé nem leszek kegyetlen.
De egyszerre csilingelő nevetést hallott maga mögött.
   - Balga kisleány vagy! Nem vetted észre, hogy a tündérkék utánad mentek és mindent kilestek! Egyszer leányka képében, majd madárkák alakjában, végül lepkévé változva beszéltek veled. Bizony ez az igazság, még az öreganyóka és kisunokája is tündérek voltak.
   - Oh, jaj! - siránkozott a leányka. - Bocsássatok meg! Ne vegyétek el az aranyruhámat!
   - Nem vesszük el tőled. Magad vagy az oka, hogy már rajtad sincsen - felelték a tündérek    - Nézz csak magadra!
Hát bizony csakugyan úgy volt. Híre sem maradt az aranyruhának. Sírástól ázott, kopott ruhácska borította a kis leány testét. De már a tündérek sem segíthettek rajta. És mert nagyon bántotta őket, hogy ennyire csalódtak, hát azóta egy kis leánynak sem adtak többé aranyruhát.

Ugrás a nyitó oldalra

AsztrálFény
Ha tetszik ez az oldal, oszd meg az ismerőseiddel a Facebook-on! Ha tetszik ez az oldal, oszd meg az ismerőseiddel.

AsztrálFény
AsztrálFény - ezoterikus parapszichológia
Ügyfélszolgálat, e-mail:info@asztralfeny.hu, telefon: 06-30 820-1008
© 1998 - Minden jog fenntartva!

Az AsztrálFény oldalak az Internet Explorer böngészőre vannak optimalizálva.

hirdetés


 
AsztrálFény nyitó oldal AsztrálFény nyitó oldal

 

Kedves Vendég!

Még nem vagy bejelentkezve.
»»
Bejelentkezés
««

Ha még nem vagy regisztrálva:
»»
Regisztráció
««

Jelenleg rajtad kívül
13 vendég
nézegeti az
AsztrálFény
oldalakat

 
Fent vagyunk a Facebook-on is!
Ha tetszik ez az oldal, oszd meg az ismerőseiddel a Facebook-on!
Ha tetszik ez az oldal
ajáld másoknak is ...

 
Q-10

1986-ban autóbalesetem volt. Óriási frontális ütközés következtében kirepültem a kocsiból. Hála Istennek megúsztam. Bár rohammentővel szállítottak kórházba, már másnap haza is engedtek. Jóval később, egy foghúzás során nagy roncsolódás következett be, mely a balesettel függhetett össze. Ezután elviselhetetlen fájdalommal járó idegzsábám alakult ki.
 
 
Partnerprogram

  Pénz...
   Pénz...
    Pénz...
Partner program
Legyen a
partnerünk!

Keressen pénzt,
a mi segítségünkel!
»klikk...«
info@asztralfeny.hu