Csend volt. A nézők visszafojtott lélegzettel nézték, ahogy a színpad széléről a fekete csuklyás, kaszás alak a középen fekvő főszereplő felé haladt.

- Eljött hát az én időm? - kérdezte a főhős.

- El, fiam... - mondta csendes, de mégis erős hangon a Halál.

- Anélkül kell elhagynom ezt a világot, hogy bárki tudná, hol fekszem...

- Sajnálom, fiam - szólt a Halál, szinte emberi érzelmeket bújtatva hangjában. A nézők a párost nézték, közben sajnálták a hőst, de kezdték megsajnálni a Halált is. Hiába ő a Halál, akkor sem lehet könnyű a dolga, különösen, ha egy életerős fiatalembert kell elvinnie. A színész nagyon jó volt.

- Nem várhatnál még egy kicsit? - próbálta a fiú az időt húzni.

- Nem - válaszolta szinte azonnal a Halál. - Hacsak... - Hangja hideg volt.

- Hacsak? - kapott egyből az élet után a fiú.

- Nem szoktam ilyet tenni, de egyszer-egyszer megteszem. Hacsak fel nem ajánlasz valakit, aki nagyon kedves neked. Valaki olyat, akinek a halálával belőled is meghalna valami. - A színpad szélén, ködbe burkolva megjelent a fiú kedvese, amint elmerengve néz a távolba.

- Azt nem tehetem! - kiáltott fel utolsó erejével az ifjú.

- Akkor jöjj velem! - szólt a Halál és szavára a fiú felkelt, és lehajtott fejjel követte.

 

A függöny lassan összehúzódott. A nézők lelkesen elkezdtek tapsolni. Előkerültek a díszes zsebkendők, hogy a hölgyek kitöröjék a szemük sarkából a könnycseppeket, amiket a romantikus jelenet csalt oda. A szereplők előjöttek a függöny mögül, és meghajoltak. Miközben a közönség ismét tapssal jutalmazta őket, innen is, onnan is meglepett kiálltás, zavart nevetés hallatszott, ahogy észrevették, hogy a Halált játszó színész nem öreg, ahogy mindenki gondolta, hanem még a főszereplőnél is fiatalabb, talán ha huszonöt éves lehet.

A társulat ismét elvonult és a tömeg elkezdett a kijárat felé araszolni. A függöny takarásában a szereplők egymásra mosolyogtak, összeölelkeztek. Ismét egy jó nap, holnap is számíthatnak rá, hogy lesz közönségük.

A színház maga nem volt nagy, mégis elég nagy körzetből jártak oda szórakozni az emberek. Mikor valami nevesebb darab volt műsoron, egymást érték a hintók a bejárat előtt, annyian próbáltak meg bejutni.

Az egyik színész mosolya kicsit szomorkásnak tűnt. A 'Halál' fogadott pár kézfogást, ölelést, aztán határozott léptekkel elindult az öltözője felé. A háta mögött a kis társulat jókedve egy pillanat alatt elmúlt, ahogy nézték a fekete ruhás alakot eltűnni a folyosón.

- Láttam, hogy az utolsó jelenete előtt megint vért hányt - mondta az egyik férfi.

- Szegény gyermek - szólt az egyik asszony.

- Sajnos nem tehetünk semmit, jól tudjátok. - A hőst játszó férfi kicsit elkeseredettnek látszott. - Ha bármit tehetnénk, már megtettük volna.

A színészgárda gondolataiba merülve, az előbbi jókedvnek semmi jelét nem mutatva kezdett elvonulni öltözöikbe.

 

A Halál öltözőjébe érve letette csuháját, majd az asztalra készített lavórban levő vízből kicsit az arcára fröcskölt. Aztán krákogott egyet és vért köpött az edénybe. Vágott egy fintort, és a tükörbe nézett.

Tudta, hogy már nem tarthat sokáig. A rohamok egyre gyakrabban jöttek, és egyre hevesebbek lettek. Már elhatározta egy ideje, hogy ha ez a darab lefut, akkor elmegy a társulattól. Elmegy ebből a kisvárosból, valahova még inkább vidékre, csendben meghalni. Még senkinek nem szólt tervéről, pedig ez már az utolsó előadások egyike volt. Jövő héttől új darabot fognak próbálni. De ezúttal már nélküle. Szépen elbúcsúzik majd mindenkitől, sok sikert kívánva nekik, és levéve a terhet a vállukról, hogy figyeljék, mikor krákog egyet, mikor kell szemlesütve elfordulni, hogy ne lássa, amint sajnálják szerencsétlenségét. Lefeküdt az ágyra, és megpróbált aludni.

 

Másnap a kezdés előtt nem sokkal a fiú összehívta a színésztársait. Mindannyian sejtették, miről lehet szó, így senki sem lepődött meg igazán, mikor a fiú bejentette távozását.

- Majd az előadás után megbeszéljük! - próbálta az igazgató sürgetni az embereket, mert a nézőtér már tele volt és behallatszódott a nézők beszélgetése.

- Az előadás után - egyezett bele a fiú, tudva, hogy úgysem fog engedni, és csak nehezebb lesz az elválás.

- Akkor színpadra! - tapsolt az igazgató, mire mindenki elsietett az utolsó simításokat végezni jelmezés, sminkjén.

A fiú is visszament az öltözőjébe, mert érezte, hogy újabb roham közeleg. Ahogy belépett, becsukta maga mögött az ajtót, és rátört a hányinger. Szerencsére nem volt erős. Leült kicsit az ágyára és becsukta a szemeit.

- Három perc! - szólt be valaki az ajtón keresztül.

- Köszönöm! - válaszolt, és ivott egy korty vizet.

Odaült az asztalhoz, felhúzta a csuklyát a fejére és megnézte magát a tükörben. Felállt, a kaszája után nyúlt, mikor észrevette, hogy az ajtóban egy alak áll. Egy alak, fekete csuklyával, az ő kaszájával a kezében. A meglepetéstől alig jutott szóhoz.

- Ki vagy te? És miért viselsz olyan ruhát, mint én?

- TE viselsz olyan ruhát, mint én - jött a csendes válasz. A fiút kirázta a hideg.

- Eljött hát az időm? - nyelt egyet.

- El, fiam.

- Az nem lehet, még nem végeztem el a dolgomat!

- Sajnálom, fiam - mondta a Halál, de semmi érzelem nem volt a hangjában.

- Csak még egy órát kérek! Míg vége az előadásnak!

A Halál egy pillanatra tétovázott.

- Tetszel nekem, nem könyörögsz az életedért, mint az tették már temérdeknyien, és mint azt még fogják is tenni nagyon sokan. Végül is az idő nekem nem számít. Egy órát kaphatsz.

- Jó - válaszolta a fiú, és kaszáját felkapva elrohant.

A csend kézzelfogható volt, ahogy a nézők figyelték, amint a Halál a főszereplő felé halad.

- Eljött hát az időm? - kérdezte a haldokló.

- Eljött, fiam…

Ahogy a Halál megszólalt, a nézők libabőrösek lettek. Egy pisszenés sem hallatszott. Az emberek tudták: ha eljön a Halál, akkor az ilyen. Néhány hölgy elájult, és most a lovagjaik legyezgették őket. A jelenet folytatódott.

- Akkor jöjj velem! - szólt a Halál és szavára a fiú talpra állt, és követte.

A függönyök összehúzódtak. Síri csend ülte meg a nézőteret. Aztán lassan egy bátortalan taps zavarta meg. Aztán egy újabb, egy újabb, és aki csak tudott, az tapsolt. A nézők hitetlenkedve néztek egymásra. A szereplők előjöttek, meghajoltak. A tömeg állva tapsolt, és a Halált kereste tekintetével. De ő már nem volt köztük.